Szikszai Tamás - A Föld felett

– Wini, drága barátom! – üdvözölte Gáben négy mellből előbújva. – De régen láttalak már itt, gyere hamar, töltsünk egyet! – szólt és közben integetett Winston felé, de egy karsuhintásnál arcon találta az éppen őt kényeztető egyik hölgyet, aki nagyot esett, de ezzel senki sem foglalkozott.

Sajnos termetének köszönhetően, mivel válla két szekrény széles volt, sokszor okozott gondot környezetének. Néha teljesen véletlenül rendezte át azt. Winston nem ellenkezett, mivel egy céllal indult neki a napjának, hogy felkeresi Gábent, ami nem volt a legbonyolultabb feladat, mivel ő vagy itt az asztalánál szokott lenni, vagy a szobájában másod-, harmad-, és igen, néha negyedmagával.

– Na, mi szél fújt ide? – kérdezte Gáben, és zömök orrába túrt, miközben Winston helyet foglalt. – Kimerészkedtél a lukadból végre? Erre inni kell!

Ezzel a felkiáltással meg is itta az egyik italát, nem érdekelve őt, hogy barátjának még üres a keze.

– Beszélni akarok veled, négyszemközt – jelentette ki Winston, miközben egy pohár emelkedett ki az asztalból, majd alulról feltöltődött egy vöröses színű folyadékkal.

– Nem lenne jobb négymellközt? – kérdezte Gáben harsányan, jobb szemöldökét érdeklődően felhúzva.

Ezt a fekete szőrpamacsot egy orángutánhoz hasonlóan kiálló szemöldökcsont tette röhejessé. Gáben nem volt jóképű, de tekintélyt parancsoló kiállása miatt szerették a nők. Erre a kérdésre még Winston is elmosolyodott, mivel jól ismerte barátját. Gáben a maga két méterével markáns férfi volt, akinek vakvágányra futott életét az bélyegezte meg véglegesen, hogy a betyárbecsület jegyében hatóság elleni erőszakot követett el. Legalábbis ezt a verziót adta elő a gyengébb gyomrúakra való tekintettel, mert ő ilyen figyelmes úriember volt. A részleteket megtartotta magának. Gáben mindig odafigyelt, hogy arcszőrzetét rendben tartsa. Néhanapján úgy nézett ki, mint egy vérbeli neandervölgyi, érthetetlen módon azonban máskor pedig mint egy tőzsdei bróker, csupasz képpel és rövidre vágott hajjal jelent meg. Ma este lányokkal volt, ezért úgy érezte, hogy az a tökéletes megjelenés, ha az ősember-küllemet választja.

– Tudom, hogy jobban éreznéd magad, ha velünk tarthatnának a hölgyek – mondta Winston és felemelte poharát –, de amiről beszélni akarok, arról csak ketten tudhatunk.

Koccintottak egyet, kettőt, talán négyet, és folytatta:

– Persze nem szeretném elrontani az estédet. Megbeszélhetjük máskor is.

Ezzel lehúzta kétes eredetű italát.

– Hölgyeim – nézett végig Gáben a lányokon –, nagyon sajnálom, de a mai estén mellőzniük kell Nagy Gábor, a női lelkek meghódítója és szívük összetörője felejthetetlen, egyedi, tökéletes… – ekkor lehúzta maradék italát…

– Sok lesz! – vágott közbe Winston.

– Na jó, húzzatok a picsába! – fejezte be Gáben a szónoklatát nem túl szalonképesen, mert igazából ő nem is volt annyira úriember.

Egyedül maradtak az asztalnál, amiből ismét egy-egy érdekes kinézetű ital emelkedett ki. Winston elmondta neki, hogy mostanában nem érzi jól magát, mert nagyon hiányzik neki fia és felesége. Ő nem hiszi el azt, amit a Földről sugároznak, hogy otthon minden rendben van és hogy az emberek egyre magasabb életszínvonalon töltik napjaikat, köszönhetően a Jövő PTT folyamatos, anyáskodó szeretetének.

– Gondolj már bele – folytatta Winston –, miért nem engedik, hogy beszéljek a családommal? Öt éve vagyunk itt, és semmit sem tudok róluk.

– Elítéltek vagyunk – válaszolta Gáben –, ezt ne felejtsd el!

– Értem, de te rendőrt öltél – vélekedett Winston. – Én nem fizettem be két számlát. Nem furcsa, hogy ugyanabban a bánásmódban részesülök?

– Barátom – szólt Gáben és nagyot kortyolt italából –, a szabály az szabály. Ha valaki megsérti a Jövő PTT törvényeit, bármilyen kis mértékben is, az szabadságvesztéssel fizet érte. Választhat, hogy börtönbe megy, vagy eljön ide és dolgozik. Mi jól döntöttünk, jól élünk itt – vélekedett az ősember.

– Te lehet, hogy jól vagy – mondta szomorkásan Winston. – Nem hagytál senkit magad mögött, de nekem felelősséget kellett volna vállalnom mások iránt – sóhajtott nagyot.

– És vállalsz is! – vágott közbe Gáben. – A fizetésedet a családod kapja meg, segítesz nekik, hogy legyen mit enniük, legyen hol lakniuk. Tudod mi a bajod neked? Mert én jól tudom.

Winston csendben figyelte barátját.

– Nem tudsz kiengedni. Az elmúlt időben alig szórakozol, nem használod ki ezeket a gyönyörű lányokat, hogy csillapíthassák bánatod. Bekattansz a munkától, ez a te bajod – mondta, és ahogy befejezte, mosolyogva garatra húzott még egy italt.

– És ha igazam van? – kérdezte Winston nyugodtabb hangon, mert tudta, ha felhúzza cimboráját, az sok mulató bányász estéjét tenné tönkre. – Te számon tartottad, mióta vagyunk itt? Egyáltalán tudod, milyen évet írunk?

Gáben elgondolkodott, de „biztos, ami biztos” alapon ivott még egyet és vállat vont.

– Fingom sincs – jött az értékes válasz.

Eközben egy másik asztalnál Andrej vitatkozott, mert egy kollégája megvádolta, hogy elcsalta a mai normát, hogy megelőzhesse a termelésben. Szó szót követett, majd pofon pofont, és Andrej balszerencséjére úgy ütötte ki partnerét, hogy az kényszerleszállásban pont Winstonék asztalán landolt. Gáben nem szereti, ha kiömlik az itala, és azt kimondottan utálja, ha az piros foltot hagy ruházatán. Andrejben megfagyott a vér, mert tudta, most el lesz neki magyarázva, hogy többet ilyen ne csináljon. Gáben elmagyarázta, aminek köszönhetően két félholtra vert embert kísértek ki a kantinból.

– Most nézd meg, mit csináltak ezek! – panaszkodott Winstonnak. – Nem tudom, miért nem lehet viselkedni?!

– Te sem szoktál – tette hozzá Winston és elmosolyodott.

Az ilyen környezetben könnyen feloldódik az ember, ha a megfelelő társaságot választja.

– Na de most tényleg panaszkodni akartál? – kérdezte Gáben. – Ezért kár volt elküldenem a lányokat, nem gondolod?

Winston ebben a pillanatban jelezte kezével, hogy hajoljon közelebb.

– A segítségedet kérem – suttogta Gáben fülébe. – El akarok szökni a Földre.

2.

Az Európán sok mindent nem tanul meg az ember, de ha valamit el kell sajátítania, azt tökéletességig kell fejlesztenie, mint például a másnaposan végzett munkát vagy az önvédelem sokszínű fortélyát. Ha valaki ebben a közösségben gyenge, annak nagyon ajánlott, hogy jó színészi vénával ezt teljesen leplezni tudja. Winston Salmon két dologgal vívta ki magának az Első pozíciót. Az egyik, hogy kivételes tehetsége van a szikla megfelelő méretű kifejtésére. A másik, hogy ő az egyetlen, aki fel tudta venni a fizikai küzdelmet Gábennel, aki ezt csak hosszas győzködés után fogadta el. Bár Gáben volt az erősebb, nem tudott soha mit kezdeni Winston leleményes és ügyes ökölharca ellen. Azóta, hogy ezt tisztázták, nagyon jó barátok lettek ezen az istenverte holdon.

A bányában kemény munka folyt, ahol a lézerfejes csákányok sercegő hangja fület siketítően üvöltött. Az egyik sorban ott dolgozott Andrej összetört arccal, fájó karral. Nem kért betegszabadságot, mert tudta, hogy a Kilencedik helyén csúnya foltot ejthetne egy pár napos eltávozás. Mellette Tódor hasította a kemény kőzetet, aki néha magában beszélgetett.

– Hülye kavics, mért nem tudsz magadtól egyenlő részre esni?! Hülye kavics! – mondogatta.