Francis Carsac - A sehollakók

— Nem nagyon. Ehhez a mi fizikusaink egyike kellene.

— A veszélyt a bennünket körülvevő negatív világegyetemek jelentik. Az elmélet azt bizonyítja, hogy minden pozitív világegyetemet két negatív világegyetemnek kell körülvenni, és viszont. Ezek olyan világegyetemek, ahol az anyag az ellentéte a miénknek: az atommagok negatív töltésűek. Ha túlságosan eltávolodunk a mi világegyetemünktől, megkockáztatjuk, hogy találkozunk ezek egyikével, s akkor egy óriás fénylobbanással valamennyi anyagunk megsemmisülne. Eleinte bizonyára ez történt néhány ksillel: soha többé nem tértek vissza. Azóta már jobban tudjuk ellenőrizni átkelésünket az ahunban. Most pedig el kell kezdenem a manőver irányítását. Velem jössz?

Átmentünk az irányítóterembe, a séallba. Souilik a műszerfal fölé hajolva, a készülékek aprólékos beállításával foglalatoskodott. Aass az egyik ülésre mutatott.

— Bármi is történne, hallgass! Ezután Souilikkal együtt véget nem érő litániába kezdett, amely a nehézbombázók pilótáinak «check-list»-jére emlékeztetett. Souilik minden válasz után megnyomott egy fogantyút, megcsavart egy gombot, vagy lenyomott egy kart. Amikor ez befejeződött, Aass felém fordult, és felső ajkát felhúzva hegyes fogairól sajátosan mosolygott..

— Ahesch! — kiáltotta.

Tíz-tizenkét másodpercig semmi nem történt. Nyugtalanul várakoztam. Aztán a ksill hevesen megrándult, imbolyogni kezdett, s kénytelen voltam megkapaszkodni a székben, nehogy leessek róla. Különös, egyre növekvő zaj hallatszott: susogás és morajlás vegyüléke. Ennyi volt az egész. Ezután újra csend lett, s a padló sem mozgott. Aass felállt.

— Most 101 bousikot kell várnunk.

Megkérdeztem, hogy mit jelent a bousik szó. Ez a Hissek időegysége, amelyet apró órácskákkal mérnek. Egy bousik a földön 1 óra 11 perc és 19 másodperc.

A 101 bousik alatt nem merültem ki. Az élet a ksillben éppoly egyhangú, mint amilyen a mi tengeralattjáróink egyikében lehet. Semmiféle tennivaló nem akadt. A Hissek, kivéve a séallban tartózkodó ügyeletest, a mi sakkunkra emlékeztető játékot játszottak, vastag könyveket olvastak, a «betűket» egy fajta rugalmas és eltéphetetlen anyagra sötétkékkel nyomtatták, vagy társalogtak egymással. Hamarosan észrevettem, hogy amikor beszélgetni akartam velük, Aasst, Souilikot és Essine-t kivéve, a többiek nem válaszoltak. Megelégedtek egy mosollyal, és folytatták tevékenységüket.

Aass többnyire bezárkózott a laboratóriumába. Souilik és Essine viszont roppant barátságosan viselkedett. Számos kérdést intéztek hozzám a Földre, az emberek életére, valamint az emberiség történetére vonatkozóan. Az én kérdéseimet viszont ügyesen megkerülve, kitérő válaszokat adtak, és a részletesebb magyarázatot mindig másnapra halasztották. Mindezek ellenére úgy éreztem, hogy nagyon közel állnak hozzám, sokkal inkább, mint például azok a japán emberek, akiket a Földön megismertem.

Már belefáradtam, hogy állandóan a Földről beszéljek a Hisseknek, akiktől cserébe semmiféle tájékoztatást nem kaptam, ezért Aasshoz fordultam, és ismertettem vele a helyzetet. Hosszasan nézett rám, majd így válaszolt:

— Az én utasításomra cselekednek így. Ha az Ellán befogadnak a Bölcsek, bőven lesz időd megismerni mindazt, amire kíváncsi vagy. Ha pedig nem így lenne, jobb, ha nem tudsz túlságosan sokat rólunk.

— Úgy gondoljátok, hogy visszaküldenek? Nem tudom, hogy milyen veszélyt jelenthetne a személyem a bolygótokon.

Alig ejtettem ki a szavakat, elsápadtam. Bizony, nagy a veszély! És ez a veszély nem csak őket fenyegeti, hanem engem is, elsősorban engem.

Orvos létemre azonnal gondolnom kellett volna rá: a mikrobák!

Bizonyára a vírusok milliárdjait hordozom magamban! A szervezetem természetesen immunizálódott, és nem reagál rájuk, mivel megvédi egy lassan ható autovakcináció, de a Hissek számára halálosak lehetnek. És számomra ők is nyilván halálos csírák hordozói.

Csaknem eszemet vesztettem a rémülettől, amíg gondolataimat továbbítottam Aassnak. Ô azonban mosolygott.

— Nálunk ez már rég nem probléma! Pontosan azóta, amióta emberiségünk elhagyta szülőbolygónkat, az Oriabor csillaghoz tartozó Ella-Vent, hogy gyarmatot alapítson az Ialthar csillaghoz tartozó Ella-Tanon. Benned már nincsenek idegen életek. Amikor indulásunk után első álmodat aludtad, alávetettünk a hassrn hatásának.

— Mi az a hassrn?

— Majd később talán megtudod.

Egy kevés vért vettünk tőled, hogy ha visszaviszünk a Földre, újra immunizálhassunk.

Ami bennünket illet, mi két naponként kapunk hassrn-besugárzást, ha idegen bolygón tartózkodunk. Az Ellán majd igyekszünk megvédeni a mikrobáinktól. Ha nem sikerülne, akkor két naponként majd te is hassrn-besugárzást kapsz. A véredről jut eszembe: minden földi lény annyi vasat tartalmaz, mint te?

— Igen, kivéve néhány gerinctelen állatot. Az ő légző pigmentjük réztartalmú.

— Akkor ti a Mislixek rokonai vagytok!

— Kik azok a Mislixek, akikről oly gyakran beszéltek?

— Épp elég korán meg fogod tudni. És a bolygód is elég korán meg fogja tudni!

És megcsóválta a fejét, mint mindig, ha be akart fejezni egy beszélgetést.

Teltek-múltak az órák — a bousikok. Aass értem jött, hogy a séallba kísérjen, amíg ismét átkelünk a «Nagy Téren». Souilikkal együtt újra végigmorzsolták a hosszú litániát, újra megingott a ksill, és újra éreztük az imbolygást. Souilik bekapcsolta a képernyőt, az űrben repültünk, csillagokkal körülvéve. Az egyik csillag sokkal közelebb volt, mint a többi: szemmel látható átmérője megközelítette a hold átmérőjének körülbelül az egyharmadát. Aass rámutatott.

— Íme Ialthar, a mi napunk. Néhány bousik múlva az Ellán leszünk.

Nagyon lassan teltek ezek a bousikok! Megigézve bámultam, hogyan növekszik a csillag, amely felé repültünk. Halványan kéklő színétől hamarosan káprázni kezdett a szemem, ezért inkább a körülötte keringő bolygókat figyeltem. Souilik megtanított a periszkóp kezelésére, amely, ha úgy kívánták, egy nagy erejű távcső szerepét is betöltötte. Az Ialthar körül tizenkét bolygó keringett. A nevük a legtávolabbitól kezdve a legközelebb levőig: Aphen, Sétor, Sigon, Héran, Tan, Sophir, Réssan, Mars — igen, egy különös véletlen folytán ezt is Marsnak hívták —, Ella, Song, Eiklé és Roni. Két bolygót közülük, a Sigont és a Tant ugyanolyan gyűrű vett körül, mint a mi Szaturnuszunkat. A legnagyobb bolygó a Héran, a két legkisebb az Aphen és a Roni volt. A Mars és az Ella egyforma, mindkettő valamivel nagyobb a mi Földünknél.

A kisebb Réssan lakott, csakúgy, mint a Mars és természetesen az Ella.

A többi bolygón a Hissek ipari vagy tudományos telepeket tartanak fenn, olykor rendkívül nehéz körülmények között. Csaknem mindegyik bolygónak vannak holdjai. Ezek egy különös számtani törvény szerint vannak elosztva: a Roninak és az Eiklének nincs, a Songnak egy holdja van, az Ellának kettő: Ari és Arzi, a Marsnak három: Sen, San és Sun, a Réssannak négy: Atua, Atéa, Asua és Aséa, a Sophirnak öt, végül a Tannak hat. Ezután a számok ismét csökkennek, egészen a Sétorig, amelynek három holdja van, az Aphennek viszont egy sincs. A Héran a Jupiternél is nagyobb óriási világ, egyik holdja akkora, mint a Föld. Az Aphen tizenegymilliárd kilométerre kering az Ialthartól!

A Sophir meg a Réssan pályája között jutottunk ki a Térbe. Annyira megközelítettük a Réssant, hogy a távcsővel tisztán kivehettem a felhők résén át előbukkanó partvidék körvonalát. A Mars viszont túl messze volt, az Ialthar túlsó felén. Végül az Ella már nemcsak egy kis pont volt az égbolton — percről percre növekvő golyóbis lett belőle.