Michael Lackner - Visszatérés

- Ezzel párhuzamosan ennek a fordítottján is dolgozunk – szólt közbe John. – A kilencvenes évek elején eltűnt gyerekek fotójából kiindulva próbáljuk meghatározni a jelenlegi arcvonásaikat. Az így kapott képeket vetjük majd össze különböző adatbázisokkal, közösségi portálokon található képekkel, repülőterek, pályaudvarok biztonsági kamerái által rögzített felvételekkel.

- Tűt keresünk a szénakazalban – sóhajtott fel Peter.

- Igen, az esély kicsi, de ezt is meg kell próbálnunk. Abban az öt évben, amire most koncentrálunk, sokezer gyerek tűnt el. Ha le is szűkítjük a kört a kettő és öt év közötti fiúkra, akkor is a számuk tetemes. Persze az is egy lehetőség, hogy ezek az emberek külföldről jöttek, és akkor ennek vizsgálata zsákutca. Nem beszélve arról, hogy jelenleg semmilyen bizonyítékunk nincs arra, hogy a merénylők elrabolt gyerekek lennének, csak én érzem ezt lehetséges magyarázatnak – mondta Jack önmaga biztatására is. Bár nagyon hitt az elméletében, azért teljesen nem volt biztos benne.

- S az idő eközben vészesen fogy – aggodalmaskodott az irodavezető, aki szíve szerint leállította volna őket erről az irányról, de tudta: Jackkel most összeveszni az egyenlő lenne a csapat bukásával, s ez az ő karrierjére is látványosan kihatna. Bíznia kell Jackben és a megérzéseiben, nincs más választása.

- A másik fő vizsgálati irány – folytatta Jack, anélkül, hogy reagált volna Peter közbevetésére –, melyen Nick dolgozik az Josef Nagy és a leszármazottjai múltjának a felkutatása. Már felvettük a kapcsolatot a magyar és az orosz hatóságokkal, illetve az amerikai bevándorlási hivatallal. Várjuk a válaszukat.

- Azokat az embereket is újra ki kell hallgatni, akik a támadók szomszédjai, ismerősei vagy kollégái voltak – folytatta Bogdanov ügynök. – Olyan konkrét kérdésekkel kell őket felkeresni, amelyek esetleg arra deríthetnek fényt, hogy tartottak-e fent valakikkel olyan kapcsolatot, melyet igyekeztek leplezni közvetlen környezetük előtt. A kérdéssort és az ehhez kapcsolódó útmutatót ma átadjuk az érintett, helyi rendőrségeknek, akik ezzel keresik fel őket. Néhány napon belül remélhetőleg ennek is lesz kézenfekvő eredménye. S természetesen újra átnézzük a bizonyítéktárat, kiemelten keresve a fonott zöld-sárga zsinór nyomát minden egyes merényletnél – fejezte be a tájékoztatót Jack.

Peter felállt a székből. Magában megállapította, hogy a csapat kellő koncentráltsággal dolgozik, s remélhetőleg hamarosan meglesznek az érdemi eredmények is. Bólintott a csapat felé, majd köszönés nélkül távozott, nem tartotta szükségesnek, hogy bármi további elismerőt mondjon a társaságnak. Megtette azt már az elején.

Aznap délután egy órára a CIA New York-i központjába volt összehívva a Hírszerző Közösség (IC) speciális operatív ülése, melyen valamennyi kormányzati hírszerző titkosszolgálat, valamint egyéb védelmi szolgálat képviselte magát a legmagasabb szinten. Hammersmithnek tájékoztatást kellett adni Jack Benneth ügynök csoportjának felállításáról, és a munka beindításáról. Peter tudta, hogy Jack csoportjával párhuzamosan minden szolgálatnál meg van az az operatív csoport, mely a merényletsorozat felderítésén dolgozik. Pont ez a párhuzamosság idegesítette a legjobban. Az ellenség közös volt, de mégis mindenkinek az volt a legfontosabb, hogy a saját szolgálata oldja meg a problémát, és arassa le a babérokat. Természetesen az FBI-nak is megvolt a saját csapata, és az FBI-nak is az volt az érdeke, hogy a saját csapata legyen sikeres. S bár Hammersmith kapta a feladatot, hogy Jack csapatát felügyelje, azt az FBI-on belül sem tudta elérni a főnökeinél, hogy Jacknek alárendeljék az FBI többi egységét. A Benneth-csoport létrehozásában mindenki a konkurenciát látta, s bár az ötlet a CIA-tól jött, és több szolgálat is adott embert a csoportba, ennek ellenére ez nem a közös munkát erősítette, hanem csak az erőforrásokat porlasztotta. A megbeszélésről távozva Peter lesétált az épületben található menzára, evett valamit, majd kocsit kért és elindult a megbeszélt találkozóra.

Pontosan délután egy órakor Burt Wilson védelmi miniszterhelyettes megnyitotta a tanácskozást, és minden érdemi felvezetés vagy bemutatás nélkül átadta a szót Peternek, aki beszámolt a különleges nyomozócsoport felállításáról, az eddigi megállapításokról, és természetesen megemlítette Jack azon teóriáját, hogy a következő támadás szeptember 5-én hétfőn várható.

- Addig négy napunk van – állapította meg Wilson –, tudunk ennél többet?

- Sajnos nem – válaszolta Peter. – Benneth szerint nincs esélyünk arra, hogy ezt megakadályozzuk. Nincsenek hiteles adataink a merénylők valós motivációjáról, a bombaszakértő feltételezett kilététől eltekintve eddig senkit sem sikerült beazonosítani. Semmilyen mozgalomhoz, vallási csoporthoz vagy szektához nem tudjuk kapcsolni őket. Az eddigi támadások alapján azt lehet mondani, hogy bárhol Amerikában bekövetkezhet a hétfői merénylet.

- Valamit akkor is tennünk kell – harciaskodott Wilson –, az Elnök kifejezetten aggódik a nyomozás eddigi sikertelensége miatt: közeleg a választás, s bár ő már nem indul, a választás eredményét nagymértékben befolyásolhatja, hogy lesz-e addigra eredménye a nyomozásnak.

- Több ezer lehetséges célpont van – vélte az NCIS képviselője –, nem tudjuk biztosítani ezeket a helyszíneket, nem tilthatunk be minden közösségi rendezvényt.

- Koncentrálni kellene azokra a rendezvényekre, helyszínekre, melyek leginkább célpontok lehetnek a hétfői napon – javasolta egy hölgy az ONI-tól.

- Például? – nézett rá kérdően Wilson miniszterhelyettes.

- Kórházak, iskolák, repülőterek, pályaudvarok – válaszolta némi gondolkodás után az ONI képviselője.

- Miért pont ezek? Miért nem stadionok, bevásárlóközpont vagy színházak?

- Azt gondolom, hogy nagyobb tömeg hétfőn inkább ezeken a helyeken fordul elő – indokolta meg javaslatát az ONI elnökhelyettese.– És Hammersmith összefoglalójában az hangzott el, hogy minden eddigi támadásnál az áldozatok számának maximalizálása volt az egyik cél.

- Rendben – hagyta jóvá a javaslatot Wilson. – Kérem valamennyi szolgálat vezetőjét, hogy operatívan egyeztessenek egymás között: osszák meg erőforrásaikat, ne legyen egyetlen olyan jelentősebb kórház, iskola, repülőtér és pályaudvar az országban, amely nem kap kiemelt védelmet.

Peter úgy érezte: itt a lehetőség, hogy megossza véleményét a jelenlevőkkel.

- Miniszterhelyettes úr! – kezdte Peter – Rácsatlakozva az ön által imént elmondottakra, egyúttal javasolnám, hogy javítsuk az információáramlást, és az operatív együttműködést a szolgálatok között. Az az érzésem, hogy mindenki visszatartja a legfontosabb információit a többiektől. Sokkal eredményesebben haladna a nyomozás, ha az egyes szolgálatok nem a saját piti érdekeikre koncentrálnának, hanem a közös eredményre.

- Hammersmith, ezt az ostobaságot honnan veszi? – torkolta le a miniszterhelyettes. – Természetesen itt mindenki a közös cél érdekében dolgozik.

- Úgy vélem… – próbálkozott tovább Peter, de nem tudta folytatni a megkezdett mondatot.

- Maga csak ne véljen itt semmit – dühöngött Wilson. – Koncentráljon a munkájára, és szállítsa az elvárt eredményt mielőbb, ne a többiekkel foglalkozzon.

- Igenis, Uram! – semmisült meg Peter. Ő volt itt a legkisebb hal az asztal körül, és nem volt szokás ebben a társaságban, hogy ennyire alulról jöjjön egy kritikai megjegyzés. S bár az általa felvetett probléma mindenkinek a húsába vágott, természetesen senki sem szeretett volna nyíltan Peter pártjára állni. A központi költségvetésből az eredmények arányában osztották szét a tortaszeleteket a szolgálatok között. Az egyéni érdek fontosabb volt a csoporténál. Mindenkinek a saját szolgálatának jutó költségvetési forrás növelése volt a legfontosabb.