Margaret Weis - A téli éj sárkányai

Fekete vér fröccsent a levegőbe és a szörny fölüvöltött iszonyú dühében.

A csapás azonban sokba került Sturmnak: nem maradt ideje a védekezésre.

A Sárkány Nagyúr fölemelte lándzsáját, hegyén megvillant a napsugár. Lesújtott vele és a fegyver keresztülhatolt a vérten, húson és csontokon.

Sturm napja leáldozott.

A lovagok beözönlöttek Laurana mellett a Főpap Tornyába és elfoglalták őrhelyüket, ahol a lány mutatta nekik. Bár eleinte tétováztak, mégis miután Laurana elmagyarázta a tervét, fölcsillant előttük a remény.

A lovagok távozása után az udvar teljesen kiürült. Laurana tudta, hogy sietnie kell. Máris ott kellene lennie Tass mellett, hogy előkészítsék a sárkánygömböt. De a lány képtelen volt elszakadni attól a magasban fénylő, magányos alaktól, amely ott várta végzetét a bástyán.

Egyszer csak őismegpillantotta a fölkelő nappal szemben a sárkányok körvonalait.

Kardpenge és lándzsahegy villant a kiteljesedő fényben.

Laurana körül megállt a világ. Az idő álommá lassult számára.

A kard vért fakasztott... a sárkány felüvöltött kínjában. A lándzsa egy örökkévalóságig szegeződött célpontjára... a nap megtorpant az égen.

Végül a lándzsa lesújtott.

A fal tetejéről csillogó tárgy hullott az udvar kövére. Sturm kardja volt az a tárgy, amely kihullott élettelen kezéből és... Laurana számára ez volt az egyetlen eleven mozdulat a megbénult világban. Alovag teste állva maradt, fölnyársalva a Sárkány Nagyúrfegyverére. A sárkány kiterjesztett szárnnyal lebegett fölötte. Semmi sem mozdult, minden úgy maradt, rezzenetlen nyugalomban.

Végül a Nagyúr heves rántással kiszabadította lándzsáját és Sturm teste lerogyott a bástyára, fekete csomóként a vakító napfényben. A sárkány vadul felbömbölt, fekete vértől habzó torkából lángsugár tört elő és lecsapott a Főpap Tornyára. A kőfal hatalmas dörrenéssel hasadt ketté. A napot is elhomályosító lángözön csapott föl. A másik két sárkány lebukott az udvar felé, amelynek kövezetén pengő csattanással ért földet a lovag kardja.

Megindult a megtorpant idő.

Laurana a látta, amint a sárkányok felé törnek a magasból. Megrendült körülötte a föld, amint kövek és szikladarabok záporoztak alá, por és füst töltötte be a levegőt. Laurana mégsem mozdult a helyéről, nem tudott... ha megmozdul, valósággá válik a szörnyűség. Valami tébolyult hang azt suttogta az agyában: ha nem moccansz, akkor meg sem történt, amit látni, véltél.

De alig pár lábnyira előtte ott hevert a kard. Amint fölnézett, meglátta, hogy a Nagyúr lándzsájával int a csatamezőn várakozó sárkányseregeknek: támadjanak! Meghallotta a kürtök vérszomjas rivalgását. Lelki szemével látta, amínt a sárkánycsapatok nekilódulnak a hófödte mezőnek.

A föld ismét megrendült a talpa alatt. Laurana még egy pillanatig dermedten állt a helyén, néma búcsút sikoltott a lovag szellemének. Azután botladozva nekiiramodott, miközben a talaj hullámzott a lába alatt és a levegőt vadul hasogatták a rémítő villámnyalábok. Futtában lehajolt, fölragadta Sturm kardját és kihívóan fölemelte a magasba. — Soliasi Arath! — kiáltotta elf-nyelven, hangja túlszárnyalta a rombolás dübörgését, szembeszegült a rohamra induló sárkányokkal.

A sárkánylovasok hangosan fölkacagtak és gúnyos, kihívó üvöltéssel válaszoltak neki. A sárkányok a kéjes ölésvágy gyilkos rikoltásával csatlakoztak hozzájuk. A Nagyúr kíséretét alkotó két sárkány Laurana közelében lecsapott a torony udvarára.

A lány futni kezdett a szélesen tátongó kapurács nyilása, a torony bejárata felé. A kőfalakat csak homályosan érzékelte, amint elrohant közöttük. Hátulról hallotta, amint ott liheg fortyogva mögötte egy sárkány, hallotta a szárnyai között süvítő levegő rémületes hangját... lovasának éles kiáltását, amivel megállította szprnyét, hogy ne kövesse őt egyenesen a torony belsejébe. Helyes! — mosolyodott el keserűen Laurana.

Végignyargalt a széles folyosón és elsuhant a második csapórács alatt. Lovagok álltak mellette, készen arra, hogy leengedjék.

— Hagyjátok nyitva! — lihegte feléjük zihálva. — Értitek?

A lovagok bólintottak... ő futott tovább. Beért a sötét, szűkebb csarnokba, ahol a különös alakú, agyarszerű pillérek dőltek felé borotvaéles hegyükkel. Az oszlopok mögött sisakos, sápadt arcok villantak föl. Imitt-amott megcsillant egy-egy sárkánydárda hegye. Néhány lovag előbújt, amint elrohant előttük.

— Vissza — kiáltott rájuk —, az oszlopok mögé!

— Sturm? — kérdezte egyikük.

Laurana megrázta a fejét, nem volt ereje beszélni. Átsuhant a harmadik rács alatt, ez volt a legkülönösebb, kerek nyilással a közepén. Itt négy lovag állt, Kova társaságában. Ez volt a sorsdöntő őrhely. Laurana azt akarta, hogy legyen itt valaki, akire nyugodtan rábízhatja magát. Többre nem jutott ideje, csak egy pillantást váltott a törpével, de most az is elég volt. Kova a lány arcából kiolvasta barátja sorsát. Egy pillanatra lehajtotta a fejét és tenyerével eltakarta a szemét.

Laurana továbbrohant... keresztül egy kisebb, kettős, szilárd acélajtóval lezárt helyiségen és végül be, a sárkánygömb tágasabb csarnokába.

Tasslehoff lázasan tisztogatta a gömböt egy zsebkendővel. Laurana beleláthatott a belsejébe, a milliónyi színes sziporkával örvénylő vöröses párába. A surranó föléhajolt és belebámult, a hegyes orrára biggyesztett varázsszemüvegen át.

— Most mit csináljak? — lihegte Laurana kétségbeesetten, levegő után kapkodva.

— Laurana! — könyörgött Tass. — Ne add föl! Kiolvastam belőle... ha nem tudod megragadni a sárkányok lényegét a gömb belsejében, akkor betörnek ide és leigáznak téged!

— Mondd meg hát, mit kell tennem! — kiáltotta a lány, minden erejét összeszedve.

— Tedd a kezed a gömbre... — Tass szava elcsuklott —, de várj, ne még! — rikoltotta.

De elkésett. Laurana mindkét karcsú keze máris a gömb kristályfelületére simult. Belsejében színes fény villant föl, olyan erővel, hogy Tass kénytelen volt elfordítani a tekintetét.

— Laurana! — visította éles hangján. — Figyelj, összpontosítanod kell! Űzz el a tudatodból minden gondolatot, kivéve a gömb fölötti uralom vágyát! Laurana...

Még ha hallotta is őt a lány, nem válaszolt semmit és Tass megértette, hogy máris minden erejével küzd a gömb fölötti hatalomért. Rémülten emlékezett vissza Fizban intésére: „azoknak a halála is benne van, akiket szeretsz, s ami még rosszabb, a lélek pusztulása is".

Csak homályosan értette meg a gömb viharzó színeiben bujkáló rejtélyes szavakat, de ahhoz éppen eléggé, hogy tudja: Laurana lelkének biztonsága most veszélyben forog. Fájdalmas szívvel nézte a lányt, vágyott rá, hogy segíthessen neki, de azt is tudta, hogy semmit sem mer tenni.

Laurana hosszú pillanatokig állt merev mozdulatlanságban, keze a gömb felületén pihent, arca halottsápadt volt. Tekintete alámerült, mélyen akavargó színek forgatagába. A surranó beleszédült a látványba és rosszulléttel küszködve félrefordult. Odakintről újabb dörgő robaj hallatszott. A mennyezetről por szállingózott alá. Tass összerezzent az iszonyattól, de Laurana meg sem moccant.

Szemét lehunyta, fejét előrehajtotta. Úgy szorította a gömböt, hogy keze elfehéredett a hatalmas erőfeszítéstől.