Frank Herbert - A Dűne

— A férjem említette, hogy Shadout a címed — mondta. — Megismertem a szót. Nagyon ősi szó.

— Ismered tehát az ősi nyelveket? — kérdezte Mapes, és különös, feszült érdeklődéssel figyelte.

— A Bene Gesseritnek először a nyelveket kell elsajátítania — mondta Jessica. — Beszélem a bhotáni dzsibet és a csakobszát meg a vadásznyelveket.

Mapes bólintott.

— Ahogy a legenda tartja…

Jessica magában azt kérdezte: Miért játszom végig ezt a komédiát? A Bene Gesserit módszerei azonban körmönfontak és kényszerítő erejűek voltak.

— Ismerem a Sötét Titkokat és az Anyaisten misztériumait — mondta Jessica. Mapes mozdulataiból, arckifejezéséből kiolvasta a lényeges reakciókat, mint megannyi apró árulásból. — Miseces prejia — mondta csakobsza nyelven. — Andral t're pera! Trada cik buscakri miseces perakri…

Mapes egyet lépett hátrafelé, látszatra mintha menekülésre készült volna.

— Sok mindent tudok — folytatta Jessica. — Tudom, hogy gyermekeket hoztál már a világra, hogy elveszítettél sokat, akit szerettél, hogy félelem közepette rejtőzködtél, hogy vér tapad a kezedhez, és vér is fog tapadni még hozzá. Tudok sok mindent…

Mapes halkan szólalt meg:

— Nem akartalak megbántani, asszonyom.

— A legendáról beszélsz, és választ akarsz találni — mondta Jessica. — Óvakodj a válaszoktól, amelyekre rátalálsz. Tudom, hogy rejtett szándékkal jöttél, hogy fegyver lapul a ruhád alatt.

— Asszonyom, én…

— Nem teljesen lehetetlen, hogy a véremet tudnád ontani vele — folytatta Jessica —, de ha megtennéd, nagyobb katasztrófát idéznél elő vele, mint akár legijesztőbb álmaidban is sejtenéd. Mert van rosszabb a halálnál… még egy egész nép számára is.

— Asszonyom! — mondta kérlelően Mapes. Úgy látszott, térdre akar esni Jessica előtt. — Azt a fegyvert neked szánták ajándékba, ha te bizonyulsz az Igazinak!

— És a halálomul, ha nem bizonyulok annak — mondta Jessica. Mozdulatlanul várakozott, abban a látszólagos ernyedtségben, ami oly félelmetessé tette a harcban a Bene Gesserit neveltjeit.

Most majd meglátjuk, merre billen a mérleg, gondolta.

Mapes lassú mozdulattal benyúlt a ruhája nyakkivágásába, előhúzott egy sötét hüvelyt. Fekete nyél állt ki belőle, rajta mélyedések az ujjaknak. Mapes az egyik kezébe fogta a hüvelyt, a másikba a nyelet, kihúzta a tejfehér pengét, a magasba emelte. A penge úgy fénylett, csillámlott, mintha belülről világított volna. Kétélű volt, mint egy kindzsal, körülbelül húsz centiméter hosszú.

— Tudod, mi ez, asszonyom? — kérdezte Mapes.

Jessica tudta, hogy csak egyvalami lehet, a legendás arrakisi kriszkés, a penge, amely sohasem hagyja el a bolygót, amelyet csak szóbeszédből, fantasztikus mendemondákból ismertek.

— Kriszkés — mondta.

— Beszélj róla illő tisztelettel — mondta Mapes. — Tudod-e, mit jelent ez?

Súlya van a kérdésének, gondolta Jessica. Tehát ezért szegődött el ez a fremen a szolgálatomba, hogy feltehesse ezt az egyetlen kérdést! A válaszom emberhalálhoz vezethet, vagy… mihez? Választ akar kapni tőlem arra, hogy mit jelent egy kés! Őt a Shadoutnak hívják csakobsza nyelven. A kés csakobszául „halálmester”. A nő már nyugtalan. Válaszolnom kell! A halogatás ugyanolyan rossz, mint a helytelen válasz.

Jessica megszólalt:

— Ez a mester…

— Ejjjj-iiii! — visított föl Mapes. Egyszerre csendült gyász és öröm a hangjában. Egész testében megremegett, de úgy, hogy a késről visszaverődő fényszilánkok összevissza cikáztak a szobában.

Jessica feszülten várakozott. Azt akarta mondani, hogy a kés a mestere a halálnak , és rögtön utána hozzá akarta tenni az ősi szót, de most minden érzéke, minden emberfölötti élességű megfigyelőképessége, amellyel meglátta a legapróbb izomrebbenés jelentését is, óva intette tőle.

A kulcsszó a… mester volt.

Mester? Mester.

Mapes azonban még mindig úgy fogta a kést, mintha bármelyik pillanatban használni akarná.

Jessica azt mondta:

— Azt hitted, hogy előttem, aki ismerem az Anyaisten misztériumait, ismeretlen a Mester?

Mapes leeresztette a kést.

— Asszonyom, ha az ember sokáig hordozta magában a próféciát, a kinyilatkoztatás pillanata nagyon megrendítő.

Jessica a próféciára gondolt, a Shari-ára, az egész Panoplia Propheticusra. Hosszú évszázadokkal ezelőtt ledobták ide a Missionaria Protectiva egyik Bene Gesserit-nővérét… Minden bizonnyal régen meghalt már, de a célját elérte: elültette ezekben az emberekben a védelmező legendákat, hátha egy napon még szüksége lesz rá egy Bene Gesseritnek.

Hát elérkezett az a nap!

Mapes visszatette a kést a hüvelybe.

— Ez rögzítetlen penge, asszonyom — mondta. — Tartsd a közeledben. Ha egy hétnél tovább van távol az élő testtől, oszlani kezd. A tiéd, tessék, a shai-hulud foga, egész életedre!

Jessica érte nyújtotta a kezét, és megkockáztatott még valamit:

— Mapes, te vértelenül tetted el azt a pengét!

Mapes elakadó lélegzettel Jessica kezébe ejtette a hüvelyben levő kést, szétnyitotta mellén a ruhát, és felkiáltott:

— Tessék, vedd az életem vizét!

Jessica kihúzta a kést a hüvelyből. Hogy fénylett! A hegyét Mapes felé fordította, látta, hogy a nőt félelem fogja el, rosszabb, mint a halálfélelem. Mérgezett a hegye? kérdezte magában Jessica. Fölfelé fordította a hegyét, és az élével ejtett egy finom kis vágást Mapes bal melle fölött.

Kibuggyant a vér, de szinte rögtön el is állt. Ultragyors alvadás, gondolta Jessica. Mutáció, a vízvesztés ellen?

Visszatette a kést a hüvelybe.

— Igazítsd meg a ruhádat, Mapes!

Mapes remegve engedelmeskedett. A fehérség nélküli szempár rámeredt Jessicára.

— Nekünk rendeltettél — mormolta. — Te vagy az Igazi!

Ismét a rakodás zörejei hallatszottak a bejárat felől. Mapes gyors mozdulattal megragadta a kést, és elrejtette Jessica ruhájában.

— Aki meglátja ezt a kést, annak meg kell tisztulnia vagy meg kell halnia! — csattant fel. — Ezt jól tudod, asszonyom!

Most már jól tudom, gondolta Jessica.

A szállítók elmentek, nem jöttek be a nagyterembe.

Mapes összeszedte magát.

— A megtisztulatlannak, aki meglátott egy kriszkést, nem szabad élve elhagynia az Arrakist! Ezt soha ne feledd el, asszonyom! Egy kriszkés van a gondjaidra bízva! — Mély lélegzetet vett. — Most már a maga útján kell mennie az egésznek. Nem lehet siettetni. — Ránézett a körülöttük magasodó ládahegyekre, a feltornyozott holmira. — És van munka bőven, amivel kitöltsük itt az időt.

Jessica tétovázott. A maga útján kell mennie az egésznek. Ez egy meghatározott jelszó volt a Missionaria Protectiva varázsszövegkészletéből… Mert eljön a Tisztelendő Anya, hogy megszabadítson benneteket. De én nem vagyok Tisztelendő Anya, gondolta Jessica. Aztán hirtelen: Anyaisten! Szóval azt a legendát hintették el itt! Ez valami förtelmes hely lehet!

Mapes hétköznapi hangon szólalt meg:

— Mivel kezdjem a munkát, asszonyom?

Az ösztöne figyelmeztette Jessicát, hogy ő is ugyanolyan hangon feleljen.

— Az öreg herceg arcképét, azt ott; az ebédlőterem egyik felén kell fölakasztani. A bikafejet vele szemben a másik falra.

Mapes odament a bikafejhez.

— Hatalmas egy állat lehetett, ha ilyen fejet hordott — mondta. Lehajolt. — Ezt először meg kell tisztítani, ugye, asszonyom?