Hal Clement - Csillagfény

— Easy vagy bárki, aki ott van, kérem, küldjön sürgős üzenetet Barlennannak. A hőmérséklet az utóbbi percekben hat fokot emelkedett. A jég leolvadt az ablakról. Úszunk.

Talán nem volt a legszerencsésebb dolog, hogy Dpndrag-mer emberi nyelven adta le a jelentést. A fordításra igénybe vett idő egy kicsit enyhítette volna a sokkot McDevitt számára. A legrosszabb az egészben, fejtegette a meteorológus később, az a felismerés volt, hogy a Dhrawn felé tartó előrejelzését semmi nem állíthatta meg. Egy pillanatra az a fantasztikus gondolat villant át az agyán, hogy szerez egy hajót, leelőzi a rádióhullámokat, és nem engedi őket eljutni a Kwembly re. Harminckét másodperc alatt sokkal többre nem is jutott idő, arról nem is beszélve, hogy az űrállomáson lévő kompok nem tudtak fénynél gyorsabban repülni. A legtöbbjüket a műholdak kiszolgálására használták.

A mellette lévő ülésben Easy nem reagált az előrejelzés és Dondragmer jelentése közötti ellentmondásra; legalábbis nem meredt olyan kifejezéssel rá, mint amilyen tíz barátja közül kilenc arcára kiült volna. Nem is lenne szabad neki, gondolta. Ezért van ezen a poszton.

A nő a váltókapcsolóval babrált; szeme egy kisebb képernyőt figyelt a Kwembly négy képernyője fölött. Az ernyő mellett egy piros jelzőfény égett; ahogy állítgatta a kapcsolót, az zöldre váltott, és egy hivatalszerű szoba képe jelent meg, benne egy tucat meszklinitával. Easy azonnal beszélni kezdett.

Üzenete rövid volt. Csak Dondragmer szavait tudta megismételni. Jóval előbb befejezte, mint hogy a képernyőn láthatta volna beszéde hatását.

De mikor a válasz végre megjött, kielégítő volt. Minden hernyószerű test a hangszóró felé hajolt. Bár Easy soha nem tanulta meg a meszklinita „arckifejezéseket”, a csattogó ollókat és vadul hadonászó karokat nem lehetett félreérteni. Az egyik lény egy félköríves nyílás felé lódult, és eltűnt benne. A njeszkliniták fekete-piros színei ellenére Easyt a látvány egy másik jelenetre emlékeztette. Néhány évvel ezelőtt az egyik húga beszívott egy szál spagettit. Egy siető meszklinita láb nélkülinek látszik az emberi szem számára.

Hang még nem érkezett a Dhrawnról, de a földiek kommunikációs szobájában a beszélgetés zsivaja lassan fokozódott. Nem volt szokatlan, hogy a felfedező járművek bajba kerültek. A meszkliniták ezeket a problémákat sokkal nyugodtabban fogadták, mint az emberek, akik a távolból úgysem tudtak segíteni. Bár a vidifont nem használhatták, mégis egyre több ember szállingózott be a szobába és foglalt helyet a hátsó sorokban. Az elülső monitorok közül egyre többet állítottak rá a Telep „főhadiszállására”. Eközben Easy és Mersereau figyelme a Kwembly négy ernyője között oszlott meg, és csak néha figyeltek a többire.

A képek láttán nem derült ki, hogy a hajó úszik, mivel az adók maguk is mozogtak. A földhajó legénységének nagy része képzett tengerész volt.

Szokásukká vált, hogy mindent rögzítsenek. Easy a hídi képernyőt figyelte, hátha észrevesz valamit az ablakokon túl.

Ismét Dondragmer tűnt fel.

— Egyelőre nincs közvetlen veszély. A sodorvonalból ítélve a szél gyorsan visz minket. Mágneses irányunk 66. A hajótest egyenesen úszik, a második fedélzetig alámerülve. Kutatóink megpróbálják kiszámítani a folyadék sűrűségét, de közülünk még soha senki nem próbált vízki-szorítási táblázatokat szerkeszteni erre a hajóra. Ha maguknak, embereknek van esetleg ilyen, a személyzet örömmel venné. Amíg bele nem ütközünk valamibe, biztonságban vagyunk. A berendezések megfelelően működnek, csak a lánctalpak nem tudnak miben megkapaszkodni. Megfúrnak, ha energiát adunk rájuk. Egyelőre ez minden. Ha a kísérő műholdak nyomon követnek bennünket, szeretnénk az információt olyan gyakran megkapni, ahogy csak lehet. Mondják meg Barlennannak, egyelőre minden rendben.

Easy átállította a kapcsolót, és megismételte az üzenetet, amilyen pontosan csak tudta. Remélte, hátha kérdeznek valamit, nem mintha tudott volna válaszolni, de megint rátört a tehetetlenség érzése. A meszkliniták azonban csak nyugtázták a vételt, hírvivőjük a jegyzetekkel az ajtó felé indult.

A hírvivő nem ment messze. Az út nagy része a szabad ég alatt vezetett, mivel a meszkliniták irtóztak minden fejük fölötti tárgytól, és ezt egy olyan világon is nehéz volt legyőzni, amelynek a gravitációja csak töredéke volt az övékének. A Telep épületeinek teteje átlátszó meszklini anyagból készült. A megszokott egyenes talajtól való eltérést a felszín diktálta. Egy meszklinita magától sohasem gondolt volna pincére vagy padlásra. A sokemeletes Kwembly és a többi talajhajó emberi és panesk tervek alapján épült.

A hírvivő úgy kétszáz méternyi kanyargós folyosó után ért el a parancsnok irodájához, amely egy 30–40 cm magas épületcsoport északi szélén volt. Maga a Telep egy két méter magas plató szélén épült. A sziklaszegélyt az alatta lévő területtel rámpák kötötték össze. Lenn, a szikla tövében, de hídjával a „város” átlátszó tetői fölé magasodva két talajhajó állt. Barlennan szobájának átlátszó fala a közelebbi gépmonstrumra nyújtott kilátást; a másik pár száz méterre keletre parkolt. Néhány védőruhás meszklinita mozgott odalenn, törpék a rájuk bízott óriások között.

Barlennan éppen őket nézte kritikus szemmel, mikor a hírnök belépett.

Minden formaság mellőzésével azonnal darálni kezdte Easy üzenetét. Mire a parancsnok megfordult, hogy átvegye az írást, már ismerte a tartalmát.

Természetesen nem tartotta kielégítőnek. Mióta az első hírnök megérkezett, Barlennannak volt ideje kérdéseket fogalmazni. A földiek üzenete egyikre sem adott választ. A parancsnok fékezte türelmetlenségét.

— Tehát semmi használható nem érkezett az emberi meteorológusoktól.

— Hozzánk semmi, uram. Persze lehet, hogy közvetlenül is beszéltek a Kwembly vel.

— Meglehet. A mi meteorológusainknak szóltak már?

— Nem tudok róla, uram. Semmi hasznosat nem tudtunk volna adni nekik, de nincs kizárva, hogy Guzmeen is üzent.

— Jó. Ugyanis beszélni akarok velük. A következő félórában náluk leszek. Mondja meg Guznak.

A hírnök megértést kifejező ollómozdulatokat tett és távozott.

Barlennan lassan nyugat felé tartott az épületeken és a zárt összekötő folyosókon keresztül, melyek az egész Telepet egybekapcsolták. A legtöbb folyosó enyhén felfelé vitt, úgyhogy mire dél felé fordult, másfél méterrel magasabban volt, mint az irodája, bár a háta mögötti hajó hídjának a szintjéig még nem ért fel. A plafon feszes boltozatot alkotott a feje fölött, mivel az állomás levegőjének, vagyis a majdnem tiszta hidrogénnek a nyomása nem csökkent olyan gyorsan, mint a Dhrawn sokkal sűrűbb gázkeverékéé. A kinti légnyomás nagyjából megfelelt a Meszklin tengerszintjének. Ha a hajók alacsonyabban fekvő vidékekre ereszkedtek, extra argonnal tartották egyensúlyban a belső nyomást.

Mivel a Dhrawn atmoszférája két százalék oxigént tartalmazott, a meszkliniták nagyon komolyan veitek a lékeket. Barlennan még emlékezett egy oxigén-hidrogén elegy felrobbanására és az okozott kárra, nem sokkal ez első emberrel való találkozása után.

A kutatóegység a kolónia legnyugatibb és legmagasabb részén volt.

Meglehetősen elkülönült a többi épülettől, és ennek volt egyedül épített, bár ugyancsak átlátszó teteje. Leginkább ez a létesítmény emlékezteiéit kétszintes épületre, mert egy csomó műszert a tetőn helyeztek el, ahová folyadékzáras légzsilipen keresztül, rámpán lehetett feljutni. A Telep idegen támogatói csak a berendezések egy részét adták; a meszkliniták már ötven éve a saját képzeletüket és találékonyságukat használták, bár a Dhrawnra való jövetelük előtt korántsem voltak olyan magabiztosak, mint mostanában.