Frank Herbert - A Dűne

Jessica látta, hogy a dicséret elérte hatását, látta, ahogy Idaho közelebb húzódott Paulhoz, és arra gondolt: Milyen biztos kézzel bánik a fiam az embereivel!

A fremenek kiemeltek egy szikladugót. Nyílás tátongott alatta, a sivatag természet alkotta üregrendszerébe vezetett le. Álcahálót feszítettek a bejárat fölé.

— Erre — mondta az egyik fremen, és elindult előttük a kőlépcsőkön lefelé, a sötétségbe.

Mögöttük az álcaháló eltakarta a holdfényt. Odalent, elöl halvány, zöldes fény gyulladt ki, megvilágította a lépcsőt, a sziklafalakat. Bekanyarodtak balra, újabb lefelé lejtő folyosó állt előttük. Egyenetlen falú sziklaüregbe torkollott. Velük együtt nyomakodtak lefelé a fremenek is.

Kynes megállt előttük, hátravetette a csappaköpeny csuklyáját. A cirkoruha nyaka megcsillant a zöldes fényben. Kynes hosszú haja, szakálla zilált volt. Vastag szemöldöke alatt kifürkészhetetlenül sötétlett a csupa kék szem.

Ahogy szembenéztek egymással, Kynes csodálkozva kérdezte magától: Miért segítek ezeknek az embereknek? A legveszélyesebb dolog, amit valaha is tettem! Lehet, hogy velük pusztulok én is.

De most jobban megnézte Pault, látta maga előtt a fiút, aki a vállára vette a felnőttség terhét, aki álarc mögé. rejtette a fájdalmát, elfojtott mindent azért a szerepért, amelyet most vállalni kellett — a hercegi szerepért. És Kynes ebben a pillanatban ébredt rá, hogy a hercegség még mindig létezik, hogy ennek a fiúnak köszönhetően létezik — és hogy ezt nem szabad lebecsülni.

Jessica egyetlen pillantással fölmérte az üreget, regisztrálta a maga Bene Gesserit-érzékelésével — laboratórium volt, polgári laboratórium, mindenhol éles szögletek, derékszögű elrendezés, ahogy réges-régen volt szokás.

— Ez az egyik Császári Kísérleti Állomás azok közül, amelyeket az apám meg akart szerezni előretolt bázisoknak — mondta Paul.

Az apja meg akarta szerezni! gondolta Kynes.

És megint értetlenül kérdezte magától: Nem követek-e el ostobaságot, hogy segítek ezeken a szökevényeken? Hiszen olyan könnyű volna most foglyul ejteni őket, megvásárolni velük a Harkonnenek bizalmát!

Paul követte az anyja példáját, érzékei befogadták a helyiség egészét, miközben szemügyre vette az egyik oldalon húzódó laboratóriumi asztalt, a nyers kőfalakat. Műszerek sorakoztak az asztalon — foszforeszkáltak a számlapjaik, mellettük szerelőrácsok, a réseken átkígyózó üvegcsövek. Ózonszag terjengett a levegőben.

Néhány fremen eltűnt egy kiszögellés mögött, és pár pillanat múlva új hangok hallatszottak — gépek köpködése, áttételek surrogása, multimeghajtás vinnyogása.

Paul a helyiség túlsó végébe pillantott. A fal mellett kis kalitkák sorakoztak egymásra rakva, bennük apró állatok.

— Igen, kitaláltad — mondta Kynes. — Mire használnál te egy ilyen helyet, Paul Atreides?

— Arra, hogy emberi életre alkalmassá tegyem ezt a bolygót — mondta Paul.

Talán ezért segítek nekik, gondolta Kynes.

A géphangok hirtelen zümmögéssé halkultak, aztán teljesen elhallgattak. A csendben egy kis nyiffanás hallatszott a kalickák felől, aztán gyorsan elhallgatott, mintha a gazdája elszégyellte volna magát.

Paul megint a kalickákra fordította a tekintetét, látta, hogy barnaszárnyú denevérek a lakóik. Egy automatikus etetőszerkezet nyúlt ki a kalickák melletti falról.

A kiszögellés mögül előjött egy fremen, odaszólt Kynesnek:

— Liet, az erőtér-generátor nem működik! Nem tudjuk álcázni magunkat a közelségi detektorok elől!

— Meg tudod javítani? — kérdezte Kynes.

— Egyhamar nem. Az alkatrészek… — A másik sokatmondóan vállat vont.

— Értem — mondta Kynes. — Akkor megleszünk gépezetek nélkül. Keríts egy kézi szivattyút a szellőztetéshez!

— Tüstént. — A fremen elsietett.

Kynes visszafordult Paulhoz.

— Jól válaszoltál.

Jessica csak hallgatta a könnyed, határozott hangot. Uralkodói hang volt, parancsoláshoz szokott. És Jessica figyelmét nem kerülte el, hogy Lietnek szólították.

Liet volt tehát a fremen alteregó, a másik arca az ártalmatlan kis planetológusnak!

— Roppant hálásak vagyunk a segítségedért, Kynes doktor — mondta.

— Egen… majd meglátjuk — mondta Kynes. Odabiccentett az egyik emberének. — Fűszerkávét a szobámba, Shamir!

— Hozom, Liet — mondta az.

Kynes egy boltíves nyílásra mutatott a falban.

— Parancsoljatok!

Jessica megengedett magának egy királynői főbiccentést, mielőtt megmozdult. Látta, hogy Paul kézjellel utasítja Idahót, hogy álljon őrt odakint.

A kétlépésnyi kis átjáró végén súlyos ajtó volt, amely mögött parázsgömbökkel megvilágított kis iroda tárult fel. Jessica végigsimította az ajtót, amikor belépett, és meghökkenve érezte, hogy plasztacélból készült.

Paul három lépést tett befelé, letette a földre a csomagját. Hallotta, hogy becsukódik mögöttük az ajtó, szemügyre vette a helyiséget. Körülbelül nyolcszor nyolc méteres volt, a falak természetes sárgás színét csak a jobb oldalon törte meg a fém kartotékszekrények sora. A szoba közepén alacsony asztal állt, tejüveg lapját sárga buborékok tarkították, körülötte négy szuszpenzoros szék.

Kynes megkerülte Pault, odatolt egy széket Jessica alá. Jessica leült, közben nem kerülte el a figyelmét az, ahogy a fia megvizsgálta a szobát.

Paul még egy pillanatig állva maradt. Valami apró rendellenesség a szoba légáramlataiban arról árulkodott, hogy van egy titkos kijárat a jobb oldalon, a kartotékszekrények mögött.

— Foglalj helyet, Paul Atreides — mondta Kynes.

Milyen gondosan kerüli a címemet, gondolta Paul. De elfogadta a felkínált széket, aztán némán megvárta, hogy leüljön Kynes is.

— Érzed te is, hogy az Arrakisból paradicsom lehetne — szólalt meg Kynes. — Az Impérium azonban, amint te is látod, csak a pribékjeit küldi ide, a fűszervadászait!

Paul föltartotta hüvelykujját, a rajta ékeskedő hercegi pecsétgyűrűvel.

— Látod ezt a gyűrűt?

— Igen.

— Tudod, hogy mit jelent?

Jessica odakapta a fejét, rámeredt a fiára.

— Az apád holtan fekszik Arrakeen romjai között — mondta Kynes. — Formailag te vagy a herceg.

— Az Impérium katonája vagyok — mondta Paul —, formailag a pribékje.

Kynes arca elsötétült.

— Akkor is, ha a Császár sardaukarjai állnak az apád teteme fölött?

— A sardaukaroknak nincs közük a hatalmam jogalapjához — mondta Paul.

— Az Arrakisnak megvan rá a módja, hogy meghatározza, ki viselje a hatalom palástját — mondta Kynes.

Jessica visszafordította rá a tekintetét, és azt gondolta: Edzett acél van ebben az emberben, amit még senki sem lágyított meg… és nekünk szükségünk van az acélra. Veszélyes, amit Paul csinál.

Paul azt mondta:

— A sardaukarok ittléte a jele annak, mennyire rettegett az apámtól a mi szeretett Császárunk. Most majd én adok okot a Padisah Császárnak, hogy rettegjen a…

— Öcsém — szólt közbe Kynes —, vannak dolgok, amiket te nem egészen…

— A megszólításom Sire vagy uram! — mondta Paul.

Csak finoman, gondolta Jessica.

Kynes fürkészően rámeredt Paulra. Jessica látta, hogy elismerés villan meg a planetológus tekintetében, és egy csipetnyi humor.

— Sire… — mondta Kynes.