Kir Bulicsov - Kettészakított élet

A lány visszatért. Csendesen odajött, leült a padra, és kis kezét a térdére téve nézett maga elé.

— Először azt hittem, hogy maga valami gép. Nehéz terhet cipel?

— Nehezet.

— Tudja, olyan szerencsétlenül buktam a víz alá, hogy még most sem tudtam kirázni a vizet a fülemből. Előfordult már magával ilyesmi?

— Igen — mondta Dracs.

— Engem Krisztinának hívnak — szólt a lány. — Itt lakom nem messze, vendégségben vagyok a nagymamánál. Az előbb úgy megijedtem, mint valami bolond, és elszaladtam, magát pedig bizonyára megbántottam.

— Szó sincs róla. Én a maga helyében rögtön elfutottam volna.

— Én csak elmentem és gondolkodtam. Mondja, maga ugyanazokon a bolygókon járt, ahol Grunyin? Biztosan alaposan kijutott magának…

— Ez már a múlté. És ha minden rendben megy, egy hónap múlva rám sem ismer.

— Hát persze.

Krisztina haja gyorsan megszáradt a szélben.

— Tudja, hogy maga az első űrhajós ismerősöm — szólt.

— Szerencséje volt. Maga tanul?

— Tallinban lakom. Ott is tanulok. Lehet, hogy tényleg szerencsém volt. A világon annyi közönséges űrhajós van. De egészen kevés olyan…

— Vagy húsz.

— És azután, amikor már kipihente magát, újra más alakot ölt? Hallá változik vagy madárrá?

— Ilyenre még nem volt példa. Egy transzformáció is sok egy embernek.

— Kár!

— Miért?

— Nagyon érdekes volna mindent kipróbálni.

— Egyszer elég.

— Valami baja van? Elfáradt?

— El — mondta Dracs.

A lány óvatosan kinyújtotta a kezét, és megérintette a páncélt.

— Érez valamit?

— Kalapáccsal kell engem ütni, hogy érezzék.

— Kár! Megsimogattam.

— Sajnálni akar?

— Igen. No és?

„Megsajnált — gondolta Dracs. — Mint a mesében: a szép lány beleszeret a szörnyetegbe, és az bátor legénnyé változik. Gevorkjannak, problémái vannak, elektródái, grafikonjai, ez a lány meg megsajnált — és probléma sehol. Talán csak jól meg kell nézni a virágot, hogy minden úgy legyen, ahogy írva van…”

— Ha meggyógyul, látogasson meg! Tallinn mellett lakom, a tengerparti lakótelepen. Körös-körül mindenütt fenyőerdő. Jó lesz magának ott pihenni.

— Köszönöm a meghívást — szólt Dracs. — Itt az ideje, hogy induljak, még majd keresni kezdenek.

— Elkísérem, ha nincs ellenére.

Lassan mentek visszafelé, mert Krisztina úgy gondolta, Dracsnak nehéz gyorsan menni. Dracs pedig, aki lehagyta volna a Föld leggyorsabb futóját, nem sietett. Engedelmesen mesélt a lánynak azokról a dolgokról, melyeket nem lehet szavakkal kifejezni. Krisztinának úgy tűnt, mindent lát, bár mindent egészen másként képzelt, mint ahogy valójában volt.

— Holnap eljövök a pádhoz — mondta csendesen —, csak nem tudom, hánykor.

— Holnap én valószínűleg nem érek rá — szólt Dracs, mert úgy gondolta, hogy ez csak szánalom.

— Hát majd meglátjuk — felelte Krisztina. — Majd meglátjuk…

Dracs megkérdezte Polacsektől, aki a mobil motorjában turkált, hol van Gevorkjan. Polacsek azt mondta, hogy a szobájában. Valami vulkanológusok érkeztek hozzá repülőgéppel, biztosan új bioformát fognak készíteni.

Dracs bement a főépületbe. A Gevorkjan szobája előtti vetkőzőhelyiségben nem volt senki. Dracs hátsó lábaira állt, és levett egy darab tiszta papírt meg egy ceruzát Marina Antonovna asztaláról. A papírt a földre tette, fogta a ceruzái, és megpróbálta lerajzolni Krisztinát profilból. Gevorkjan szobájának ajtaja nem volt egészen becsukva, és Dracs jól kivette öblös hangjának zengését, aztán egy másik, magasabb hangot, amint éppen azt mondta:

— Mindent értünk, és ha más lenne a helyzet, nem erősködnénk.

— De hát nincs senki, egyáltalán senki — zúgott Gevorkjan hangja.

— Kivéve uracsot.

Dracs pár lépést tett az ajtó felé. Most már minden szót hallott.

— Nem arról van szó, hogy Dracs legyen — folytatta kitartóan a vulkanológus. — De hát csak van még hozzá hasonló bioforma!

— Az utóbbi időben nem kaptunk megrendelést. Sarasini pedig csak egy hónap múlva tudja elkezdeni a munkát. Különben sem egészen alkalmas rá…

— Hallgasson meg! A munka mindössze egy óra, legfeljebb kettő. Dracs több hónapot töltött sokkal nehezebb körülmények között.

— Éppen ezért nem vállalhatom a kockázatot. Gevorkjan valamilyen papírokkal zörgött, és Dracs elképzelte, hogy teszi a szalagcsomót a vulkanológusok elé.

— Azt sem tudom, hogy húzzuk ki a bajból, ilyen utazás nélkül is. A transzformációt a legnagyobb óvatossággal végezzük majd. Terhelésről szó sem lehet. Szó sem lehet… Ha elrepül önökkel…

— De kérem, amíg az ön Sarasinije elkészül …

Dracs belökte az ajtót, nem számította ki az ütést, és az ajtó úgy szakadt le, mintha ágyúgolyó érte volna.

Néma csend lett. Három szempár fordult az óriás teknősbéka felé. Az egyik vulkanológus kövér volt, mint a malac.

— Dracs vagyok — fordult hozzá Dracs, hogy mindjárt eloszlassa a zavart. — Rólam beszéltek.

— Nem hívtalak — szakította félbe Gevorkjan.

— Folytassa csak! — fordult Dracs újra a kövérhez. Az Gevorkjanra pillantott, és a torkát köszörülte.

— A Knyeg — vette át a szót a másik vulkanológus, aki aszott volt és szinte elszenesedett — az Oszennyaja szopka [1] szopka — kis tűzhányó Távol-Keleten (a ford.) kitörése Kamcsatkán. Feltételezzük, vagyis meg vagyunk győződve róla, hogy ha nem tisztítjuk meg a kőzettel eltömődött főcsatornát, a láva a nyugati lejtőre ömlik. A nyugati lejtőn földrengésjelző állomás van. Lejjebb pedig, a völgyben település és üzem.

— Kiürítésre nincs idő?

— A kiürítés folyik. De nem tudjuk szétszerelni az üzemet és az állomást. Ehhez három napra van szükség. Ezenkívül az üzemtől négy kilométerre kezdődik Kuvajevszk. A kráterbe mobilt engedtünk le robbanóanyaggal. Egyszerűen visszadobta. Még jó, hogy nem az állomásra.

Gevorkjan az asztalra csapott.

— Nem engedem, Dracs. A hőmérséklet ott az elviselhető határán van. A legvégső határán. Ez öngyilkosság.

— Engedi — mondta Dracs.

— Hülye! — fortyant fel Gevorkjan. — Lehet, hogy nem is lesz kitörés.

— Lesz — szólt szomorúan a kövér.

Dracs az ajtó felé indult. Az aszott vulkanológus követte. A kövér maradt, vállat vont, és így szólt Gevorkjanhoz:

— Mindent megteszünk, mindent, ami lehetséges.

— Nem arról van szó — ellenkezett Gevorkj an. — Önökkel megyek.

Bekapcsolta a videoszelektort, és hívta Gyimovot.

— Hát ez nagyszerű! — lelkendezett a kövér. — Igazán nagyszerű.

Dracs, miközben keresztülment a vetkőzőhelyiségen, felemelte csápjával a papírdarabot Krisztina profiljával, csomóra gyűrte, és a szemétkosárba dobta. Csápjai olyan gyorsan mozogtak, hogy a vulkanológus, aki lépésnyire követte, nem látott semmit.

Az Oszennyaja szopkából széles fekete füstoszlop emelkedett a magasba, magába olvasztotta, barnára festette az alacsonyan szálló felhőket.

A tűzhányó lábához közeli leszállóhelyen több mobil állt, mellettük technikusok felügyeletével robotok orsóhoz; hasonló fúrót raktak össze. A ponyvatető alatt, mely védelmet nyújtott a szemerkélő piszkos eső ellen, de nem védett a széltől és a hidegtől, az alacsony asztalkán kövekkel lenyomtatott rajzok és diagramok hevertek. Dracs a felső diagramot nézegette. A láva nem tudott áttömi az öreg, millió éve eltömődött csatornán. Csak a gázok törtek fel a bazaltdugó repedésein. Ezért szinte percenként újabb repedések keletkeztek a gyenge nyugati lejtőn.