Szikszai Tamás - A Föld felett

– Ha megbocsátanak, elkészíteném a ruháikat.

– Kérem – mondta Winston.

A boltos elfordult a pulttól és egy nagy, szekrénynek álcázott géphez lépett. Feltöltötte a megfelelő adatokat és megnyomott pár gombot. A gép kezelőfelületén az „Üzem alatt” felirat világított. Amikor kialudt, a boltos kinyitotta a gép kétszárnyú ajtaját és kivette belőle a kívánt ruhákat, amik pontosan úgy néztek ki, mint a holoképen elkészített minták. Amikor felhúzták, úgy érezték, mintha rájuk szabták volna. Persze, hogy rájuk szabták, mert amikor a kép előtt álltak, a rendszer milliméter pontosan felmérte a vevők méreteit, és egyedien nekik alkotta meg a készterméket.

– Autót hívathatok az uraknak? – kérdezte illedelmesen az eladó. – Elviszi magukat oda, ahova csak akarják a körzetben – közölte, mire Gábenék egymásra néztek és megelégedett tekintettel bólintottak egymásnak, mert kezdték végre nyeregben érezni magukat.

– Volna kedves – mondta Winston –, ha még egy dologban tudna segíteni nekünk, hálásak lennénk. Tudja, innék valamit a nagy esemény előtt.

– Természetesen, uraim. Önöknek az Éjszakai Fény nevű előkelő klubot ajánlanám.

– Köszönjük a segítséget! – mondta Gáben, és egy laza mozdulattal megvált a történelembe közröhej tárgyaként bevonult öltözékétől.

Mire kiléptek az utcára, az autó már várta őket. Amikor mellé értek, az ajtaja kitárult. Egyterű kocsi volt kényelmes, kanapészerű ülésekkel és egy kis asztallal a közepén. Sok hely volt benne, mivel ezeket az autókat már nem sofőr vezette, hanem teljesen automatikusak voltak.

– A Jövő Profit Termelő Társaság a szolgálatukra készen áll. Merre vihetem önöket? – kérdezte az autó kedves, gépies női hangon.

– Irány az Éjszakai Fény! – utasította Winston.

5.

Az utazás kellemesen telt. Az autó úgy siklott a levegőben, hogy utasai azt sem érezték meg, amikor felemelkedett a földről. Gáben úri elégedettséggel simogatta öltönyét. Megfogta gallérját és úgy rántott egyet rajta, mint az őskori dezodorreklámok selyemfiúi: nagyképűen és érzelmesen. Persze csak annyi érzelemmel, amennyivel egy férfi még férfinak tűnik, majd kinézett az ablakon. Valószínűleg önmaga halvány visszatükröződésén élvezkedett, hiszen oly ritka alkalom volt ez. Valljuk be, elegáns volt, és ez érthetetlen okból néha vidámsággal töltötte el.

– Hogyhogy nem egyből hozzátok megyünk? – kérdezte Winstont. – Megígérted, hogy nem időzünk sokat, meglátogatjuk a családod és húzunk vissza az Európára.

– Elterelés. Szerintem kevesebb feltűnést keltünk, ha úgy viselkedünk, ahogy a boltosnak hazudtuk. Elmegyünk, szórakozunk egyet, és utána nyélbe ütjük a „lánykérést”, amúgy is mondtad, hogy rád férne valami ital.

– Az mindig rám fér! – mondta határozottan Gáben. – Sőt tudod, mi kell még nekem? Nők! Irány ez a csehó, vagy micsoda!

Autójuk könnyed finomsággal parkolt le a klub előtt, ahol rövid sorban várták a furcsábbnál furcsább ruhákba öltözött emberek a beléptetést. Az ajtó itt nem automatikus volt, két hatalmasra nőtt – vagy éppen növesztett – biztonsági őr ellenőrizte a vendégeket. Ők elegánsan öltöny-nyakkendőben voltak, míg a bulizni vágyó polgárok között tiszteletét tette Robin Hood, Malacka és a Tahó, Bunkó és Bugsy. Nem tudom, hogyan lehet bunkónak öltözni vagy tahónak, de nekik sikerült. Ott állt türelmesen egy férfi is, aki egyszerűen – gondolom higiéniai okokból – mindössze egy pelenkába öltözött.

Azt hinné a jóérzésű ember, hogy ez egy nagyon defektesre sikerült farsangi buli bejárata, de ez nem így volt. A Földön a felső tízezer – ami inkább milliókban értendő – ízlésficamát egy summa cum laude végzett orvosnak is egy vagy két életen át tartó kutatásba telne helyre raknia, feltéve, hogy létezik olyan doktor, aki már-már természetfeletti erőkkel bír. Amikor Winstonék kiszálltak a kocsiból egyedül rajtuk látszott, hogy dolgukat komolyan veszik. Azt, hogy ők komolyan akarnak szórakozni vagy komolyan szórakozni akarnak, kívülről nem lehetett megmondani. A biztonsági őr meglátta őket és soron kívül magához hívatta.

– Megtiszteltetés a vendégeink között köszöntenem önöket – mondta, és kinyitotta az ajtót.

Az Éjszakai Fény előkelő, modern berendezése szokatlan, jó érzéssel töltötte el Winstonékat. A fényorgonák pazar játéka megdöbbentően párosult a főterem közepén táncoló szökőkúttal, ami az elektronikus komolyzene ritmusára vonaglott a nagyérdemű tiszteletére. A pulthoz érve egy nő szólította le őket.

– Ha megbocsátanak – mondta –, én leszek az este folyamán a házigazdájuk.

– Megbocsátunk? – kérdezte Gáben meglepődve. – Én még könyörögni is képes lennék, hogy ez így legyen.

– Nagyon kedves öntől – pirult el a pincérlány. – Kérem kövessenek, megmutatom az asztalukat!

Winstonban a nyugtalanság kezdett feltörni az érzelmek mély kútjából, amit ebben a különös helyzetben az értetlenség táplált. Furcsa, megválaszolatlan kérdések kötötték le gondolatait.

De tényleg, most mi van? – kérdezte magában, miközben a kedves lányt követte. Szedjük csak össze, mi történik velünk! – gondolta. Teljesen feltűnően bolyongtunk az emberek között úgy, hogy a hely, amiről az utcára léptünk, csatatérként funkcionált, majd elmentünk egy boltba, ahova egy olyan ajtó engedett be, aminek hatalmában állt ítélkezni a polgárság felett. Mindezek után ingyen kaptunk drága ruhát, mert Gáben sületlenségeket beszélt. Még hogy nincsen számunk? Másoknak egyáltalán miért van? Igen sok minden változott 5 év alatt – elmélkedett, miközben egy asztalhoz értek és leültek.

– Hozom az italukat, amennyiben másra nincs szükségük – mondta a pincérnő.

– Hát, kisasszony – szólalt meg Gáben –, a nevére és a társaságára igényt tartanánk, ha nem veszi tolakodásnak.

– Nem, uram – érkezett a válasz egy kedves mosollyal megfűszerezve. – Elmegyek a hűsítőért és mind a kettőt a szolgálatukba állítom.

Amikor a pincér elhagyta az asztalt, Gáben elégedetten dőlt hátra székében, mint a jó hírt kapó uralkodók.

– Egy kicsit sem érzed úgy – szakította félbe Winston Gáben rövid uralkodását –, hogy valami nincs rendben? Miért van asztalunk egy olyan helyen, ahol még sosem voltunk? Te sem voltál még itt, ugye? – kérdezte gyanakvóan, hiszen tudjuk, és ezt Winston is tudta, hogy barátjának zűrös előélete tartogathat még meglepetéseket.

– Sohasem voltam itt – mondta Gáben önelégülten –, de lehet, hogy visszajáró vendég leszek. Nézd, még szivart is raktak ki nekünk!

Kivett egy szálat és úgy nézte közben feszült társát, hogy direkt idegesítse egy kicsit.

– Igazad lehet – közölte elmélkedve. – Valami tényleg nincsen rendben. Várjunk csak, hadd gondolkozzak!

Meggyújtotta a szivart és úgy fújta ki a füstöt, hogy annak a lehető legtöbb molekulája Winston arcán landoljon.

– Megvan! – pattant ki fejéből az ötleteket jelző villanykörte. – A probléma te vagy!

– Én? – háborodott fel Winston.

– Igen, te, hát mi más? Úgy ülsz itt, mint akinek valami titkolnivalója van és ezt a vak is láthatja, ha jobban figyel. Mintha belül valami csak gyűlne, telítődne, és a seggedet túl szűkre zárod, hogy kiszökhessen. Engedd ki a gőzt, barátom! – nyugtatta Gáben. – Én is tudom, hogy elég szokatlan a helyzetünk és szinte biztos vagyok benne, hogy valami félreértés állhat az egész mögött. A másik lehetőség, amin gondolkodtam, nem lenne túlságosan életszerű és kellemetlensége ellenére meglehetősen kellemes volna.