Francis Carsac - A világűr Robinsonjai

— Veled megyek — ajánlkozott Michel.

Elindultunk, magunk után húztuk a drótot. Már félúton jártunk, amikor a heves csattogás meg a repkedő kőszilánkok elárulták, hogy felfedeztek bennünket. A földön kúszva kerültük meg a dombot, és a védett oldalán kapaszkodtunk tovább felfelé. A magasból kitűnően láthattuk az el enséges vonalakat. A nehézgéppuska kis erődje hátulról egy lövészárokkal volt összekötve, és golyószóró lőállások vették körül. A földbe ásott lyukakban itt-ott emberek mozogtak.

— A szabó szerint ötvenen-hatvanan lehetnek. De erődítési rendszerük után ítélve, többen kel lenniük — jegyezte meg Michel.

Légvonalban talán egy kilométerre, a hegy derekán levő tisztáson emelkedett a kastély. Kapuján kis fekete alakok járkáltak ki és be.

— Milyen kár, hogy Vandal összetörte a távcsövét!

— Sajnos, csak teleszkópjaink maradtak. Azok elég nagy teljesítményűek, de nehezen kezelhetők!

— Lám, le kellett volna szerelnem az egyik kis „keresőt”.

— Lesz még rá időd. Csodálkoznék, ha még ma sikerülne bevennünk a kastélyt!

— Halló! Halló! — szólalt meg orrhangon a telefon. — Egy perc múlva tüzet nyitunk a kastélyra. Figyeljetek!

Egy pil antást vetettem táborunkra. Embereink fele közvetlenül a hegy gerince mögött tüzérséggé fejlődött. A többiek az ostromgépek körül sürgölődtek. Estranges és a nagybátyám pontosan beállította a rakétakilövő ál ványokat. A teherautók visszatértek a faluba.

Pontosan 8 óra 30 perckor sáncaink mögül hat tűzsugár lövellt a magasba. Egyre feljebb röppentek, gyorsan eloszló füstcsíkot húzva maguk után. A rakéták elfogyasztották hajtóanyag-terhüket. A kastély előtti pázsiton hat kis fénypont gyúlt ki, majd hat kis füstfelhővé alakult. Néhány másodperccel később tompa robbanások hallatszottak.

— Harminc méterrel rövidebb — jeleztem.

Újabb hat rakéta röppent fel. — Ez alkalommal mind célba talált.

Az egyik a lépcsőfeljáró közepén robbant; a kis alakok összeestek.

Közülük hárman támolyogva feltápászkodtak, és negyedik társukat bevonszolták a kastélyba. A másik rakéta az egyik ablak mögött tűnt el. A többi a házfalnak ütközött, és látszólag nem sok kárt tett benne.

— Telitalálat! — kiáltottam.

Sorra egymás után tizennyolc rakéta szóródott szét, egyikük a háztól jobbra eltalálta és felgyújtotta Honneger autóját.

— A rakétákkal leállunk — telefonált Beuvin. — Figyeljétek az ostromgépeket!

Három lövedék röppent a levegőbe. Alig vétették el a kis-erődöt.

— Kissé hosszú — jelentette Michel.

A földre vetettem magam, és Michelt is magam mellé rántottam.

Minthogy a gépfegyverrel meg a golyószórókkal nem tudtak kárt tenni a hegygerinc mögött lapuló embereinkben, minket lőttek.

Néhány percig moccanni sem mertünk; a felettünk elröppenő, sivító golyók csaknem súroltak bennünket.

A 20 mm-es, géppuska töltényei kissé lejjebb vágódtak a földbe.

— Szerencsére nincsenek srapnelljeik!

— Ezt a megfigyelőál ást jobban el kellene rejteni. Menjünk kissé lejjebb.

A gépfegyver abbahagyta a tüzelést, a golyószórók is elhallgattak.

— Zavarótűz az ellenséges területre. Figyeljetek!

A rakéták vagy a földbe csapódtak, vagy eltűntek a fenyőfák között; látszólag semmiféle kárt nem okoztak, csak egy szalmakazlat gyújtottak fel.

A lövöldözés újra kezdődött, de most a hegy gerincére irányult.

Egyik emberünk megsebesült, és lecsúszott a lejtő aljára. Egy másik teherautó érkezett; nagyobb kaliberű rakétákat hozott. A kocsiról Massacre ugrott le.

— Vigyázat, az ostromgép tüzel!

Ez alkalommal az egyik lövedék az ellenséges kiserőd közepén robbant. Fájdalmas kiáltások hallatszottak, de a nehéz-géppuska tovább tüzelt.

— A lövészárok-harcban a röppályás tűzfegyverek többet érnek a közvetlen célzású lőfegyvereknél — jegyezte meg Michel.

— Előbb-utóbb leromboljuk viskójukat, ők meg nem tudnak elérni bennünket.

— Nem értem, miért nem foglalták el a gerincet.

— Túl könnyű megkerülni. Nézd csak! Mit mondtam? Vigyázat bal felől! — kiáltott a telefonba. — Hat ember kúszik arrafelé!

Négy őr indult a veszélyeztetett helyre. A hegy gerince, amelyet az automatafegyverek tűz alatt tartottak, tarthatatlanná vált számunkra; Boru apó embereivel együtt visszahúzódott. Az el enséges lövészárkokból mintegy harminc ember bukkant elő. Hol futottak, hol pedig a földre vetették magukat.

— Támadás szemből!

Bal felől már lövések pattogtak. Beuvin bevárta, amíg az el enség tizenöt méternyire megközelítette állásainkat, aztán elhajíttatta a kézigránátokat. A robbanóanyaggal töltött öntöttvas csövek megtették a magukét. Tizenegy halott vagy sebesült maradt a terepen. Mielőtt az el enség visszavonulhatott volna, Boru apó Winchestere még két embert leszedett. Balszárnyunkon egy halottunk és két sebesültünk volt. Az ellenség három embert vesztett; az egyetlen sebesültet foglyul ejtettük. A jobb karját a szó szoros értelmében szétmarcangolták a repeszek, és miközben Massacre kötözte, meghalt.

Az ostromgépek egy negyedórán át szünet nélkül dolgoztak. A tizenkettedik lövésnél az egyik lövedék a géppuskafészekbe zuhant, és örökre elhal gattatta. Négy golyószóróból hármat semlegesítettünk, az utolsó pedig elakadhatott, mert nem tüzelt tovább. Embereink támadásba lendültek. Két sebesült árán elfoglalták az el enséges vonalakat, és három foglyot ejtettek. A többieknek sikerült elmenekülniük.

Mialatt felderítőink óvatosan haladtak előre, a kastélyt elárasztottuk rakétákkal. Vagy tucatnyi lövésünk célba talált.

Érdeklődéssel figyeltem az első hat nagyméretű rakéta útját. Ez alkalommal a falak nem bírták tovább; az épület egyik szárnya összeomlott.

A foglyok gyors kihallgatása során felvilágosítást kaptunk az el enség erejéről. Veszteségük 17 halott és 20 sebesült volt. Mintegy ötven emberük maradt a kastély védelmére. Első győzelmünk után két golyószórót, egy sértetlen 20 mm-es géppuskát és igen sok lőszert zsákmányoltunk. Kis hadseregünket ettől kezdve többé senki nem gúnyolta. Amíg a felderítők visszatérésére vártunk, tovább lőttük az időközben kigyulladt kastélyt.

Végre jelentkeztek a felderítők. A kastélytól 200 méterre húzódó második ellenséges vonal három gépfegyverrel és néhány golyószóróval ellátott lövészárkokból állt. Boru apó, miután megtette jelentését, megjegyezte:

— Csak arra vagyok kíváncsi, mit akartak ezzel a sok fegyverrel.

Elvégre mégsem tudhatták előre, mi fog történni. Jelenteni kellene a rendőrségnek.

— De öreg, most mi vagyunk a rendőrség.

— Persze, igaz. Ez leegyszerűsíti a dolgokat.

Beuvin feljött velünk a dombra, tüzetesen szemügyre vette vidéket, és Michellel, aki mellékesen kiválóan rajzolt, elkészíttette a környék vázlatát.

— Ti két emberrel meg a tüzérséggel itt maradtok. A többieket, valamint az ostromgépeket és a gépfegyvereket magammal viszem.

Három színes rakétát is elviszek. Ha fellövöm őket, szüntessétek be a tüzelést. Az ellenséges vonal a kis domb gerincén, a pázsit mögött húzódik. Lőjetek pontosan!

— Massacre-t is elviszed?

— Nem, Massacre itt marad, ő e világ egyetlen sebésze!

— Rendben van. De ne feledd, hogy te pedig mérnök vagy!