Isaac Asimov: Acélbarlangok (Gyilkosság az Űrvárosban)

— Hát akkor érted, hányadán áll a dolog. Fizetni vagy nem fizetni egyaránt katasztrófa. Az egyetlen megoldás az volna, ha saját erőből megtalálnánk a gyilkost, és kiadnánk az űrlakóknak. Tehát rajtunk múlik a dolog.

— Miért ne adhatnánk át az ügyet a Terresztrikus Nyomozóirodának? Ha igaz is, hogy jogi szempontból a mi hatáskörünkbe tartozik, viszont bolygóközi kapcsolatokat érintő kérdés lévén...

— A terrik tudni se akarnak róla. Kényes ügy, és hiába, a mi nyakunkba szakadt. — Hirtelen felkapta a fejét, és merev pillantást vetett beosztottjára. — Rossz vége lehet, Lije. Mindannyiunknak az állásába kerülhet.

— Mindannyiunkat leváltanának? Ugyan. Ehhez képzett emberek kellenek, és azt nem találnak.

— Dehogynem találnak — felelte a rendőrfőnök. — Itt vannak az R-ek.

— Micsoda?!

— R. Sammy csak az első fecske. Kifutófiú. De majd a következők már az expressz járatokat fogják ellenőrizni. A fenébe is, ember, én jobban ismerem nálad az űrlakókat, tudom, mit forgatnak a fejükben. Igenis vannak olyan R-ek, akik el tudnák látni a te és az én munkámat. Bennünket meg alacsonyabb kategóriába sorolnának. Ne hidd, hogy a levegőbe beszélek. És a te korodban tartalékba kerülni...

— Jól van, jól van — morogta Baley. A rendőrfőnök zavarba jött.

— Bocsáss meg, Lije.

Baley bólintott. Az apja jutott eszébe, és igyekezett elkergetni gondolatait. A rendőrfőnök persze ismerte a történetet.

— Mikor merült fel ennek a leváltásnak az ötlete? — kérdezte Baley.

— Ugyan már, Lije, ne légy olyan naiv. Mindig is ez volt a helyzet. Huszonöt éve, mióta az űrlakók idejöttek. Magad is tudod. Csak most már lassan eljutnak a magasabb posztokhoz. Ha ebben az ügyben bakot lövünk, nagyon közel kerülünk ahhoz a pillanathoz, amikor várhatjuk, hogy kezünkbe nyomják a nyugdíjkönyvecskét. Ha viszont ügyesen fogjuk meg a dolgot, mindezt kitoljuk a távoli jövőbe. Neked meg ez az ügy különösen nagy lehetőségeket jelent.

— Nekem? — kérdezte Baley.

— Igen. Te fogod vezetni a nyomozást.

— Az nem lehet, főnök. Én csak a C-5-ös kategóriába tartozom.

— De szeretnél a C-6-osba kerülni, nem?

Szeretne? Baley tudta, milyen kiváltságokkal jár a C-6-os kategória. Ülőhely az expresszjáraton csúcsforgalmi időben, és nem csak tíztől négyig. Bőségesebb választék a körzeti étkezőkben. Sőt, talán még egy jobb lakást is jelentene, és Jessie számára állandó belépőt a napozóteraszra.

— Persze hogy szeretnék — válaszolta. — De mi lesz velem, ha nem tudom megoldani az ügyet?

— Miért ne tudnád megoldani, Lije? — hízelgett a rendőrfőnök. — Ügyes ember vagy te. A legügyesebb emberünk.

— De akkor a hivatalban egy féltucat embert átugranék, aki nálam magasabb besorolásban van. Ezt miért tennéd? — Nem mondta ki, de a hanghordozásából világosan kitűnt, hogy tudja: a rendőrfőnök csak különleges kényszerhelyzetben tette túl magát az efféle protokolláris megfontolásokon.

Enderby összekulcsolta kezeit.

— Két okból. Az én szememben, Lije, te nemcsak egy detektív vagy a sok közül. Mi barátok vagyunk. Nem felejtettem el, hogy együtt jártunk egyetemre. Néha talán úgy tűnik, mintha megfeledkeznék róla, de ezt csupán a besorolásbeli különbség okozza. Rendőrfőnök vagyok, és te tudod, hogy ez mit jelent. De azért változatlanul a barátod is vagyok. Ez az ügy pedig nagyszerű lehetőség a megfelelő ember számára, ezért neked szeretném juttatni.

— Ez az egyik ok — jegyezte meg Baley hűvösen.

— A másik ok, hogy remélem, te is a barátodnak tekintesz engem. Mert egy szívességet szeretnék kérni tőled.

— Miféle szívességet?

— Azt szeretném, ha a nyomozáshoz munkatársul egy űrlakót vennél magad mellé. Ez volt a feltételük. Megígérték, hogy nem jelentik a gyilkosságot, és beleegyeztek, hogy ránk bízzák a nyomozást. De viszonzásképpen azt kívánták, hogy egyik megbízottuk elejétől végig részt vegyen benne.

— Ez úgy hangzik, mintha nem nagyon bíznának bennünk.

— Meg kell értened az álláspontjukat. Ha ebben az ügyben bakot lövünk, nem egy űrlakónak meggyűlik a baja a saját kormányával. Nem ítélhetjük el őket eleve, Lije. Hajlandó vagyok elhinni, hogy jót akarnak.

— Egészen biztosan jót akarnak, főnök. Hisz éppen ez a baj velük.

A rendőrfőnök erre értetlen arcot vágott, de folytatta:

— Szóval hajlandó vagy egy űrlakót munkatársul magad mellé venni, Lije?

— Ezt mint szívességet kéred tőlem?

— Igen. Arra kérlek, hogy vállald el a nyomozást az űrlakók feltételei mellett.

— Hajlandó vagyok együtt dolgozni egy űrlakóval, főnök.

— Köszönöm, Lije. De nálatok is kell laknia.

— Hé, álljon meg a menet!

— Tudom, tudom. De nektek nagy lakástok van, Lije, három szoba. És csak egy gyereketek van. Nem fog tehát semmi kényelmetlenséget okozni. Semmit az égvilágon. És ez elengedhetetlenül szükséges.

— Jessie nem lesz elragadtatva. Ebben biztos vagyok.

— Mondd meg Jessie-nek — a rendőrfőnök komoly volt, olyan komoly, hogy a szeme szinte keresztülfúrta az üvegkorongot, amely pillantásának útját állta —, ha ezt a munkát elvégzed nekem, mindent elkövetek, hogy a végén átugorj egy kategóriát. És a C-7-esbe kerülj, Lije, a C-7-esbe!

— Rendben van, főnök, megegyeztünk. — Baley félig már fölemelkedett székéből, de amikor elkapta a rendőrfőnök pillantását, megint leült. — Van még valami?

A rendőrfőnök lassan bólintott.

— Még egy pont.

— Éspedig?

— A társad neve.

— Hát az mit számít?

— Az űrlakóknak — mondta a rendőrfőnök — különös elképzeléseik vannak. Ez a munkatárs nem... szóval nem...

Baley szeme tágra nyílt.

— Micsoda?!

— Meg kell tenned, Lije. Meg kell tenned! Nincs kiút.

— Hogy én a lakásomba? Egy ilyet?

— Mint barátomat kérlek.

— Nem. Nem!

— Nézd, Lije, senki másra nem bízhatom ezt az ügyet. Kell ezt magyaráznom? Muszáj együtt dolgoznunk az űrlakókkal. És sikeresen be kell fejeznünk a nyomozást, mert csak így tarthatjuk távol a Földtől azokat a jóvátételt követelő űrhajókat. A régi módszerekkel azonban nem érhetünk el sikert. Szóval egy R lesz a munkatársad. De ha ő oldja meg az ügyet, és azt jelentheti odahaza, hogy mi tehetetlenek voltunk, akkor nekünk végképp befellegzett. Ezt belátod, ugye? Így hát igen kényes ügybe vágod a fejszédet. Vele kell dolgoznod, viszont vigyáznod kell, hogy te oldd meg az ügyet és nem ő. Érted?

— Vagyis hogy működjek együtt vele, csak éppen vágjam el a torkát? Késsel a kezemben veregessem a vállát?

— Mi egyebet tehetünk? Nincs más lehetőség. Lije Baley tétován álldogált.

— Előre tudom, mit fog Jessie mondani.

— Ha akarod, beszélek vele.

— Nem, főnök. — Mély lélegzetet vett, amely sóhajnak is beillett volna. — Mi a társam neve?

— R. Daneel Olivaw.

— Minek szépítgessük a dolgot, főnök? Elvállalom a megbízatást, hát nevezzük is nevén a gyereket: Robot Daneel Olivaw.

Az expresszjáratot a mindennapi, megszokott tömeg árasztotta el: alsó szintjét az állóhelyesek, a fenti ülőhelyeket pedig a kiváltságosak. A járatról szakadatlan sugárban áramlottak le az emberek, a lassító szalagokon át a helyi járatokhoz és az álló útpályákhoz, amelyek árkádok alatt vagy hidakon keresztül a városi körzetek végtelen labirintusába vezettek. Egy másik, éppoly állandó sugár a túlsó oldalról a gyorsító szalagokon át az expresszjárat felé áramlott.