Isaac Asimov - Nemezis

A Megas azonban már első látásra is lakhatatlannak látszott. Ez az óriás gázbolygó állandóan egyik oldalát fordítja a Nemezis felé. A forgási és keringési ideje egyaránt húsz nap. A bolygó egyik felén uralkodó örökös éjszaka csak kismértékben hűti le ott a légkört, mert a bolygó saját hője is föláramlik a felszín felé. A másik felén az örökös nappal elviselhetetlenné teszi a hőséget. Az a körülmény, hogy a Megas ilyen magas hőmérséklet mellett is meg tudta őrizni a légkörét, kizárólag annak köszönhető, hogy mivel a tömege nagyobb a Jupiterénél, az átmérője viszont kisebb, a felszínén a gravitáció tizenötszöröse a Jupiterének és negyvenszerese a Földének.

Rajta kívül nincs is a Nemezisnek számottevő bolygója.

Amikor azonban a Rotor még közelebb került, és egyre tisztábban meg lehetett figyelni a Megast, ismét megváltozott a helyzet.

Eugenia Insigna állított be Pitthez az újsággal. Nem mintha ő maga tette volna meg a fölfedezést. Csak le kellett olvasni a számítógépes erősítésű fényképfelvételekről, s felhívták rá Insigna, a főcsillagász figyelmét. Ő aztán lélekszakadva berontott vele Pitt főbiztosi irodájába.

Izgalomtól remegő hangjának igyekezett hétköznapi csengést adni.

— A Megasnak van egy holdja — rukkolt elő a hírrel.

Pitt alig észrevehetően fölvonta a szemöldökét, és csak annyit mondott:

— De hiszen ez várható volt, nem? A Naprendszer gázóriásai körül akár húsz kísérő is található.

— Hát persze, csakhogy, Janus, ez nem közönséges hold.

Ahhoz képest túl nagy. Pitt megőrizte hidegvérét.

— A Jupiternek négy nagy holdja is van.

— De ez igazán nagy, a mérete és a tömege csaknem akkora, mint a Földé.

— Értem. Érdekes.

— Több, mint érdekes, Janus. Sokkal több. Ha ez a hold a Nemezis körül keringene, akkor az ár-apály erők hatására az egyik oldalát fordítaná a csillag felé, és ennek következtében lakhatatlan volna. Ehelyett az egyik oldala a Megas felé fordul, amely sokkal hidegebb, mint a Nemezis. Ráadásul a hold pályája jelentős szöget zár be a Megas egyenlítőjéhez képest.

Ez azt jelenti, hogy a hold egén a Megas csupán az egyik féltekén látható, és nagyjából egynapos ciklussal észak-déli irányban ingadozik, ezzel szemben a Nemezis ugyancsak egynapos ciklussal fölkel, végigvonul az égen és lenyugszik.

Az egyik féltekén tizenkét óráig tartó sötétség és tizenkét óráig tartó világosság uralkodik. Ugyanez a helyzet a másik féltekén is, azzal a különbséggel, hogy a Nemezis gyakran eltűnik egy-egy félórára a Megas mögött, s ilyenkor a Megas langymelege kiegyensúlyozza a fogyatkozás hűtő hatását. Az éjszakai órákban pedig ezen a féltekén a sötétséget enyhíti a Megas visszavert fénye.

— Ezek szerint a holdnak eléggé érdekes az ege. Izgalmas lehet egy csillagász számára.

— Janus, ez nem csupán csillagászati csemege. Lehetséges, hogy a holdon uralkodó hőmérsékleti viszonyok az emberek számára is kedvezőek.

Lehet, hogy lakható világra bukkantunk.

— Még érdekesebb — mosolyodott el Pitt —, csakhogy a fény-viszonyok nem tűnnek valami kecsegtetőnek, nem igaz?

— Ez igaz — bólintott Insigna. — Vérvörös nap meg sötét ég, minthogy a napfényből hiányoznak a rövidhullámú sugarak, amelyek szétszóródhatnának a levegőben. És gondolom, a táj is rőt színben fürdik.

— Ez esetben, minthogy a Nemezisnek te adtál nevet, a Megasnak pedig az egyik embered, hadd éljek az előjogommal és nevezzem el én a holdat. Legyen a neve Erythro, ami, ha az emlékezetem nem csal, a görög „vörös”-ből származtatható.

A csupa jó hír még ezután is folytatódott egy jó ideig. A Megas — Erythro rendszeren kívül egy tekintélyes méretű kis-bolygóövezetet fedeztek föl, és ezeknek a kisbolygóknak az anyaga eszményi építőanyagul szolgálhat egy csomó újabb telep létrehozásához És ahogy közeledtek az Erythróhoz, egyre kedvezőbb benyomásuk alakult ki a hold lakhatóságáról. Az Erythrónak van tengere és szárazföldje, ámbár a felhőtakaró látható és infravörös fényben elvégzett előzetes vizsgálataiból az derült ki, hogy a tengerei sekélyebbek a földi tengereknél, a szárazföldeken pedig mindössze néhány igazi magas hegység található.

A további vizsgálatok alapján Insigna határozottan kijelentette, hogy a bolygó egészének az éghajlata alkalmas az emberi életre.

Mikor pedig elég közel értek ahhoz, hogy el lehetett végezni a légkör pontos színképelemzését, Insigna azt is közölte Pitt-tel, hogy az Erythro légköre valamivel sűrűbb, mint a Földé, és szabad oxigén is van benne — összesen tizenhat százalék, emellett öt százalék argon, a többi nitrogén. Kisebb mennyiségben széndioxidot is kell hogy tartalmazzon, bár eddig még nem sikerült kimutatni. A lényeg az, hogy ezt a légkört be lehet lélegezni.

— Egyre jobban és jobban hangzik — nyugtázta Pitt. — Ki gondolta volna, amikor először ráakadtál a Nemezisre?

— Egyre jobb és jobb hírek a biológus számára. Viszont nem biztos, hogy egészében véve a Rotornak is olyan kedvező mindez. A légkörben található jelentős mennyiségű oxigén csalhatatlan tanújele az élet jelenlétének.

— Életnek? — Pitt csaknem hanyatt esett a szó hallatán.

— Igen, életnek — erősítette meg Insigna, szinte perverz gyönyört érezve a másik döbbenetén. — És ha élet, akkor lehet, hogy értelmes élet, sőt fejlett civilizáció.

Ami ezután következett, valóságos lidércnyomásként nehezedett Pittre. Nem elég, hogy együtt kellett élnie azzal a szörnyű lehetőséggel, hogy a számban mindenképpen, de talán még műszaki színvonalban is őket felülmúló földi népesség a nyomukba ered és megelőzi őket, most ráadásul a nyakukba zúdul ez az annál is fenyegetőbb veszedelem.

Lehet, hogy egy régi és fejlett civilizáció felségterületére törnek be, amely képes őket egyetlen bosszús mozdulattal elpusztítani, mint ahogy egy ember gondolkodás nélkül agyoncsap egy fülébe zümmögő szúnyogot.

Ahogy közelebb kerültek a Nemezishez, Pitt mélységes aggodalommal a hangjában azt kérdezte Insignától:

— Mondd, biztos, hogy az oxigén jelenléte az élet létezéséről tanúskodik?

— Ez, Janus, termodinamikai szükségszerűség. Egy Föld típusú bolygón — és amennyire meg tudjuk ítélni, az Erythro ehhez a típushoz tartozik — ugyanúgy nem létezhet szabad oxigén, mint ahogy egy Föld típusú gravitációs térben egy kődarab sem maradhat meg lebegő állapotban. Az oxigén, ha egyáltalán jelen van a légkörben, energia kibocsátása mellett spontán módon egyesülni fog a talajban lévő elemekkel.

Kizárólag akkor maradhat meg a légkörben, ha valamilyen energiaellátó folyamat szüntelenül újratermeli a szabad oxigént.

— Ezt értem, Eugenia, de miért kell ennek az energiaellátó folyamatnak feltétlenül élethez kötődnie?

— Azért, mert még nem találtunk olyat a természetben, ami elvégezné ezt a munkát, egyedül a zöld növényzet fotoszintézise az, amely a napenergia fölhasználásával oxigént szabadít föl.

— Amikor azt mondod, hogy „még nem találtunk olyat a természetben”, nyilván úgy érted, hogy a Naprendszerben.

Csakhogy ez egy másik rendszer, egy másféle nap és másféle bolygó, ahol mások a feltételek is. A termodinamika törvényei nyilván itt is érvényesek, de mi van akkor, ha itt valami olyan vegyi folyamat termeli az oxigént, amilyennel még nem találkoztunk a Naprendszerben?