StaVl Zosimov Premudroslovsky - NAPBAN. Humoros igazság

– Orr, doktor, a gyomor duzzadt, fáj. Ja?

– Csík a derékra. – Megértettem és megtudtam, ki jött hozzám, de nem adtak képet. Idegenként közeledett hozzá, és hallgatta a szőrös hasát.

Valami morgott és dübörögött a felvidéken.

– Mdaaaa … – húztam, gondoltam, ráncos arccal, és azt mondtam. – Hé, drágám, mit ettél?

– Uryuk. Valószínűleg elfelejtette mosni. – kiáltott fel a grúzok fájdalommal.

– Tudod, a sárgabaracknak alapvetően semmi köze sincs. Van diatézise.

– Mi van?

– Általában terhes.

– Tee mit? felrobbant. – Mi olyan terhes???? Hé, orvosnéném néni, tegnap, ismerlek!! Bosszút állsz!!!

– Nem, mi vagy te. Minden tünet egyetlen diagnózishoz, terhességhez vezet.

– Mi egy további tünet, a terhesség?! Hé, wah, menj. Megyek egy másik orvoshoz. Bosszút állsz nekem a barackért. – és büszkén felugrott, elment. Kuncogtam, és rosszindulatúan kacsinttam magamra, és felvettem a telefont, tárcsáztam a második klinika számát.

– Alle, Seryoga. Sárga hó? – ő is hajléktalan ember, de a Szentpétervár Köztársaság könyvtárában tanult és többet tudott, mint én, annál inkább, szemben velem, a műtőben, az “éjszakai menhely” és a pincék mellett lakott, ahol szeretett ostoba kérdéseket feltenni. Végül is Cukchi Afrikában, Cukchiban. Ezért a terápiás osztály vezetője, és – mint én – terapeuta. – Hé, Seryoga, Gomiásvili most eljön hozzád, bélmérgezéssel. Mondja meg neki, hogy terhes.

– Biztos vagy benne?

– Milyen különbséget jelent neked, mondd ezt!

– Oké.

– Segítsen, különben ezeket a barackokat elkaptak Oroszországunkban, embereinknek egyáltalán nem tekintünk orvosokat…

– Hé, megcsinálom, tesó. – És kész.

Van egy második grúz a piacon szomorú-szomorú és síró. Harmadik grúz érkezik hozzá, kicsi, és megrázza az orrát botladozó kártyacsomagot.

– Hé Givi, mi olyan szomorú? Menjünk a játék végére (seggbe)?!

– Hé, wah, hagyj békén, igen! Látja a gyomrot? Elég már játszott. Apám hamarosan meg leszel.

– Eeeeeee?! – a harmadik grúz megbotlott, és megállva a nagybátyjára nézett…

13. megjegyzés

Sajnálom, kérjük, küldje el a xxxx-en

És az volt a fagyos tél, Szentpétervár évfordulója előtt, Szent Miklós Csodásmunkás ünnepének előestéjén, az összes csapdát és hajléktalanokat őrzővel, és az összes ortodox felkészült a templomra, és milyen gondolatokkal vitték magukkal, a saját vállalkozásuk volt. Nem tudtam elválasztani magam a Lenin istennőjétől, akit az uralkodó párt egész gyermekkoromban és fiatalságomban küzdött, majd befejeztem az iskolát, tehát perestroikát, és milyen? És az isteneket Leninről Jézusra építették fel, azt akarod, hogy Jehova, és Allahot akarod, Krsna, Fogom, nem fogok… Kiválasztani, melyik tetszik vagy tetszik?! És még a kommunisták is, akiknek az az igazsága, hogy nincs Isten, elkezdenek hinni mindegyikükben. Divatos, és a szavazók kedvelik. A világ vége a világgal párhuzamosan, idegenek, röviden, por és por az emberek agyát, hogy ne dühöngjen, és ne kérjen ételt. Mindent megváltoztat. És a hit kétség és tudás, a fanatizmus pedig pont egymás előtt. Mint az egyik ortodox mondta: az ortodoxok nem keresztények, de az Alahakbar-nak mindenkit meg kell ölnie. Röviden: Isten munkája, ez személyes ügy. A Lavra-erdőben ültünk, télen féltem és megpróbáltam megoldani máglyát a szerzetesek által a kritikus napok számára készített fagyasztott rönkökről, és ezek városi fűtéssel rendelkeznek. És miért fullad? És aztán, hogy megkóstolja a forró. A hajléktalan életben nagyon hiányzik a meleg étkezés, különösen télen. A kolbászok, a kényelmes ételek és más gyorséttermek régóta unalmassá váltak. De a fő előttük volt. Később Lech felbukkant, Humanoid néven. A kerületi rendőr tizenkét éves korában megengedte neki, hogy dohányzzon, mivel édesanyja megőrült a szemétládaktól.

– A növekedés nem jelent meg, tehát füst. – mondta a Humanoidnak, aki büszke volt rá, mint kommunista rendre a szovjet időben. Kihúztak egy kóboros bentlakásos iskolából, mert megerőszakolt egy tanárt, és a lány kilépett. Csak azt mondta:

– Megölek, ha nem adsz!! – rettegve adta életét. Bár még két magas volt, fogai háromszor kisebbek voltak, mint a lódaga.

– Nos, kapott alkoholt? Kérdeztem.

Igen. válaszolt, és leült a tűzbe, amely alig égett, de. Tarzan ismét bebizonyította becenevét. Mégis meggyújtottam ezeket a fagyasztott rönköket. Tapasztalt fogva tartott, tizenkilenc év börtönbüntetést hátrahagyott, Sovdepen maradt, és demokráciába ment. Kihagyták a kunyhóból, és segítették anyját megtisztítani, mihelyt eladták a lakását, ahol nőtt fel, és egész életében a zónába élte. Hűvös volt, tolvaj lett és koldusként felszabadult, de látása miatt nem mondta. Professzor-üzletemberként öltözött, még megfelelő szemüveget is feltett, bőrének kesztyűjével elrejtette a tetoválásokat, és nem vásárolt semmit, Isten mindent megkapott. Az utcán élt, és az összes pénzt, amelyet csalással zárta, egy hostelre helyezte. Tehát érzéki srác volt, és a harcok helyett inkább az üzleti tárgyalásokat részesítette előnyben.

Vika, köztük az egyetlen női bum, fiatal és már kissé duzzadt, mert napi met fogyaszt. Észtországban, nemes gazdag családban élt. Miután sikeresen feleségül ment és nagybátyja költözött a férjéhez Pszkovban, ahol a férje megölte nagybátyját, és eladták a kunyhóját, de nem kapott pénzt, és elmenekült Szentpétervárba. Megérkeztem nyáron, és megértettem, de a nemzeti megkülönböztetés túlélte őt a testületből, és Tarzanon keresztül csatlakozott hozzánk. Ivott, és elvesztette előadását. Igaz, hogy továbbra is kaptak a szolgáltatásért, de nagyon részeg ügyfelek voltak, csak fél dollárral, és nem több.

Dima, csoportunk következő eleme, a Churka mellett hajtott.

Úgy nézett ki, mint a füstölt szalonna, szigorúan az egyházakban keresett pénzt. Hátizsákkal mentem, és azt mondta, hogy haza akar menni Kazahsztánba. És ez tizenkét éve történik. Pénzének felét saját magára, és felét hostelre költötte.

És még Lyokha-ról. Lyokha a méz szörnyű volt. Buta kártyát és kártyát viselt: a könyök régiójában a varratoknál szakadt fekete borostyánkabát és világosszürke réteg volt látható, ami megalázta a megjelenését charomyga állapotba. Plüss világos kalapja gerillának látszott. Csak annyit hiányzott, mint egy piros szalag a napellenzőn, mint a gerillák, ám kék festék foltokkal helyettesítette. Látható volt a kezének és az arcának ujjain is, amelyeket megkarcolott, amikor a festék látszólag még nem szárult meg. És szennyeződött reggel előestéjén, amikor a metróban találkoztunk vele. Ezt azzal magyarázta, hogy az őrök a metróval kérték rá, hogy festsen egy rétegelt lemez határát egy utcai fa közelében, ötven rubelért szilveszteri estére állítva. De egyetértett ezzel a vállalkozással, de nem találtak kefét, és Lech cipőkefét használt, és megkarcolta az arcát, mert megkarcolódtak, és kalapját festett kézzel megragadta, mert a tetvek a fejükre ragadtak, ami nem több, mint egy macska feje átmérője, és ez nem vicces. Este hóvihar fújt le a fáról. Lyokha viszont nehéz mormon volt, és bio-terrorista hajlandóság volt, pontosabban, amikor kenyeret kért pénzért, nem, nem így. Amikor az egész utcán kenyeret sikoltott, sokan csak elmenekültek tőle, majd egy maréknyi tetűt a karja alá vagy a fejéből és más helyekből kóborolva kihúzta őket, és csendesen felállt az áldozat nyakához, aki kapzsi feleségnek bizonyult. új oroszok és különféle nemzetiségek. És titokban nevetett, négy generációt átkozva. Lech volt az. Aztán azt javasolta, hogy menjenünk este este a Sennaya tér közelében található Nikolaev templomba és vágjunk pénzt.