Frank Herbert - A Dűne

— Yueh kondicionált orvos volt, udvari szolgálatra alkalmas — mordult föl Gurney. — Képtelen volt az árulásra!

— Megvan a módja, hogy áttörjék azt a kondicionálást — mondta Paul.

— Hol a bizonyíték? — követelőzött Gurney.

— Nem itt — mondta Paul. — Tabr sziecsben van, messze délen, de ha…

— Ez valami csel — hördült fel Gurney, és a karja megszorult Jessica torkán.

— Nem csel, Gurney — mondta Paul, és olyan iszonyú szomorúság csengett a hangjában, hogy Jessicának összerándult tőle a szíve.

— Láttam azt az üzenetet, amelyet egy Harkonnen-ügynöknél találtak! — mondta Gurney. — Félreérthetetlenül utalt rá; hogy az…

— Én is láttam — mondta Paul. — Az apám mutatta meg egy éjszaka, amikor elmagyarázta, hogy nem lehet más, mint a Harkonnenek cselfogása, amivel gyanúba akarják keverni szeretett asszonyát.

— Hah! — mondta Gurney. — Te nem…

— Hallgass — mondta Paul, és szenvtelen, monoton hangjának parancsolóbb ereje volt, mint amilyet Jessica valaha is hallott.

Ismeri a Végső Hangot, gondolta magában.

Gurney karja megremegett Jessica nyakán. A hátán a kés hegye bizonytalanul elmoccant.

— Amit te nem láttál — folytatta Paul —, az az volt, ahogy az anyám zokogott egy éjszaka az elveszített hercegéért. Azt sem láttad, ahogy a szeme villámlik, amikor a Harkonnenek haláláról beszél.

Paul eszerint mindenre odafigyelt, gondolta Jessica. Könnyek szöktek a szemébe.

— És amit elfelejtettél — mondta Paul —, az az, amit a Harkonnenek rabságában tanultál meg. Azt mondod, hogy büszke voltál az apám barátságára? Nem volt időd megtanulni, mi a különbség Harkonnen és Atreides között, hogy már a bűzéről fölismerj egy Harkonnen-cselfogást? Nem tanultad meg, hogy az Atreidesek szeretettel vásárolják meg a hűséget, a Harkonnenek fizetőeszköze viszont a gyűlölet? Nem láttál át ezen az egész áruláson, nem ismerted föl a lényegét?

— De hát Yueh…? — dörmögte Gurney.

— A bizonyítékunk Yueh hozzánk írt, saját kezű levele, amelyben bevallotta az árulását — mondta Paul. — Esküszöm neked, esküszöm az irántad érzett szeretetemre, arra a szeretetre, amely megmarad még azután is, hogy vérbe fagyva hagylak itt: ez az igazság!

Ahogy a fiát hallgatta, Jessica elámult a tudatosságán, az éleslátásán, a lényegre törő intelligenciáján.

— Az apámnak ösztönös érzéke volt hozzá, hogy jól válassza meg a barátait — folytatta Paul. — Fukarul bánt a szeretetével, de tévedni nem tévedett. A gyöngesége abban rejlett, hogy félreértette a gyűlöletet. Azt hitte, aki gyűlöli a Harkonneneket, az nem árulhatja el őt. — Jessicára pillantott. — Az anyám tudja ezt. Én adtam át neki az apám üzenetét, hogy egy pillanatig sem kételkedett benne.

Jessica érezte, hogy mindjárt elveszíti az önuralmát. Beleharapott az alsó ajkába. Ahogy látta Paul viselkedésének fegyelmezett merevségét, rádöbbent, milyen fájdalmasak lehetnek a fiának ezek a szavak. Oda akart rohanni hozzá, a mellére vonni a fejét, ahogy addig még sohasem tette. De a torkának feszülő kar már nem remegett; a kés hegye keményen, mozdulatlanul nyomódott a hátának.

— Egy fiú életében az egyik legszörnyűbb pillanat — folytatta Paul —, amikor fölfedezi, hogy az apja és anyja emberi lények, akik olyan szeretetben osztoznak, amelyet ő sohasem ízlelhet meg igazán. Olyan, mintha elveszítene az ember valamit, amikor ráébred, hogy a világ ott van és itt van, és egyedül vagyunk benne… Abban a pillanatban magától értetődően benne van az igazság, az ember nem kerülheti el. Én hallottam , amikor apám az anyámról beszélt. Nem ő az áruló, Gurney.

Jessica megtalálta a hangját.

— Eressz el, Gurney. — Nem voltak különösebben parancsolóak a szavai, semmilyen fortéllyal nem akart hatni Gurney gyönge pontjaira, de Gurney keze lehullott. Jessica odament Paulhoz, megállt előtte, nem ért hozzá.

— Paul — mondta —, más fölismerések is vannak ebben a világmindenségben. Most hirtelen megértettem, hogy használtalak, manipuláltalak, befolyásoltalak téged, hogy a magam választotta útra vigyelek… arra az útra, amelyről én nem térhettem le — ha ez mentség — a múltam és a kiképzésem miatt. — Úgy érezte, gombóc van a torkában, nagyot nyelt, fölnézett a fia szemébe. — Paul… szeretném, ha megtennél valamit nekem. Válaszd a boldogsághoz vezető utat! Vedd feleségül a sivatagi asszonyodat, ha úgy kívánod! Dacolj mindennel és mindenkivel, aki mást akar! Járjad a saját utadat! Én…

Elhallgatott, ahogy megütötte a fülét mögötte a halk mormogás.

Gurney!

Látta, hogy Paul tekintete is mögéje irányul, megfordult.

Gurney még mindig ugyanott állt, de közben eltette a kését, félrehúzta a mellén a köpenyt, hogy kilátszott a cirkoruha csillogó szürkesége. Fremen cirkoruha volt, az a fajta, amelyért sokat megadtak a csempészek a sziecsek lakóinak.

— Ide döfd a késedet, a mellem közepébe! — mondta Gurney. — Ölj meg, végezz velem minél előbb! Bemocskoltam a nevemet! Elárultam a tulajdon hercegemet, akinél…

— Nyughass! — förmedt rá Paul.

Gurney rámeredt.

— Csukd össze a köpenyedet, és ne viselkedj úgy, mint akinek elment az esze! — mondta Paul. — A mai napra elegem van az esztelenségekből.

— Ölj meg, ha mondom! — tombolt Gurney.

— Jobban ismersz te annál — mondta Paul. — Hányféle hülyének nézel egyszerre? Végig kell játszanom ezt mindenkivel, akire szükségem van?

Gurney Jessicára nézett, és olyan tétova, kérlelő hangon szólt hozzá, amilyet még sohasem hallottak tőle:

— Akkor te, úrnőm, kérlek szépen… ölj meg!

Jessica odament hozzá, a vállára tette mindkét kezét.

— Gurney, miért ragaszkodol hozzá, hogy az Atreidesek megöljék azokat, akiket szeretnek? — Szelíden kivette a férfi ujjai közül a köpeny szélét, összehúzta a mellén, becsatolta.

Gurney akadozva szólalt meg:

— De… hát… én…

— Te azt hitted, Letóért kell megtenned, amit tenni akartál — mondta Jessica —, és ezért tiszteletet érdemelsz.

— Úrnőm… — mondta Gurney. Leszegte a fejét, összeszorította a szemét, hogy ne bukjanak ki belőle a könnyek.

— Tekintsük ezt az egészet régi barátok közötti félreértésnek — mondta Jessica, és Paul hallotta a hangjában a nyugtató, kiegyenlítő felhangokat. — Elmúlt, és örülhetünk, hogy soha többé nem lehet közöttünk ilyen félreértés.

Gurney kinyitotta nedvesen csillogó szemét, ránézett.

— Az a Gurney Halleck, akit én ismertem, mesteri kézzel bánt nemcsak a karddal, hanem a balisettel is — mondta Jessica. — A két Gurney Halleck közül én a balisetjátékost csodáltam jobban. Emlékszel, hogy órákon át elhallgattam, ahogy nekem játszottál? Van még baliseted, Gurney?

— Van egy új — mondta Gurney. — A Csuszurrtól szereztem, pompás hangszer. Úgy szól, mint egy eredeti Varota, habár aláírás nincs rajta. Én azt hiszem, Varota valamelyik tanítványa készíthette, aki… — Elhallgatott. — Miket mondok én neked, úrnőm? Itt locsogunk olyan…

— Nem locsogás ez, Gurney — mondta Paul. Odament, megállt az anyja mellett, szemben a férfival. — Nem locsogás, hanem valami más, ami boldogságot varázsol régi barátok közé. Nagy örömöt szereznél vele, Gurney, ha most játszanál anyámnak. A haditerv várhat egy kicsit. Holnapig amúgy sem indulunk harcba.