Arthur Clarke - A gyermekkor vége

Szokatlan lesz, hogy nem egy tucatnyi ember mondja meg, hogy mit csináljak és mit ne. Igen, azt hiszem, jól fogjuk érezni itt magunkat!

— A biciklik ellenére?

George-ban még volt annyi erő, hogy fussa egy vigyorra.

— Igen — felelte. — Pár hét, és meg se kottyan nekem ez a kis dombocska Nem nagyon hitt benne — pedig pontosan így történt. De még azután is eltelt egy hónap, mire Jean is felhagyott az autó utáni sóvárgással, és arra is rájött, mi mindent csinálhat az ember, ha saját konyhája van.

Új-Athén nem az a természetes és spontán képződmény volt, mint a régi város, amelynek a nevét viselte.

Mindent, ami a Teleppel kapcsolatos volt, jó előre megterveztek azok az emberek, akik e téma tanulmányozására sok évet áldoztak. Úgy kezdődött az egész, hogy jelentős emberek maroknyi csoportja nyílt összeesküvést szőtt a főkormányzók ellen — s ez kihívást jelentett a politikájukkal, sőt, a hatalmukkal szemben.

A Telep támogatói eleinte erősen tartottak tőle, hogy Karellen majd annak rendje és módja szerint az útjukba áll, de a felügyelő nem csinált semmit — az égvilágon semmit. Ez nem is volt annyira megnyugtató, mint várható lett volna. Karellennek bőven volt ideje; ha akart, akár egy késleltetett ellenlépésre is felkészülhetett. De az is lehet, hogy annyira bízott a terv meghiúsulásában, hogy semmiféle ellenintézkedést nem tartott szükségesnek.

Az emberek többsége azt jósolta, hogy a Telep meg fog bukni. Pedig a múltban is akadtak szép számmal közösségek, amelyek valami különleges vallási vagy filozófiai célnak szentelték magukat, pedig akkoriban még hírét sem hallották holmi társadalmi mozgatóerőknek. Igaz, hogy körükben magas volt a halálozási arány, de voltak túlélők is. És Új-Athén olyan szilárd alapokra épült, amilyenek létrehozására csak képes volt a modern tudomány.

Sok oka volt annak, hogy épp egy szigetet választottak lakóhelyül. Közöttük a legkevésbé fontosak voltak a pszichológiai indíttatásúak. A tömeges légi közlekedés korában az óceán nem jelentett semmiféle lélektani korlátot, de továbbra is fenntartotta az elszigeteltség érzetét. Ráadásul a korlátok közé szorított szárazföld nem engedte, hogy túl sok ember éljen a Telepen. A népesség legfeljebb százezer fős lehetett; ezt túllépve elveszítené a kicsiny, zárt közösségekben rejlő, megannyi előnyét. Az alapítók egyik célja az volt, hogy Új— Athén minden lakója ismerje a hozzá hasonló érdeklődésű, összes polgárt — és úgyszintén a fennmaradók egy— két százalékát.

Új-Athén lelke, motorja egy zsidó ember volt. Mózeshez hasonlóan ő sem léphetett be soha az Ígéret földjére; a Telepet három évvel az ő halála után alapították.

Izraelben született, a valaha utolsó független nemzeti államként létrejött s ezért legrövidebb életű országban.

Itt talán még keserűbben vették tudomásul, mint bárhol másutt, hogy a nemzeti szuverenitásnak vége — mert nehéz lemondani egy olyan álomról, amely sok évszázados sóvárgás után éppen hogy csak megvalósult. Ben Salomon nem volt fanatikus, de gyermekkori emlékei nem kis mértékben határozhatták meg azt a filozófiát, amit át szeretett volna ültetni a gyakorlatba. Világosan emlékezett rá, hogy milyen volt a világ a főkormányzók eljövetele előtt, és nem óhajtotta vissza azt a világot. Nem kevés intelligens és jó szándékú embertársával egyetemben méltányolni tudta mindazt, amit Karellen az emberi fajért tett, de boldogtalan volt, ha arra gondolt, hogy mik a felügyelő végső tervei. Lehetséges-e, tette föl olykor magának a kérdést, hogy a főkormányzók mérhetetlen intelligenciájuk ellenére igazából nem ismerik az emberiséget, és csupa jó szándékból szörnyű hibát követnek el ellenük? És ha az igazság és rend iránti önzetlen szeretetük arra készteti őket, hogy megreformálják a világot, de azt nem veszik észre, hogy közben megölik az ember lelkét?

Alig kezdődött el a hanyatlás, már nem volt nehéz felfedezni a romlás első jeleit. Salomon nem volt művész, de a maga érzékeny módján felfogta, hogy mi a művészet, és tudta, hogy a saját kora egyetlen területen sem veheti föl a versenyt az előző századok teljesítményeivel. Lehet, hogy a dolgok vissza fognak térni a helyes útra, ha majd elmúlik a megrázkódtatás, amit a főkormányzók civilizációjával való találkozás okozott. De lehet, hogy nem — és az okos ember mindig megfontolja, hogy kössön-e biztosítást.

Új-Athén volt a biztosítási kötvény. Megalapítása húsz évbe és decimális fontban számolva néhány milliárdba került — a világ összvagyonát tekintve ez viszonylag csekély tényezőnek számított. Az első tizenöt évben nem történt semmi, minden az utolsó öt esztendőben történt.

Salomon vállalkozása kudarcba fulladt volna, ha nem tudja megnyerni magának a világ leghíresebb művészeinek maroknyi csapatát. Ők nem azért rokonszenveztek a tervvel, mert az a faj szempontjából fontos volt, hanem azért, mert hatott az énjükre. És ha már meg voltak nyerve, a világ is hallgatott rájuk, s erkölcsileg is, anyagilag is támogatta őket. Adva volt tehát a csapongó tehetség látványos külsősége — amely mögött a Telep igazi építői megvalósították a terveiket.

A társadalom emberi lényekből áll, akiknek egyéni viselkedése kiszámíthatatlan. De kellő számú alapegység ismeretében bizonyos törvények már megmutatkoznak — ahogy azt már réges-régen fölismerték az életbiztosító társaságok. Nincs, aki megmondaná, kik fognak meghalni egy adott időszakban — de a halálozások végösszegét meglehetős pontossággal előre meg lehet jósolni.

Vannak más, finomabb törvényszerűségek, melyeket olyan, huszadik század eleji matematikusok sejtettek meg először, mint Weiner és Rashavesky. Kétségbe vonták, hogy olyan eseményeket, mint például a gazdasági válságok, a fegyverkezési verseny következményei, politikai választások és így tovább, pontos matematikai módszerekkel elemezni lehetne. Az igazi nehézséget a változatok roppant sokfélesége jelentette, melyek nagy részét nehéz volt számokban kifejezni. Az ember nem rajzolhatta meg a görbéket azzal a kijelentéssel, hogy: „Mihelyt elérjük ezt a vonalat, kitör a háború”. És sohasem lehetett olyan, végképp megjósolhatatlan eseményekkel számolni, mint amilyen egy kulcsfigura meggyilkolása, valamely új tudományos felfedezés hatásai — még kevésbé a földrengés— vagy árvízszerű természeti katasztrófákkal, melyek óriási hatással bírhattak nagy embertömegekre és a belőlük formálódott társadalmi csoportokra.

De — hála az elmúlt száz év nagy türelemmel felhalmozott tudásanyagának, az ember mégiscsak sok mindent megtehetett. A feladat meghaladta volna az erejét, ha nem segítenek az óriás számítógépek, melyek másodpercek alatt végezték el azokat a számításokat, amikhez ezer ember kellett volna. A Telep tervezésekor a legteljesebb mértékben igénybe vettek ilyen és hasonló segítségeket.

Új-Athén alapítói még ilyen körülmények között is csak a talajról és az éghajlatról tudtak gondoskodni, melyben a szívüknek oly kedves növényen vagy fakad virág, vagy nem. Ahogy maga Salomon megjegyezte: „A tehetségben biztosak lehetünk, de a zsenialitásért csak imádkozhatunk.” Mindenesetre jogosnak látszott a remény, hogy egy ilyen telített oldatban valamiféle érdeklődésre számot tartó reakciók meg fognak indulni. A magány kevés művésznek tesz jót; nincs ösztönzőbb erő, mint a hasonló érdeklődésű koponyák konfliktusa.