StaVl Zosimov Premudroslovsky - NAPBAN. Humoros igazság

Természetesen Churka és Vika eltért a javasolt, mondják, egy üres ötlettől. Dima Kukuyevóra ment honfitársához, és Vika egy üveg bort rendezett a siket Kostyával, aki valóban fül nélkül volt. Csecsenföldön levágták és nem ölték meg, de ez egy másik történet.

A friss levegőn és a nagyváros közepén főtt hideg forró ételekben evettünk, és alkohollal isztuk, és a méhekkel folytattuk üzletünket. Pénz volt a metrón, és át kellett ugranunk az akadályokon. A növekedésben nem gazdag Lyokha nyugodtan sétált a forgószekrény alatt, kissé meghajlítva. Tarzan egy hordozható kerítés alatt mászott, én pedig százharminces kilogrammmal átmentem a forgószáron, sűrű ágyékban egy sétáló vékony vékony diákhoz, vagy inkább rugalmas gumi fenékéhez tapolva, ezáltal beleesve a mozgó lépések és a vízszintes rudak térébe. A lány gyengéden felsóhajtott, amikor erősebben szorítottam a csavarhúzómmal, bocsánatot kérek és futottam, elveszítettem a tömegben. A metró előcsarnokában találkoztunk. A vonat várakozása után egy kocsiba rohantunk, és rágcsáltak, és…

– kiáltotta Tarzan az egész autó felé a másik végéből:

– Ébredj fel, amikor megérkeztünk!!! – felmászott az ülésekre, és erőtlenül ledobta az ülő tisztviselőket és vezetőket. Kényszerítette őket, és lefeküdt. Az emberek csendben és türelmesen bántalmaztak. Igaz, két fiatal meg akarta gyógyítani a dinnye, de egyikük pillanattal becsukta a szemét, és a tömeg szorította. Csak Tarzan évek óta családja volt a zónában egy volt tibeti szerzetestel, harcművészeti szakértővel.

Miután megérkeztünk a Sennaya térre, rohantunk a mozgólépcsőhöz. Valaki felrohant, rúgta Tarzant a kagylóba, és elszaladt, bizonyítva, hogy az el nem ítéltek Szent Péterburgerek egyáltalán nem kölykök, vannak még a Néva hősei, és csak nem adtak fel. Tarzan, bár helyi, csendben figyelte őt.

A mozgólépcsőn felállva, bármit nem tehetett, Tarzan úgy kötötte le a Humanoidot, mint egy kölyökkutya. – csattant fel, és ellenállva dühös volt.

– Állítsa le, Tarzan! – javítva a kalapját, morogta Lech. – Befejezni!!

Tarzan ideiglenesen megállt, és a humanoid, kihasználva a pillanatot, magára csavarta kalapját, és levette, és tetteit nyilvánosan elrontotta. Tarzannak ez nem tetszett, valamint a mozgólépcsőn álló és járó gyalogosok.

– Mi vagy te, szarvasmarha, szégyent bennünket?? – kiáltott fel az egész metróra, és tovább rázta a Humanoidot. Lyokha nem bírta elviselni azt, és lenyomta a “majomnyúlot”, megbotlott, és a seggére esett, szorította az ártatlan álló utasokat. A csökkenő tömeg oldalán felháborodás következett. Tarzan miatt mindenki, aki a jobb oldalon, majd a bal oldalon állt, esni kezdett. És csak a mozgólépcsővezető megállítása mentette meg a sérüléseket, de növelte az esés erejét. Egy halom kicsi már látható volt alul.

A metróból kiszabadult, Tarzan pedig fingal.

– Nos, hol van a kushu-wushu? – kérdezte a Humanoid. – Mit, Schmuck, érted?

– Fogd be, rohadék. – csattant fel Tarzan, felhúzva a hóját a szemére. – Jobb, ha menne egy kikötőbe.

– Szerelmesek, messze van a templom? Kérdeztem.

– Ki. Kék világít, lásd a kupola? – mutatta Lyokha.

– Nos, hogy pokolba kerülj magaddal, mennyi még vágni?! – Meglepődve láttam, hogy távol van tőlem és tőle, mint Pekingbe.

– Semmi, el kell vennie a szánját a gyermektől, és a bolond elviszi. – rögzítette Tarzan.

– Maga egy őrült!! – csattant fel Lech, és ezzel Tarzan zavargását okozta.

– Még mindig itt vagy? Vásárolt bort?

– És miért?! – kérdezte a humanoid, miközben elvonta a kis patkányszemét.

– A seggedre! Elmentem, büdös kutya!! – elrendelte Tarzan.

– Miért kiabálsz?! – sértette Lyokha.

Őszintén szólva, ha lenne pénzem, odaadnám neki, de ezt csak a Humanoidban figyelték meg. Mindig volt pénze. Csak azt hitte, hogy nem tudunk, és azt hitte, hogy tudunk, mivel mindig álltunk mögötte.

Egy üveg kikötő ivása után Lech megdermedt, és utána rohant. Kimenve az egyenes járdára, már nem aggódtunk.

– szégyentelen!! – hangos, régi hangot hallottunk. Megfordult és látta, hogy Lech állva áll, aki egyszerűen csak a járda közepén írt, nem figyelve a járókelőkre. És csak az öreg cigány nagymama tett észrevételt neki. Másképp reagált. Kihúzta a szolgálatban lévõ szovjet nyitót, szégyen elrejtése nélkül, és anélkül, hogy abbahagyta volna az ürítést, megragadta a gallér mellett, és intett a nyitónak.

– Most, öreg, kihúzom a szemem.

– Lyoha, fékek. Bolond vagy? – megállítottuk őt.

– És veled vagy?! Le kell lőnöd!! – elmenekülve a Humanoid bozontos mancsától, az öregasszony felsikoltott, elmenekülve.

– Lőni kell téged. – és megragadtuk Lyokhát a hónaljból és kb. öt métert hordtunk, és hólyukasztóba dobtuk, hogy lehűljön. A dohányzás után tovább folytattuk.

Miután eloszlatta a cigány koldusokat és az idős nőket a templomban, letette kalapját Lehával a tornác bejáratánál, és elmentek, ahogy neki mondták a templomba, hogy imádkozzanak Istenhez, hogy még többet dobjanak. Hitt, és mi vétkeztünk. Bementünk és aludtunk a padokra. Melegen viselkedett.

Nem tudom, mennyit aludtunk el, de Lech óvatosan felébresztett minket.

– Stasyan, Tarzana!

– Menj el tőlem, Sátán!!

– Nos akkor? Ez az udvar megy?

– A fenébe, van egy medence.

– Nos.. és autók körül.

– Te, Dan bazár, hogy van hely?

– Muuu. – mondta Denis. – várj, mi?! Ott!.. Pince!!. Hat hónapig éltem benne!!!

Felé fordultunk.

Miután lementünk a kartonon keresztül az alagsori tornác lépcsőin, balról láttunk egy kereszt és az ajtó egyharmadát lógtak rajta, látszólag az alagsor bejárata.

– Vegye le!! – kiáltottam egy cigánynak. Híresen elrántotta, az ajtó ordítással leesett. A cigány belépett az ajtóba.

– Oh fiú, de szar itt úszik?! – a cigányok megrémültek, és a vízre fröccsenve visszajutottak hozzánk.

– Mi ez, szárnyal? – kérdezte Dan.

– Gyere és itt a szigeten iszunk egy italt. A fény esik a nyílásból, és senki sincs. (Vagyis a zsaruk). – Úgy döntöttem, és bevettem egy üveg portot. Körben nyitva fogaimmal átadtam egy barátomnak. Szeretném megjegyezni, hogy csak a kommunistáknak, a zsaruknak, a katonaságnak és a hajléktalanoknak joga van egymást valóban “elvtársnak” hívni, emiatt az elsõ három ember eldobása a hajléktalanok a lakosság egyetlen társadalmi rétege, amely elérte a kommunizmust. És mi: a dolgok ingyenesek; ételek szemetes kannákban vagy etetéshez, szintén ingyen; pincékben és tetőtérben ismét ingyenes. Mi nem a kommunizmus?! Röviden: barátom örömmel fogadta el tőlem az ajánlatot. Kinyitottam egy másik port port, és felajánlottam Dannek. A harmadik kinyitva átadtam a cigánynak. Zavarba estek, és kivettem az eldobható poharat, és bevezettem a tömeg középpontjába.

– Che, kikelt? Öntsön?! – elmosolyodtam. Hárman egyszerre öntöttek, és ismét zavarba estek, és határozottan rám bámultak.

– Mit bámulsz? Inni! Javasoltam és megitt egy pohár. A csendet megértette az érthetetlen elvtárs.

– És ez még csak egy sziget sem, de ez hogyan?

– Ass. – megerősítette a cigányok.

– Igen… nem, jól-jól-jól dél-jól délre..

– Nos, nos?

– P-félsziget, moron. – helyesbítették Dan gúnyolódásával.