Isaac Asimov - Acélbarlangok (Gyilkosság az Űrvárosban)

— Ez az én robotika-kézikönyvem — mondta. — Mindig magammal hordom. Az öltözékemhez tartozik.

Szeméhez emelte a nézőkét, ujjai óvatosan játszottak a szabályozóval. A nézőké felberregett, aztán elhallgatott.

— Beépített indexe van — jelentette ki büszkén a robotikus. A nézőké a száját is eltakarta, ezért kissé tompa hangon beszélt. — Magam szerkesztettem. Nagyon sok időt megtakarítok vele. De most nem erről van szó, ugye? No lássuk. Hm, húzza csak kissé közelebb hozzám a székét, Daneel.

R. Daneel engedelmeskedett. Nagy figyelemmel, de az érzelem legcsekélyebb jele nélkül nézte a robotikus előkészületeit.

Baley leeresztette robbantópisztolyát.

Ami most következett, zavart és csalódást ébresztett benne. Dr. Gerrigel egy sereg kérdést tett fel, értelmetlennek tűnő műveleteket hajtott végre, közben hármas logarlécét tologatta és időnként a nézőkébe pillantott. Egyszer azt kérdezte:

— Ha két unokatestvérem van, kettejük között öt év a korkülönbség és a fiatalabb lány, a másiknak mi a neme?

— A kapott adatok alapján ezt nem lehet megmondani — válaszolta (Baley szerint magától értetődően) a robot.

Dr. Gerrigel erre csak annyiban reagált, hogy egy pillantást vetett a stopperórájára, aztán jobb karját amennyire tudta, oldalt nyújtotta.

— Érintse meg a bal keze gyűrűsujjának hegyével a középső ujjam hegyét — mondta.

Daneel habozás nélkül eleget tett az utasításnak.

Tizenöt percbe, nem többe telt, és Dr. Gerrigel végzett a vizsgálattal. Még egy utolsó néma számítás logarlécén, majd sűrű pattintgatások közepette szétszedte. Utána zsebre tette a stopperórát, levette a kézikönyvnek nevezett micsodát a nézőkéről, és összetolta az utóbbit.

— Ennyi az egész? — kérdezte Baley a homlokát ráncolva.

— Igen.

— De hát ez nevetséges. Egyetlen olyan kérdést se tett fel, ami az első törvénnyel kapcsolatban állna.

— Ó, kedves Mr. Baley, amikor az orvos egy kis gumikalapáccsal megkopogtatja az ön térdét és az megrándul, ugye nem kételkedik benne, hogy ebből a műveletből valamilyen idegbetegség fennforgására vagy az ellenkezőjére lehet következtetni? És amikor közelről megvizsgálja a szemét, és megnézi, hogy reagál a szivárványhártyája a fényre, akkor sincs, ugye, meglepve, hogy ebből meg tudja mondani, nem rabja-e ön bizonyos alkaloidáknak?

— Értem. És végül is ön mit állapított meg?

— Daneelre teljes mértékben érvényes az első törvény. — A robotikus heves fejbólintással erősítette meg állítását.

— Ez nem lehet igaz — mondta rekedt hangon Baley.

A detektív el se tudta képzelni, hogy dr. Gerrigel képes legyen még az eddiginél is merevebb testtartást felvenni. De szemmel láthatóan képes volt. A robotikus szeme összeszűkült, pillantása rideggé vált.

— Engem akar kioktatni?

— Nem a hozzáértésében kételkedem — válaszolta Baley, és kérő mozdulattal nyújtotta felé jókora kezét. — De nem lehetséges, hogy mégis téved? Hisz ön maga mondta, hogy a nem szaturált robotok elméletét senki sem ismeri. Egy vak is képes olvasni Braille- vagy hangírás segítségével. Tegyük fel, hogy ön nem tud a Braille- vagy hangírás létezéséről. Ilyen körülmények között nem állíthatná-e teljes meggyőződéssel valakiről, hogy lát, mert az illető ismeri egy bizonyos könyvfilm tartalmát?

— Értem, mit akar mondani. — A robotikus hangja újból nyájasan csengett. — Csakhogy a vak a szemével semmiképpen se tudna olvasni, márpedig, ha szabad az ön hasonlatával élnem, én éppen ezt vizsgáltam. Higgye el nekem, bármire képes vagy képtelen is egy nem szaturált robot, annyi bizonyos, hogy R. Daneel alá van vetve az első törvénynek.

— Nem lehetséges, hogy szándékosan meghamisította a válaszait? — Baleyből már csak a kétségbeesés beszélt, és ezt maga is tudta.

— Persze hogy nem. Ez a különbség az ember és a robot között. Az emberi agyat, illetve az emlősök agyát nem lehet semmiféle jelenleg ismert matematikai módszerrel tökéletesen kielemezni. Ennél fogva a válaszokat se lehet teljesen megbízhatónak tekinteni. A robot agya viszont tökéletesen kielemezhető, hisz másképp nem is lehetne megszerkeszteni. Tehát itt eleve tudjuk, hogy az adott ingerre milyen reakciónak kell következnie. Egyetlen robot se képes igazán meghamisítani a válaszait. Az, amit mi hamisításnak nevezünk, a robot szellemi horizontján egyszerűen nem létezik.

— Akkor vegyük a nyers tényeket. R. Daneel pisztolyt szegezett egy emberi lényekből álló tömegre. Ezt saját szememmel láttam. Ott voltam. Igaz, nem lőtt, de akkor is, nem kellett volna az első törvénynek valamilyen idegmegrázkódtatást létrehoznia benne? Mert semmi ilyesmi nem történt. Utána is teljesen normálisan viselkedett.

A robotikus habozva állához emelte a kezét.

— Ez mindenképpen rendellenes.

— Egyáltalán nem — vágott közbe R. Daneel. — Elijah kollégám, nézd csak meg azt a robbantópisztolyt, amit elvettél tőlem.

Baley lepillantott a bal tenyerében pihenő pisztolyra.

— Nyisd fel a tölténytárát — sürgette R. Daneel. — Vizsgáld meg.

A detektív felmérte a kockázatot, aztán a saját pisztolyát lassan letette maga mellé az asztalra. Majd egy gyors mozdulattal kinyitotta a robot fegyverét.

— Üres — mondta megdöbbenve.

— Nincs benne töltény — helyeselt R. Daneel. — És ha közelebbről megnézed, látni fogod, hogy soha nem is volt. A pisztolynak nincs gyújtószerkezete. Így nem is lehet használni.

— Töltetlen fegyvert szegeztél a tömegre? — hápogta Baley.

— Pisztolyt kell hordanom magammal, mert másképp nem tölthetném be a detektív szerepét — felelte R. Daneel. — De ha töltött és használható fegyver van velem, esetleg merő véletlenségből kárt okozhatnék emberi lényekben, ami persze elképzelhetetlen. Ezt már annak idején elmondtam volna neked, de te annyira dühös voltál, hogy nem hallgattál végig.

Baley még mindig a tenyerén fekvő ártalmatlan robbantópisztolyra meredt.

— Hát akkor, azt hiszem, végeztünk, dr. Gerrigel — mondta halkan. — Köszönöm a segítségét.

Baley elküldött az ebédjéért, de amikor megjött (diótorta volt, természetesen élesztőből meg egy különlegesen szép szelet sült csirke pirítóssal), csak bámult rá.

Agyában egymást hajszolták a gondolatok. Az elkeseredés mély barázdákat vágott hosszú arcába.

Irreális világban élek, kesergett magában, kegyetlen, fejetetejére állított világban.

Hogy történhetett meg ez az egész? A közelmúlt mint valami ködös, valószínűtlen álom villant fel emlékezetében, attól a pillanattól kezdve, hogy belépett Julius Enderby szobájába és ott hirtelen rátelepedett a gyilkosság és a robotika kettős lidércnyomása.

Az áldóját! Az egész csak ötven órával ezelőtt kezdődött.

A megoldást makacsul az Űrvárosban kereste. Kétszer vádolta meg R. Daneelt a gyilkossággal, először mint álcázott embert, másodszor mint valódi robotot És vádja mindkét alkalommal elhamarkodottnak, alaptalannak bizonyult.

Visszavonulásra kényszerítették. Akarata ellenére a City felé kell fordítania gondolatait, holott a múlt éjjel óta épp ez elől igyekezett menekülni. Kérdések dörömböltek agya kapuján, de nem akarta beengedni őket, úgy érezte, nem lenne képes elviselni. Mert ha meghallgatja őket, válaszolnia is kell rájuk, és, Úristen, nem mer szembe nézni a válaszokkal!

— Lije! Lije! — Valaki vadul rázta a vállát. Baley megmozdult.