Terry Pratchett - Vége a mesének

— Mit csinálsz, Gytha? Mi készen állunk az indulásra.

Ogg Ángyi főlnézett, arca még mindig csupa ránc a fogalmazás megerőltetésétől.

— Azt gondoltam, hogy jó lenne küldeni valamit Jászónunknak. Tudod, hogy abbahagyja az aggódást. Szóval csináltam egy rajzot erről a helyről egy darabka kartonra és Máj Herr, ez itt, oda fogja adni valakinek, aki mifelénk megy. Sose lehessen tudni, még akár el is juthat.

… továbbra is szép.

Ogg Ángyi megnyalta a ceruza végét. Nem első ízben a világegyetem története folyamán, olyasvalaki, akinek rendes körülmények között a kommunikáció oly könnyedén megy, mint az álmodás, leblokkolt, ötlet híján, amikor szembekerült az üres vonalakkal egy lap hátoldalán.

Hát ez minden mostanáig, majd hamarosan írok úlyra ujra MAMI. U.I. a Macska nagyon Nyavalásnak lácik asszem hiányzik neki az Othona.

— Jössz már végre, Gytha? Magrat már próbálja beindítani nekem a söprűmet.

U.U.I. Néne Szeretetel üdvözöl.

Ogg Ángyi hátradőlt, elégedetten a jól végzett munka tudatával. [7] Ogg Ángyi számos lapot küldött haza a családjának, melyek közül egy sem érkezett meg hazamenetele előtt. Ez megfelel a hagyományoknak és a világegyetemben mindenütt így történik.

Magrat eljutott a városka főterének széléhez, és megállt pihenni.

Meglehetős tömeg gyűlt össze, hogy megbámuljanak egy nőt lábakkal. Bár nagyon udvariasan tették. De valahogy ettől még rosszabb lett.

— Nem száll föl, hacsak nem rohansz tényleg nagyon gyorsan — magyarázta s tudta, amint kimondta, hogy ez milyen hülyén hangzik, különösen, ha külföldiül hallgatják. — Azt hiszem, ezt nevezik nehézségi erőkifejtésnek.

Nagy levegőt vett, homlokát ráncolta az összpontosítástól s ismét előrelendült.

A söprű ezúttal beindult. Rándult egyet Magrat kezében. A cirokszálak zizegtek. Sikerült üresjáratba csúsztatnia, még mielőtt a söprű végigvonszolhatta volna a földön. Az egyik dolog Mállotviksz Néne söprűjével — amely a nagyon régimódiak közül való, akkoriban készítették, amikor a söprűket még strapabírónak konstruálták s nem úgy, hogy tíz év után szétessenek a szútól — kapcsolatban az, hogy ugyan elindításához kellett némi noszogatás, de amikor elindult, nem lazsált.

Magrat egykoron fontolóra vette a boszorkánysöprű szimbolikájának elmagyarázását Mállotviksz Nénének, aztán úgy döntött, mégsem teszi. Rosszabb lett volna, mint a veszekedés a májusfa jelentéséről.

Az elindulás némi időbe telt. A falusiak ragaszkodtak ahhoz, hogy ételt adjanak ajándékba. Ogg Ángyi beszédet mondott, amit ugyan senki sem értett, ám általánosan megéljenezték. Csöves, aki olykor-olykor csuklott egyet, fölszívódott szokásos helyére Ángyi söprűjének cirokszálai közt.

Amikor az erdő fölé emelkedtek, egy vékony füstcsóva is fölszállt a kastélyból. Aztán jöttek a lángok.

— Embereket látok táncolni előtte — jelentette Magrat.

— Mindig veszedelmes üzlet az ingatlan bérbeadás — nyilatkozta Mállotviksz Néne. — Gondolom, a pasas kissé hanyag volt, amikor tatarozásra és tetőjavításra és effélékre került sor. Az emberek nehezményezik az ilyesmit. Az én háziuram két szalmaszálat sem tett keresztbe a kunyhómon, amióta ott lakom — fűzte hozzá. — Ez gyalázat. Arról nem is beszélve, hogy én öregasszony vagyok!

— Azt hittem, tiéd a kunyhód — mondta Magrat, miközben a söprűk útnak indultak a vadon fölött.

— Csak hatvan éve nem fizet lakbért — helyesbített Ogg Ángyi.

— És az az én hibám? — kérdezte Mállotviksz Néne. — Nem az én hibám. Én igazán kész vagyok fizetni. — Lassú, önelégült mosolyba húzódott az arca. — A háziúrnak csak kérnie kellene — tette hozzá.

Ez a Korongvilág fölülnézetben, felhőalakzatai hosszú, kanyargós mintákban keringenek.

Három pont bukkant elő a felhőrétegből.

— Értem már, hogy miért nem jön divatba az utazás. Ezt nevezem unalomnak! Más sincs, csak erdő órákon és órákon át.

— Igen, de a repülés gyorsan eljuttat téged máshová, Néne.

— Mindegy, mióta repülünk?

— Körülbelül tíz perce, amióta utoljára kérdezted, Eszme.

— Nem megmondtam? Unalmas.

— A nyélen ücsörgés, az, ami nem tetszik nekem. Szerintem lennie kellene egy különleges söprűnek a hosszú utakra, nem igaz? Olyannak, amin ki tudsz nyújtózkodni és szundíthatsz egyet.

Ezen eltöprengtek.

— És amin enni lehet — fűzte hozzá Ángyi. — Úgy értem, igazi étkeket. Mártással. Nem csak szendvicseket meg afféléket. — A légi szakácsművészet kísérletét egy kis olajrezsón kapkodva kellett korlátozni, miután azzal fenyegetett, hogy lángra lobbantja Ángyi söprűjét.

— Szerintem megtehetné az ember, ha lenne egy igazán nagy söprűje — állította Magrat. — Akkora, mint egy fa, mondjuk. Akkor egyikünk csinálná a kormányzást és valaki más meg a főzést.

— Ez sosem fog bekövetkezni — felelte Ogg Ángyi. — Mégpedig azért, mert a törpék egy egész vagyont fizettetnének veled egy olyan óriási nyélért.

— Igen, de megtehetnéd azt — folytatta Magrat belemelegedve a témába -, hogy fizetséget kérsz az emberektől az utaztatásukért. Biztos rengeteg ember akad, aki torkig van az útonállókkal… meg a tengeribetegséggel meg ilyesmikkel.

— Mit szólsz hozzá, Eszme? — tudakolta Ogg Ángyi. — Én csinálom a kormányzást, Magrat meg a főzést.

— És akkor én mit fogok csinálni? — firtatta gyanakodva Mállotviksz Néne.

— Ó… hát… kell legyen valaki, aki, tudod, üdvözli az embereket a söprűn és odaadja nekik az ennivalót — válaszolta Magrat. — És megmondja nekik, mit kell tenni, ha, például, a varázslat fölmondja a szolgálatot.

— Ha a varázslat fölmondja a szolgálatot, mindenki lezuhan a földre és meghal — mutatott rá Néne.

— Igen, de valakinek meg kell mondania nekik, hogyan csinálják ezt — szögezte le Ogg Ángyi Magratra kacsintva. — Nem fogják tudni, hogy kell, mert járatlanok a repülésben.

— És nevezhetnénk magunkat… — Elhallgatott. Mint mindig a Korongvilágon, amely pont az irrealitás legislegszélén helyezkedik el, a valódiság apró darabkái besurrantak valahányszor valaki elméje megfelelően rezonált. Most is ez történt.

— …mondjuk, Három Boszorkány Repülőben — fejezte be. — Ehhez mit szóltok?

— Söprűk Repülőben — helyesbített Magrat. — Vagy Repülő… Csészealj…

— Semmi szükség belekeverni korongonkívülieket — húzta föl az orrát Néne.

Ogg Ángyi álnokul pillantott Nénéről Magratra.

— Nevezhetnénk Vir… — kezdte.

Egy széllökés elkapta mindhárom söprűt és megperdítette őket. Kurta pánik után a boszorkányok visszanyerték az irányítást fölöttük.

— Ez mind badarság — motyogta Néne.

— Hát, mindenesetre telik vele az idő — közölte Ogg Ángyi.

Néne morózusan nézett a lenti zöldellésre.

— Sose leszel képes rávenni az embereket erre — jelentette ki. — Nagy szamárság az egész!

Kedves Jászón en famile,

Túloldalon a lap hátsó felén legyetek szívesek megnézni a melékelt vázlatát annak ahol valami király meghalt és eltemeték fogalmam sincs mér. Ez valami faluban van ahol múlt északa megszáltunk. Ettünk valami rágós izét sose találná ki az ember hogy tsiga de nem rosz, és Eszme háromszor is vett, mielőtt rájött és aztán Veszekedett a szakácsal és Magrat egész északa hányt már csak a gondol atyától is és ment a hasa. Gondolok rátok szerető MAMITOK. UI az árnyékszék it kész UNDOR, házon BELÜL vanak, enyit a HIGÉNIÁRÓL.