Robert Heinlein - Csillagközi invázió

Ők ugyan valamennyien tisztek, de közülük egy sem tagozódik be a parancsnoki láncolatba. Így hát egyszerűbb, ha elfeledkezünk róluk, és a hozzánk hasonló majmokról beszélünk, meg azokról, akikre a vezetésünkhöz van szükség.

Az elképzelt, ideális hadosztályt 10800 katona alkotja. Mind a 216 szakasz élén egy-egy hadnagy áll. Egy század három szakaszból áll, és összesen 72 századosra van szükségük. Négy századból összejön egy-egy zászlóalj, amelyeket összesen 18 őrnagy, vagy alezredes vezet. A hat ezredből és a hozzájuk tartozó egy-egy ezredből két, vagy három divíziót lehet felállítani, mindegyik élén egy altábornaggyal, vagy vezérőrnaggyal. Most már csak egy vezérezredesre van szükségünk, és a nagyfőnök is megvan.

Ha összeszámoljuk, 317 tiszt vezet csatába 11 117 különböző rangú katonát.

Nincs tiszt, akinek ne lenne saját csapata. A személyi állomány 3 százalékát teszik ki a tisztek. Az M.E.-ben tényleg ennyi tiszt szolgál, de a valós életben az elosztásuk kicsit egyenetlenebb. Sok szakasz élén őrmesterek állnak, és nem kevés az olyan tiszt, aki „egyszerre több csákót is visel a fején”, mert valakinek, ha feltétlenül szükséges, a vezérkari munkát is el kell látnia.

Még egy szakaszparancsnoknak is rendelkeznie kellene a saját vezérkarával. Ez lenne az főtörzsőrmestere.

Persze, vezérkar nélkül is meg kell tudni állnia a helyét, és az altisztnek sincs feltétlenül szüksége a tisztre. Egy tábornok viszont nem engedheti meg magának, hogy ne legyen vezérkara. Az ő feladata túl nagy ahhoz, hogy egymaga megbirkózzon vele. Rendelkezésére áll a nagyobb tervezői, valamint egy kisebb taktikai stáb. Mivel pedig sosincs elegendő tisztünk, ezért a tábornok csapattisztjeinek a zászlóshajón egyéb kötelességeik mellett a haditervek elkészítésével is törődniük kell. Nem csoda, hogy az M.E. legjobb matematikusai közül választják ki őket. Bevetéskor persze ugyanúgy leugranak a katonáikkal, mint bárki más. A tábornok a kisebb létszámú, taktikai stábjával és a legkeményebb és legharciasabb rohamosztagosokból összeállított testőrséggel indul csatába. Az M.E. elitje vigyáz arra, nehogy a rosszindulatú bennszülöttek elvonják a tábornokok figyelmét a csata irányításától. Néha még sikerül is nekik ez a feladat.

A szükségszerű vezérkari feladatoktól eltekintve minden olyan csapatnak, amelyik nagyobb létszámú egy szakasznál, egy parancsnokhelyettesre is szüksége van. Mivel azonban soha sincs elegendő tisztünk, azzal kell beérnünk, ami a rendelkezésünkre áll. Ha az összes olyan, felelősségteljes döntéseket igénylő helyre tiszteket tennénk, ahol erre a papírforma szerint szükség van, akkor a tisztek aránya a fegyvernemen belül elérné az 5 százalékot. Nekünk azonban csak 3 százaléknyi tisztünk van.

Ehelyett az optimális 5 százalék helyett, amelyet az M.E. soha az életben nem fog elérni, a régi idők hadseregeiben a személyi állomány 10 százaléka tisztként szolgált. Akadt sereg, ahol a tisztek aránya elérte a 15 százalékot — néha pedig a hihetetlen 20 százalékot is! Ez olyan, mint egy mese, de megfelel a tényeknek, különösen pedig, ha figyelembe vesszük a XX. század hadseregeit. Milyen az a fegyveres erő, ahol több a „tiszt”, mint a tizedes? (És több az altiszt, mint a közkatona!)

Az ilyen felépítésű hadsereg el fogja veszíteni a háborút. A történelem is ezt bizonyítja. Hiszen ebben a seregben mindenekelőtt hivatalnokok, bürokraták, könyvelők és kirakati bábuk szolgálnak. A „katonáik” nagy része sosem harcolt.

De mit csinálnak azok a tisztek, akiknek nem harcolnak az alárendeltjei?

Csupán páváskodnak, ez teljesen nyilvánvaló — mint a tiszti klub ügyeletes tisztje, mint fegyelmezőtiszt, mint sporttiszt, mint ER. tiszt, mint szabadidő felelős, mint ellátótiszt, mint szállítási felelős, mint igazságügyi tiszt, mint tábori lelkész, mint tábori lelkész helyettes, mint a tábori lelkész helyettesének a helyettese, mint a bármilyen-elképzelhető-baromságért-felelős tiszt. Még óvodatisztek is léteztek!

Az M.E.-ben az ilyen feladatokkal a csapattisztek az egyéb kötelességeik mellett foglalkoznak, vagy pedig, ha igazi munkáról van szó, akkor a harcoló egységek demoralizálása nélkül jobban és olcsóbban el lehet őket intézni, ha civileket bízunk meg az elvégzésükkel. A huszadik századbeli nagyhatalmak seregeiben annyira megduzzadtak az ilyen adminisztratív vízfejek, hogy az igazi tiszteket, akik a harcoló egységek élén álltak, külön jelvénnyel kellett megkülönböztetni az irodai huszárok hordáitól.

A háború előrehaladtával mind kevesebb tisztünk maradt a feladatok végrehajtására, mivel a tisztek elhalálozási aránya különösen magas… és mert az M.E. sosem nevez ki valakit tisztnek csak azért, hogy betölthessen vele egy megüresedett szolgálati helyet. Hosszú távra nézve minden újoncezrednek ki kell termelnie a megfelelő mennyiségű katonatisztet, ám a leendő tisztek arányát nem lehet megemelni anélkül, hogy ne csökkentsük a minőségi elvárásokat. A Tourson hajózó haderőnek 13 tisztre lett volna szüksége — hat szakaszparancsnokra, két századparancsnokra, két századparancsnok-helyettesre, egy harccsoport parancsnokra az ő vezérkari helyettesével és az adjutánsára.

Ezzel szemben csak hat tisztünk volt… és én.

A Tours rohamosztagosainak szervezeti felépítése:

a fél zászlóalj erői

Blackstone kapitány („első csákó”)

helyettes főtörzsőrmester

C század

Warren Varjai

Warren főhadnagy

Első szakasz — Bayonne főhadnagy

Második szakasz — Sukarno hadnagy

Harmadik szakasz — N'gam hadnagy

D század

Blackie Bikái

Blackstone kapitány („második csákó”)

Első szakasz — Silva főhadnagy (kórházban)

Második szakasz — Khoroshen hadnagy

Harmadik szakasz — Graham hadnagy

Tulajdonképpen Silva főhadnagy keze alatt kellett volna szolgálnom, de őt szolgálatra jelentkezésem napján kórházba szállították, mert valamilyen rettenetes görcsök vettek erőt rajta. Ez még nem jelentette azt, hogy minden további nélkül átvehettem a szakaszát. Egy próbaidős alhadnagy nem éppen a világegyetem legszilárdabb pontja. Blackstone kapitány megtehette volna, hogy beoszt Bayonne főhadnagyhoz, és egy őrmestert bíz meg a saját első szakaszának az irányításával. A másik lehetőség az volt, hogy még egy harmadik csákót is a fejére húz, és maga vezeti ezt a szakaszt is.

Valójában mindkét dolgot megcsinálta, és mégiscsak kinevezett szakaszparancsnoknak a Bikák első szakaszába. Ez úgy sikerült neki, hogy kölcsönvette a Varjak legjobb őrmesterét, akit berakott a század főtörzsőrmestere helyére, és a saját főtörzsőrmesterét megbízta azzal, hogy szolgáljon alattam az első szakasz őrmestereként. A főtörzsőrmesternek két csíkkal többje volt annál, mint ami ehhez a pozícióhoz szükséges. Ezután Blackstone kapitány egy rövid eszmefuttatással a fejembe verte, hogy papíron ugyan én vagyok a szakaszparancsnok, de a szakaszt saját maga, illetve a főtörzsőrmestere fogja vezetni.

Amíg rendesen viselkedek, úgy csinálhatok, mintha én lennék a szakaszparancsnok. Még azt is megengedik, hogy elsőnek lőjenek ki. De elég, ha a főtörzsőrmester egyetlen szót suttog a századparancsnok fülébe, és máris szorul a nyakamon a hurok. Nem izgattam magamat. Enyém a szakasz, amíg képes vagyok elvezetni — ha pedig nem vagyok alkalmas a feladatra, akkor mindenkinek jobb, ha a lehető leggyorsabban leváltanak. Mindenesetre számomra sokkal megnyugtatóbb volt, hogy kineveztek a szakasz élére, mintha egy harctéri katasztrófa következtében az ellenséges tűzözönben kellett volna átvennem.