William Gibson - Neurománc

— Vedd a szavadat, tolvaj!

A férfi becsatlakozott.

A Kuang kicsússzant a felhők közül. A férfi alatt a neonváros. Mögötte fogyatkozóban volt a sötétség gömbje.

— Dixie? Itt vagy, haver? Hallasz engem? Dixie?

Egyedül volt.

— Szóval ennyi — mormolta.

Vak lendület, ahogy keresztülzuhant a végtelen adattéren.

— Valakit gyűlölnöd kell, mielőtt ez véget ér — szólalt meg a Finn hangja. — Őket, engem, ez nem számít.

— Hol van Dixie?

— Ezt elég nehéz megmagyarázni, Case.

A Finn jelenlétének érzete körülvette: kubai szivarok, a dohos tweedzakóba ivódott füst, és a rozsda ásványi szertartásainak feláldozott, régi gépek szaga.

— A gyűlölet keresztülvisz — mondta a hang. — Oly sok a kis ravasz az agyban, te csak meghúzod valamennyit. Most gyűlölnöd kell. A szerkezeti egységet elfedő zár itt van lent a tornyok alatt, amiket Flatline mutatott neked, amikor bejöttetek. Ő nem próbál megállítani téged.

— Neuromancer — mondta Case.

— Képtelen vagyok ismerni ezt a nevet. De vele most ne foglalkozz! A T-A jég az, ami miatt aggódnod kell. Nem a fal, hanem a belső vírusrendszerek miatt. A Kuang tárva-nyitva áll azok közül a dolgok közül néhányra, amelyeket ők idebenn szabadon engedtek.

— Gyűlölni — mondta Case. — Kit gyűlölök? Te mondd meg!

— Kit szeretsz? — kérdezte a Finn hangja.

Case átkergette a programot egy fordulón, és lecsapott a kék tornyokra.

Az áttörő napsugár-szerű díszes tornyokról dolgok lőtték ki magukat, mozgó fénysíkokból való, csillogó piócák. Százával voltak, kavarogva emelkedtek, mozgásuk annyira véletlenszerű volt, mint a hajnali utcákon végigszálló, szélfútta papíroké.

— Működéshibás rendszerek — mondta a hang.

Case meredeken jött lefelé, önutálattal eltelve. Amikor a Kuang program találkozott az első védővel, s szétszórta a fénylapokat, a férfi megérezte, hogy a cápaszerű valami veszített szilárdságából. Az információszövedék meglazult.

És ekkor — az agynak és kémiájának ritka csodája — rátalált a gyűlöletre.

Mielőtt beledöfte volna a Kuang fullánkját az első torony alapjába, olyan megvilágosodás következett, amely mindent meghaladott, amit tudott vagy elképzelt. Énen, személyiségen, tudatiságon túl mozgott, s a Kuang együtt mozgott vele, támadói elől ősi tánccal kitérve, Hideo táncával, azzal a kecsességgel, amivel az elme-test közvetítőegység megajándékozta, abban a másodpercben, halálvágyának tisztasága és egyszerűsége által.

És annak a táncnak egyetlen lépése volt a legkönnyebb érintés a kapcsolón, éppen elegendő a visszakapcsolásra…

…most

és a hangja egy ismeretlen madár

rikoltása

3Jane dalban válaszol, három

hangjeggyel, magasak és tiszták.

Egy igazi névvel.

Neonerdő, forró kövezetét paskoló eső. Sülő étel szaga. Egy lány kezei, ahogy a derekára kulcsolódnak, egy kikötőparti kapszula izzadó sötétségében.

De mindez alábbhagy, ahogy a városkép zsugorodik: város mint Chiba, mint a Tessier-Ashpool RT sorba rendezett adatai, mint egy mikrochip felületére firkált utak és keresztutak, egy összehajtogatott, megcsomózott sál izzadságfoltos mintája…

Ébredés egy hangra, amely zene volt; a platinaterminál dallamosan szól, svájci bankszámlákról beszél, Sion számára egy bahamai orbitális bank útján történő kifizetésről, útlevelekről és átjárókról, és a Turing memóriájában végrehajtandó mély és alapvető változásokról.

Turing. A férfinak a vetített ég alatt feltépett hús jutott eszébe, egy test, ahogy átperdül egy vaskorláton. A Desiderata Street jutott az eszébe.

És a hang csak dalolt tovább, visszafurulyázva őt a sötétbe. Ez azonban már a saját sötétsége volt, a pulzusé és a véré, a szemhéjak mögötti homály, ahová rendszerint pihenni tért.

És újra felébredt (azt gondolva, hogy álmodott), egy arany metszőfogakkal keretezett széles, fehér mosolyra, ahogy Aerol beszíjazta az antigrav-hálóba a Babylon Rockerben.

És aztán sokáig nem létezett más, csak a sionita dub lüktetése.

A nő elment. Már akkor megérezte, amikor kinyitotta Hyatt-beli lakosztályuk ajtaját. Fekete tapéták, a homályos fényűre csiszolt fenyőpadló, évszázados gonddal elrendezett papírtáblák. A nő elment.

Az ajtó melletti fekete, lakkozott bárszekrényen volt egy üzenet, egyszerű levélpapír ív, kettéhajtva, nehezékül rajta a suriken. Case kicsúsztatta a kilencágú csillag alól, és kinyitotta.

SEMMI GÁZ, DE NEM MEGY TOVÁBB. MÁR KIFIZETTEM A SZÁMLÁT. ÉN MÁR CSAK ILYEN VAGYOK, AZT HISZEM, VIGYÁZZ A SEGGEDRE, OKÉ? CSÓK MOLLY.

Case gombóccá gyűrte a papírt, és a suriken mellé ejtette. Felvette a csillagot és az ablakhoz ment, miközben a kezében forgatta. A dzsekije zsebében találta meg, Sionon, amikor a JAL állomásra való induláshoz készülődtek. Lepillantott rá. Elmentek egy bolt mellett, ahol a nő megvette ezt neki, amikor együtt Chibába utaztak, Molly utolsó műtétei miatt. Aznap éjjel elment a Chatsubóba, mialatt a nő a klinikán volt, és találkozott Ratz-cal, Korábbi öt útjuk során valami mindig távol tartolta a helytől, de most úgy érezte, mintha visszatérne.

Ratz a felismerés legcsekélyebb jele nélkül szolgálta ki.

— Hé — mondta a férfi —, én vagyok az. Case.

Az öreg szemek kitekintettek rá sötét, ráncos húsfoglalatukból. — Á — mondta végül Ratz —, a művész! — Azzal vállat vont.

— Visszajöttem.

Ratz megrázta masszív, tar fejét.

— Night City nem az a hely, ahová valaki visszatér, művész — mondta. Egy mocskos ronggyal törölgette a bárpultot Case előtt, rózsaszín manipulátora vinnyogott. Aztán elfordult, hogy egy másik vendéget szolgáljon ki, Case pedig kiitta a sörét, és ment.

Most a suriken csúcsait érintette meg egyenként, lassan forgatva az ujjai között. Csillagok. Végzet. Még csak nem is használtam soha ezt az átkozott vacakot — gondolta.

És azt sem tudtam meg, milyen színű a szeme. Sose mutatta.

Wintermute nyert, összekapcsolódott valahogyan Neuromancerrel, és valami mássá változtak, valamivé, ami a platinafejből szólt hozzájuk, kifejtve, hogy megváltoztatta a Turing-feljegyzéseket, kitörölve bűncselekményük minden bizonyítékát. Az Armitage által adott útlevelek érvényesek voltak, mindkettőjüknek hatalmas összegeket írtak jóvá, genfi bankszámlákon. A Marcus Garvey-t visszaküldték, Maelcum és Aerol is kapott pénzt a Sion halmazzal kapcsolatban álló bahamai bankon keresztül. A visszaúton, a Babylon Rockerben, Molly elmagyarázta, mit mondott neki a hang a méregtasakokkal kapcsolatban.

— Azt mondta, minden oké. A puszta jelenlétük arra késztette az agyat, hogy előállítsa az enzimet, ezért mostanra leváltak már az érfalakról. A sioniták majd lecserélik a véredet, hogy megnyugodhatsz végre…

Case kezében a csillaggal, lebámult a Császári Kertekre, s visszaidézte felfogóképességének fellobbanását, amint a Kuang-program áthatolt a tornyok alatti jégen, s annak az információszerkezetnek a villanásnyi feltűnését, amit 3Jane halott anyja fejlesztett ki. Megértette, miért választotta Wintermute a fészket az ábrázolására, de nem érzett visszahatást. Az anya keresztüllátott a kriogenizálás hamis halhatatlanságán; nem úgy, mint Ashpool és a többi gyermekük — 3Jane-től eltekintve — , az anya elutasította, hogy idejét tél-láncolatra aggatott meleg pillanatokba sűrítve élje le.