Azaria Headly - Csillagom

Tartalom

Impresszum 2 Impresszum Minden jog fenntartva a következőkre kiterjedően: film, rádió és televízió, fotomechanikus reprodukció, hangfelvételek, elektronikus média és újranyomtatás. © 2022 novum publishing ISBN Könyv: 978-3-99107-908-8 ISBN e-book: 978-3-99107-909-5 Lektor: Sósné Karácsonyi Mária Borítókép: StockSnap | pixabay.com Borítóterv, layout & szedés: novum publishing www.novumpublishing.hu

1. 3

2. 13

3. 23

4. 30

5. 39

6. 46

7. 52

8. 63

9. 72

10. 79

11. 87

12. 93

13. 108

14. 115

15. 125

16. 134

17. 145

18. 157

19. 162

20. 174

21. 182

22. 187

23. 194

Impresszum

Minden jog fenntartva a következőkre kiterjedően: film, rádió és televízió, fotomechanikus reprodukció, hangfelvételek, elektronikus média és újranyomtatás.

© 2022 novum publishing

ISBN Könyv: 978-3-99107-908-8

ISBN e-book: 978-3-99107-909-5

Lektor: Sósné Karácsonyi Mária

Borítókép: StockSnap | pixabay.com

Borítóterv, layout & szedés: novum publishing

www.novumpublishing.hu

1.

Megvan az az érzés, amikor a gyász annyira beköltözik a mindennapjaidba, hogy már észre sem veszed, mégis satuban a tüdőd, és úgy igazán, felszabadultan nem vettél levegőt már évek óta? Na, én aznap már három és fél éve nem vettem észre.

A mai nap pont úgy indult, mint az összes többi hétköznap. Megtartottam az óráimat, kávéztam, beszélgettem, még nevettem is. Senki sem tudta, hogy munkaidő után hová tartok és miért. Ez így van rendben. Mikor már az utcán jártam, azért a lábam remegni kezdett, de haladtam szigorú tempóban a célom felé. Kezemben a fekete sporttáskám, benne a holmim – mintha a bitófára váró vinné a saját fejének a kosarat.

Ilyen gondolataim voltak még akkor is, mikor végre bekanyarodtam az utca sarkán, aminek végén a sárga épület várt. Kikerültem pár járókelőt, elhaladtam egy étterem terasza mellett, és felnéztem, hogy sorra vegyem az ott ülő embereket. A kora májusi szél az arcomba fújt, és mire sikerült azt a béna, göndör tincsemet kifésülni a szememből, majdnem nekiütköztem az utolsó asztalnak. Reflexmosoly és „bocsi” az ott ülőnek.

Egy férfinak.

Egy hűha férfinak.

Álltam ott az asztal előtt, tiszta idiótát csinálva magamból, és nem emlékszem, végül tényleg bocsánatot kértem-e, vagy még mindig csak akartam, mire sikerült annyira összeszednem magam, hogy oldalra lépve elsiessek. Ehhez el kellett haladnom mellette. Nem is baj, addig legalább még lopva megnézhetem magamnak.

Magas, kisportoltan izmos felsőtestén fehér ing szürke nyakkendővel, de nem is ez fogott meg, hanem azon a durván jóképű arcán felbukkanó kisfiúsan huncut mosoly. Barna szeme csak úgy csillogott tőle, gesztenyebarna, hullámos, lazán rendezett hajába pedig kedvem lett volna beletúrni. Aztán, mint mikor elvágják a filmet, csodálásomnak keze vetett véget a táskámon. Úgy vette el tőlem, mintha az övé lenne, és egy pillanat múlva már mellettem állt.

Vagyis nem mellettem; felettem. Basszus. Zavarodottan összehúztam a szemöldököm.

– ­­­Majd én viszem­­­­­­­­­­­­­­ – szólalt meg lazán, még mindig mosolyogva.

Jézusom, hangja is van! Gyerünk, Lilien, mi a szarért tanultál ennyi éven keresztül, ha most meg sem tudsz szólalni?

– Nem, dehogy! – kaptam a táskám felé, de ő azonnal félre is rántotta, mosolya pedig még szélesebb lett.

Úristen, mennyire jóképű! Levegő, oké, igen, levegő kell. Minden további próbálkozás nélkül fordultam el és indultam tovább. Nem viccelt, tényleg jött utánam. Inkább vigye a táskámat, csak többet ne kelljen megszólalnom mellette.

– Hová megyünk? – kérdezte lazán, tartva velem a tempót.

– Két külön irányba – vetettem oda szárazon, amikor bekapcsolt bennem a szokásos védekező mechanizmusom.

Ne bízz senkiben, még akkor sem, ha maga álmaid férfija áll melletted! Elém lépett, kényszerítve ezzel a megállásra, elismerő félmosolyra húzta a száját, majd kinyújtotta felém a jobb kezét. Gyönyörű keze van. Izmos, napbarnított, erős… Nekem elég lenne csak a keze az egész pasiból, hogy egy életre eljátszadozzak vele. Vajon mennyit tudhat ez a kéz a gazdájával együtt? Olyan ideges voltam, mint az első napomon az egyetem nagyelőadójában. Akkor sikerült felülkerekednem rajta. Nézzük, most is sikerül-e! Határozottan tettem a jobbom a férfiéba, és a combjaim között érzett erős lüktetés jelezte, hogy bőrünk összeért. Az erős, férfias kézfogásától majdnem felnyögtem gyönyörömben, de aztán kapcsoltam: arra vár, hogy bemutatkozzak.

– Lilien James – kerekedett felül a jómodor.

– Lilien – ízlelgette a nevem.

A hangjától a meleg napsütés ellenére az egész testemet kirázta a hideg, aljas módon elárulva engem ezzel. A mindig higgadt, nyomás alatt is nyugodt reakcióim most felmondták a szolgálatot.

– Örülök, hogy megismerhetem, Lilien! – szánt meg a férfi. – Gabriel Woods – mutatkozott be ő is.

Hát, akkor ennyi. Életemben először gerjedek be úgy férfira, hogy nem kell magam győzködni: jó lesz ez, Lilien, előbb vagy utóbb, csak adj neki lehetőséget. Nem, itt nem volt szükség ilyesmire. Ha ez a pasi most azt kérte volna tőlem, hogy egy lábon állva adjak elő olasz operát a Vatikán főterén a pápa előtt, akkor megteszem neki. Teljesen elázott bugyival, a kezét szorongatva állok a tűző napon, az utcán, erre kiderül, hogy menyasszonya van. Szakmai berkeken belül mindenki ismer mindenkit, őt pedig nem nehéz figyelemmel kísérni. Papíron ezerszer láttam már a nevét, szaksajtóban és bulvárcikkben egyaránt. Mivel minden hivatalos eseményen megjelenik a párjával, a magánélete állandóan közszájon forog. A tudat, hogy esélyem sincs nála, furcsa módon Megnyugtatott, és végre tudtam normálisan gondolkodni.

– Nos, Mr. Woods, igazán köszönöm, hogy idáig elfáradt, de boldogulok egyedül is! – téptem volna ki a kezem az övéből, de ő a pillanat tört része alatt váltott erősebb fogásra, és nekem kedvem lett volna letérdelni elé.

Pedig dühös voltam rá. Mérges, mert ennyire tetszik, hogy levegőt is csak alig tudok venni tőle.

– Ezt nem kétlem – mosolyodott el őszintén.

Az eddig komoly, érett, férfias arc egy pillanat alatt lett kisfiúsan pimasz újra. Itt fogok elélvezni az utcán.

– Haragszik rám valamiért? – olvasott belőlem, mint egy nyitott könyvből.

Keze úgy szorult az enyémre, hogy a közöttünk lévő légtérbe behatoló levegőmolekulák is izgatottan zizegni kezdtek a kialakult feszültségtől. Gabriel azonban nyugodtnak látszott. Semmi nem árulkodott arról, hogy viszonozná az epekedésem. Ha el tudnék szakadni a tekintetétől, akkor az ágyékára vándorolna a pillantásom, és biztos vagyok benne, hogy a férfi éppen olyan jól kordában tudja tartani az izgalmát is, mint a mimikáját, vagy a teste egyéb, számomra öntudatlan reakcióit. Ízig-vérig profi. Most már nekem is illene annak lenni.

– Ami azt illeti, igen, bár olyan dolog miatt, ami önhibáján kívül esik – mondtam neki végre a saját hangomon, és újra megpróbáltam elhúzódni, de a kéz most vasmarokra váltott. Ráadásul egy óvatlan pillanatban a hüvelykujja a kézfejemre siklott, amitől alig észrevehetően megrándult a csípőm.

Mr Woods tekintete egy pillanatra másképp villant, szája egyik sarka aprót rándult elégedettségében. Aztán olyan gyorsan, mintha képzeltem volna az egészet, arcvonásai rendeződtek, és már újra a pókerarc nézett vissza rám. Tudja. A szemtelen. Csak játszik velem.