Hal Clement - Csillagfény

A felderítő járművekhez hasonlóan a laboratórium is a kifinomultság és a barbárság keverékét mutatta. Az energiát hidrogénfúzió szolgáltatta, ám a kémcsövek háziipari termékek voltak. Az orbitális állomással szilárdtest elektromagnetikus adók tartották a kapcsolatot, ugyanakkor a kolónián belül az üzeneteket futárok vitték. Történtek ugyan lépések ennek megváltoztatására, de az emberek nem tudtak róla. A meszkliniták megértették a távírót, és talán képesek lettek volna olyan telefont szerkeszteni, amely egész hangtartományukat átfogja. De sem távírót, sem telefont nem építettek a Telepen, mert Barlennan az erők nagy részét arra a tervre összpontosította, amely Easy rokonszenvét is kiváltotta az Esket legénysége iránt. Nyílt vidéken távíróvezetéket fektetni nem könnyű dolog.

Barlennan egy szót sem szólt erről a „fentieknek”. Kedvelte az embereket, bár ebben nem ment olyan messzire, mint Dondragmer.

Tudatában volt meglepően rövid élethosszuknak, amely nem engedte, hogy jól megismerje azokat, akikkel dolgozott. Túl gyorsan cserélődtek a munkatársai. Vigyázott, nehogy az emberek, drommiak és pa-neskek megtudják, milyen hosszú életűek a meszkliniták: nem akarta, hogy ez zavarja a megbízóit. A Telepen alapvető szabály volt az élethosszról való beszélgetés kerülése. Soha nem lehet tudni, miképp viszonyul ehhez a kérdéshez a következő emberváltás. Az idegen lényeket a legtöbb meszklinita eredendően megbízhatatlannak tekintette; Dondragmer bizalma kivételes eset volt.

A B/T/Á tudósai, akik látták a kapitányt belépni, mindezt nagyon jól tudták.

— Valami baj van, vagy csak úgy benézett?

— Az előbbi — válaszolt Barlennan. Röviden vázolta Dondragmer helyzetét. — Szedjenek össze mindenkit, aki hasznos lehet, és jöjjenek a térképhez. — Átment abba a szobába, amelynek padlójára felrajzolták az Alfa Zóna „térképét”, és várt. Idáig csak a terület elenyésző részét sikerült felderíteniük. Most is úgy érezte, hogy még.nagyon-nagyon hosszú munka vár rájuk. A térkép mégis biztatóbb képet nyújtott, mint az űrállomáson lévő párja az embereknek, pedig mindkettő a felderítő járművek által bejárt ívet és a táj néhány részletét ábrázolta. A meszkliniták pókhálószerű fekete vonalai emberi idegsejtek rajzára emlékeztettek.

A meszkliniták által ismert és titokban tartott adatok főleg az Esket tartózkodási helyére vonatkoztak. Ezeket közvetlen emberi segítség nélkül szerezték és pirossal jelölték. Míg Barlennan a főnök, ebben a helyiségben nem lesz adóvevő.

Meglehetősen kevés adat állt rendelkezésére, akár piros, akár fekete. A Kwembly nyomát jelölő vonal magányosan kanyargóit. Barlennan kényelmes magasságba emelte teste első részét. Így szeme tizenöt centire került a talajtól. Kissé elszontyolodva meredt a térképre. A tudósok szállingózni kezdtek. A folyton túlzó Bendivence lépett be. A kapitány soha nem tudta eldönteni, túlzott pesszimizmusból vagy optimizmusból hív húsz kutatót a megbeszélésekre. A kapitánytól két-három méterre összecsoportosultak, és első részüket felemelve, udvariasan vártak.

— Utolsó jelentése szerint a Kwembly ezen a helyen tartózkodott. — Barlennan a térképre bökött. — Éppen egy hómezőn vágott keresztül, majdnem egynemű, de elég koszos vízhavon, legalábbis Dondragmer kutatói szerint.

— Borndender? — kérdezte egy hang. Barlennan igenlően csápolt, aztán folytatta:

— A hómező itt kezdődik. — Több mint egy métert mászott a hajót jelző ponttól. — Csak hézagosán ismerjük ezeket a hegyláncokat. Destigmet ballonjai még nem jutottak olyan délre, legalábbis nem tudunk érről, és Don repülői se láttak sokat belőlük. Nos, amíg a Kwembly a rutinkarbantartás miatt megállt, erős szél kerekedett, aztán ammóniaköd ereszkedett le. A hőmérséklet hirtelen megemelkedett, és egy folyón találták magukat. A szél nagyjából kelet felé sodorja őket. Milyen konstruktív javaslataik vannak? Miért szökött fel a hőmérséklet, és miért olvadt meg a hó? Az általuk jelzett legmagasabb hőmérséklet is messze a víz olvadáspontja alatt maradt. Honnan jön ez a szél? Meddig tart? A Kwembly az Alfa Zóna forró régiói felé sodródik, az Esket helyétől délre.

Egy pirossal sűrűn jelzett terület felé mutatott.

— Meg tudjuk-e határozni, meddig sodródnak? Nem akartam, hogy Dondragmer elmenjen erre az útra, és semmiképpen sem akarom elveszteni, még ha nincs is köztünk teljes egyetértés.

Segítséget kérünk az emberektől, de maguk is törjék a fejüket. Tudom, hogy önök is megpróbálták megfejteni a Dhrawn éghajlatának titkait. Van valami elképzelésük?

Hosszú csend következett. Még azok is hallgattak, akik különben szerettek cirkalmas beszédeket tartani. Túl régen ismerték Dondragmert.

— Táblázat! — kiáltotta az egyik tudós, és az ajtó felé araszolt. Fél percen belül már újra felbukkant a szobában.

— Meg tudom magyarázni a hőmérsékletet és az olvadást — jelentette ki.

— A felszín anyaga vízjég, a ködé ammónia. A hőmérséklet-emelkedést a találkozásukkor keletkezett hó okozta. Az ammónia-víz vegyületek olyan keverékeket alkotnák, amelyeknek az olvadáspontja felszökhet.

Az elgondolást gyöngéd fütty és ollóban végződő karok elismerő mozdulatai követték. Barlennan rájuk hagyta, bár néhány szót nem teljesen értett.

— Meg tudjuk-e állapítani ebből, hogy a Kwembly milyen messze sodródik?

— Nem. Ehhez szükség volna az eredeti hómező méreteinek ismeretére is. Mivel más hajó nincs a térségben, egyetlen reményünk az emberek által készített fotótérképek lehetnek. S tudja, hogy azok milyen kevéssé hasznosíthatók. Sokszor még a havat és a felhőt se lehet megkülönböztetni.

Meg aztán mindegyiket a mi ideérkezésünk előtt készítették.

— Azért próbálják meg — utasította Barlennan. — Ha szerencséjük van, legalább azt meg tudják állapítani, hogy a keleti hegyláncok elzárják-e a Kwembly útját. Ha igen, a hajó nem sodródhat százezer kötélhossznál távolabbra.

— Jó — mondta az egyik kutató —, ellenőrizzük őket. Ben, Dees, gyertek velem, ti jobban hozzászoktatok a fotóikhoz, mint én. — Eltűntek az ajtónyíláson keresztül. A többiek kis csoportokra szakadoztak, érveket mormogtak egymásnak, és izgatottan mutogattak a térképre meg a környező laboratóriumok irányába. Barlennan hosszú percekig várt, azután úgy döntött, hogy mederbe tereli a vitát.

— Ha a Don által keresztezett mező tiszta vízből áll, akkor arrafelé nagyon régen nem eshetett ammóniacsapadék. Miért változtak meg a dolgok olyan hirtelen?

— Majdnem biztosan az évszakokkal állhat összefüggésben — válaszolta az egyik tudós. — Csak találgatni tudok, de szerintem egy huzamosabb szélirányváltozás okozhatta a dolgot. A bolygó különféle részeiből érkező légáramlatok nyilván az érintett területek s főleg a hőmérséklet függvényében telítődnek vízgőzzel vagy ammóniával. A bolygó pályájának egyik pólusa majdnem kétszer olyan messze van a napjától, mint a másik, és a tengelye is sokkal dőltebb, mint a Meszkliné. Elképzelhető, hogy az év egy bizonyos szakában csak víz, máskor pedig csak ammónia esik a síkságon. A víz gőznyomása olyan csekély, hogy bár különös, miképp juthat víz a levegőbe ammónia nélkül, de semmi esetre sem lehetetlen.

Foglalkozni fogunk vele, de az ismét olyan eset, mikor elkelne egy minden évszakra kiterjedő értékelés. Ezek az emberi lények, úgy tűnik, iszonyúan sietnek; igazán várhattak volna még néhány évet, mielőtt minket idehoznak.