Hal Clement: Csillagfény

Beetchermarlf gyakran volt távoli gyakorlórepüléseken, ahol nem is lehetett beszélgetni, és túl elfoglalt volt ahhoz, hogy az oktatóján kívül mással is eszmét cseréljen.

— Kár, hogy a Kwembly t végül is nem lehetett megmenteni — jegyezte meg Aucoin —, de Dondragmer legénysége csodálatos munkát végez a környék kutatásában, mialatt a mentésre várnak. Azt hiszem, nagyon jó ötlet volt utánuk küldeni a Kaliff ot csökkentett személyzettel és hagyni, hadd dolgozzanak a helyszínen, nem pedig visszavinni őket a Telepre, a bárkán. Ez utóbbi különben is veszélyes lett volna a képzetlen pilótákkal.

Valószínűleg az volt a legbiztosabb, amit tettünk: egyszerű leszállás, a két kormányos felszedése, aztán vissza az űrbe, és kiképezni őket.

— Aucoin még mindig zavarban volt. Tudatában volt a hibáinak, de a legtöbb emberhez hasonlóan ő is könnyen megbocsátott magának.

Óvatosnak kell azonban lennie, ha meg akarja tartani felelősségteljes és komoly állását. Végül is, ismételte meg magában, ezek a meszkliniták igazán derék fickók, hiába néznek ki hernyónak.

— Haladunk — jegyezte meg Barlennan. — Jó ürügyünk volt arra, hogy eltávolítsuk a Kwembly ről az adókat, mivel „evakuálni” kellett. Így zavartalanul dolgozhattunk. rajta. Reffel helikopterét is használhattuk, mert az emberek szemében elveszett. Jemblakee és Deeslenver szerint a hajó valószínűleg egy napon belül használható állapotban lesz. — A majdnem zeniten lévő gyenge napra nézett. — Az emberi kémikusok sokat segítettek a sárral kapcsolatban. Mókás volt, hogy az, aki Dee-vel beszélt, mennyire hangsúlyozta, hogy ő csak találgat, miközben egymás után tette a konkrét javaslatokat. És mi nem mondhattuk el neki, mennyire hasznos volt a legtöbb ötlete. Kár.

— A kételkedés önmagunkban tipikus emberi vonásnak látszik, ha megenged egy ilyen általánosítást — válaszolt Guzmeen. — Mikor futottak be a hírek?

— A Deedee kevesebb mint egy órája érkezett, és már útra is kelt megint.

Túl sok a teher a masinán. Talán a Kaliff segít majd; neki kellett utat találnia Dondragmer táborához.

— És még így is azt állítja, hogy jól haladunk?

— Igen. Emlékezzen csak rá, az egész Esket-akció célja az volt, hogy meggyőzzük az embereket, űrhajó kell nekünk. Az önellátás csak véletlenül vetődött fel, bár hasznos dolog. Úgy véltük, hogy hónapok kellenek, míg a „bennszülött veszély” mítoszának felépítésével rá tudjuk erre venni Aucoint. Jóval előrébb tartunk az előzetes menetrendünknél, és nem is vesztettünk sokat: az Esket- bázist, az Elsh et és legénységét, talán Kabremméket.

— Több léghajót kellene építenünk. Talán nagyobbakat is tervezhetnénk.

— Sokat törtem már ezen a fejem — szólalt meg egy többnyire hallgatag technikus. — Nem gondolja, hogy jó lenne többet megtudni róla az emberektől, persze finoman? Kormányozható léghajókról soha nem beszéltünk velük; valamikor szimpla léghajókra oktatták magát, és a mi egyik emberünk állt elő az ötlettel, hogy össze kéne házasítani őket a konverterekkel. Nem tudhatjuk, vajon ők építettek-e valaha ilyet. Talán nemcsak a balszerencse miatt vesztettünk el háromból kettőt ilyen rövid idő alatt. Hátha az elképzelésben is hiba van.

A parancsnok türelmetlenül legyintett.

— Badarság. Nem törekedtem teljes tudás szerzésére az idegenektől, mert túl sok időbe került volna, de azt megtanultam, hogy a legalapvetőbb törvények egyszerűek. Mikor a földiek ezekre kezdtek koncentrálni, néhány évszázad alatt eljutottak a vitorlástól az űrhajóig. A léghajók egyszerű eszközök? én magam is tökéletesen megértem őket. Egy motor semmin nem változtat; ugyanazok a törvények vonatkoznak rá.

A technikus elgondolkodva nézett a parancsnokra. Elektroncsövek és tévéáramkörök jártak a fejében.

Húsz órával később ismeretlen földi arca jelent meg a parancsnoki képernyőn. Barlennant és Guzmeent szólította.

— Ib Hoffman vagyok, Easy férje és Benj apja — kezdte az idegen. — Magukhoz, kettőjükhöz beszélek, Barlennan és Dondragmer. Idefenn a megfigyelők újabb balesettel foglalkoznak, amely az egyik hajójukkal történt. A maguk nyelvét használom, a feleségem ügyel, hogy ne mondjak zöldségeket. Úgy döntöttem, ideje tisztáznunk néhány félreértést, de nem akarom szétkürtölni a dolgot.

Először is, Barlennan, fogadja elismerésemet. Majdnem biztos vagyok benne, hogy mikor átadtuk a bárkát, legfőbb óhaját teljesítettük, talán jóval előbb is, mint gondolta volna. Ezt akartam. Remélem, csillagközi utazásokat is tervez. Ez is jó. Segíteni fogok.

Biztosan nem tudom, de van elképzelésem arról, hogy a helyzet mennyiben a maga szüleménye. Az Esket eltűnése nem volt véletlen. A Kwembly sem teljesen tiszta ügy, legalábbis úgy érzem. Valószínűleg önök többet tudnak a Dhrawnról, mint amennyit elmondanak nekünk. Nem állítom, hogy ez nem számít, elvégre amiről nem tájékoztatnak, az számunkra elveszett.

Nem fenyegethetem büntetéssel önöket szerződésszegés miatt, mert nem is vagyok biztos abban, hogy megszegték a szerződésünket. Arról azonban szeretném meggyőzni, hogy mindketten jobban jártunk volna, ha nyílt kártyákkal játszunk. Túl sokba kerülhet bármilyen titkolózás, akár mindent elveszthetünk.

Nem várom el, parancsnok, hogy azonnal válaszoljon, de kérem, gondolja át.

Mivel Barlennan képzés és szakma szerint is hajóskapitány volt, régen hozzászokott a gyors döntéshozatalhoz. Az ő alapvető politikája legénysége megóvása volt, semmi egyéb. Rögtön válaszolt:

— Tudtam, hogy önök megfejtik a titkunkat. Az Esket messze van.

Nekem is várnom kell a részletes beszámolóval, mert először a bajbajutott hajón a sor. És igazuk van. Együtt kell működnünk, őszintébben, mint eddig.

HU ISSN 0238–3063 ISBN 963 1163377 Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest Felelős kiadó: Sziládi János igazgató Alföldi Nyomda (1269.66-14-2), Debrecen, 1989 Felelős vezető: Benkő István vezérigazgató Felelős szerkesztő: Szántó György Tibor Műszaki vezető: Szakálos Mihály Képszerkesztő: Szecskó Tamás Műszaki szerkesztő: Rucsek Andrea Terjedelem: 9,56 (A/5) ív. IF 6290