Robert Heinlein - Csillagközi invázió

A történelmi példák az abszolút uralkodótól a tökéletes anarchistáig terjednek; az emberiség ezernyi utat megpróbált, és még többet javasoltak. Némelyikük a végletekig képtelen ötlet volt, mint például Platón hangyaszerű kommunizmusa, amelyet A köztársaság félrevezető cím alatt írt meg. A szándék azonban mindig is a jóakaró és szilárd kormány megteremtésének erkölcsi kiindulása volt.

Valamennyi rendszer erre törekszik azzal, hogy leszűkíti a választójogot azokra, akiket elég bölcsnek hisz ahhoz, hogy igazságosan használják fel a jogukat. Ismétlem: „minden rendszer”, még az úgynevezett „korlátozás nélküli demokráciák” is a lakosságuknak legalább egynegyedét kizárták életkor, születés, adófizetési gondok, büntetett előélet, vagy más alapján.

Reid őrnagy cinikusan elmosolyodott.

— Sosem voltam képes belátni, miért lenne képes egy harmincéves gyengeelméjű bölcsebben választani, mint egy tizenöt éves zseni… de hát, ez az „egyszerű ember isteni jogának” korszaka volt. Mindegy, megfizettek az ostobaságukért.

A szuverén választójogot minden hatalom különböző kritériumok — születési hely, család, faj, nem, vagyon, iskolázottság, életkor, vallás, satöbbi — alapján adományozta. Ezek a rendszerek mind működtek, de egyik sem jól. Mindig voltak, akik zsarnokinak tartották az adott rendszert, amely végül megbukott, és elsöpörték.

Most pedig megint új rendszerünk van… ami viszont egészen jól működik. Sokan panaszkodnak, de senki sem lázad fel; a történelem folyamán eddig legnagyobb a személyes szabadság, kevés a törvény, alacsonyak az adók, olyan magas az életszínvonal, amekkorát a termelékenység csak megenged, és alacsony a bűnözési ráta. Vajon miért? Nem azért, mert a választóink jobbak, mint mások; ezt az érvelést már elvetettük az előbb. Mr. Tammany, meg tudná nekünk mondani, miért működik jobban a mi rendszerünk az őseinkénél?

Nem tudom, honnan örökölte Clyde Tammany a nevét; szerintem hindu volt. Így felelt:

— Hát, arra tippelnek, hogy azért, mert a választók egy szűk csoportból állnak, akik tudják, hogy a döntések tőlük függenek… ezért azután tanulmányozzák az ügyeket.

— Ne tippeljen, kérem; ez egy egzakt tudomány! A tippje pedig téves. Sok más rendszer uralkodó nemesei sokkal kisebb csoportot alkottak, és tökéletesen tisztában voltak a fontos hatalmukkal. Ezenkívül, választójoggal felruházott polgáraink nem mindenütt alkotnak parányi csoportot; tudja például, legalábbis tudnia kellene, hogy Iskanderen az állampolgárok aránya a felnőtt lakosság nyolcvan százaléka körül mozog, míg más, terrai nemzeteknél akár három százaléknál is alacsonyabb lehet ez az arány — mégis, a kormány mindenütt egyforma. A választók nem is magasabb rendű emberek; nem rendelkeznek különleges tudással, tehetséggel, vagy képzettséggel, hogy gyakorolják kiváltságos feladatukat. Akkor pedig mi különbség van a mi választóink, és a múltban választójoggal rendelkezők között? Eleget találgattunk; kimondom a nyilvánvalót: a mi rendszerünkben valamennyi választó és tisztségviselő olyan ember, aki önkéntes és nehéz szolgálattal bizonyította azt, hogy a csoport érdekeit a saját, személyes jóléte fölé helyezi.

És ez az a gyakorlati különbség.

Talán nem olyan bölcs, talán a civil erények területén nem olyan jó. De átlagos teljesítménye nagyságrendekkel jobb, mint bármelyik, más uralkodó osztályé a történelem folyamán.

Reid őrnagy szünetet tartott, hogy kitapogassa régimódi órája számlapját.

— Az órának majdnem vége, mi pedig még mindig nem határoztuk meg a kormányzás terén elért sikerünk erkölcsi okát. A folyamatos siker sohasem esély kérdése. Tartsák észben, hogy ez egy tudomány, nem pedig kívánságlista! A világ olyan, amilyen, nem pedig olyan, amilyennek látni szeretnénk. Választani a hatalom gyakorlását is jelenti egyben; ez a legfelsőbb hatalom, amiből minden más ered — például az enyém, amellyel naponta egyszer megkeserítem a maguk életét. Ha akarjuk nevezhetjük erőnek is — a választójog erő, meztelen és nyers, a vessző és a bárd hatalma. A politikai hatalom erő, függetlenül attól, hogy tíz vagy tízmilliárd ember gyakorolja.

De ez a világ párokra osztható egészekből áll. Mi a hatalom párja? Mr. Rico.

Most olyat kérdezett, amire tudtam a választ.

— A felelősség, uram.

— Helyes. Mind gyakorlati, mind matematikailag igazolható, erkölcsi okokból a hatalomnak és a felelősségnek egyenlő mértékűnek kell lennie — mert különben az egyenlőtlenségnek kell megtalálnia a maga egyensúlyát, nagyjából úgy, ahogy két egyenlően erős pólus között folyhat az áram. Ha felelősség nélküli hatalmat adunk, azzal szerencsétlenséget idézünk elő; felelősnek tartani valakit valamiért, aki nem ellenőrzi azt a bizonyos dolgot, idióta viselkedés. A korlátlan demokráciák azért voltak instabilak, mert az állampolgáraik nem voltak felelősek a rendszerért, amely felruházta őket szuverén hatalmukkal… Már ha eltekintünk attól, hogy a történelem előtt kellett számot adniuk. Az egyedülálló „választási adó”, amelyet nekünk fizetni kell, ismeretlen volt a számukra. Senki sem kísérelte meg, hogy meghatározza, vajon a választó a szó szerint korlátlan hatalmának mértékében felelős-e társadalmilag. Ha lehetetlen dologra szavazott, a bekövetkező szerencsétlenség őt is elérte, akár akarta, akár nem, és nem csak a felelősséget kellett viselnie, de ez romlásba döntötte őt is, meg a futóhomokra épített templomát is.

Ha felületesen nézzük, akkor a mi rendszerünk csupán enyhén különbözik ettől. Demokráciánk korlátlan, ami a fajt, színt, származást, születést, vagyont, nemet, meggyőződést illeti, és bárki szuverén hatalomhoz juthat egy általában rövid, és nem túl kemény katonai szolgálati időszak letöltése után — semmi több, mint világosabb kidolgozása barlangi őseink rendszerének. De ez a két rendszer közötti enyhe különbség az, amelyiktől az egyik működik, mivel úgy szerkesztették meg, hogy összeillenek benne a részek, a másik pedig természetéből fakadóan ingatag. Miután az emberi hatalom legfelső formája a szuverén választójog, biztosítjuk, hogy mindenki, aki rendelkezik ezzel, elfogadja a legfelsőbb társadalmi felelősséget is — minden egyes személytől, aki ellenőrzést kíván gyakorolni az állam felett, megköveteljük, hogy kockára tegye az életét — ha kell, meg is halljon — az állam létének védelme érdekében. Ezáltal az ember által elfogadható maximális felelősség kiegyenlítődik az ember által gyakorolható maximális hatalommal. Jin és jang, tökéletes és egyenlő.

— Meg tudná valaki mondani, miért nem volt még soha felkelés a rendszerünk ellen? Annak ellenére, hogy a történelem folyamán eddig még minden kormány ellen történt ilyesmi? Annak a makacs ténynek az ellenére, hogy a panaszok hangosak és végeláthatatlanok?

Az egyik idősebb kadét bekapta a horgot:

— Uram, a forradalom lehetetlen!

— Igen. De miért?

— Mert a forradalom — a fegyveres felkelés — nem csupán elégedetlenséget, de agresszivitást is feltételez. Egy forradalmárnak készen kell állnia arra, hogy harcoljon, és hogy meghaljon — különben csak egy szájhős lenne. Ha kiválogatjuk az agresszíveket, és őket bízzuk meg a nyáj őrzésével, akkor a birkák sosem fognak önnek fejtörést okozni.

— Ezt jól megmondta! A hasonlatok ugyan mind gyanúsak, de ez meglehetősen közel áll a valósághoz. Holnap reggelre csinálja meg a matematikai bizonyítást is hozzá! Van még időnk egy utolsó kérdésre. Rajta, kérdezzenek, én majd válaszolok! Jelentkezik valaki?