Azaria Headly - Csillagom

Teljesen elfelejtkeztünk mindenről. A párosodás ösztöne olyan elemi erővel ragadott el mindkettőnket, amilyet még életemben nem éltem át. Minden egyes porcikám sóvárgott, és izgatottan várta a beteljesülést. A türelem és józan ész fogalmak elvesztek a süllyesztőben.

Megfordultam az ölelésben, miközben saját csípőjére húzva felemelt, és néhányat lépve leültetett az asztalára. A combomat markolta a fenekem tövében, és hangosan nyögött, mikor végre szánk elengedte a másikét. Aztán hirtelen teljesen érintetlenül hagyott, és az asztal lapjára támaszkodva két kezével a combjaim mellett, lihegve nézett lefelé az ölembe és a fejét csóválta. Inge összegyűrődve, félig kihúzva a nadrágból. Ezt én csináltam? Mikor? Végignéztem magamon; én sem voltam jobb állapotban. Szoknyám illetlenül felgyűrődött, hajam összekócolódott, és úgy lihegtem, mintha negyedórát futottam volna a lekésett gyorsvonat után. Feje olyan közel volt a szoknyámhoz, hogy ha mozdulok, ágyékom hozzáér.

– Mi a… – lihegte teljesen összezavarodva, de nem tudta összeszedni a gondolatait, mert ekkor beszélgetés foszlányai szűrődtek be hozzánk odakintről, a folyosóról.

Felegyenesedett, a szemembe nézett, és nekem nyüszíteni volt kedvem, annyira kevés hiányzott ahhoz, hogy elélvezzek. Csípőmet alig tudtam mozdulatlanul tartani, és ökölbe szoruló kezem a szoknyám anyagába mart.

Gabriel összeszorította a száját és pislogott párat, majd felállított, lejjebb húzta a szoknyámat, közben tenyere a combomat simogatta, és csukott szemmel mordult egyet, majd ujjaival rendbe szedte a kusza tincseimet, csak ezután igazította meg az ingét. Közben újra úgy nézett a szemembe, mintha tőlem várná a választ. A kulcsot a rejtvény megfejtéséhez. Szemöldöke gondolkodón összehúzva nézett le rám értetlenül. Megfejtést nem adhattam neki, csak a zavaromat és a színtiszta vágyakozást. Tekintete lesiklott az ajkaimra, és egy újabb másodperc választott el minket attól, hogy újra csók legyen a vége, de ő még időben észbe kapott és gyors, de nem kapkodó léptekkel a székéhez ment és leült, hogy eltakarja a még most is dudorodó izgalmát. Amit – így elnézve – még egy ideig biztosan fájlal majd.

Épp csak annyi időm volt, hogy elszakítottam a tekintetem az övétől, amikor kinyílt az ajtó. Elfordultam a bejárattól, hogy rendezni tudjam a légzésem, oda sem nézve, ki lépett be rajta. Nem volt rá szükség, azonnal ki lehetett találni.

– Gabriel, hívtalak vagy ezerszer, hogy akkor most mi a lesz a ma estével? – hallottam az egyébként nagyon vonzó, mély női hangot a küszöbről.

– Szia, Alice – mondta Gabriel furcsán rekedten, és szemem sarkából még láttam, hogy csukott szemmel kezén támasztja a homlokát.

Ő is próbál lenyugodni. Tudom, mit érez most. Engem a nő észre sem vett, ahogy pakoltam a tárgyalóasztalon. Nem tudom, egyébként szokása-e így rátörni Gabrielre, vagy csak bármit megtehet alapon le sem szarja, hogy éppen megbeszélés van-e.

Fogtam magam és kislisszoltam a nyitott ajtón. Egyenesen Taylorba ütköztem, aki tiszta ideg volt: gondolom, Alice-t kísérte idáig.

– Próbáltam húzni az időt – mondta komoly arccal engem nézve. Szinte aggódónak tűnt.

– Már végeztünk – mondtam gyanakvón.

– Nem úgy nézett ki – vigyorgott minden rosszallás nélkül.

Ijedten felkaptam a tekintetem, miközben sétáltunk a liftek felé.

– Nyugi, senki nem tudja meg – mondta halkan és nyugodtan.

– Sokszor kellett már tartanod a szád? – fordultam felé haragosan.

Szegény nem tett semmit, hogy rajta töltsem ki a haragomat, mégis ezt teszem.

– Nem, még soha – állt meg mellettem, és megnyomta nekem a liftgombot.

– Azért is fizet, hogy ezt mondd? – kérdeztem némi éllel, és beléptem a liftbe választ nem is várva.

Odabent a kabinban szabadjára engedtem a gondolataimat, vettem három mély levegőt, és nekitámaszkodtam a falnak. Ezek után bármikor máskor képtelen leszek Gabrielre nézni – basszus, majdnem velem csalta meg a menyasszonyát. Ezt nem hiszem el, a picsába! Még öt másodperc, és végem. Minden büszkeségemet feladva, üvöltve élvezek el, és jóformán hozzám sem ért. Hát ezt érdemlem én? Nem, kurvára nem! Nem leszek a partnere ebben! Istenem, még most is remeg a lábam. Egy örökkévalóság lesz, mire lenyugszom.

A liftből kiszállva csörögni kezdett a telefonom. Taylor. Még akkor mentettem el a számát, amikor a konferencia miatt kábé naponta felhívtam.

– Mondd, Taylor! – szóltam feszülten.

– Pontban kilencre készülj el, addigra érted megyek – hallatszott Gabriel fojtott hangja a másik oldalon, amitől hüvelyem fájdalmasan összeszorult ürességében. – A tiltást pedig kérlek, töröld a számomról! – recsegte, és le is tette.

Kiléptem az épületből és fejből bepötyögtem a mailcímét, majd írtam neki. Úgy remegett a kezem, hogy háromszor kellett belejavítanom.

„Sehová nem megyek veled, ha már ilyen szépen meghívtál, akkor sem! Töröld a számom és felejtsd el, hogy létezem!”

Kettő másodperc múlva jött a válasz.

„Ha meggyőzöd a kőkemény farkamat, hogy felejtsen el, akkor azonnal meg is teszem.”

Mindig csak a szex! Egy üzleti vacsoráról volt eredetileg szó, most meg azt sem tudom, miről alkudozunk éppen.

„Legyünk csak barátok, és akkor elmegyek veled este.”

Nem jött válasz.

5.

Este fél kilenc körül csak járkáltam a gardrób, fürdő és háló Bermuda-háromszögben azon töprengve, mitévő legyek. Épp becsuktam a hűtőajtót egy felest töltve magamnak a konyhapulton, amikor csengettek. Olyan erőszakosan feküdtek rá a csengőre, hogy a dallamra rá volt vésve: Gabriel a látogató.

– Jövök már! – ordítottam el magam a poharammal a kezemben. – Jézusom.

Kinyitottam az ajtót. Gabriel öltönyben. Szentséges vibrátor! Úgy kikerekedett a szemem, hogy majdnem kiesett a helyéről.

– Korábban jöttél – dünnyögtem hipnotizálva.

– Te iszol? – nézett rám megdöbbenve. – Részeg vagy?

Arcomról lejjebb vándorolt a tekintete, és csak ekkor kaptam észbe, hogy egy szál pólóban és bugyiban ácsorgok a nyitott ajtóban.

Nem volt mit tenni, fenékig hajtottam a pálinkát, és már mentem is a hűtőhöz a következőért.

– Ne igyál többet, fontos emberekkel fogunk találkozni – vette le a zakóját és meglazította a nyakkendőjét, miközben a bárszékre ült velem szemben.

– Ne izgulj, nem a menyasszonyod vagyok, két feles után is tudok három szavasnál összetettebb mondatokat is alkotni – dünnyögtem a második felesem mögül.

– Ne sértegesd, nem is ismered – dorgált meg nem túl nagy átéléssel. – Miért nem készülődsz?

– Mert nem megyek – vágtam rá határozottan.

Sóhajtott, és minden további szó nélkül bement a hálómba.

– Gyere már! – ordított ki bentről.

– Már az ágyban vagy meztelenül? – kiabáltam vissza, jót kuncogva magamban.

– Igen! – hallatszott a nevetése bentről. – Gyere, mert nélküled megyek el!

– Kénytelen leszel – nevettem most már én is hangosan, de csak bevonszoltam a seggem a hálóig.

Gabriel a gardróbban állt és úgy válogatott az alsóneműim között, mintha mindig is ezt tette volna.

– Persze, szolgáld csak ki magad! – legyintettem, és törökülésbe helyezkedtem az ágyon.

– Bordó vagy kék? – vett ki két csipketangát a hozzá illő melltartókkal. – Ruhád is van hozzá?

– Azt a kék ruhát sosem venném fel – dünnyögtem.