Szikszai Tamás - A Föld felett

Inhalt

Impresszum 2 Impresszum Minden jog fenntartva a következőkre kiterjedően: film, rádió és televízió, fotomechanikus reprodukció, hangfelvételek, elektronikus média és újranyomtatás. © 2021 novum publishing ISBN Könyv: 978-3-99107-515-8 ISBN e-book: 978-3-99107-516-5 Lektor: Sósné Karácsonyi Mária Borítókép: Baranyai Júlia Borítóterv, layout & szedés: novum publishing www.novumpublishing.hu

I. A Jövő Profit Termelő Társaság 3

II. A bányászok sanyarú világa: a Jupiter holdja 14

III. A Kormányzó beköszön, ahelyett, hogy leköszön… 24

IV. Célállomás: a Föld 31

V. A Kormányzó ismét beköszön, de ezt általában senki sem szokta megköszönni 53

VI. Otthon, édes otthon 59

VII. „Csak a földön járj, s nem visz el lég, se ár” – Gothard Bogovszkij, 2432 (Bogovszkijt egy hurrikán kapta fel, és örökre elnyelte…) 77

VIII. A forradalom 92

IX. A Föld felett 107

X. A fel-feldobott Nő 131

XI. Semmi sem jár következmények nélkül, így hát szökni kell végül… 155

XII. A zöld pokol 177

XIII. Távol kellett – A Mr. Smith-beszélgetés. 197

XIV. A vég kifejlett 225

XV. Ja igen, persze, és még valami… 253

Impresszum

Minden jog fenntartva a következőkre kiterjedően: film, rádió és televízió, fotomechanikus reprodukció, hangfelvételek, elektronikus média és újranyomtatás.

© 2021 novum publishing

ISBN Könyv: 978-3-99107-515-8

ISBN e-book: 978-3-99107-516-5

Lektor: Sósné Karácsonyi Mária

Borítókép: Baranyai Júlia

Borítóterv, layout & szedés: novum publishing

www.novumpublishing.hu

I.

A Jövő Profit Termelő Társaság

1.

Az ember egy önző lény. Vegyünk engem példának! Reggelente félkómásan az álomvilág és a szomorú valóság között egyetlenegy vágyam van, mégpedig az, hogy amikor a WC-re ülök, minden rendben menjen. Ez fontos, valljuk be! De milyen telhetetlen is az ember, legalábbis én, mert ha könnyedén, kellemesen történik meg a reggeli rutin, akkor máris újabb célok vezérelnek. Ezek a célok vezetnek az önmegvalósításhoz. Félálomban még az volt az egyetlen, hogy gond nélkül végezzem az ürítést. Remélem tudják, mire gondolok… Ha ez jól megy, akkor máris nagyobb dolgok mozgatják az agyam fáradhatatlanul telhetetlen motorját. Néhanapján például a kényelmes ülőkén ülve azon gondolkozom, hogy milyen pazar lehet a kilátás egy hatalmas felhőkarcolóból. Vajon jól lehet-e látni belőle a várost, vagy jellemzően olyan irodát kapnék, amiből a panorámát teljes mértékben megsemmisítené a szomszéd épület kevésbé izgalmas téglafala? Esetleg volna szerencsém betekintést nyerni egy másik dolgozó ember napi rutinjának titkaiba, vagy egyszerűen csak simán a saját bambuló tekintetem nézne vissza rám, és azon tűnődne, hogy ez meg mit bámul már megint? Minden bizonnyal lenyűgöző látvány lenne, ha nem az utóbbi lehetőségek valósulnának meg, és mint valami felsőbbrendű lény, a magasból néznék le a szorgoskodó hangyákra. Hiába, ember vagyok, és az emberek szeretnek lenézni. Mindenesetre ebben a felhőkarcolóban, melyben a történetünk kezdődik – annak is a legmagasabb szintjén – valószínűleg nincs ideje senkinek sem ilyen apróságokkal foglalkozni. Megkockáztatom, hogy őket ez egyébként sem érdekelné már, mert van nekik saját irodájuk jó magasan, ahonnan lenézhetnek.

– Uraim! Azért hívtam össze ezt a rendkívüli gyűlést, mert aggasztó híreket kaptam a cégünkkel kapcsolatban. A napokban egy újabb termékünket tiltották ki az Államok területéről egy újonnan beiktatott kormányrendelet segítségével. A fogyasztóvédelem egyre hatásosabb módszerekkel vizsgálja meg az ételek származását – szólt Edward Greenfield, a Jövő Profit Termelő Társaság igazgatója. – A mostani termékünk a „házi kenyér” volt. Tudják, az a kiscicás baromság, amit úgy reklámoztunk, hogy egyenesen a földekről.

Nelson Pitt, a cég laboratóriumi vezetője magasba emelte kezét, majd szót kért.

– Azt tudjuk, hogy milyen módszerrel sikerült rájönniük a kenyér szintetikus mivoltára? – kérdezte.

– Nem, sajnos nem tudjuk – válaszolta Greenfield nem titkolt aggodalommal az arcán. – Az új elnök személyes hadjáratot indított az egészségtelen szintetikus ételek ellen, ami igen kínosan érinti cégünket.

– Lehet, hogy tégla van a vállalat falain belül – vélekedett büszkén Nelson Pitt. – Méghozzá a labor környékére gyanakszom, ugyanis a módszerünk a szintetikus növények előállítására tökéletes. Mindenféle jöttment frissdiplomások nem lehetnek képesek kimutatni a műanyag összetételét! – érvelt büszkén a tudós.

– Azt nem vette számításba, hogy az elnök valószínűleg komoly tudósokat állított rá a dologra? Hiszen említettem már, hogy neki ez a rögeszméjévé vált. Nem foglalkozik külpolitikával, mert most az országon belül akar rendet rakni, és ez nekünk a véget is jelentheti! – emelte fel a hangját az igazgató, hogy felhívja a figyelmet a helyzet jelentőségére és veszélyére. – Kíváncsian várom a mentőötleteiket!

A teremben csend lett. Eluralkodott az az igazi feszült, kínos csend, ahol ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Itt mindenki bölcsebbnek tartotta magát, mintsem kiderüljön, hogy a munkahelyükre csak a fizetésüket felvenni járnak, és egyetlen használható ötlet sincs a fejükben.

A chicagói irodaház bejárati ajtaján egy alacsony, rendezetlen hajú férfi lökte arrébb a nála jóval termetesebb biztonsági őrt. Ha ezt egy focimeccsen tette volna, akkor a jutalma nyolc napon túl gyógyuló sérülés lett volna.

– Elnézést, doktor úr, nem akartam fel… – mondta ijedtében a házirend őre, de mire ezeket a szavakat meghallhatta volna, az ifjú tudós már rég a lift ajtaja előtt toporzékolt, mert az ügye igen sürgős volt.

– A világ egyik leggyorsabb liftje, és ennyire lassan teszi meg ezt a 213 emeletet! – szitkozódott magában, miután beszállt a felvonóba. A teremben ideges tekintetek fogadták.

– Peter, ön elkésett! – vágta hozzá a fiatal tudóshoz Greenfield a letagadhatatlan tényt.

– Igen, uram, de minden okom megvolt rá – válaszolt mindenféle szégyenérzet nélkül Peter.

– Peter, maga tisztában van azzal, hogy milyen nehéz időket élünk? – kérdezte az igazgató egyre vörösebb fejjel.

– Minden egyes részletével, uram – válaszolt teljesen nyugodtan.

– Akkor miért nem volt képes időben letenni a ketyeréit és elindulni? – faggatózott Greenfield, majd habozott egy pillanatig, mert ha tovább vörösödik a feje, félő, hogy kipukkad, ezért inkább elgondolkozott, mert köztudott tény, hogy ha az ember kobakja léket kap, nem sok sütnivaló marad odabent. – Várjon, honnan tudja, mi történt pontosan? Netán köze van hozzá, hogy így alakulnak a dolgok? – érdeklődött gyanakvóan.

Pár másodpercre megfagyott a levegő a szűk irodahelyiségben, ahol ebben a pillanatban még a kósza porszemek sem mertek moccanni. Csak az öreg Nelson Pitt és a fiatal Peter látszott nyugodtnak, meg egy pók a falon, de ő most jelentéktelen.

– Igazgató úr! – törte meg a csendet Nelson. – Utólagos engedelmével a szemüvegemen keresztül küldtem át munkatársamnak az információt, hogy mire megérkezik, mindent megtudjon.

– A tömeggyártásra szánt bóvli okosszemüvegre gondol, amit egy értelmesebb majom is fel tud törni? – kérdezte ijedten Greenfield. – És ezt viseli egy ilyen gyűlésen?!