Margaret Weis - A téli éj sárkányai

Sturm lehajtotta a fejét. Bár még csak harmincas éveinek elején járt, mégis ősz tincsek csíkozták a. haját, mely a vállára omlott. Néma imádsággal az ajkán egy pillanatra megállt, majd Lord Alfred intésére tiszteletteljes mozdulattal fél térdre ereszkedett.

— Fényeskardú Sturm — szólalt meg ünnepélyesen Lord Alfred és széthajtogatott egy pergamentekercset. — A Lovagok Tanácsa, meghallgatván Lauranthalasa, a qualinesti elf uralkodóház leányának tanúvallomását, továbbá a dombi törpe, Tűzkovács Kova, vigaszi lakos bizonyítékait, fölmentő döntést hozott az ellened elhangzott vádakkal szemben. Az említett tanúk által, hősiességedről és bátorságodról elmondottak alapján, e naptól fogva kinevezünk Solamnia Lovagjának. — Lord Alfred hangja ellágyult, amint letekintett az előtte térdelő alakra. Sturm beesett arcán könnycseppek gördültek végig, alig láthatóan. — Ezt az éjszakát imádkozással töltötted el — folytatta Alfred nyugodt hangon. — Nos, méltónak tartod-e magad erre a nagy megtiszteltetésre?

— Nem, Uram — válaszolta Sturm az Ősi szertartásrendnek megfelelően —, azonban a legalázatosabban elfogadom és egyben esküszöm, hogy egész életemet méltó voltom bizonyításának szentelem! — Ezzel a lovag az égre emelte a szemét. — Ha Paladine megsegít — folytatta halkan —, sikerülnie kell.

Lord Alfred már sokszor vett részt ehhez hasonló szertartáson, de ilyen mélységes elszántságot még egyetlen fölavatott arcán sem látott sohasem.

— Szeretném, ha most Tanis is itt lehetne — dörmögte oda Kova rekedten.Lauranának, de a lány csak kurta bólintással válaszolt neki.

Laurana sudár alakján megcsillant a vadonatúj páncél, amelyet Lord Gunthar kovácsoltatott számára Palanthasban. Mézfényű haja egy ezüstsisak alól omlott a vállára. Mellvértjén bonyolult arany díszítés fénylett, szabad mozgását biztosítandó, oldalt fölhasított bőrszoknyája épphogy csizmája szára szélét érte. Arca sápadt volt és szomorú, mert a Palanthasban és magában a toronyban tapasztalt helyzet sötétnek és kilátástalannak látszott előtte.

Visszatérhetett volna Sancristba..., tulajdonképpen megis parancsolták neki. Lord Gunthar titkos üzenetet kapott Lord Alfredtól a lovagok körében eluralkodott áldatlan állapotokról és azt az üzenetet küldte Lauranának, hogy fogja rövidre látogatását.

De a lány úgy döntött, hogy marad, legalábbis egy ideig. Palanthas népe udvarias fogadtatásban részesítette, hisz — végül is — királyí vér folyt az ereiben és szépsége is lenyűgözte a város lakóit. De a sárkánydárdák iránt is nagy érdeklődést mutattak, és könyörögtek, hogy legalább egyet hadd állíthassanak ki belőle a múzeumokban. Amikor azonban Laurana a sárkányseregeket említette, csak a vállukat vonogatták és mosolyogtak.

Laurana hamarosan tudomást szerzett egy küldönctől a Főpap Tornyában történtekről. A lovagokat szoros ostromgyűrű vette körül. Sokezres sárkánysereg táborozott a környező lapályon. A lovagoknak szükségük lesz a sárkánydárdákra, döntötte el magában a lány és rajta kívül nem volt senki más, aki elvihette volna azokat a toronyba és megtaníthatta volna a lovagoknak, miképp használják.

Ezért úgy döntött, hogy nem engedelmeskedik Lord Gunthar utasításának.

A Palanthasból a toronyhoz vezető út olyan volt, akár egy lázálom. Laurana két, némi élelemmel és a kincset érő sárkánydárdákkal megrakott szekérkíséretében indult útnak. Az egyik szekér alig pár mérföldnyire a várostól elmerült a hóban és rakományát szét kellett osztaniuk a néhány velük tartó lovag, saját maga, barátai és a másik szekér között. Hamarosan azonban az is megfeneklett.

Egyszer-kétszer még valahogy kiásták a hóból, de végül nem bírta tovább. Az élelmet és a dárdákat fölpakolták a lovakra és a hátralévő utat Laurana a lovagokkal, Kovával és Tasslehoffal együtt gyalog tette meg. Az ő csapatuk jutott át utolsóként az ostromgyűrún. Az előző éjszakai vihar után Laurana és a torony minden lakója tudta, hogy több élelemre már nem számíthatnak: a Palanthasba vezető út végképp járhatatlanná vált.

A maradék élelem még a legmegfontoltabb beosztás mellett is csak pár napra volt elegendő a lovagok és gyalogos segédcsapataik számára. A sárkányseregek pedig, úgy látszott, egész télre berendezkedtek táboraikban.

A sárkánydárdákat leemelték a kimerült hátaslovakról és Lord Derek utasítására gúlába rakták őket az udvaron.

Néhány lovag kíváncsian megszemlélte őket, de azután ők sem törődtek velük. A dárdák otromba, nehézkes fegyvernek tűntek föl a szemükben.

Amikor Laurana félénken fölajánlotta, hogy megtanítja használatukra a lovagokat, Derek csak megvetően fölhorkantott. Lord Alfred az ablakból nézte a távolban lobogó tábortüzeket. Laurana Sturmhoz fordult segítségért, de a lovag szavaitól a félelme csak fokozódott benne.

— Laurana — mormolta halkan a lovag és megszorította a lány hideg kezét — nem hiszem, hogy a Nagyúrnak sárkányokat kell bevetnie ellenünk, mert ha nem nyithatjuk meg újra az utánpótlás vonalát, a torony magától elesik, mivel védői mind halottak lesznek hamarosan.

A sárkánydárdák tehát az udvaron hevertek, használatlanul, elfeledve... ragyogó ezüstjüket lassan befedte a hó.

Lovaggá avatásának napján, késő este Sturm Kovával sétálgatott az egyik bástyán és régi emlékeket idéztek fel.

— Egy kút, tele színezüsttel, a Sárkányhegy szívében, és úgy ragyogott, mint egy drágakő-mesélte Kova csodálattal a hangjában. — Abból az ezüstből kovácsolta Theros a sárkánydárdákat.

— A világon mindennél jobban azt szeretném, ha egyszer megláthatnám Huma sírját — mondta Sturm kimérten. Kinézett a távolban lobogó tábortüzekre, megállt és rátámaszkodott az ősi kőfalra. Egy közeli ablakból fáklyafény szűrődött ki és megvilágította az arcát.

— Meg is látod — dörmögte a törpe. — Ha ennek vége lesz, visszamegyünk oda. Tass még egy térképet is rajzolt — nem mintha hasznát lehetne venni...

Miközben Tassról mormogott, Kova aggodalommal nézett régi barátjára. A lovag arca szomorú volt és elmélázó, ami Sturm esetében, mondhatni megszokott jelenségnek számított. De egy új vonás is megjelentrajta, amely mintha a kétségbeesését jelezte volna.

— Majd együtt megyünk el oda — folytatta a törpe. — Tanisszal és velem... meg a surranóval... és természetesen Caramonnal és Raistlinnel. Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer még hiányozni fog az a nyeszlett varázsló, de most éppenséggel jól jönne egy mágiához értó... Még szerencse, hogy Caramon nincs itt. El tudod képzelni, milyen hangosan korogna a gyomra egy-két étkezés kimaradása után?

Sturm szórakozottan mosolygott, gondolatai messze jártak. Amikor végre megszólalt, nyilvánvalóvá vált, hogy a törpe egyetlen szavát sem hallotta.

— Kova — kezdte halk, tompahangon —, egyetlen melegebb napra van csak szükségünk, hogy újra megnyithassuk az utat. Amikor ez a nap eljön, fogd Lauranát és Tasst és menjetek el. Ezt ígérd meg nekem!

— Mindnyájunknak el kellene mennie innen, ha kíváncsi vagy a véleményemre — csattant föl a törpe. — Vonuljatok vissza a lovagokkal Palanthasba. Bármibe lefogadom, hogy azt a várost még a sárkányok ellen is megvédhetnénk. Ott minden ház jófajta, szilárd kőből épült, nem úgy, mint ezek itt — és a törpe megvetően nézett végig az emberek építette tornyon. — Palanthas könnyebben védhető.