Isaac Asimov - Nemezis

Most még azonban egy olyan újévkezdethez végezte el a visszaszámlálást, amelynek az időpontját önkényesen állapították meg. A Földön az újév kezdete legalább egybeesik a napéjegyenlőséggel, vagyis az északi féltekén akkor kezdődik a tél, a délin meg a nyár. Ez szorosan kapcsolódik a Föld Nap körüli keringéséhez, ám a Rotoron erre már csak a csillagászok emlékeztek tisztán.

De most — hiába volt Insigna csillagász — az újévnek csak egyetlen szempontból van jelentősége: Marlene ugyanis akkor szándékozik kilépni az Erythro felszínére — ezt a dátumot Siever Genarr választotta abból a meggondolásból, hogy elfogadható ürügyet szolgáltasson a kaland elhalasztására, és aztán Insigna is elfogadta, mondván, hogy ezzel a kamasz lány romantika iránti hajlamának hízeleg.

Insignát Marlene komor, vizsgáló tekintete zökkentette ki gondolatainak mélységéből. Mikor sikerült ilyen észrevétlenül besurrannia a szobába, vagy olyan messzire elkalandozott volna mélázásában, hogy a lépések zaját sem hallotta meg?

— Helló, Marlene — üdvözölte halkan a kislányt Insigna.

— Szomorúnak látszol, anya — jelentette ki Marlene komolyan.

— Nem kell hozzá nagy érzékelő-képesség, hogy ezt észrevedd, Marlene.

Még mindig kötöd magad az elhatározásodhoz, hogy ki akarsz menni az Erythróra?

— Igen. Föltétlenül. Mindenképpen.

— De miért, Marlene, miért? Meg tudod magyarázni, hogy én is megértsem?

— Nem, mert te nem akarod megérteni. Érzem a hívását.

— Minek a hívását?

— Az Erythróét. Azt akarja, hogy kimenjek. — Marlene rendesen mogorva arcán elomlott valami rejtett boldogság.

Insigna fölcsattant.

— Amikor ilyeneket mondasz, Marlene, az a benyomásom, hogy már megfertőzött a… a…

— A pestis? Ugyan! Siever bácsi épp most vetett alá egy újabb agyvizsgálatnak. Hiába mondtam neki, hogy erre semmi szükség, ő ragaszkodott hozzá, hogy enélkül nem kelhetünk útra. Az égvilágon semmi bajom sincsen.

— Az agyvizsgálat nem árul el mindent — ráncolta a homlokát Insigna gondterhelten.

— Mint ahogy az anyai aggályok sem — vetette oda Marlene dacosan. Majd békülékenyebb hangon így folytatta: — Anyu, kérlek, tudom, hogy szeretnéd elhalasztani ezt az egészet, de én nem megyek bele semmilyen halogatásba. Siever bácsi megígérte. Ha esik, ha fúj, én kimegyek. Az évnek ebben a szakaszában nincsenek igazi viharok vagy hőmérsékleti szélsőségek. De máskor se nagyon. Csodás egy világ ez!

— De meddő, halott. Csak mikrobák vannak rajta — ellenkezett Insigna undorodva.

— Egy napon azonban élettel fogjuk megtölteni — nézett a távolba Marlene álmodozó tekintettel. — Ebben biztos vagyok.

— Az E-ruha elég egyszerű — magyarázta Siever Genarr. — Nem kell nagy nyomást kiállnia. Nem búvárruha, de nem is űröltözék. Van rajta egy sisak, el van látva felújítható sűrített levegővel és egy kis hőcserélő egységgel, amely gondoskodik a megfelelő hőmérsékletről. És persze légmentesen zárt.

— Hogy fog állni rajtam? — nézett Marlene fintorogva a vastag áltextil anyagra.

— Hát nem leszel benne éppen divathölgy — felelte Genarr némi kajánsággal a tekintetében. — Nem a szépség a cél, hanem a hasznosság.

Marlene hangjából kicsendült némi keserűség, amikor válaszolt:

— Engem nem érdekel, hogy szép legyek, Siever bácsi. De azt sem akarom, hogy lötyögjön rajtam. Nincs semmi értelme, ha megnehezíti a járást.

Eugenia Insigna, aki kissé sápadtan és összeszorított ajakkal figyelte őket, félbeszakította.

— Az öltözék arra való, hogy megvédjen, Marlene. Bánom is én, ha lötyög rajtad.

— De azért nem muszáj, hogy kényelmetlen legyen, nem igaz, anyu? Ha történetesen illik rám, attól még megvédhet.

— Ami azt illeti — szólt közbe Genarr —, elég jól fog illeni rád.

Ez a legjobb, amit találtunk. Végtére is csak felnőtt méreteink vannak. — Majd Insigna felé: — Manapság nem nagyon használjuk őket. Volt időszak, miután lecsillapodott a pestis, hogy végeztünk némi földerítő munkát, mostanra azonban már elég jól megismertük a közvetlen környezetünket, és ha mégis nagy ritkán kiszállunk, szívesebben használunk zárt E-kocsikat.

— Jobb lenne, ha most is egy ilyen zárt kocsiban mennétek ki.

— Nem — tiltakozott Marlene, akit láthatóan elkeserített ez a lehetőség. — Járműbe zárva már megjártam a külvilágot. Én gyalogolni akarok. Érezni akarom a talpam alatt a talajt.

— Megőrültél! — fakadt ki Insigna dühösen.

— Légy szíves, ne célozgass a… — vágott vissza Marlene.

— Én nem a pestisre célzok. Csak azt akarom mondani, hogy örült vagy, a szó mindennapi értelmében őrült. Kérlek, Marlene, engem is az őrületbe kergetsz. Aztán Genarrhoz fordult:

— Siever, ha ezek régi E-ruhák, honnan tudod, hogy nem eresztenek-e?

— Onnan, hogy kipróbáltuk őket, Eugenia. Biztosíthatlak, hogy hibátlanok. Ne feledd el, hogy én is kimegyek vele, és szintén ilyen ruhában.

Insigna láthatóan újabb kifogásokat keresett.

— És tegyük föl, hogy odakint rád jön a… — legyintett tanácstalanul.

— A vizelés? Ezt akarod kérdezni? Ez is megoldható, ha nem valami kényelmes is. De nem lesz szükség rá. Könnyítettünk magunkon, és néhány óráig kibírjuk. Aztán meg nem csavargunk el nagyon messzire, így szükség esetén visszatérhetünk a Kupolába. De most már ideje mennünk, Eugenia. Odakint kedvezőek a feltételek, és ezt ki kell használnunk. Gyere, Marlene, hadd segítsem rád a ruhát.

— Csak ne légy olyan vidám — torkolta le Insigna.

— Miért ne? Az igazat megvallva, én magam is szívesen kimegyek. Mert a Kupola alatt könnyen úgy érzi magát az ember, mintha börtönbe volna zárva. Lehet, hogy ha többet járnánk ki, akkor talán az emberek hosszabb turnusokat is elvállalnának a Kupolában. Készen volnánk, Marlene, már csak a sisakot kell föltenni.

Marlene habozni látszott.

— Egy pillanat, Siever bácsi. — Majd esetlen öltözékébe bújtatott karjait kitárva Insignához lépett.

Insigna gyászos tekintettel bámult rá.

— Anyu — kérlelte a lány. — Még egyszer kérlek, nyugodj meg. Szeretlek téged, és pusztán a saját kedvemért nem tenném ezt, és nem okoznék neked ennyi aggodalmat. Csak azért csinálom, mert tudom, hogy nem lesz semmi bajom, és neked semmi okod az aggodalomra. És lefogadom, hogy te is szívesen belebújnál egy E-ruhába, hogy egy pillanatra se veszíts szem elől, de nem szabad.

— Miért nem szabad, Marlene? Hogy fogom megbocsátani magamnak, ha valami történik veled, és én nem vagyok ott, hogy segítsek?

— Csakhogy semmi sem fog történni velem. De még ha történne is — ami kizárt dolog —, mit tudnál tenni ellene?

Azonkívül téged olyannyira rettegéssel tölt el az Erythro, hogy az elméd bizonyára nyitva áll mindenféle abnormális behatás számára. Hátha éppen te lennél az, akit elkap a pestis, és nem én? Mit gondolsz, én hogy tudnám ezt elviselni?

— Igaza van, Eugenia — helyeselt Genarr. — Én is vele leszek odakint, és a legjobb, amit tehetsz, ha itt maradsz és megőrzöd a nyugalmadat. Minden E-ruha el van látva rádióval. Marlene és én beszélni tudunk egymással, és kapcsolatban leszünk a Kupolával is. Megígérem, hogy ha a viselkedésében a legkisebb rendellenességet is észlelem, sőt ha csak a gyanúja is fölmerül, hogy valami nincs rendjén, azonnal behozom őt a Kupolába. És ha magamon is észrevenném akár a legkisebb furcsaságot is, azonnal visszatérek, és Marlenét is magammal hozom.