Stanislaw Lem - Pirx pilóta kalandjai

— A Bíróság figyelmezteti a tanút. Nem azért hallgatjuk ki, hogy épületes példázatokkal és adomákkal traktálja a Bíróságot. Szorítkozzék a fedélzeten történtek tárgyilagos előadására.

— Igenis. Az történt a fedélzeten, hogy a parancsnok rákiáltott a pilótára, és megtiltotta neki a rés keresztezését…

— Tiltakozom! A tanú vallomása célzatosan meghamisítja a tényeket!

— A Bíróság megértő kíván lenni. Kérem a tanút, vegye figyelembe, hogy az eljárás célja a tényállás felderítése. Tudna legalább egy töredéket idézni a parancsnok mondatából?

— Nagyon nagy volt a gyorsulás. Elfeketült előttem a világ, nem láttam semmit, de hallottam a parancsnok kiáltását. A szavakat nem tudtam kivenni, mégis megértettem, mit akar. Még inkább hallania kellett a figyelmeztetést a pilótának, hiszen közelebb ült a parancsnokhoz, mint én.

— A védelem kéri a Bíróságot, hogy hallgassa meg újólag a kormányfülkéből származó magnetofonszalagoknak azt a részletét, amely rögzítette a parancsnok kiáltását.

— A Bíróság elutasítja a védelem kérését. A szalagok lehallgatása megtörtént, és azt a megállapítást eredményezte, hogy a nagyfokú torzulás miatt csak a hang azonosítható, de a kiáltás tartalma nem. A Bíróság ebben a vitás kérdésben külön határozatot hoz. Kérem a tanút, mondja el, mi történt a parancsnok kiáltása után.

— Mikor kitisztult a szemem, egyenesen a gyűrű felé repültünk. A gyorsulásmérő két g-t mutatott. Hiperbolikus sebességgel haladtunk. A parancsnok felkiáltott: „Calder! Megszegted a parancsot! Megtiltottam, hogy átvágj a résen” Calder pedig azonnal így felelt: „Nem hallottam, kapitány úr!”

— Ekkor sem utasította Caldert a parancsnok, hogy fékezzen, vagy forduljon vissza?

— Már nem lehetett, elnök úr. Másodpercenként nyolcvan kilométeres hiperbolikus sebességgel repültünk. Szó sem lehetett arról, hogy ezt az impulzust a gravitációs korlát átlépése nélkül lecsökkentsük.

— Mit ért gravitációs korláton?

— Húsz-huszonkét gravitációs egységnél nagyobb, tartós pozitív vagy negatív gyorsulást. Amint a gyűrű felé repültünk, minden másodperccel nőtt a lefékezéshez szükséges negatív gyorsulás értéke. Eleinte ötven g körül lehetett, később talán száz is volt. Ilyen erejű fékezéstől mindannyian elpusztultunk volna. Már úgy értem, minden ember elpusztult volna a fedélzeten.

— Technikailag képes volt a hajó ekkora gyorsulásra?

— Igen, bíró úr. De csak akkor, ha átszakítják a biztosítékokat. A Góliát reaktorának potenciális tolóereje tízezer tonna.

— Folytassa vallomását.

— „El akarod pusztítani a hajót?”, kérdezte a parancsnok nyugodtan. „Átmegyünk a Cassinin, és a túlsó oldalon lefékezek!”, felelte Calder ugyanilyen nyugodtan. Még be sem fejezte, mikor forogni kezdtünk. Úgy látszik, a hirtelen gyorsítástól, amellyel Calder át akart vágni a résen, a szonda valahogy elmozdult a kilövőcsatornában, és ezáltal kisebb lett ugyan az oldalnyomás, viszont a gázsugár most a hajótest érintőjének irányában áramlott ki, úgyhogy az egész űrhajó forogni kezdett a hossztengelye körül, mint a búgócsiga. Ez a pörgés eleinte elég lassú volt, de pillanatról pillanatra gyorsult. Így kezdődött a katasztrófa. Calder akaratlanul idézte elő: azzal, hogy az imént olyan hirtelen gyorsított.

— Fejtse ki részletesen, hogy ön szerint miért növelte a gyorsulást Calder.

— Tisztelt Bíróság, a vád tiltakozik. A tanú részrehajló, és bizonyára azt feleli, amit már mondott: hogy Calder el akarta némítani a parancsnokot.

— Egyáltalán nem ezt akarom mondani. Caldernek nem kellett volna ugrásszerűen növelnie a gyorsulást, lassabban is megtehette volna, de ha át akart vágni a Cassinin, nagy tolóerőre volt szüksége. Abban a térségben roppant nehéz manőverezni, mert tipikusan olyan övezet, ahol matematikailag megoldhatatlan soktest-problémák vetődnek fel. Ott a Szaturnusz vonzereje, a gyűrűk tömege, a legközelebbi holdak; mindez együtt olyan gravitációs teret hoz létre, amelyben lehetetlen valamennyi perturbációt egyszerre figyelembe venni. Ráadásul ott volt még a szonda kitérítő hatása. Olyan pályán haladtunk tehát, amelyet sok erő határoz meg, részint a hajó saját tolóerői, részint a térben elszórt testek vonzása. No mármost, minél nagyobb meghajtással repültünk, annál kisebb lett a zavaró tényezők hatása, mert azoknak az értéke állandó volt, a mi impulzusunk értéke viszont növekedett. Calder azért fokozta a sebességet, hogy pályánkat kevésbé befolyásolják a külső, zavaró hatások. Meggyőződésem, hogy ha hirtelen pörögni nem kezdünk, sikerült volna átrepülnie a résen.

— Véleménye szerint hibátlan űrhajóval át lehet repülni rajta?

— Hogyne, bíró úr. Meg lehet csinálni, bár minden űrhajózási tankönyv tiltja. A rés gyakorlatilag háromezerötszáz kilométer széles, de a gyűrűk mentén tele van durva meteor— és jégporral, amely vizuálisan nem észlelhető ugyan, de a hiperbolikus sebességgel száguldó űrhajó elégne benne. A nagyjából tiszta rés, amelyen át lehet jutni, öt-hatszáz kilométer széles. Kis sebességgel nem nehéz belépni egy ilyen folyosóba, de nagyobb sebességnél már jelentkezik a gravitációs sodródás, ezért Calder előbb jól megcélozta a rést a hajó orrával, aztán nagy tolóerőre kapcsolt. Ha a szonda el nem mozdul, minden jól ment volna. Legalábbis én így vélem. Természetesen volt bizonyos kockázat, három-négy százalék volt a valószínűsége, hogy összeütközünk valami kósza törmelékkel. Csakhogy közbejött a pörgés. Calder megpróbálta leküzdeni, de nem sikerült. Pedig nagyon szépen harcolt. Ezt el kell ismernem.

— Caldernek tehát nem sikerült leküzdenie a hajó pörgését? Meg tudná mondani, miért nem?

— Már korábban, mikor együtt voltunk szolgálatban, megfigyeltem, milyen káprázatosan számol. És hallatlanul bízott abban a képességében, hogy gép nélkül, villámgyorsan, fejben kiszámít mindent. Abban a helyzetben, a hiperbolikus sebességünkkel, olyan feladat állt előtte, mintha egy tű fokán kellene átcsúsznunk. A tolóerő-mutatók nem értek semmit, mert csak a Góliát hajtóművének adatait mutatták, de nem mutathatták a szonda tolóerejének értékeit. Calder kizárólag a gravimétereket nézte, és csak azok szerint vezetett. Valóságos matematikai versenyfutás volt ez, közte és az egyre gyorsabban változó körülmények között. Calder hihetetlen képességeit mutatja, hogy míg én alig győztem leolvasni a számokat a műszerekről, ő fejben elvégezte a számításokat, negyedfokú differenciálegyenleteket állított fel. Hangsúlyoznom kell, hogy bár Calder magatartását eddig a pillanatig felháborítónak találtam, mert biztos voltam benne, hogy hallotta a parancsnok tilalmát, és szándékosan nem vette figyelembe, mégis csodálatot éreztem iránta.

— Ön nem válaszolt a Bíróság kérdésére.

— Éppen most akartam válaszolni, bíró úr. A megoldások, még ha Calder tizedmásodpercek alatt számította is ki őket, csak megközelítések lehettek. Nem voltak tökéletesen pontosak, mert nem is lehettek, még akkor sem, ha Calder a világ leggyorsabb számítógépévé változott volna. A hibaszórás, amelyet nem tudott figyelembe venni, egyre nőtt, és tovább pörögtünk. Egy percig úgy rémlett, hogy Calder talán mégis úrrá lesz a hajón, de ő előbb megértette, mint én, hogy veszített, és akkor az egész tolóerőt kikapcsolta. Nullára csökkent a gravitációnk: