Arkagyij Sztrugackij - A bíborszínű felhők bolygója

Bikov zavartan hümmögött, s elfordította a fejét.

— Honnan ismer engem?

— A Dauge-expedíció nyomában indított mentővállalkozásból.

Ez az expedíció hozzánk tartozott, s attól kezdve figyeltem magát. Bekérettem a jellemzését és a személyi anyagát. S tessék, eljött az ide]e, és hivattuk.

— Világos.

— Általában ilyenkor gondolkodási időt szoktak adni. Egy hetet, néha egy hónapot. Most nem várhatunk. Döntsön.

Alekszej Petrovics. Figyelmeztetem: ha csak egy kicsit is ingadozik, azonnal mondjon nemet. Nem sértődünk meg.

Bikov elnevette magát.

— Nem. Krajuhin elvtárs, nem mondok nemet. Ha úgy gondolja, hogy megbirkózom a feladattal, akkor állok elébe. Természetesen egy kicsit váratlanul ért a dolog, de semmi baj, majd megszokom. Szóval elfogadom, — Nos, akkor remek.

Krajuhin nyugodtan bólintott, s egy pillantást vetett az órájára.

— Még valamit! Az expedíció viszonylag rövid ideig fog tartani, nem tovább másfél hónapnál. Megfelel magának?

— Megfelel…

— A magára váró munkát most nem részletezem. Később megtudja. Kevés az időnk. Kérem, csak azt ne feledje, hogy holnap repülünk.

— Holnap? A Vénuszra?

— Nem, a Vénusz még egy kicsit távolabb van. Egyelőre maradunk a Földön. Csak nem Moszkvában, hanem másutt.

Mellesleg, hol a csomagja?

— Lent a ruhatárban. Nincs sok holmim, egy bőrönd és egy térképtáska. Nem gondoltam…

— Ez nem fontos. Hol akar megszállni? Javasolnám a Prága-szállót. Itt van a közelben.

Bikov biccentett. — Tudom. Jó szálló.

— Nagyon jó szálló. Most elengedem, hanem — ismét az órájára pillantott — úgy két óra múlva, pontosan tizenkét óra nulla nullakor, űrhajós barátom, ismét jöjjön ide. Itt megtud egyet s mást. Nem ebédelt? Természetes, hogy nem. Az ebédlő a tizenharmadik emeleten van. Ebédeljen meg, pihenjen egy kicsit a könyvtárban vagy a klubban, ki se kell mennie az épületből, s tizenkét óra nulla nullakor jöjjön vissza. No, menjen. Most néhány embernek még megmosom a fejét.

Bikov még mindig egy kicsit izgatottan felállt, s habozva teltette az öt már régóta izgató kérdést.

— Krajuhin elvtárs, hogy hívják teljes nevén ezt az intézményt? A kiküldetési papíron ez áll: BKÁB. De azt hiszem, hogy nem jól fejtettem meg, mit is jelent.

— BKÁB a Bolygóközi Közlekedés Állami Bizottsága, mely a Minisztertanács mellett működik. Én vagyok a bizottság elnökhelyettese.

— Köszönöm — mondta Bikov.

“Bolygóközi Közlekedés Állami Bizottsága — dünnyögte magában, miközben az ajtó felé fordult. — Hát persze… Én meg azt hittem, hogy a Belsőszállítási Kutatás Állami Bizottsága… Azt is így rövidítenék…”

Az ajtóban Bikov összeütközött egy nyurga férfival, aki feltartózhatatlanul vágtatott be a szobába. Bikov csak annyit tudott megjegyezni, hogy a férfi hatalmas, fekete keretes szemüveget hordott, s rendkívül sápadt volt. A látogatót észre sem vette, mellével félresodorta, s már egyenest a küszöbről kezdte a mondókáját.

— Nyikolaj Zaharovics!

— Hol a hatos számú reaktor? — hallotta Krajuhin vészjósló basszusát.

— Már megbocsásson. Nyikolaj…

— Azt kérdem, hol a hatos számú reaktor?

Bikov mérnök becsukta az ajtót, s a fogadószoba kijárata felé indult. A sötétképű titkár fél szemével kísérte, majd ismét az asztala fölé hajolt.

“A Vénusz a Naprendszer Naptól számított második bolygója. Átlagos távolsága a Naptól 0,723 asztronómiai egység, azaz 108 millió kilométer… 224 nap 16 óra 49 perc és 8 másodperc alatt tesz meg egy teljes fordulatot a Nap körül. Pályájának átlagsebessége 35 kilométer másodpercenként… A Vénusz a hozzánk legközelebb eső bolygó. Amikor a Nap és a Föld között foglal helyet, a Földtől való távolsága 39 millió kilométer. Amikor a Nap mögött helyezkedik el, a Földtől való legnagyobb távolsága 258 millió kilométer… A Vénusz átmérője 12 400 kilométer, a benyomódása alig észrevehető. Ha a Föld méreteit 1-nek vesszük, akkor a Vénuszra átszámítva annak átmérője 0,973, felszíne 0,956. térfogata 0,92. a tömegvonzás a felületén 0,85, sűrűség 0,88 (vagy másként 4.86 gramm köbcentiméterenként), tömege 0,81… A tengely körüli forgásideje 57 óra… A Vénuszt rendkívül sűrű széndioxidból és szénmonoxidból álló atmoszféra veszi körül, melyben kristályos ammóniafelhők úsznak… A Vénuszt jelenleg néhány időszakos és állandó űrállomás segítségével kutatják, melyek közül kettő a Szovjetunió Tudományos Akadémiájához tartozik. Egy sor kísérlet, hogy leszálljanak a Vénuszon (Abroszimov, Niszidzima, Szokolovszkij, Krüger és mások), s közvetlenül a felszínén folytassák a kutatást, nem járt sikerrel.”

Bikov a Vénusz színes fényképére pillantott — bársonyosfekete alapon sárgás korong, kékes és narancsszínű árnyékok csíkozzák be —, majd becsapta a nehéz kötetet… Egy sor próbálkozás, hogy leszálljanak a Vénuszra, s közvetlenül a felszínén folytassanak kutatásokat, nem járt sikerrel.” Rövid és világos megfogalmazás. Igen, voltak próbálkozások. Bikov felidézte magában mindazt, amit könyvekből, tévéelőadásokból és a TASZSZ rövid, száraz közleményeiből tudott.

Három évtizeddel az első holdutazások után a Földtől másfél milliárd kilométerre már szinte minden objektum ismert volt az ember előtt. Új tudományágak jelentkeztek, a Hold, a Mars, a Merkúr, az óriásbolygók és néhány aszteroid nagyobb holdjának planetográfiája. A bolygóközi űrhajósok, különösen azok, akik hónapokon, sőt éveken át a Földtől távol dolgoztak, hozzászoktak a Hold-síkságok évszázados porrétegeződéseihez. a vörös sivatagokhoz és a szakszaul csenevész ligetecskéihez a Marson, a Merkúr jeges szakadékjaihoz és fehéren izzó fennsíkjaihoz, az idegen égboltokhoz, melyeken egyszerre több hold világított, a Naphoz, mely itt vakító csillaghoz volt hasonlatos. Száz és száz űrhajó szelte át minden irányban a Naprendszert. A világűr meghódításának új korszaka — a “nehéz” óriásbolygók: a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz, a Neptunusz és a Vénusz birtokbavételének kora köszöntött be.

A Vénusz a földi kutatók figyelmei korán felkeltette. Közelsége a Földhöz és a Naphoz, egyes fizikai jellemzőinek ismert hasonlósága a földiekéhez, ugyanakkor a szerkezetére vonatkozó hiteles adatok teljes hiánya vonzotta a bolygóközi űrkutatókat.

Először, mint mindig, pilóta nélküli szerkezeteket bocsátottak útjukra Az eredmények elkedvetlenítették a kutatókat. A sűrű, az óceáni iszapra emlékeztető felhőtakarón keresztül semmit nem lehetett látni. Normál és infravörös fotóanyagok száz kilométerei egy és ugyanazt mutatták: áthatolhatatlan, minden bizonnyal igen vastag, egynemű, fehér ködfüggönyt. A rádióoptika sem igazolta a reményeket. A Vénusz légkörében a rádióhullámok vagy nyomtalanul elnyelődtek, vagy visszaverődtek az atmoszféra legfelső rétegeiből. A lokátorok képernyői vagy feketék maradtak, vagy egyenletes, semmit ki nem mutató fénnyel vibráltak. A telemechanikus és kibernetikus lánctalpas laboratóriumoktól, melyek oly kiválóan szerepeltek a Hold és a Mars korábbi kutatásánál, ezúttal semmiféle jelzést nem kaptak. Nyomtalanul, örökre elvesztek a sűrű, szürkésrózsaszín felhőóceán fenekén.

Ekkor mindenre elszánt kutatók indultak a Vénusz rohamára. Három, a kor legmodernebb technikai berendezéseivel felszerelt, a világ legjobb űrhajóin repülő expedíció bukott le egymás után a rejtélyes bolygó légkörébe. Az első űrhajó, anélkül hogy valamiféle jelt adott volna magáról, elégett. A második űrhajó megfigyelői homályos felvillanást észleltek azon a helyen, ahol az megkezdte a leszállást, majd a személyzet húsz perc múlva jelezte, hogy hajójukat hihetetlen erejű légköri áramlások ragadták magukkal. Azután ők is örökre elhallgattak. A harmadik expedíciónak sikerült szerencsésen leszállni a bolygó felszínére. A csalóka vénuszi légkör különös szeszélye folytán lehetségessé vált, hogy egy teljes napon keresztül fenntartsák velük a kapcsolatot. Az expedíció vezetője homokviharokról, sziklákat levegőbe emelő forgószelekről, bíborszínű sötétségről számolt be. Majd ez az expedíció is elhallgatott, hogy azután néhány nap múlva valaki hadarva belemondja a mikrofonba: “Forróság, forróság, forróság…” S az összeköttetés ezzel megszakadt.