Michael Lackner - Visszatérés

- Ez tényleg nem sok – állapította meg Peter.

- Nem – helyeselt Bogdanov ügynök, majd folytatta. – A rendőrségi nyomozás enyhén szólva felületes volt, mivel nem terjedt ki arra, hogy ki volt, és mit csinált nyolc évvel ezelőtt, mielőtt bevonult a seregbe. Pontosabban a feladatot, hogy keressék meg a rokonait, kiadták egy őrmesternek, aki azonban két nappal később egy közlekedési balesetben meghalt. Az autója egy éles kanyarban lesodródott az útról, és egy szakadékba zuhant. A rokonok felkutatása nyitva maradt egy adminisztrációs hiba miatt, mivel más nem kapta meg a feladatot.

- S ehhez képest mi az előrelépés?

- Látszólag semmi, mivel sokkal többet nem tudtunk meg róla, de pont ez az érdekes: hasonlóan a többi merénylőhöz, neki is el lett maszkolva a múltja. A hadseregbe történő jelentkezésekor azt állította magáról, hogy egy denveri középiskolában végzett hat hónappal korábban. Anno a hadsereg nem vizsgálta ennek az információnak a valódiságát, a benyújtott dokumentumokat elégségesnek találták. Most viszont kiderült, hogy annak a bizonyos denveri középiskolának nem volt ilyen nevű tanulója. Magában a városban sem élt olyan család, aki összefüggésbe hozható Alan Page-dzsel – válaszolta Julia.

- Ez alapján azt feltételezzük, hogy Alan Page is egy elrabolt gyerek volt. Talán megszökött a fogságból és a hadseregbe menekült – vette át a szót Jack.

- Vagy az volt a küldetése, hogy a hadseregben rejtőzőn el, és ott képezze ki magát a tökéletes merénylővé – állapította meg Peter.

- Nem hiszem – szögezte le Jack. – A hadsereg veszélyes üzem, nincs garancia a túlélésre, főleg, ha valaki tengerészgyalogosként külföldön szolgál. Az én feltételezésem a következő, amit persze részletekben már többször elmondtam. Ezeket a gyerekeket kicsi korukban rabolták el, valahol egy izolált helyen nőttek fel egészen a húszas éveikig. Kemény agymosásban, illetve agyprogramozásban lehetett részük. Csupán pár évvel ezelőtt engedhették ki őket ebből az elzártságból, amikorra már programozott gépekké váltak, amikor már teljesen uralták az agyukat. Amikor kiengedték őket, láthatóan nagyon nagy energiát nem fordítottak arra, hogy a teljes életútjuk meg legyen tervezve. A fedősztorik felületesek, hézagosak, ami arra utal, hogy határozott céllal lettek elengedve. Van egy küldetésük, amit végre kell hajtaniuk. Ehhez feltűnés nélkül be kell illeszkedniük az adott környezetbe, meg kell tervezniük az akciót, és bele kell halniuk annak végrehajtásába. A küldetésük a pusztítás és a pusztulás volt egyszerre. Az a húsz év, amit beléjük fektettek a felkészítés során, komoly energiát és költséget igényelt. Nevelni, táplálni kellett őket, szállást és ruházatot biztosítani. Ezért Page esetében nem hiszem, hogy őt a seregbe küldték volna. Ahogy előbb mondtam, az túl kockázatos lett volna, könnyen elveszhetett a ráfordított pénz, idő és energia. Meggyőződésem, hogy megszökött tőlük, és menekült. A hadsereg ebből a szempontból jó rejtekhely lehetett, ahol biztonságban érezhette magát. Valószínűleg a gyermekkori trauma, illetve az iraki fronton szerzett élmények együttesen már túl sok volt neki idegileg, érzelmileg. Amikor leszerelt, képtelen volt a normális életre, a társadalomba való beilleszkedésre. A bankrablás egy kétségbeesett próbálkozás lehetett részéről, hogy legyen annyi pénze, amiből új életet kezdhet. Amikor a bankban felismerte volt gyerekkori társát, és megértette, hogy az mire készül, az az énje került előtérbe, ami a hadseregben meghatározó volt, meg kell védenie az emberek életét, ezért lelőtte volt társát. De a gyermekkori agymosás annyiban sikeres volt az ő esetében is, hogy árulóvá már nem tudott válni. Ezért lett öngyilkos, miután megölte korábbi társát. Neki sincsen fellelhető rokona, egész eddigi életét igazolni tudó kapcsolata, mint ahogy a többi merénylőnek sincs. Tökéletes az egyezőség a többi esettel.

- Azért ne feledjük, hogy van két olyan esetünk is, ahol találtak élő hozzátartozókat, akik információt tudtak adni a merénylő valós múltjáról. Erről már beszéltünk korábban, a dallasi merénylő Bill Ewans, illetve a Salt Lake Cityben gyilkoló Baumann-testvérek rokonait sikerült megtalálni – szólt közbe dr. Kempler. – Ugyanakkor igaz ezekre az esetekre, hogy a szülők kapcsolata már régen megszakadt a gyermekeikkel. –Sok-sok éve nem látták egymást, nem tudják, hogy mi történt a gyerekükkel az elmúlt években, de legalább igazolva van, hogy ők nem a Holdról pottyantak ide.

- Igen, ennek még alaposabban utána kell járni – vallotta be Jack. – Az sem zárható ki, hogy ezekben az esetekben a szülőknek is van valami köze a történethez, vagy a nyomozás volt felületes, de természetesen az is lehetséges, hogy nincs igazam, és az elméletem nem helytálló, vagy az a két támadás mégsem része a sorozatnak. Egyelőre több a kérdőjel, mint a válasz.

- Rendben, egyelőre ennyi – zárta le a megbeszélést Peter. – Foglaltam asztalt a Sparks Steakházban este hétre.

- Nem szívesen megyek – szólalt meg Julia. – Holnap várhatóan újabb támadás éri az országot, mi meg szórakozunk a munka helyett.

- Ahogy már máskor is mondtam, ehhez a munkához megfelelő szellemi és fizikai állapotban kell lenni, ezért szükség van időnként a kikapcsolódásra – fejezte ki ellenvéleményét határozottan Jack. – Ma már többet nem tudunk tenni, a holnapi merényletet nem tudjuk megakadályozni.

- A Hírszerző Közösség döntése értelmében azokon a helyeken, ahol hétfőnként az átlagosnál nagyobb tömegek fordulnak meg, a szokásosnál fokozottabb lesz a rendőri jelenlét; a hírcsatornák, TV és rádió két napja folyamatosan figyelmeztetik a lakosságot miszerint hétfőn, ha lehet, kerüljék a tömegrendezvényeket – tette hozzá Peter.

- Ez jelzés lehet a merénylőnek, hogy nyomában vagyunk. Eltéríteni céljától nem fogja, de talán hibázik – remélte Jack.

- Gyűlölöm a tehetetlenségemet – mondta Bogdanov ügynök, bár tisztában volt azzal, hogy Jacknek és Peternek igaza van.

5. fejezet

Merénylet Seattle-ben

Rick Harmon szokása szerint ezen a napon is reggel hatkor kelt. Minden napját futással kezdte a lakhelye közelében levő Volunteer Parkban, ezen a hétfőn sem tett másként. Szeptember eleje volt, nyár vége, de reggelente már határozottan érezni lehetett az ősz közeledtét. A levegő friss volt, emiatt Ricknek a futás jobban is esett a megszokottnál. Közel egy órát futott a parkban, majd hazament, lefürdött, majd megkezdte a felkészülést élete legfontosabb napjára. Erre készült egész életében, erre készítették fel őt az egész életében. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy kilenckor a főnöke az autóműhelyben idegesen fogja megkérdezni a többiektől, hogy hol van, de ez már egyáltalán nem érdekelte. Két éve dolgozott abban a szervízben, mint karosszérialakatos. Ugyanazok az emberek, ugyanazok a mozdulatok, ugyanazok a mondatok – elege volt már ebből. Az ő élete másról szól, nagyon másról. Neki van egy feladata, melyet a Nagymester bízott rá, amelyre felesküdött, hogy mindenáron végrehajtja. Az ágya alatt levő táskából elővette a rövid csövű gépfegyverét, melyet két héttel ezelőtt vett át egy pályaudvari értékmegőrzőben. Előtte pár nappal kapta meg a régóta várt üzenetet, hogy közeleg az ő ideje, s ezzel együtt fontos részleteket tudott meg a teendőkről. Melyik szekrénykében találja meg a neki szánt csomagot, illetve a szekrényhez tartozó kulcsot hol leli meg. Gondosan átnézte a fegyvert, megállapította működőképességét, majd visszatette abba a sporttáskába, melyből elővette. Biztos volt benne, hogy hatékonyan tudja majd használni, hiszen tavaly is részt vett a szokásos kiképzésen, nem felejtette a korábban tanultakat. Miután a fegyvert visszatette a táskába, a szobájában levő szekrényhez lépett. A szekrény alján, mindenféle dobozok alatt volt a robbanómellénye. Ezt ugyanott vette át, ahol a fegyvert, csak ezt három nappal ezelőtt. Az értesítési folyamat is ugyanaz volt, mint a fegyver esetén. A megbeszélt kommunikációs csatornán megkapta az üzenetet, hol és mikor veheti át a mellényt, illetve a csomagmegőrző szekrény kulcsát. Különösebb okát nem látta, hogy a fegyvert és a mellényt elrejtse a szobájában, hiszen egyedül élt, senki nem látogatta, kulcsa a lakáshoz csak neki volt, illetve a bérbeadónak. A lakás tulajdonosa nem ebben a városban élt, személyesen még nem találkoztak, sőt amióta bérelte tőle a lakást, még nem is járt itt, a saját tulajdonában levő lakásban. Felvetette a mellényt, gondosan ellenőrizte a mellénybe varrt robbanóeszközöket és zsinórokat, majd felvette a pulóverét is, mely tökéletesen rejtette el a rajta levő szerkezetet. Kisétált a konyhába, hogy indulás előtt igyon még egy pohár vizet. S közben lekapcsolta a rádiót, amely éppen sokadjára hívta fel a lakosság figyelmét, miszerint a fokozott terrorveszély miatt a mai napon kerüljék a tömegrendezvényeket.