Francis Carsac - A sehollakók

A hatalmas terem, ahová beléptünk, elrendezésénél fogva amfiteátrumra elékeztetett. A lépcsőzetesen elhelyezett padsorokban mintegy negyven Hiss ült, a terem közepén álló emelvényen pedig még három. Akadtak közöttük szemmel láthatóan öregek: zöld bőrük megfakult, fehér hajuk megritkult és színtelenné vált, de arcukat egyetlen ránc sem barázdálta.

Az amfiteátrum üléseinek egyikén jelölték ki a helyemet. Ekkor egy kis baleset történt velem, teljesen jelentéktelen, de mégis rendkívül bosszantó. A szék jobb oldali karfáján véletlenül megnyomtam egy gombot, mire az ülés velem együtt hátrabillent, és fekvőhely lett belőle. A Hissek természetüknél fogva jókedélyű és tréfakedvelő nép, tehát ez a kis közjáték ugyancsak megnevettette őket. Azóta megtudtam, hogy ennek az amfiteátrumnak a mennyezete tulajdonképpen egy hatalmas képernyő, és e speciális ülésekből kényelmesen végig lehet nézni a vetítéseket.

Souilik az emelvényen ülő három Hiss felé fordult, és tagolt nyelven adta elő a mondókáját. Természetesen egyetlen szót sem értettem belőle. A beszámoló rövid időt vett igénybe. Csodálkoztam, hogy Souilik, ámbár szemmel láthatóan mélységésen tisztelte a gyülekezetet, semmiféle hagyományos udvariassági gesztust nem tartott szükségesnek.

Amikor elhallgatott, a három Hiss közül a középen ülő férfi, akit Azzlemnak hívtak, felém fordult, és éreztem, amint gondolatai kapcsolatba lépnek az én gondolataimmal, minden tétova tapogatódzás mellőzésével, ami egyébként elég gyakran megnehezítette Souilikkal folytatott «beszélgetéseinket».

— Aass révén már tudom, hogy mily felfoghatatlanul távoli bolygóról érkeztél hozzánk. Azt is tudom, hogy a te világodban még létezik a háború. Következésképp neked nem szabadna itt lenned. De jó szolgálatot tettél a mieinknek, miután ksilljüket megtámadta repülőgépeitek egyike. Most már mindenképp köztünk vagy. Souilik és Aass helyesnek vélték, hogy idehozzanak, s mi jóváhagyjuk cselekedetüket. Pillanatnyilag nem küldünk el a Réssanra, ahol az idegenek laknak. Ha nincs ellene kifogásod, Souilik házában fogsz lakni. Mindennap idejössz, hogy tudósainkkal a bolygódról beszélgess. Aass elmondta, hogy egyike vagy azoknak, akik az életet tanulmányozzák, tehát bizonyára hasznát veszed, ha ismereteidet összehasonlítod az ugyanezzel a témávál foglalkozó Hissek tudásával. A tudományok nem egyformám fejlődtek az emberlakta világokban, s te talán ismersz olyan dolgokat, amelyek lehetővé teszik, hogy jobban megértsük a Mislixeket.

— Nagyon boldog leszek, ha ismereteimet egybevethetem tudósaitok elméleteivel — feleltem. — De amikor, némileg kénytelenségből, elindultam a ksilletekkel, Aass megígérte, hogy később majd visszaszállít a bolygómra. Érvényesnek tekinthetem ezt az ígéretet?

— Természetesen, amennyiben ez tőlünk függ. De még alighogy megérkeztél!

— Ó, eszembe sem jutna, hogy azonnal viszszamenjek. Ti is kíváncsiak vagytok az én bolygómra, de engem éppúgy érdekel a tiétek, valamint az általatok felfedezett világok.

— Ha jól vizsgázol, mindenről tájékoztatni fogunk. Most pedig mesélj nekünk valamit a te világodról. De mielőtt elkezdenéd, helyezd a fejedre az amplifikátort, hogy valamennyien megértsük gondolataidat.

Az ajtónállók egyike egy fémből és kvarcból készült nagyon könnyű sisakot nyújtott felém. A sisak a belőle meredező antennák miatt egy vadgesztenye tüskés, burkához hasonlított.

Gondolataimat több mint egy óra hosszat a Földre összpontosítottam, elhelyezkedésére a Térben, jellegzetességeire és mindarra, amit geológiai történetéről tudtam. Időnként a jelenlevők egyike, főképp egy Aassnál is magasabb, öles termetű Hiss néhány kérdést intézett hozzám, vagy részletesebb felvilágosítást kért valamiről. Mivel a sisak nemcsak a saját gondolataim sugárzását erősítette fel, hanem a gondolatban adott válaszokat is, ezek a kérdések olyan fájdalmasan visszhangzottak a koponyámban, mintha csak a fülembe üvöltötték volna a szavakat. Amikor ezt megemlítettem Azzlemnak, azonnal megigazította a készülék szabályzóját. Végül felemelte a kezét, és kijelentette:

— Mára elég. Amit mondtál, azt regisztráltuk, és meg fogjuk vizsgálni. Holnapután ismét találkozunk.

Most én kérdeztem valamit:

— Tartalmaznak-e vasat az élelmiszereitek? A szervezetemnek ugyanis feltétlenül szüksége van vasra.

— A mi élelmiszereinkben általában nagyon kevés a vas. Ezért intézkedni fogunk, hogy a Sinzuk számára készített ételekből adjanak neked, mert az ő testük is vastartalmú. Néhány hónappal korábban ez a probléma a te számodra is megoldódott.

— Még egy kérdés. Kik azok a Mislixek, akikről Aass nem akart tájékoztatást adni?

— Hamarosan megtudod. Ôk azok, «akik-kioltják-a-csillagokat».

És megcsóválta a fejét, ami a Hisseknél a beszélgetés végét jelzi, valamint azt, hogy illetlenség lenne tovább erőszakoskodni.

Souilikkal együtt hagytam el a Bölcsek Házát. A réobbal egyenesen kelet felé repültünk. Megkérdeztem, hogy mielőtt hazatérnénk, nem repülhetnénk-e még egy ideig a lehető legalacsonyabban a bolygó e része fölött.

— Természetesen megtehetjük — felelte Souilik. — Amíg a Bölcsek nem döntenek véglegesen a sorsodról, addig minden más szolgálat alól fel vagyok mentve, kivéve a ksillem karbantartását. Hová kívánsz menni?

— Nem tudom. Talán meglátogathatnánk. Aasst?

— Nem. Aass már elindult lakóhelyére, a Marsra, és nincs jogom elvinni téged az Elláról. Egyébként is ez túl hosszú utazás lenne, s neked holnapután ismét meg kell jelenned a Bölcsek előtt. De ha akarod, meglátogathatjuk Essine-t.

— Helyes — feleltem jókedvűen.

Természetesen már felfedeztem, hogy Souilik milyen élénk rokonszenvet érez Essine iránt. Erről egyébként óvakodtam beszélni, nem tudván, hogy a Hissek az egyszerű célzást nem tekintik-e halálos sértésnek, vagy tán csak súlyos udvariatlanságnak.

Essine 1600 «brunn» távolságra lakott Souilik házától, ami nálunk körülbelül 800 kilométernek felel meg. Kérésemre meglehetősen lassan repültünk, és számos kerülőt tettünk. Így az utazás két földi órát vett igénybe. Alattunk egy tágas síkság terült el, majd messzire elnyúló fasoroktól szabdalt, elvadult, erdős vidék, aztán egy kialudt vulkánokból álló hegyvonulat, végül a hegyek és a tenger között húzódó keskeny földsáv fölött repültünk el. A tenger fölött még körülbelül száz kilométernyi utat tettünk meg, és egy kiemelkedő, nagy szigeten szálltunk le. Essine ugyanolyan, csak tágasabb házban lakott, mint Souilik, de itt a falak pirosra voltak festve.

— Essine egy Siouk, én pedig egy Essok vagyok — magyarázta Souilik. — Ezért az ő háza piros, az enyém viszont fehér. Csak ennyi maradt az egykori nemzeti különbözőségekből, no meg néhány sajátos szokás. Náluk például — és erre előre figyelmeztetlek — nagy udvariatlanság, ha nem vagy hajlandó enni. Még akkor is enned kell, ha történetesen nem vagy éhes. Mi viszont nem kívánunk ilyesmit a vendégeinktől.

A mi földműveseinkre gondoltam, akik megsértődnek, ha nem kóstoljuk meg szőlőskertjük termését, és elnevettem magam. Souilik megkérdezte derültségem okát.

— Úgy látszik, a bolygók mind hasonlítanak egymásra — jegyezte meg. — Ugyanez a helyzet a Kreneknél, a Mara bolygón, amely a Negyedik Univerzum Stor csillagjához tartozik! A Kreneknek van egy Aben-Torne nevű italuk. Mi, Hissek ezt ihatatlannak tartjuk. Mégis háromszor voltam kénytelen inni belőle! A nálatok kínált bor jóízű ital?