Azaria Headly - Csillagom

– Miért kell ahhoz indok, hogy fokozott figyelemmel járjanak el? – kérdeztem vissza csípőből, de éreztem, hogy most elvetettem a sulykot.

Megdörzsöltem az orrnyergem, vettem egy mély levegőt és folytattam:

– Nézzék, a kapott eredményeket akár az olasz tengerpartra is levihetném, értik? Magyarázzák már el nekem, hogyan lehetséges egy ilyen, alsó hangon is ötvenéves fenyőerdő „A” szintjében ilyen mértékű mészkőfelhalmozódás? – vetítettem ki a képet a telefonomról a nagy képernyőre. – Hogyan lehetséges a mért víztartalom a borsóvas kéreg kellős közepén? A fúrásokhoz rendelt koordináták alapján ez teljességgel lehetetlen.

Mindenki Mr. Sabo és Mr. Silverman válaszát várta, de mindegyik csak a jegyzőkönyveket olvasgatta.

– Mr. Sabo, ki végezte a vizsgálatokat? – tudakoltam, és már nem mosolyogtam.

– Természetesen én – húzta ki magát az úr.

– Akkor miért nem tudja fejből az ötször egymás után mért értékek eredményeit, mikor minden vizsgálathoz legalább tízszer kellett, hogy beírja őket az elmúlt két hétben?

Most már nemcsak szaporán vette a levegőt, hanem teljesen bele is pirosodott.

– Nos, eleget hallottam – állt fel zakóját begombolva Mr. Tall. – Mr. Woods, mindent meg fogok tenni azért, hogy házon belül rendezzük a hibánkat és pótoljuk a hiányosságainkat. Elnézést kérek a felkészületlenségünkért! Ms James, öröm volt találkozni önnel! – állt fel és kezet csókolt, majd távozott.

Amint az urak leléptek, kiittam a kávémat és én is pakolászni kezdtem. Azon gondolkodtam, mennyire ritka manapság a magánéletben is, hogy valaki ennyire nyíltan elismeri a hibáját, nemhogy a szakmai tévedését.

– Te meg hová mész? – lépett vissza az irodába Gabriel.

– Megyek vissza az egyetemre, még lesz két órám este – mondtam makacsul a szemébe nézve.

– Tartozom egy óriási bocsánatkéréssel és egy óriási köszönömmel. Mondd meg, mekkora összeget írjak a csekkre és elmehetsz.

– Ez igazán nagylelkű, de éppen ráértem, és köszönöm, nem kell a pénzed.

– Egy: sose mondd senkinek, hogy éppen ráértél, még akkor sem, ha valóban így van. Kettő: a pénzt sose utasítsd vissza. Nem fogom hagyni, hogy üres kézzel távozz innen – fonta össze a karját a mellkasa előtt tüntetőleg.

– Szeretnék csak úgy simán kilépni innen, felejts el, kérlek! – szótagoltam lassabban.

– Mondd, miért haragszol rám annyira? Olyan jót szórakoztunk tegnap, jól éreztük magunkat, miért bűn az, hogy elengedtem magam egy kicsit? – túrt megint a hajába és elfordult.

Majdnem megsajnáltam. Pöcsfej menyasszony, végtelen meló. Mindegyiket ő választotta, hát most fulladjon bele!

– Eljössz velem este egy üzleti megbeszélésre? – fordult vissza hozzám az ablaktól, és még mindig nem önamaga volt.

Nem az a Gabriel, aki szopogatta az ujjamat az autóban, aki velem nevetett éneklés közben.

– Csak nyélbe ütni egy szerződést, hogyha már ilyen szépen elintézted ezt is – mosolygott álszentül.

– Fizess egy eszkortlányt, Gabriel, vele majd azt csinálhatsz utána, amit csak szeretnél – léptem egyet hátrébb, de a könyökömnél megragadott.

– Te mennyiért jönnél el velem? – pimaszkodott tovább.

– Egy szemét fasz vagy! – sziszegtem a fogam közül, de ő csak szorította a kezem.

– Vicceltem – nézett a szemembe bocsánatkérőn.

– Megint csak szórakozol, igaz? Játszod a szereped – mondtam dühösen, és kirántottam a kezem az övéből.

– Igen, Lilien, játszom, egész nap, éjjel-nappal csak játszom a szerepem – mondta idegesen megdörzsölve az arcát.

Mitől lett ilyen dühös?

– De a múltkori, veled, az igazi volt – fogta meg a csuklómat ezúttal finoman. – Gyere velem, kérlek!

– Engedj el! – mondtam neki hidegen.

Egészen közel állt. Két karunk kinyújtva volt közöttünk. Aztán valami megváltozott. Arca hirtelen nagyon komoly lett. Karom, ami eddig közöttünk feszült, most feladta az ellenállást. Nem mertem mondani semmit, mert minden szavam azonnal elárult volna. Beharaptam az alsó ajkam egyik szélét. Gabriel úgy leste a mozdulatot, mint akit hipnotizáltak. Pattanásig feszült közöttünk a levegő. Ha nem az irodája közepén állnánk, hanem tulajdonképpen bárhol máshol az épületen kívül, akkor úgy esnénk egymásnak, mint tinik részegen a bár mosdójában. Mindkettőnk a másik egyetlen apró jelére várt, hogy ez végre meg tudjon történni. Majd Gabriel tekintete elszakadt az ajkaimtól és a szemembe nézett.

– Vacsora után hazaviszlek és meghálálom – suttogta.

Más alkalommal az ilyen szöveget kinevetem és elsétálok, de ezt az ő szájából hallani zsigeri vágyfokozóként hatott. Éreztem, ahogy átforrósodok, szinte égetek odalent.

– Nem fogok lefeküdni veled, sem ma este, sem később. Jegyben jársz, és én nem vagyok a bunkó harmadik.

Nem tudom, milyen belső erőmből merítettem a mondatot, mert az arcom is úgy égett, mintha már végén járnánk az aktusnak.

– Te vagy az egyetlen, aki nem él a lehetőséggel – mosolygott kihívóan.

Keze még mindig a csuklómat fogta, és minden vágyam azon az egy ponton nyüzsgött és zizegett.

– Pedig napjában biztosan többször is elhagyja a szádat ez a szép mondat – szorítottam össze az ajkaimat mérgesen.

– Nincs rá szükség, elég egyértelműen a tudtomra hozzák, mit szeretnének. – Most már vigyorgott.

– Egy öntelt pöcs vagy! – fordultam meg, hogy kisiessek ebből a bűnbarlangból.

Csakhogy saját kezemnél fogva pillanatok alatt gúzsba kötött, és még mindig a csuklómnál tartva szorosan mögém lépett.

Szemben álltam az ablakkal és mozdulni sem tudtam. Szabad jobb keze a csípőm oldalára siklott, ujjai a combhajlatomba mélyedtek. Tüdőmből kifutott minden levegő egy mély sóhajjal és becsuktam a szemem, míg csípőm ösztönösen hátrébb csúszott, válaszolva Gabriel mozdulatára. Hátamat kihúztam, és fejem a jobb vállára hanyatlott.

– Senkinek nem mondtam még igent – suttogta a fülembe, ami így már az ajkához ért.

– Egy szavadat sem hiszem – préseltem ki a maradék levegőmmel.

Teste hozzátapadt az enyémhez, éreztem a mellkasába bejutó levegőt. Egyszerre vettük és fújtuk ki, zihálva. Csípője közben válaszolt az enyémnek, és teljesen a fenekemhez szorult. Az ösztöneim saját életre keltek és nekidörgölőztem az ágyékának. Szentséges isten! Ez kőkemény!

– Látod, nem tudsz nekem hazudni – pislogott rám az ablak üvegén keresztül, miközben keze már szorított a csípőm oldalán.

Néztem, hogy teste az enyémet körbeölelve áll, miközben nyakamon a finom, puha, vékony bőrön levegővételei megremegtetik a kis pihéket.

Ilyen nincs. Taylor bármikor benyithat. Az eszem ezt súgta, de nem értettem, mit mond. Keze diktálta a tempót, irányított. Ágyéka kellemesen izgatva simult hozzám. Felszakadt belőlem egy akaratlan nyögés, és most már mindketten lassan mozogva kényeztettük magunkat ruhán keresztül.

– Mondd, hogy nem ez az egyetlen vágyad, amióta megláttál, és elegedlek!

Annyira szerettem volna elfutni, menekülni innen, de ehelyett úgy kínáltam fel magam neki, mintha nem lenne holnap. Ajka egy leheletnyit a nyakamhoz ért, mindenhol kirázott a hideg tőle. Alig érezhető puszit adott a vállam tövére. Eddig bírtam. Hátranyúlva megmarkoltam a haját, majd oldalra fordítva a fejem ajkam az övére talált. Először meglepődött, de gyorsan viszonozta a csókot. Belenyögött a számba, bal keze végre elengedte a csuklómat, hogy az arcomhoz érjen vele. Az eddig irányító és tudatos Gabriel testbeszéde megváltozott. Finom és odaadó lett. Ellazult, ellágyult. Ez az igazi Gabirel, aki az üzletember mögé bújik. Istenem, bárcsak ne tetszene ennyire!