Kir Bulicsov - Kettészakított élet

Bulicsov találmányai tehát az emberek javát, fejlődésüket, a társadalmi élet kedvező feltételeinek megteremtését, az emberi méltóságot szolgálják, vagyis a humanizmust a maga legtisztább formájában.

Könnyű észrevennünk ezt a humanizmust az említett történetekben, de mit kezdjünk a kötet más írásaival, a Nehéz gyerekkel, a Hótündérrel, a Kettészakított élettel vagy A bioformával?

Bármilyen szokatlan, bármennyire idegen élőlények is bukkannak fel ezekben az írásokban, a kapcsolat köztük és az emberek között nem ellenséges, a problémát inkább a megértés és a közeledés nehézségei okozzák. Az elrabolt Nagyezsda nehezen teremt kapcsolatot rabtársaival, a tengeri uborkákhoz hasonló élőlényekkel, Katyerinának is sok türelemre és szeretetre van szüksége, amíg az idegen bolygóról hozzájuk került „kiéhezett, agyonfázott majmocskával” megérteti magát. Bulicsov nehéznek, fárasztónak tartja, de nem lehetetlennek a különböző értelmes élőlények — magyarán szólva az emberek — közti megértést. Néha azt érezzük, hogy azért távolítja el irtózatos messzeségre egymástól ezeket az élőlényeket, hogy még erőteljesebben demonstrálhassa alaptételét. A Hótündér című novellában még arra is vállalkozni mer, hogy finom eszközökkel megrajzolt szerelmet mutasson be a földi férfi és az idegen lány között, akinek pedig a szervezete ammóniára épült.

Ezek a „kapcsolatfelvételek” azonban csak a cselekményét jelentik Bulicsov novelláinak. Mert fő mondandójuk az, hogy értelmes élőlényt igazában a másokért vállalt áldozat, néha az önfeláldozás emeli a biológiai létezés fölé. Az ólomszínű teknősbékára emlékeztető csúf bioforma életét teszi kockára és veszti el, amikor kötelességét teljesítve, egy vulkánkitörésnél megmenti a vulkán közelében élő embereket. Az író ezekben a különleges formákban, a hótündérben, a majmocskában, a tengeri uborkákban, az ólomszürke teknősbékában emberi gondolatokat és érzelmeket magasztosít fel, utalva arra, hogy a hasonlóság nem a külsőben, hanem a tettekben és a tetteket elindító lelki-szellemi motívumokban található.

Ha Az utolsó háború című regényével kapcsolatban azt írhattam, hogy „Bulicsov ismeri az embereket, tud róluk minden jót és rosszat, és mégsem esik kétségbe”, akkor még inkább érvényes ez a megállapítás a kötetünkben közölt novellákra.

Sajnos, az íróról keveset tudunk. Csak írásait vallathatjuk, őt magát nem kérdezhetjük meg. A Kirill vagy Kir Bulicsov írói név. Életrajzát, fényképét — tudomásom szerint — nem közölték sem a lapok, sem a folyóiratok. Nem szerepel a nyilvánosság előtt, nem vesz részt író-olvasó találkozásokon. A neki szóló leveleket a kiadó és a szerkesztőségek továbbítják.

Nagyon keveset tudunk róla. Az bizonyos, hogy tekintélyes és termékeny tudós, akinek munkássága egyébként meglehetősen távol áll a tudományosfantasztikus irodalomtól, és aki — talán éppen ezért — lemond a személyes és látványos sikerekről, és szigorúan őrzi inkognitóját.

Bizonyos az is, hogy első tudományos-fantasztikus novellái 1965-ben jelentek meg folyóiratokban és antológiákban és azóta többször is kiadott önálló, gyűjteményes kötetekben. Két sikeres novellaciklust írt (Csodák Guszlárban, A kislány, akivel semmi sem történik) és több ifj úsági és kalandregényt, köztük Bandula tábornok kardja címmel történelmi regényt Burmáról. Regényeit, novelláit számos nyelvre lefordították a Szovjetunióban és külföldön. A magyar olvasó is ismeri néhány elbeszélését az Univerzum, illetve a Galaktika lapjairól, olvashatta két kiadásban megjelent fontos könyvét, Az utolsó háborút.

Ha személyéről keveset tudunk is, de írásaiból jól ismerjük. És talán ez a legfontosabb.

Kuczka Péter

szopka — kis tűzhányó Távol-Keleten (a ford.)