Olesz Berdnik - Titánok útja

— Ez hogyan lehet, Szikra?

— Türelem — felelte titokzatosan a lány. — Gyere csak!

Megérkeztek az űrrepülőtérre. Ott már várták őket. Szikra vendéget egy kivilágított körbe vezette, ahol egy nagy, koromfekete henger állt. A henger nyílása feltárult. John Eye Szikra mögött belépett, és leült a kényelmes karosszékbe.

A képernyőn a Hold korongja tűnt fel. Szikra rámutatott:

— Rögtön ott leszünk.

— Ugyan! Ebben az alkotmányban? Akkor hát ez egy_

— Igen, ez egy olyan készülék, amely leküzdi a térbeli távolságokat. Speciális műszerek nagyon pontosan fókuszba veszik az irányt, és erős energiaáramokat sugároznak ki, ezzel egy antitér-csatornát hoznak létre. A térnek ez a két formája kölcsönösen kiegyenlíti egymást, más szóval a távolság eltűnik. Figyelem! Idő!

Az égbolt megingott, és egy megfoghatatlanul rövid szempillantás alatt a Hold korongja óriás méretűvé nőtt, ugyanakkor el is tűnt. Joh Eye a hajóablakon túl megpillantotta a sötétkék égboltot, amelyen fehér felhők úsztak, és a zöld pálmák ágait, amint a szélben imbolyogtak.

— Hol vagyunk? — suttogta.

— Hogyhogy hol? — nevette el magát a lány. — A Holdon. Állj fel, megérkeztünk…

Az űrhajós szótlanul kilépett a hengerből, amely magas fákkal szegélyezett, széles téren állt. A fákon túl antennák tornyai, építmények csúcsai fúródtak az ég [elé. A zeniten a Nap tüzelt, kissé lejjebb a föld ködös sarlója látszott.

— Csodálatos! — kiáltott fel John Eye, aki még mindig nem tudott magához térni. — Életre keltettétek a Holdat?

— Igen, már régen. Most a Hold a pihenni vágyók üdülőhelye. Kisebb a nehézkedés, tökéletesen tiszta a levegő, ragyogó sportlehetőségek vannak. Ugyanígy van a Marson meg a külső bolygók jó néhány holdján is. Csak a Saturnus és a Jupiter esik kívül a tevékenységi körünkön…

— És miért?

— Ott más faj él. Még háromezer évvel ezelőtt fedeztük fel őket. De ezek a lények egészen elképzelhetetlenek. Náluk teljesen más, számunkra érthetetlen a fejlődés útja. Ugyan a felállított jelképrendszer segítségével érintkezünk velük, de gyakorlatilag nem, hanem csupán a magasabb matematikai absztrakció szféráiban. De mindezt majd megismered, ha eljön az ideje… Viszont nekünk már vissza kell fordulnunk…

John Eye gyengéden kézen fogta a lányt, és elragadtatottan tekintett a szemébe. Lelkében elolvadt, és semmivé foszlott a magányosság érzése. Szikra látta ezt, és örvendezett.

— Kislány…, hiszen ez nagyszerű! Ez…, ez… Nem is tudom, hogy mit mondjak… Ilyen világért érdemes volt szenvedni és az életet feláldozni…

Szikra megértette, hogy a múltból jött embernek új életre kelt a lelke, úrrá lett a régi veszteségek fájdalmán, és nagy, halhatatlan tettekre képe-s a világmindenség útjain. És Szikra megindultan és örömmel olvasta ki John Eye szeméből azt is, hogy ezen az úton feltétlenül az űrhajós mellett halad majd ő is, mint pótolhatatlan barát, társ és feleség.

A lány még ki sem nyitotta a szemét, csak lassan felemelkedett kemény ágyában, és felült.

— Georgij — szólalt meg halkan.

A jelenlévők némán összenéztek, megdöbbentette őket, hogy az első szó, amely a lány ajkáról felszállt a némaság végtelen éjszakája után, szerelmesének neve volt.

De a lány, mivel nem kapott választ, elkomorult, és lassan nyitotta ki a szemét, de azonnal össze is hunyorította.

— Marianna — suttogta John Eye.

Marianna megrázkódott, értetlenül körülnézett, és aggódva jártatta végig tekintetét a különösen öltözött embereken. Szemében fekete láng gyulladt fel, sápadt arcát pír öntötte el.

John Eye! — szólalt meg panaszosan a lány. — Hát te vagy az…

Tehát az expedíció visszatért?

— Igen — felelte kitérőén John Eye. — A csillagrakéta visszatért.

— De hol van Georgij? Miért nem látom itt őt is?

— Várj egy kicsit, Marianna… Ne nyugtalankodj…

A lány felállt. Ráadtak egy kék anyagból készült könnyű köpenyt. A lány a vállára borította, és ijedten nézett az új kor embereire.

— Mennyit…, mennyi ideig aludtam?

— Tízezer évet — felelte kedvesen Aerowell.

— Olyan sokáig? — suttogta alig hallhatóan Marianna. — És csak most tért vissza az expedíció? De hiszen maguk a végrendeletem szerint keltettek életre, ugye?

— Igen…

— Akkor miért nem látom itt Georgijt? John Eye, miért hallgatsz? Nézz a szemembe… Meghalt?

Szikra melegen átölelte Mariannát, és gyengéd hangon nyugtatgatta:

— Nyugodj meg, nővérem. Hosszú életed lesz a mi világunkban. Nálunk az emberek nem rettegnek a haláltól.

— Tehát Georgij nincs az élők sorában? — kiáltott fel elkeseredetten Marianna. — Akkor minek keltettetek engem életre?!

— Nem halt meg! — tiltakozott komolyan John Eye. — Él, csak nagyon messzire innen. Én egyedül tértem vissza, pontosabban nem is én, hanem csak a testi burkom. Itt keltettek életre. Most pedig téged is megtaláltak az ősi Életrekeltő Intézet alagsorában, hála a régi feljegyzéseknek… Kérlek, Marianna, nyugodj meg… Majd mindent megértesz…

— Egy hónap múlva pedig — mosolygott gyengéden Aerowell, — elrendeződik a te Georgijod sorsa is…

A Nagy Tanács világai felett ünnepélyesen zengett Aerowell hangja, amint a Tanács palotájában összegyűlt tudósokhoz szólott:

„Újabb sikerek ideje jött el. Mostanáig gyűjtöttük erőnket, lehetőségeinket, de most az értelmes világ előtt új utakat tárunk fel, még grandiózusabbakat és nagyszerűbbeket, mint valaha is. Idegen Tejútrendszerekbe igyekszünk eljutni, egyesülni akarunk velük, és új korszakot nyitunk — a meghosszabbított élet korszakát. Ezen az úton az első lépés — behatolni a Nagy Magellán Felhő Tejútrendszerébe. Segíteni fogunk e rendszer embereinek, hogy újjáteremtsék civilizációjukat, és egyesüljenek velünk. A mi korunk — a kozmosz teljes meghódításának kora, a végtelent legyőző ember dicsőségének kora! Készen állunk az expedícióra! Rendszerünk energiája elegendő ahhoz, hogy tervünket végrehajtsuk! Mi a véleménye a Tanácsnak? Mi a véleménye a Rendszerünk bolygóin élő embereknek?

A heves vitába bekapcsolódott a Sirius, Centaur, Koma, és a Saturnus világa. Élénken tárgyalták Aerowell tervét, aprólékosan elemezték erényeit, és latolgatták a várható összes veszélyeket. Végül Szemonyij szólalt fel, és fennhangon jelentette ki:

— A terv végtelen lehetőséget tár fel előttünk! Ezt senki sem tagadhatja. Az ember mindenhatóvá válása felé haladunk, és megnyitju az arra vezető utat valamennyi Tejútrendszer lakói előtt! Mindenekelőtt azok számára, akik harcoltak a szörnyű veszély ellen, amit a gépesített értelem világa jelent!..

A Tanács palotája megremegett a hangos éljenzéstől. Marianna a mellette ülő Aerowellhez hajolt, és azt suttogta:

— Milyen csodálatos ez az egész! Képtelen vagyok felocsúdni. A ti nemzedéketek a titánok nemzedéke!

Aerowell komolyan nézett a lányra, és megrázta a fejét:

— Amit elértünk, azoknak köszönhetjük, akik névtelenül és erejüket nem kímélve fáradoztak az elmúlt, távoli századokban; az ő alkotásaik, munkájuk tette mindezt lehetővé.

…Négy hatalmas csillagrakéta állt az Antarktisz magas fennsíkján, amelyet már régen megtisztítottak a jégrétegtől. A szárazföld szélei mentén a tudósok energetikai készülékekből óriási gyűrűt szereltek össze, amely a tor likvidálására, vagy másként semlegesítésére szolgált abban a keskeny sávban, amely a Naprendszer és a vasdiktátor uralma alatt levő bolygó között húzódott. A legpontosabb kvantumgépek számították ki a távolságokat, a csillagok elhelyezkedését, a kék csillag koordinátáit a szomszédos Tejútrendszerben.