Terry Prachett - A mágia fénye

Ami hamarosan csak egy csillanássá válik a csillagok tömegében, végül elenyészik.

Nem írjuk le őket, mert még a csinosabbja is úgy nézett ki, mint egy polip és egy bicikli kereszteződése. Közismert tény, hogy a dolgok a kevésbé kívánatos világegyetemekből örökké bejárást keresnek ebbe az univerzumba, ami a közeli buszmegálló és megfelelően kiépített bolthálózat pszichikus megfelelője.

A Thaum a varázserő alapvető mértékegysége. Egyetemlegesen úgy definiálják, mint azt a mágiamennyiséget, amely egy kis fehér galamb vagy három átlagos méretű biliárdgolyó előállításához szükséges.

Érdekes metafora. Az éjszakai életet élő trolloknak, mi sem természetesebb, az idők hajnala a jövő zenéje.

Nem pontosan, persze. A fák nem lobbantak lángra, az emberek nem váltak hirtelen roppant gazdaggá és módfelett holtakká, és a tengerek sem gőzölögtek el. Valójában sokkal megfelelőbb hasonlat lenne az, hogy „nem olvadt aranyként”.

Senki sem tudja, miért, de az igazán rejtélyes és varázslatos holmik olyan üzletekből származnak, amelyek megjelennek, majd pedig — még egy alkalmi pénzmosó cégnél is kérészéletűbb kereskedelmi lét után — eltűnnek, mint a füst. Különböző kísérletek történtek ennek magyarázatára, amelyeknek nem mindegyike teszi érthetővé a megfigyelt tényeket. Ezek az üzletek bárhol feltűnhetnek az univerzumban és jelenlegi nemlétükre bármely szokványos városban következtethetünk működésképtelen varázstárgyakkal bóklászó tömegekről, akik cirkalmas garancialeveleket szorongatnak, és meglehetősen gyanakodva bámulnak csupasz téglafalakra.