Hal Clement - Csillagfény

Barlennan olyan mozdulatot tett, amelyet egy ember lekicsinylő kézlegyintésnek vélt volna.

— Az itteni adatoknak elégnek kell lenniük. Maga azért van itt, hogy ezeket megszerezze, nem azért, hogy megvárja, míg az ölébe hullanak.

— Persze. Kiküldi Dondragmer segítségére a Kalliff ot vagy a Hoorsh t? Ez a baleset különbözik az Esketé től.

— A mi szempontunkból igen. De az emberek furcsának tarthatnák, miért ragaszkodom most egy mentőhajó kiküldéséhez, ha egyszer már hagytam magam lebeszélni róla. Még gondolkodom a dolgon. Nemcsak egyféleképpen lehet szél ellen hajózni. Álljon neki az elméleti munkának, amiről beszéltünk, de gondolja végig, mit vinne magával egy kutatóútra a Kwembly felé.

— Igen, parancsnok. — A tudós már indult volna, de Barlennannak még volt mondanivalója.

— Várjon, Jemblakee! Biztos, hogy a központban majd megvitatja a dolgokat az emberi kollégáival. Kérem, ne említse ezt a vegyülethevülési dolgot. Hadd hozzák ők szóba, ha akarják, maga meg legyen kellőképpen meglepve, amikor előhozakodnak vele. Világos?

— Világos. — A tudós megértő vigyort váltott volna a parancsnokával, ha arcuk képes lett volna ilyesmire. Jemblakee eltávozott, és percnyi gondolkodás után Barlennan is követte. Tán jobb lenne a tudósoknak és technikusoknak, ha itt maradna, de egyéb teendői is akadtak. Ha nem tudják tartani az irányt az ő ollói nélkül, majd sodródnak egy darabig.

Nemsokára beszél az ember állomásával, de addig sem ártana átgondolni, milyen politikát követ vita-esetén, márpedig ez most bizonyosan bekövetkezik. A kétlábú óriások némelyike, például Aucoin, akinek, úgy tűnik, nagy a befolyása, nem szívesen használja, nem szívesen kockáztatja a tartalék berendezéseket, függetlenül attól, hogy ez a meszkliniták számára fontos volna. Mivel az idegenek fizették a költségeket, ez tökéletesen érthető, sőt örvendetes álláspont volt. Ha pajta állna, legszívesebben a Hoffman nevű, különösen szimpatikus nővel dolgozna együtt. Nagy kár, hogy az emberi lények olyan rendszertelen váltásokat tartanak. Ha a kommunikációs szobában tisztességes műszakokban dolgoznának, Barlennan már rég rájött volna a logikára, és maga dönthetné el, kivel akar beszélni. Ismét elgondolkodott, vajon a rendszertelenség tudatos-e. Nem lenne tanácsos megkérdeznie.

A Telep hírközpontja és a laboratórium közti út elég hosszú volt ahhoz, hogy közben gondolkozhasson. A saját szobája viszont közel esett, ide tért be, hogy jegyzetet csináljon a szócsata előtt.

Ha Dondragmer szerencsétlen, hajója megbénul, ha az Esket-féle baleset tipikus, az állomáson lévő fösvény emberek ellenzik majd a Kall i ff kiküldését. Persze hiába is tiltakoznak, ha Barlennan a saját feje után kíván menni, de a parancsnok ezt a tényt szerette volna az udvariasság leplébe burkolni. Ez volt az egyik oka, hogy Easy Hoffmant akarta belevonni a megbeszélésbe. A nő vita esetén gyakran állt a meszkliniták oldalára.

Minden bizonnyal neki is köszönhető, hogy az Esket balesete idején nem tört ki nyílt vita, bár fontosabb volt, hogy Barlennannak valójában esze ágában sem volt mentőhajót kiküldeni. Így Aucoinnal értett egyet.

Nos, legalább a híradósszoba ajtajáig elmehet és kiderítheti, ki van most szolgálatban odafenn. Egy vállrándításnak megfelelő hullámzással felemelte 40 centis testét a padlóról, és kiment a folyosóra. A szél ebben a pillanatban érte el a Telepet.

Néhány percig még tiszta volt az idő. Mihelyt a tető hullámzani kezdett, Barlennan azonnal megváltoztatta terveit, és visszament a laboratóriumba, de mielőtt tényleges információt tudott volna kérni a tudósaitól, a csillagok hó: mályosodni kezdtek. A fények néhány percen belül tömör, szürke mennyezetet mutattak testmagasságnyira a meszkliniták felett. A tető itt szilárd anyagból volt, és nem vibrált a szélben, mint a folyosóé, de a kinti süvöltés hallatán több tudós mérlegelni kezdte, vajon elég stabil-e az épület.

A parancsnok jelenlétében nézeteiknek nem adtak hangot, de ő tisztában volt vele, mit jelentenek a felfelé irányuló pillantások, mikor a hangorkán kitört.

Eszébe jutott, hogy ez az a hely a Telepen, ahol egy nem tudós képzettségű parancsnoknak semmi hasznát nem veheti, hiszen a tudósoknak adhatott legkevésbé utasításokat. Mikor megtudta, hogy a szélsebesség körülbelül fele annak az értéknek, amelyet Dondragmerék tizenötezer kilométerre távolabbra mértek, elindult a kommunikációs szoba felé.

Átfutott az agyán, hogy vissza is mehetne az irodájába, de tudta, hogy aki keresi, gyorsan megtalálhatja Guzmeen-nél is. Közben egy kérdés fogalmazódott meg benne. Leggyorsabban az űrállomás tudná megválaszolni. A kérdés percről percre fontosabbnak tűnt számára.

Feledve, hogy meg akart győződni arról, valóban Easy Hoffman van-e szolgálatban, berontott a rádiósszobába, és udvariasan félretaszigálta a készülék kezelőjét. Mikor a képernyő kivilágosodott, Hoffman vonásai inkább kellemes meglepetésként, semmint megkönnyebbülésként hatottak.

— Ideért a szél és a köd — kezdte a közepébe vágva. — Néhány emberem kinn van. Jelenleg semmit sem tehetek értük, de többen a parkoló hajókban dolgoznak. Rádión megkérdezhenék tőlük, mi a helyzet. Nem aggódom túlzottan, mert a szélerősség sokkal kisebb, mint Don jelezte. Emellett ilyen magasan a levegő is ritkább, viszont egyáltalán nem látunk. Örülnék, ha megtudnám, mi a helyzet a hajókban lévő emberekkel.

Easy még a parancsnok szavai alatt beszélni kezdett, természetesen nem választ adott, mivel még nem telt el elég idő arra, hogy a fény megtegye az oda-vissza utat. Feltehetően az embereknek is akadt közölnivalójuk.

Barlennan a saját üzenetére koncentrált, tudván, hogy Guzmeen vagy valamelyik rádiós úgyis mindent lejegyez. Az üzenetek kereszteződése gyakran előfordult, és a bevált gyakorlat szerint választották őket ketté.

A kapitány alig fejezte be, egy tiszt vágódott a szobába, és azonnal jelenteni kezdett:

— Uram, az északi kapunál két csoport kivételével mindenki megvan. Az egyik csoport a Hoorsh on dolgozott, a másik húsz kötélre északra, az új épületnél egyengette a talajt, a parkolóvölgy túlsó oldalán. Nyolcan vannak az első, húszan a második csoportban.

Barlennan mind a négy ollóját összecsapta.

— Az űrállomáson az emberek valószínűleg hamarosan megállapítják, mi van velük. Megsebesült valaki?

— Senki uram. A szél csak kevéssé zavarta őket. Azért jöttek be, mert nem láttak. Néhányan nehezen találtak vissza. Szerintem a talajegyengetők is visszafelé tapogatóznak, hacsak nem döntöttek úgy, hogy megvárják, míg elül a szél. A hajókon lévők talán nem is vettek észre semmit. Ha az első csoport túl sokáig nem jelentkezik, kiküldők valakit.

— És ha a küldönc is eltéved?

— Visz iránytűt. A futár egyébként sokat dolgozik a szabadban, és ismeri a terepet.

— Én nem… — A kapitány ellenvetését a rádió szakította félbe.

— Barlennan — jött Easy hangja —, a Hoorsh és a Kalliff adói működnek.

Senkit nem látunk. A Kalliff ban minden mozdulatlan. Legalább három, de lehet, hogy öt kutatójuk van a Hoorsh növényházában. Többet is láttunk az utóbbi percekben, de a megfigyelőnk még járatlan a meszkliniták felismerésében. A hajón a kutatók végzik a dolgukat, ránk se hederítenek.

Meg se próbáltak vészjelzést küldeni. Jack Bravermann ugyan próbálja magára vonni a figyelmet, de szerintem aggodalomra nincs ok. Ahogy mondta, a gyengébb szél és a ritkább levegő azt jelentheti, hogy amennyiben a Kwembly nem sérült meg, a telepet sem fenyegeti veszély.