Frank Herbert - A Dűne

Paul leeresztette a hangját.

— Stilgar, ma éjjel futárok és cielagók induljanak el összehívni a Tanácsgyűlést! Miután kiküldted őket, szedd össze Csetet, Korbát, Otejmet és még két emberedet, akit jónak látsz. Gyertek be hozzám, hogy haditervet készítsünk! Győzelemmel kell tudnunk fogadni a Vezérek Tanácsát, mire megérkeznek.

Paul a fejével intett az anyjának, hogy menjen vele, aztán lelépdelt a sziklaerkélyről, és a tömegen keresztül megindult a központi folyosó és az ott berendezett szállása felé. Ahogy átnyomakodott az emberek között, kezek nyúltak feléje, hogy megérintsék, hangok szálltak feléje:

— Az én késem oda sújt, ahová Stilgar akarja, Paul Muad-Dib! Mikor harcolunk már, Paul Muad-Dib? Hadd öntözze Harkonnen-vér a földünket!

Ahogy fölfogta a sokaság érzéseit, Jessica ráébredt, hogy ezeknek az embereknek minden porcikájában ég már a harci láz. Ennél harcra készebbek már nem lehettek volna. Eszményi legénységet kapunk, gondolta.

A belső helyiségben Paul intett az anyjának, hogy üljön le.

— Várj itt! — mondta, aztán kisurrant a függönyök között az oldalfolyosóra.

Miután eltűnt, nagy csend lett odabenn, a függönyök rejtekében. Még a sziecs levegőjét keringető szélszivattyúk surrogása sem hatot be oda, ahol Jessica ült.

Most idehozza Gurney Hallecket, gondolta. Eltűnődött azon, hogy milyen furcsán kavarognak benne az érzelmek. Gurney és a muzsikája elválaszthatatlan része volt a boldog caladani időknek, mielőtt eljöttek az Arrakisra. Jessica úgy érezte, mintha másvalaki lett volna az, aki egykor a Caladanon élt. Az eltelt három év alatt ő valóban mássá alakult át. Most, hogy szembe kellett néznie Gurneyval, egyúttal szembe kellett néznie a változásokkal is.

Jobbra, az alacsony asztalkán ott állt Paul kávéskészlete, az ezüst-jázmium ötvözetből készült ötvösmunka, amelyet Paul Jamistól örökölt annak idején. Jessica merően nézte, arra gondolt, hány kéz érintette már meg azt a fémet. Egy hónap sem telt el Jamis legyőzése után, már Csani szolgálta föl benne Paulnak a kávét.

Mi másra lehet jó ez a sivatagi lány a hercegnek, mint hogy kávét szolgáljon föl neki? gondolta. Sem hatalom, sem család nem áll mögötte. Paulnak csak egy igazi lehetősége van: szövetségre lépni valamelyik nagy hatalmú Házzal, esetleg magával a császári családdal. Végül is bőven vannak férjhez adandó hercegnők, és mindegyikük Bene Gesserit-kiképzést kapott…

Jessica elképzelte, hogy itt hagyja a mostoha Arrakist azért a hatalomért és biztonságért, amelyet az uralkodó hitvesének anyjaként élvezhetne. Pillantása végigfutott a vastag kárpitokon, melyek elrejtették ennek a barlangfülkének a kőfalait, eszébe jutott, hogyan utazott ide: féregháton, egy egész féregcsapat közepén, előtte, utána a hordszékek és teherpadozatok magasan megrakva a közelgő hadjárathoz szükséges fölszereléssel.

Amíg Csani a világon van, Paul nem fogja megérteni, mi a kötelessége, gondolta Jessica. Csani fiút szült neki, és ez elég…

Hirtelen vágyakozás fogta el az unokája iránt, látni szerette volna a gyermeket, akinek az arca annyira magán viselte a nagyapja vonásait — mintha Letót látnám! nyilallt bele. Jessica a tenyere közé fogta az arcát, elkezdte a rituális légzést, mely lecsillapította az érzelmeket, és megtisztította a gondolatokat, aztán derékból előrehajolt, annak az imagyakorlatnak a mozdulatával, amely előkészítette a testet, hogy engedelmeskedjék az elme követeléseinek.

Jessica tudta, hogy Paul vitathatatlanul jól választotta ki parancsnoki bázisának ezt a helyet, a Madárbarlangot. Eszményi volt. És tőle északra nyílt a Szél-szurdok, mögötte egy falu húzódott meg magas sziklafalak övezte medencében. A falu kulcsfontosságú volt, kézművesek és műszaki szakemberek otthona, a Harkonnenek egy egész védelmi szektorának karbantartó központja.

Köhentés hallatszott a függönyök mögül. Jessica fölegyenesedett, mély lélegzetet vett, lassan kifújta.

— Tessék! — szólt ki.

Félrelebbentek a függönyök, és Gurney Halleck robbant be a szobába. Jessicának csak annyi ideje volt, hogy pillantása megakadjon az arcán, a furcsa fintoron, aztán Gurney már mögötte termett, egyik kőkemény karját az álla alá szorította, álló helyzetbe emelte.

— Gurney, megbolondultál, mit csinálsz? — méltatlankodott Jessica.

Aztán megérezte a hátának feszülő kés hegyét. Mintha fagyos józanság áradt volna szét benne abból a pontból: a biztos tudat, hogy Gurney meg akarja ölni. Miért?! El sem tudta képzelni, miért, hiszen Gurney nem az a fajta volt, akiből áruló válik. A szándéka felől azonban Jessicának semmi kétsége nem volt, és egy pillanatra vakrémület töltötte el. Ezt a férfit nem lehetett csakúgy elintézni. Ez az ellenfél ismerte a Hangot, ismerte minden fogását a közelharcnak, minden fortélyát a halálnak; ennek az ellenfélnek a tudását maga Jessica is gyarapította annak idején finom célzásokkal és ötletekkel…

— Azt hitted, megúsztad, boszorka? — röffent rá Gurney.

Mielőtt Jessica átgondolhatta volna a kérdést, vagy válaszolhatott volna rá, szétvált a függöny, és megjelent Paul.

— Hát itt van, any… — Paul elharapta a szót, ahogy meglátta maga előtt a képet.

— Ott maradsz, ahol vagy, uram! — mondta Gurney.

— De mi… — Paul megrázta a fejét.

Jessica szóra akarta nyitni a száját, érezte, hogy a torkának feszül a kemény kar.

— Csak akkor beszélsz, amikor megengedem, némber! — mondta Gurney. — Csak egyvalamit akarok, hogy megmondj a fiadnak; az ellenszegülés első jelére pedig gondolkodás nélkül a szívedbe döföm a kést! A hangod egyszínű marad, nem emeled föl. Bizonyos izmok nem feszülnek meg, mozdulatlanok maradnak. Nagyon óvatosan kell viselkedned, hogy életben maradhass még néhány másodpercig! És biztosíthatlak, hogy tovább nem fogsz.

Paul egy lépést tett feléjük.

— Gurney, öregem, mi a…

— Állj meg ott! — förmedt rá Gurney. — Még egy lépés, és meghal!

Paul keze lecsusszant a kése markolatára. Ijesztően halk volt a hangja:

— Magyarázatot kérek, Gurney!

— Megesküdtem, hogy végzek az apád árulójával — mondta Gurney. — Azt hiszed, el tudom feledni azt az embert, aki kiszabadított a Harkonnenek rabszolgaságából, aki megajándékozott a szabadsággal, az élettel, a becsülettel… és a barátságával, amit mindennél többre tartottam? Itt az árulója, a késem előtt! Senki sem akadályozhatja meg, hogy…

— Ennél nagyobbat nem is tévedhettél volna; Gurney — mondta Paul.

Jessica pedig azt gondolta: Tehát ezért! Micsoda fintora a sorsnak!

— Tévedtem, mi? — vetette oda Gurney. — Halljuk hát a hölgytől magától! És jobb, ha megtudod, boszorka, hogy vesztegetés, kémkedés, csalás és lopás árán sikerült bizonyítékot találnom ellened. Még szemutát is vittem egy Harkonnen-őrparancsnoknak, hogy megtudjam, mi történt akkor éjjel!

Jessica érezte, hogy leheletnyit enyhül a torkán a szorítás, de mielőtt megszólalhatott volna, Paul válaszolt:

— Yueh volt az áruló. És ezt nem mondom többször, Gurney. A bizonyítékok egyértelműek és kétségbevonhatatlanok. Yueh volt az! Nem érdekel, honnan vetted a gyanúdat — mert csak gyanú lehet, semmi más —, de ha az anyámnak bántódása esik… — Paul kihúzta a kriszkést a tokjából, maga elé emelte. — … a kezemtől halsz meg.