Frank Herbert - A Dűne

Az öreg Igazmondó, Gaius Helen Mohiam Tisztelendő Anya is felfogta most azt a rejtett tartalmat, amit Paul szavai az ő számára jelentettek. Lelki szemei előtt föltűnt a dzsihad.

— Nem szabadíthatod rá ezeket az embereket a világmindenségre! — fakadt ki.

— Jussanak csak az eszedbe a sardaukarok szelíd módszerei! — förmedt rá Paul.

— Nem teheted — suttogta az öregasszony.

— Igazmondó vagy — mondta Paul. — Vond vissza a szavaidat. — Egy pillantást vetett Irulan hercegnőre, aztán megint a Császárra nézett. — A legjobb lesz gyorsan túlesni rajta, Felség.

A Császár lesújtva ránézett a lányára. Irulan megérintette a karját, szelíd hangon szólt hozzá:

— Erre neveltek, apám.

A Császár mély lélegzetet vett.

— Nem tehetsz mást — mormolta az öreg Igazmondó.

A Császár kihúzta magát, mereven állt, régi méltóságának tudatában.

— Ki tárgyal majd a nevedben, rokon? — kérdezte.

Paul megfordult, meglátta az anyját. Félig lehunyt szemmel állt Csani mellett a fedaykin testőrök négyszögében. Paul odament hozzájuk, megállt, lenézett Csanira.

— Értem az okát — suttogta Csani. — Ha egyszer így kell lennie… Usul.

Paul hallotta a hangjában a néma zokogást, megsimogatta az arcát.

— Az én Sihayámnak nincsen és nem is lesz soha félnivalója — suttogta. Elvette a kezét, az anyja felé fordult. — Te tárgyalsz majd a nevemben, anyám, Csanival az oldaladon! Ő bölcs, és éles a szeme. És nagy igazság, hogy nincs keményebb alkudozó egy fremennél. Csani az énirántam érzett szeretetén át néz majd mindent, és a leendő fiai lebegnek majd a szeme előtt, az ő jövőjük. Hallgass majd a szavára!

Jessica megérezte a könyörtelen számítást a fiában, egy pillanatra borzongás futott végig rajta.

— Mik az instrukcióid? — kérdezte.

— Hozományul kérem a Császár teljes részesedését a KHAFT-ban — mondta Paul.

— A teljeset? — Jessica alig jutott szóhoz az elképedéstől.

— Meg akarom kopasztani — mondta Paul. — Gurney Hallecknek grófi címet akarok, igazgatói széket a KHAFT-ban és a Caladant a hűbérbirtokának. Az összes életben maradt Atreides-híveknek címeket és a velük járó hatalmat, egészen a legutolsó közlegényig.

— Mi lesz a fremenekkel? — kérdezte Jessica.

— A fremenek az enyémek. Amit ők kapnak, azt Muad-Dibtől kapják. Az lesz a kezdet, hogy Stilgar lesz az Arrakis kormányzója, de ez ráér.

— És mi lesz velem? — kérdezte Jessica.

— Mit kívánsz?

— Talán a Caladant… — mondta Jessica Gurneyre pillantva. — Nem tudom biztosan. Nagyon átalakultam már fremenné… és Tisztelendő Anyává. Egy ideig békére és nyugalomra van szükségem, hogy átgondoljam.

— Megkapod — mondta Paul —, és megkapsz minden mást is, amit Gurney vagy én megadhatok neked.

Jessica bólintott, hirtelen öregnek és megfáradtnak érezte magát. Csanira nézett.

— És mit kapjon az uralkodó ágyasa?

— Nekem nem kell cím — suttogta Csani. — Semmi sem kell. Könyörgök…

Paul a szemébe nézett, hirtelen visszaemlékezett rá, ahogy egyszer előtte állt Kisletóval a karjában, a gyermekükkel, aki áldozatul esett az erőszaknak.

— Megesküszöm — mondta —, hogy nem is lesz szükséged semmilyen címre. Az a nő ott a feleségem lesz, te pedig csak az ágyasom, mert ez politikai kérdés, és békét kell kovácsolnunk ebből a pillanatból, magunk mellé kell állítanunk a Landsraad Nagy Házait! Meg kell tartanunk a formákat. Az a hercegnő azonban nem kap mást tőlem, csak a nevemet! Sem gyermeket, sem egy érintést, sem gyöngédséget, sem egy pillanatnyi vágyat.

— Ezt most mondod — jegyezte meg Csani. Egy pillantást vetett a terem végében álló nyúlánk hercegnőre.

— Ilyen kevéssé ismered a fiamat? — suttogta Jessica. — Nézd azt a hercegnőt, milyen gőgösen, milyen magabiztosan áll ott! Azt beszélik, holmi írói ambíciói vannak. Reméljük, megtalálja majd a vigaszt az írásban, mert más nemigen jut majd neki! — Keserű kis nevetést hallatott. — Gondold csak el, Csani: az a hercegnő csak a nevében lesz feleség, de az élete rosszabb lesz, mint egy ágyasé — sohasem kap szerető gyöngédséget attól a férfitól, akihez hozzá lesz kötve! Minket pedig, Csani, akik a nevünkben csak ágyasok vagyunk — minket a történelem feleségként fog számon tartani.

Az idegen jövevény szemében az Arrakis rendszerint a végtelen, kopár pusztaság benyomását kelti. Az idegen úgy vélheti, hogy itt semmi sem teremhet meg, semmi sem élhet meg a szabad ég alatt, hogy ez igazi sivatag, amely sohasem volt termékeny és soha nem is lesz.

Pardot Kynes szemében a bolygó csak tényező volt egy energiamérlegben, egy gépezet, amelyet a napja hajtott. Nem volt szükség másra, mint átformálni úgy, hogy megfeleljen az ember szükségleteinek. Kynesnak tüstént a nomád népesség jutott az eszébe, a fremenek. Micsoda kihívás! Micsoda eszközt jelenthetnének! A fremenek szinte korlátlan ökológiai, geológiai erőt képviseltek.

Ez a Pardot Kynes sok tekintetben egyszerű és célratörő ember volt. Ki kell bújni a Harkonnenek megszorításai alól? Jól van. Akkor feleségül kell venni egy fremen nőt! Amikor megajándékozza az embert egy fremen fiúgyermekkel, akkor el kell kezdeni megtanítani a gyermeket, Liet-Kynest, a többi gyermekkel együtt az ökológia alapjaira, létre kell hozni egy új nyelvet, olyan szimbólumokkal, amelyek képessé teszik rá az elmét, hogy meg tudjon ragadni egy egész tájat, a klímáját, az évszakok korlátait, és végül mindezt a sokféle erőt és gondolatot kápráztató, lenyűgöző rendbe szedni.

„Belülről fölismerhető szépség van minden emberi szemmel nézve egészséges bolygó folyamataiban és egyensúlyaiban — mondta Kynes. — Ebben a szépségben mutatkozik meg az a dinamikus stabilizáló hatás, amely mindenféle élet alapfeltétele. A célja egyszerű: egyre változatosabb, harmonikus struktúrák fenntartása és előállítása. Az élet fokozza a zárt rendszer életfenntartó képességét. Az élet — mindenféle élet — az életet szolgálja. Ahogy az élet változatossága fokozódik, egyre nagyobb bőségben bocsátja az újabb élet rendelkezésére a szükséges tápanyagokat. Az egész bolygó megelevenedik, megtelik a kölcsönhatások egymásba ágyazódó szövevényeivel.”

Így oktatott Pardot Kynes egy sziecsbeli osztályt.

Mielőtt azonban osztályok oktatására került volna sor, meg kellett győznie a fremeneket. Aki meg akarja érteni, hogy erre hogyan volt képes, annak először meg kell értenie azt a félelmetes céltudatosságot, azt az ártatlanságot, amellyel Kynes bármilyen kérdést megközelített. Nem volt ő naiv, csak nem hagyta, hogy bármi elterelje a figyelmét.

Egy forró délutánon éppen egy egyszemélyes terepjáróban kalandozott az arrakisi sivatagban, amikor egy sajnálatos módon gyakori jelenetnek lett szemtanúja. Hat állig fölfegyverzett, pajzsos Harkonnen-briganti tőrbe csalt három fremen ifjút a nyílt terepen a Pajzsfal mögött, egy Szélzsák nevű falu közelében. Kynes szemében ez afféle színpadi csetepaté volt, inkább bohózat, mint komoly dolog, amíg rá nem ébredt, hogy a Harkonnenek bizony meg akarják ölni a fremeneket. Ekkorra az egyik ifjú már fölvágott ütőérrel feküdt a homokban, két briganti is mellette hevert, de még mindig négy fegyveres férfi állt szemben két gyerkőccel.