Frank Herbert - A Dűne

— Shadout? — kérdezte Jessica. — Ez valami fremen cím?

— Azt mondták, „jól merítőt” jelent. Az ilyesminek fontos mellékértelme szokott lenni errefelé. Majd meglátod, nem úgy fest, mint valami cseléd, de Hawat nagyon jó véleményt alkotott róla Duncan beszámolója alapján. Mindkettőjüknek meggyőződése, hogy a nő szolgálni akar — pontosabban, hogy téged akar szolgálni.

— Engem?

— A fremenek megtudták, hogy Bene Gesserit vagy — mondta a herceg. — Legendák keringenek itt a Bene Gesseritről.

A Missionaria Protectiva, gondolta Jessica. Mindenhová elér a kezük.

— Ez azt jelenti, hogy Duncan sikerrel járt? — kérdezte. — A fremenek a szövetségeseink lesznek?

— Még semmi sem biztos — mondta a herceg. — Duncan szerint a fremenek egy darabig csak figyelni akarnak bennünket. Azt azonban megígérték, hogy egy meghatározott fegyverszüneti időszakra felhagynak a távoli falvaink elleni rablótámadásokkal. Ez fontosabb, mint hinnéd! Hawat azt mondja, a fremenek állandó és súlyos bosszúságot jelentettek a Harkonneneknek, olyannyira, hogy a legnagyobb titokban kellett tartani, mekkora pusztítást vittek véghez! Nem lett volna kellemes, ha a Császár megtudja, milyen tehetetlen velük szemben a Harkonnen-hadsereg.

— Fremen házvezetőnő… — tűnődött Jessica, visszatérve a Shadout Mapesre. — Neki is olyan csupakék szeme lesz…

— Ne engedd, hogy megtévesszen majd ezeknek az embereknek a megjelenése — mondta a férfi. — Mélyről jövő erő és egészséges vitalitás lakozik bennük. Azt hiszem, semmi másra nem lesz szükségünk, csak rájuk.

— Veszélyes játék — mondta Jessica.

— Ebbe most ne menjünk bele megint.

Jessica mosolyt erőltetett az arcára.

— Annyi bizonyos, hogy már nem fordulhatunk vissza. — Gyorsan végigfutatta magában a megnyugvás műveletsorát: két mély lélegzet, aztán a rituális gondolat. Utána szólalt csak meg: — Amikor elosztom a szobákat, van valami különleges kívánságod?

— Egyszer majd taníts meg erre — mondta a herceg. — Nem tudom, hogy csinálod, hogyan tudod elhessegetni az aggodalmadat és a gyakorlati dolgokkal törődni helyettük. Biztosan valami Bene Gesserit-képesség.

— Női képesség — mondta Jessica.

A herceg elmosolyodott.

— No jó. Ami a szobaelosztást illeti, gondoskodj róla, hogy a hálószobám mellett bőven legyen hely irodának. Itt több lesz a papírmunka, mint a Caladanon. Kell persze egy őrszoba is. Nagyjából ez minden. A ház biztonságáért ne fájjon a fejed. Hawat emberei tüzetesen megvizsgáltak mindent.

— Abban nem kételkedem.

A herceg az órájára pillantott.

— És minden óránkat át kell állítani arrakeeni helyi időre. Megbíztam vele egy technikust, nemsokára itt lesz. — Most vissza kell mennem a leszállópályára. Minden percben megérkezhet a második űrkomp a tartalék személyzettel.

— Nem fogadhatná őket Hawat, én uram? Olyan fáradtnak látszol!

— A jó Thufirnak még több a dolga most, mint nekem! Tudod, hogy itt mindig és mindenhol valami Harkonnen-cselszövénytől kell tartani. Ráadásul meg kell próbálnom lebeszélni néhány gyakorlott fűszervadászt arról, hogy elmenjenek. Törvényes lehetőségük van rá most, hogy változik a hűbéruruk, és ezt a planetológust, akit a Császár és a Landsraad helyezett ide a Változás Bírájaként, nem lehet megvásárolni. Engedélyezi a távozást. Várhatóan mintegy nyolcszáz gyakorlott fűszervadász akar elmenni a fűszerszállító komppal, és odafent indulásra készen áll a Liga teherűrhajója.

— Én uram… — Jessica elhallgatott, habozott.

— Tessék.

Nem beszélhetem le arról, hogy megpróbálja biztonságossá tenni a bolygót a számunkra, gondolta Jessica . És vele szemben nem használhatom a Bene Gesserit fortélyaimat.

— Mikor kívánsz vacsorázni? — kérdezte.

Nem ezt akarta mondani, gondolta a herceg. Ó, én Jessicám, ha valahol máshol lehetnénk, akárhol, csak távol ettől a rettenetes helytől — csak mi ketten, hogy ne kell én semmi mással törődni!

— Kint eszem majd a tiszti étkezőben — mondta. — Nagyon későn jövök meg. És… elküldök majd egy őrkocsit Paulért. Azt akarom, hogy vegyen részt a haditanácsunkon.

Megköszörülte a torkát, mintha valamit még akart volna mondani, aztán váratlanul sarkon fordult, és gyors léptekkel elindult a kijárat felé, ahonnan behallatszottak az újabb ládák puffanásai. Ott még egyszer fölcsattant a hangja, parancsolóan és lenézően, mint mindig, amikor futtában szólt a szolgákhoz:

— Jessica úrnő a nagyteremben van. Tüstént menj be hozzá!

Becsapódott a külső ajtó.

Jessica elfordult, szembekerült Leto apjának arcmásával. Albe, a hírneves festőművész készítette az öreg herceg életének delén. Matadorruhában festette le, a bal karján bíbor színű, ujjatlan köpenyt tartott. Fiatalos volt az arca, alig idősebb a mostani Letónál — ugyanaz a sólyomarc, ugyanaz az átható, szürke tekintet. Jessica ökölbe szorította a kezét, farkasszemet nézett a festménnyel.

— Átkozott! Átkozott! Átkozott! — suttogta.

— Mik a parancsaid, Nemesenszületett?

Női hang volt, vékony és kemény.

Jessica megpördült, meglátta a sovány, inas, ősz hajú asszonyt. Formátlan, barna zsákruha volt rajta, amilyet a jobbágyok viseltek. Ugyanolyan ráncosnak, kiaszottnak látszott, mint mindenki, aki délelőtt köszöntötte őket a leszállópályától idevezető úton. Minden bennszülött, akit ezen a bolygón lát az ember, gondolta Jessica, mintha összeaszott és rosszul táplált volna. Leto azonban azt mondta, erősek és energikusak. És persze a szem, az a mély, sötét kékség, minden fehér nélkül — titokzatosnak, kiismerhetetlennek látszott. Jessica erőt vett magán, hogy elfordítsa róla a tekintetét.

A nő mereven biccentett.

— Én a Shadout Mapes vagyok, Nemesenszületett. Mik a parancsaid?

— Szólíts csak „asszonyomnak” — mondta Jessica. — Nem vagyok nemesenszületett. Leto herceg törvényes ágyasa vagyok.

Megint az a furcsa biccentés. A nő sanda, kérdő pillantással nézett föl Jessicára.

— Akkor van egy felesége is?

— Nincs, és soha nem is volt. Én vagyok a herceg egyetlen… társa, a trónörökös anyja.

Már miközben kimondta ezt, Jessica magában kinevette a szavai mögött meghúzódó büszkeséget . Mit is mondott Szent Ágoston? kérdezte magától. „A lélek parancsot ad a testnek, és a test engedelmeskedik. A lélek magának akar parancsolni, és ellenállásba ütközik.” Igen, az utóbbi időben többször ütközöm ellenállásba. Rám férne egy kis pihenés, egyedül.

Furcsa, ijesztő kiáltás hallatszott be a ház melletti útról. Aztán megint!

— Su-su-súúk! Su-su-súúk! — Majd: — Ikut-éj! Ikut-éj! — És újra: — Su-su-súúk!

— Hát ez meg mi? — kérdezte Jessica. — Délelőtt is többször hallottam, amikor végighajtottunk az utcákon.

— Csak egy vízárus, asszonyom. De neked nem kell törődnöd az effélékkel. Az itteni vízmedence ötvenezer literes, és mindig tele van. — Lenézett a ruhájára. — Nézd, asszonyom, még a cirkoruhámat se kell viselnem itt! — Rekedten fölnevetett. — Pedig még nem vagyok halott!

Jessica tétovázott, szerette volna kifaggatni ezt a fremen asszonyt; ismeretekre volt szüksége, hogy eligazodjék. De még sürgetőbb szükség volt arra, hogy rendet teremtsen a kastély zűrzavarában. Mindazonáltal nyugtalanította a gondolat, hogy a víz a gazdagság egyik legfőbb jele itt.