Isaac Asimov - Acélbarlangok (Gyilkosság az Űrvárosban)

— Valami fogalmam van róla. — Baley emlékezetében még élénken élt az a látogatás, amelyet egyszer hivatalos ügyben egy robotgyárban tett. A könyvfilmgyárban hosszú filmeket töltött be egy-egy pozitronagytípus matematikai elemzése. Szabványsebesség mellett átlagosan több mint egy órába telt egy-egy ilyen film végignézése, bármily tömör volt is a jelképrendszer. És nem akadt két egyforma agyvelő, ezt még a legprecízebb gyártási specifikációval se lehetett volna elérni. Ami — Baley tudta — a Heisenberg-féle bizonytalansági reláció következménye. Ez pedig azt jelenti, hogy minden egyes filmhez függeléket kellett csatolni az összes lehetséges változat feltüntetésével.

Csinos munka, szó se róla, ezt Baley sem tagadta.

— Akkor bizonyára megérti, hogy egy új pozitronagytípus megszerkesztése, még ha csupán kisebb újításokról van is szó, nem megy egyik napról a másikra. Egy közepes gyárban rendszerint az egész kutatógárda közreműködését igényli, és jó egy évbe telik. És még ez a nagy munkaráfordítás se volna elegendő, ha az ilyen áramkörök alapelmélete nem volna már szabványosítva, és nem lehetne azt a tökéletesítések kiindulópontjául felhasználni. A szabványos alapelmélet pedig magában foglalja a robotika három törvényét: az első törvényt, amelyet már idézett, a másodikat, amely szerint „a robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének,” és a harmadik törvényt, amely kimondja, hogy „a robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első és a második törvény előírásaiba”. Érti, kérem?

R. Daneel, aki láthatóan feszült figyelemmel hallgatta a beszélgetést, most közbevágott:

— Bocsáss meg, Elijah, szeretnék meggyőződni, hogy jól értem-e dr. Gerrigelt. Azt akarja mondani, uram, hogy egy olyasféle robot készítése, amelynek pozitronagya nincs a három törvénynek alávetve, egy új alapelmélet felállítását igényelné, ez pedig önmagában is több esztendei munka volna?

— Igen — válaszolta kellemesen meglepve a robotikus. — Pontosan ezt akartam mondani, Mr...

Baley egy pillanatig várt, aztán szabályszerűen bemutatta Daneelt.

— Engedje meg, doktor úr, hogy bemutassam önnek Daneel Olivaw-t.

— Örvendek, Mr. Olivaw. — Dr. Gerrigel kezet rázott Daneellel. — Becslésem szerint ötven évbe telne, amíg ki tudnánk dolgozni a nem szaturált pozitronagy, vagyis egy olyan agy elméletét, amelyre a három törvény elvei nem érvényesek, és el tudnánk jutni vele odáig, hogy képesek legyünk a modern típusokhoz hasonló robotokat készíteni.

— És ezt még sose végezték el? — kérdezte Baley.

— Hiszen mi már, doktor úr, sok ezer esztendeje gyártunk robotokat. Egész idő alatt senkinek, egyetlen kutatócsoportnak se lett volna erre ötven éve?

— Hogyne lett volna. Csakhogy ez nem az a fajta feladat, amivel bárki is szívesen foglalkoznék.

— Ezt nehezen tudom elhinni. A kíváncsiság mindenre ráveszi az embereket.

— Nem szaturált robotok gyártására eddig még nem vette rá. Az emberi fajtának erős Frankenstein-komplexusa van, Mr. Baley.

— Mije?

— Ez a név egy régi-régi regényből származik. A történet egy robotról szól, amely fellázad alkotója ellen. Én magam nem olvastam. De ez különben mellékes. A lényeg az, hogy egyszerűen nem készítenek olyan robotokat, amelyekre az első törvény nem érvényes.

— És még az elméletét se dolgozták ki?

— Tudomásom szerint nem, pedig az én tájékozottságom — és itt a robotikus zavartan elmosolyodott — meglehetősen széles körű.

— Tehát az első törvénynek alávetett robotok képtelenek gyilkosságra?

— Teljességgel. Kivéve ha merő véletlenről, illetve ha két vagy több emberélet megmentéséről volna szó. De a beépített pozitronhatóerő még ezekben az esetekben is helyrehozhatatlanul tönkretenné az agyat.

— Helyes. De mindez csak az itteni állapotokra vonatkozik, ugye?

— Igen. Természetesen.

— És mi a helyzet az űrországokban?

Dr. Gerrigel önbizalma kissé megfogyatkozott.

— Ó, kedves Mr. Baley, saját tapasztalatból ugyan nem állíthatom, de biztos vagyok benne, hogy ha valaha szerkesztettek volna nem szaturált pozitronagyat vagy kidolgozták volna legalább a matematikai elméletét, akkor tudnánk róla.

— Tényleg? Akkor hadd vessek fel még egy kérdést, dr. Gerrigel. Remélem nincs kifogása ellene?

— Nincs. Miért volna? — Gyámoltalan pillantást vetett előbb Baleyre, majd R. Daneelre. — Végül is, ha olyan fontos dologról van szó, mint ahogy ön állítja, szívesen megteszek mindent, ami tőlem telik.

— Köszönöm szépen, doktor úr. A kérdésem így hangzik: miért van szükség emberszabású robotokra? Az igazság az, hogy egész életemben természetesnek tartottam létezésüket, de most mégis felmerül bennem a gondolat, hogy tulajdonképpen nem tudom, mi szükség van rájuk. Miért kell, hogy a robotoknak fejük és négy végtagjuk legyen? Miért kell, hogy többé-kevésbé hasonlítsanak az emberhez?

— Azt akarja mondani, hogy miért nem szerkesztik őket, mint az összes többi gépet, pusztán célszerűségi szempontok szerint?

— Igen — mondta Baley. — Mi ennek a magyarázata?

Dr. Gerrigel arcára halvány mosoly ült ki.

— Mr. Baley, ön túlságosan későn született. A korai robotirodalom ugyanezzel a problémával küszködött, és a vita ijesztő méreteket öltött. Ha érdekli a funkcionalisták és az antifunkcionalisíák vitája, ajánlhatok önnek egy igen jó kézikönyvet: Hanfordtól A robotika történeté t. Matematikai téren a lehető legkevesebb igényt támasztja az olvasóval szemben. Azt hiszem, igen érdekesnek találná.

— Majd megnézem — válaszolta türelmesen Baley. — De addig is nem mondaná el, kérem, a lényegét?

— Gazdasági szempontok döntötték el a kérdést. Tegyük fel, Mr. Baley, hogy ön egy farm munkáját ellenőrizné. Inkább venne egy pozitronagyas traktort, aratógépet, boronát, fejőgépet, autót és így tovább, mindegyiket külön pozitronaggyal, vagy ehelyett közönséges agy nélküli gépeket állítana be, amelyeket egyetlen pozitronos robot irányít? Figyelmeztetem, hogy az utóbbi megoldás legfeljebb ötvened- vagy századrész költséggel járna.

— De miért kell a robotnak emberszabásúnak lennie?

— Mert az emberi alak az egész természetben a legsikeresebb általánosított forma. Mi nem vagyunk szakosított állatok, Mr. Baley, kivéve, ami az idegrendszerünket és néhány más jellegzetességünket illeti. Ha olyan szerkezetre van szüksége, amely sok különféle dolgot képes csinálni és mindet meglehetősen jól, akkor okosabbat nem tehet, mint hogy utánozza az emberi alakot. Amellett egész technológiánk erre épült föl. Az automobilok kormányszerkezetét például úgy tervezik meg, hogy legkönnyebben olyan nagyságú és alakú emberi kezekkel-lábakkal lehessen megfogni és működtetni, amelyek bizonyos hosszúságú végtagokkal és bizonyos fajta izületekkel kapcsolódnak a testhez. Még az afféle egyszerű tárgyakat is, mint mondjuk egy szék, asztal, kés vagy villa, az emberi méretek és kezelési mód igényeinek megfelelően készítjük el. Egyszerűbb tehát a robotokat emberi alakúra formálni, mint eszközeink alapvető jellegzetességeit gyökeresen megváltoztatni.

— Igen. Ez világos. De mondja csak, doktor úr, igaz-e, hogy az űrországok robotikusai a mieinknél sokkal emberszabásúbb robotokat gyártanak?