William Gibson - Neurománc

— Hello, Case. — Riviera a Hideo mögötti sötétből őgyelgett ki, Molly tűvetőjével a kezében. — Armitage-re számítottam. Mostanában arról a Rasta-halmazról bérelünk segítséget?

— Armitage halott.

— Armitage sosem létezett, hogy egészen pontosak legyünk, de a hír bajosan mondható megrázónak.

— Wintermute ölte meg. Az orsó körül kering.

Riviera biccentett, nagy szürke szemei Case-ről Maelcumra siklottak, majd vissza. — Azt hiszem, a maguk számára itt ér véget az ügy — mondta.

— Hol van Molly?

A nindzsa lazított húzásán, amellyel eddig a finom, fonott húrt tartotta, s leengedte az íjat. A csempéken heverő Remingtonhoz lépdelt, felvette.

— Ebben nincs semmi finomság — mondta, inkább önmagának. Hangja hűvös volt és kellemes. Minden mozdulata egy tánchoz tartozott, egy tánchoz, amely sosem ért véget, még akkor sem, amikor a teste nyugalomban van, pihenéskor; de dacára mindannak az erőnek, amit sugallt, jelen volt benne az alázatosság is, a nyitott egyszerűség.

— Az ő számára szintén itt ér véget a kaland — közölte Riviera.

— 3Jane-nek ez nem fog tetszeni, Peter — mondta Case, a lendülettől bizonytalanul. A dermák még mindig tomboltak a szervezetében, a régi láz kezdte hatalmába keríteni, a Night City-beli őrültség. Emlékezett a tünékeny pillanatokra, amikor a dolgok szélén egyensúlyozott, ahol úgy találta, néha képes gyorsabban beszélni, mint gondolkodni.

A szürke szemek összeszűkültek.

— Miért, Case? Miért gondolja ezt?

Case elmosolyodott. Riviera nem tudott a szimstim-felszerelésről. A nő által a számára hozott drogok lázas keresése közben elkerülte a figyelmét. De hogyan kerülhette el Hideóét? És Case biztos volt benne, hogy a nindzsa sohasem hagyta volna, hogy 3Jane úgy kezelje Mollyt, hogy először ne keresne nála lehallgatóeszközöket és elrejtett fegyvereket. Nem — döntötte el magában — a nindzsa tudott róla. Így 3Jane szintén tudhatott róla.

— Mondja meg nekem, Case — mondta Riviera, megemelve a tűvető sószóróra emlékeztető torkolatát.

Valami megnyikordult mögötte, majd ismét. 3Jane egy gazdagon díszített, viktoriánus fürdőszékben tolta ki Mollyt az árnyékból. A kocsi magas, pókhálószerű kerekei nyikorogtak forgás közben. Molly piros-fekete csíkos takaróba volt bugyolálva, az antik szék keskeny, nádfonatú támlája föléje tornyosult. Molly nagyon kicsinek látszott. Törődöttnek. Megsérült lencséjét ragyogóan fehér mikroporózus folt takarta; a másik üresen villant, ahogy a feje a szék mozgását követve billegett.

— Egy ismerős arc — mondta 3Jane. — Láttalak téged Peter műsorának éjszakáján. A másik kicsoda?

— Maelcum — felelte Case.

— Hideo, távolítsd el a nyilat és kötözd be Mr. Malcolm sebét!

Case Mollyra bámult, a hamuszínű arcra.

A nindzsa odament, ahol Maelcum üldögélt, megállt, hogy jócskán kartávolságon kívül lerakta az íját és a puskát. Elővett valamit a zsebéből. Egy szegvágót. — El kell vágnom a szárat — mondta. — Túl közel van az artériához. — Maelcum bólintott. Arca szürke volt, izzadságtól fénylett.

Case 3Jane-re pillantott.

— Nincs sok idő — mondta.

— Pontosan kinek a számára?

— Bármelyikünk számára. — Csattanás hallatszott, ahogy Hideo átvágta nyíl fémszárát. Maelcum felnyögött.

— Drágám — mondta Riviera — nem lesz a számodra szórakoztató hallani, ahogy ez a bukott csalóművész próbálkozik, hogy mentse az irháját. A legízléstelenebb fajta, biztosíthatlak. A térdén fogja végezni, felkínálja eladásra az anyját, előáll a legunalmasabb szexuális szívességekkel…

3Jane hátravetette a fejét, és felkacagott.

— Én vajon nem tenném, Peter?

— A szellemek össze fogják kavarni ma éjjel, hölgyem — mondta Case. — Wintermute a másik ellen fog fordulni, Neuromancer ellen. Vérre megy a játék. Van erről tudomása?

3Jane felhúzta a szemöldökét.

— Peter sugalmazott valami ilyesmit. Folytassa!

— Találkoztam Neuromancerrel. Beszélt a maga anyjáról. Azt hiszem, ő olyasmi, mint egy óriási ROM agykártya, személyiségrögzítésre, csak éppen RAM-mal van tele. Az agykártyák azt gondolják, hogy élnek, mivel világuk valós, csak épp örökkévaló.

3Jane előlépett a fürdőszék mögül.

— Hol? írja le a helyszínt, ezt a kártyát!

— Tengerpart. Szürke homok. És egy betonmicsoda, olyan bunkerféle… — Semmi különleges. Csak régi, széteső. Ha elég messzire sétál, visszaérkezik oda, ahonnan elindult.

— Igen — felelte a lány. — Marokkó. Amikor Marie-France még lány volt, évekkel azelőtt, hogy hozzáment Ashpoolhoz, egy nyarat egyedül töltött azon a parton, egy elhagyott őrházban kempingezve. Filozófiájának alapjait ott öntötte szavakba.

Hideo felegyenesedett, a vágót munkanadrágjába csúsztatta. Mindkét kezében a nyíl egy darabját tartotta. Maelcum lehunyta a szemét, ujjait szorosan a bicepsze köré fonta.

— Be fogom kötni — ígérte Hideo.

Case-nek sikerült lebuknia, mielőtt Riviera célra emelte volna a tűvetőt. A tűk szuperszonikus szúnyogok módjára süvítettek el a nyaka mellett. Odábbhengeredett, s meglátta Hideót, ahogy megperdül, a nyíl kifent hegye megfordult a kezében, a szára laposan a tenyeréhez és merev ujjaihoz simult. Alulról, sebességtől elmosódó csuklókkal belevágta Riviera kézfejébe. A tűvető egy méterrel odébb csapódott a csempéken.

Riviera felüvöltött. Nem a fájdalomtól. Ez a harag sikolya volt, oly tiszta, oly kifinomult haragé, hogy híján volt minden emberinek.

Keskeny fénysugarak, rubinvörös tűk íveltek elő Riviera szegycsontja tájékáról.

A nindzsa felhördült, hátratántorodott, kezét a szemeire szorította, aztán megtalálta az egyensúlyát.

— Peter — szólalt meg 3Jane —, Peter, mit tettél?

— Megvakította a klónfiúdat — mondta Molly színtelen hangon.

Hideo leeresztette behajlított kezeit. A lapuló Case gőzpamacsokat látott felszállni a szétroncsolt szemekből.

Riviera elmosolyodott.

Hideo újra táncba kezdett, elindult visszafelé. Amikor megállt az íj, a nyíl és a Remington felett, Riviera arcáról lefagyott a mosoly. A nindzsa lehajolt — meghajolni látszott — és megtalálta az íjat és a nyilat.

— Te vak vagy — mondta Riviera hátralépve.

— Peter — mondta 3Jane —, nem tudod, hogy lát a sötétben? Zen. Úgy szokott gyakorolni.

A nindzsa a húrra illesztette nyilát.

— Most hogy tévesztesz meg a hologramjaiddal?

Riviera elhátrált a medence mögötti sötétbe. Fellökött egy fehér széket; a lába csörgött a csempén. Hideo nyila megrándult.

Riviera kitört és elrohant, átvetve magát az egyik alacsony, fogazott faldarabon. A nindzsa arca átszellemült volt, a csendes önkívület kifejezése ömlött el rajta.

Mosolyogva, nesztelen léptekkel osont el a falon túlra, a sötétbe, fegyverét készen tartva.

— Jane-lady — suttogta Maelcum, és Case megfordult, hogy lássa, amint felszedi a Remingtont a csempéről, vért freccsentve a fehér kerámiára. Megrázta fürtjeit, a vastag csövet sérült karjának könyökhajlatába fektette. — Ez leszedi a fejed, és itt nincs babiloni orvos, aki megjavítsa.

3Jane a Remingtonra meredt. Molly kiszabadította karjait a csíkos takaró redői közül, s felemelte a kezeit beburkoló gömböt.

— Le — mondta. — Szedd ezt le!

Case felemelkedett a csempéről, megrázta magát.

— Hideo még vakon is el fogja kapni? — kérdezte 3Jane-t.