Szikszai Tamás - A Föld felett

– Nem, természetesen nem. Azok gyerekjátékok, óvodásoknak való ócskaságok – nyugtatta felettesét az idős tudós.

– Amit mi használunk, az a tökéletes változata a fejen hordható számítógépeknek. Először is, senki sem tudja megkülönböztetni egy hétköznapi szemüvegtől, ellentétben a forgalomban lévő förtelmes kinézetű okosszemüvegekkel. Másodszor pedig: olyan adatközlési rendszert használ, amit még a titkosszolgálat sem ismer. Ezt biztosan tudom, mert nekünk viszont van ott belső emberünk.

– Engem erről eddig miért nem tájékoztattak? – kérdezte Greenfield, és gyanakodva végignézett a két kutatón. – Mi az, amiről még nem tudok?

– Azért nem tudott róla – felelte Nelson –, mert nemrég fejeztük csak be a tesztelését és nem tartottuk még szükségszerűnek. Most jön, amiről viszont még nem tud. Peter, kérlek, kezdd! – ezzel átadta a szót a fiatalnak.

Peter – aki egy rosszindulatú, komplexusos, félőrült zseni, nem kevés hatalomvággyal megáldva – elmondta, hogy a bolygó szegényebb részeiben kell keresni a cég jövőjét, ahol a technológia lemaradva kullog a jóléti társadalmak exponenciálisan fejlődő világa mögött.

– Ott, ahol nem kérdezik meg, miből van az étel. Ott, ahol az internet elterjedése nem csinált minden emberből okoskodó, semmihez nem értő pozőrt.

A jóléti állam tipikus polgára a munkájában sikeres. Persze ez nem nehéz, mivel a modern társadalom a 20. század óta arra a törekszik, hogy egyre butább embereket neveljen ki, hogy ne gondolkozzanak, összefüggéseket véletlenül se értsenek meg, a logikát… Mindegy, lépjünk tovább! A lényeg, hogy egy okosabb majom, amiből mára már elég sok van, el tudja végezni a hétköznapi polgárok szellemi munkáját. Az is igaz, hogy csupasz rokonaikkal szemben nekik sikerült kiharcolniuk az óránkénti banánszünetet. Közben az ember képmutató is, és a legapróbb dolognak is nagy feneket tud keríteni. Ezt valószínűleg azért csinálja, mert igazából nem történik vele soha semmi. Önző, de ezt szerintem nem kell kifejtenem, hiszen mindenki az. Ráadásul tudálékos, mert azt hiszi, ha megnéz valamit az interneten, az azt jelenti, hogy ő tudja. Hát nem! Olvasni tud, amit ma már az értelmesebb főemlősök is tudnak, csak ők nem verik nagydobra. Végezetül pedig pénzéhes, ami talán az egyik legrosszabb mind közül.

2.

Greenfield egy 120 méteres toronyból figyelte az afrikai tájat. Meleg volt kint, de az ő irodájában kellemes 24 fok kényeztette a vendégeit. Az épület kirívó volt a sík szaharai környezetben, a körülötte lévő kerítés magasabb lett, mint a környék legnagyobb háza. Ez egy igazi erődítmény volt, amit ő szerényen csak irodának nevezett. Edward Greenfield, a Jövő PTT társtulajdonosának ráncos arcán nyugalom uralkodott, miközben gyönyörködött az elé táruló látványon. A forró homokban emberek szorgoskodtak, hogy felépüljön a világ legnagyobb élelmiszergyára, ami egész Afrikát, Ázsiát, és a ma már igen lakható Ausztráliát látja majd el táplálékkal.

– Csodálatos érzés! – masszírozta saját egóját Greenfield. – Vajon ilyen lehetett végignézni a fáraóknak is, amikor látták, hogyan épül a piramisuk? – gondolta magában, amikor szemüvegén felvillant Peter arcképe.

– Hogy vagy, drága barátom? – kérdezte boldogan.

– Csodás híreim vannak! – jött a harsány válasz. – A laboratóriumi tesztek után terepen is kipróbáltuk Amandát. Az eredmény lenyűgöző, mert sokkal jobban reagálnak az emberek, mint a majmok.

– Ezek azok a majmok voltak, amik olvasni is tudtak? – kérdezte Greenfield.

– Természetesen, de ez most teljesen lényegtelen. Az embereknél kiszámíthatóbb volt a reakció. Mintha nem gátolná őket semmi ösztön, nem úgy, mint a csimpánzokat. Gyakorlatilag irányítani tudjuk őket a szemüvegen keresztül – egy kis szüntet tartott.

– Tömegeket, Edward, tömegeket – mondta Peter széles mosollyal és gonosz hanglejtéssel.

Egy darabig csend volt. Greenfield ajkain egy felfelé görbülő ívecske látszott. Az elégedettség öntelt, mámorító érzése vette uralma alá, mikor megszólalt.

– Nagyon szép volt, Peter! Azt javaslom, azonnal utazz ide, és kezdjük el átformálni az itteniek gondolkodását! Amúgy is jól jönne egy kis munkamorál ezeknek a lusta patkányoknak.

Ezzel Peter képe eltűnt a lencséről. Greenfield az első pillanatban lekapta fejéről a szemüveget, majd hosszan bámulta, és tekintetében a félelem jelei kezdtek mutatkozni. Fejében a gondolatok őrjöngő vihara próbálgatta annak teherbíró képességét. Azon agyalt, vajon ő mennyire lehet Peter befolyása alatt most, s a döntéseit magáért, vagy Peter céljaiért hozta? Hogy nem pont ez a kis mocsok intézte-e úgy, hogy Amerikából el kelljen jönnie. Miközben ezen gondolatok kezdték uralni már-már pánikszerű hangulatban lévő eszét, bevillantak neki olyan rémképek, hogy a cége egyáltalán az ő nevén van-e még? De amúgy mi van akkor, ha Peter tényleg összedolgozik vele, és ez az egész csak félelemből kitörő rágalmazás? Persze a legvégére arra a következtetésre jutott, hogy igazából ez a gonosz zűrzavar, ami a józan eszét megemésztette és kétszer kiköpte, természetesen Peter műve, hogy ne tudjon tiszta fejjel gondolkodni.

Greenfield leült, és már az a tény is megnyugtatta, hogy lehet, csak fizikálisan, de ebben a pillanatban az igazgatói szék az övé. Kinyitotta az asztalában lévő kis ajtót. Egy 62 éves Dalmore whiskyt vett ki belőle teljesen természetesen, és a külön erre az italra tartogatott poharába töltötte. A kupakot gondosan visszacsavarta az üveg tetejére, de miközben a keze újra az ajtó felé lendült, hogy a whiskyt visszahelyezze méltó helyére, egy pillanatra mintha valami, egy láthatatlan kar megfogta volna csuklóját és megállította. Egy gondolat volt.

„Ezt a whiskyt vizezni bűn, de vajon meginni nem az? Hiszen amikor ténylegesen 62 éves volt, akkor is egy vagyont ért már, annak pedig sok-sok évtizede.”

Egy ideig habozott, de hamar meggyőzte magát, hiszen ő Edward Greenfield. Ő az, aki megihat ilyen kincseket. Az egyik legritkább italt kortyolgatva, az igazgatói székben ülve arra gondolt, hogy „igen, Greenfield, te leszel a világ ura és ezt a kis veszélyforrást, akit anyakönyve szerint Peternek hívnak, hamar kiiktatod majd”.

3.

Azt szokták mondani, hogy Afrikában az egyik legrosszabb dolog a homokvihar. Azt hiszem, ezt az állítást, Peter jelen helyzetében határozottan alátámasztaná és vitathatatlan tényként vonultatná be a történelembe. Most még azzal sem lehetne meggyőzni, hogy egy kígyómarás után kiszáradni a napon sokkal kilátástalanabb. Főleg, hogy a hallucinációktól nem lát semmit az ember, és a kiszáradás halálos. De Petert ez sem érdekelné jelenleg, hiszen ő éppen egy homokvihar közepén van, és egyetlen kígyó sem marta meg. A látótávolság: 0 méter.

Amikor Peter Afrikába érkezett, azt mondták neki, hogy meleg lesz. Az volt. Mondtak neki még olyan dolgokat is, hogy nagyon érdekes az élővilága, amit ő majd szórakozásból jól kipusztít, mivel totálisan feleslegesnek tartotta az állatokat. A kísérleteiben sem értette, hogy miért kell velük bajlódni. Emberből is van elég, és úgyis mindent nekik készített, nem az állatoknak.

Amikor megérkezett, tiszta volt az ég. 43 fokot mondtak be a magánrepülőgépén, miután megkapták a leszállási engedélyt. Belépve Greenfield irodájába szíves fogadtatás várta. Csak a szokásos protokoll, az ölelkezés, a kézfogás és a totál közhelyes „Hogy vagy, barátom?”.