Hal Clement - Csillagfény

Félórán keresztül megfeszített erővel dolgoztak, és sikerült is egy kisebb hosszú falat felhúzniuk, amely megakadályozta a meleg víz távozását. Így a hőt a lánctalpak hosszirányába tudták koncentrálni. Takoorch örömmel állapította meg, hogy a jég sebesen olvad.

Egy földi örömujjongásban tört volna ki, de a meszkliniták nem lelkesedtek. Valószínűtlen, hogy a második pár lánctalp túl sokáig kitarthat, márpedig ha rövidesen nem jutnak ki a szabadba, a jég végez velük. Egy földi barátai segítségében reménykedett volna akár az utolsó pillanatig, de a meszkliniták nemigen hajlottak az ilyen gondolkodásra.

Létezett ugyan egy szavuk — ezt Easy általában reménynek, fordította —, de a fogalom nem takarta földi jelentését.

Takoorch befeküdt a zümmögő lánctalpak és az olvadó jég közé, és megpróbálta mind a kettőt egyszerre figyelni. Beetchermarlf a kormánykötelek írleliett maradt.

Mivel a második forgóváz alatt nem ástak, a súrlódás nagyobb volt, a nyert hő pedig több. A megnövekedett hőhatás viszont nagyobb kopással járt. A csattanás idegesítően hamar felhangzott. A két lánctalp ezúttal is szinte egyszerre ment tönkre.

A meszkliniták azonnal cselekedtek. Beetchermarlf kikapcsolta a motort. Takoorch csak azért ért oda előbb a jégfalhoz, mert közelebbről indult. Késeikkel nekirontottak a jégnek, és őrült tempójú kaparásba kezdtek.

Takoorch kése az első percben eltörött. Kifejezéseit bizonyára érdeklődéssel hallgatták volna az állomáson, bár Easy sem értette volna meg őket.

Beetchermarlf megállította a szóáradatot:

— Kerülj a hátam mögé, és mozogj, amennyire csak tudsz, hogy a lehűlt vizet összekeverd a meleggel. — Az idősebb engedelmesen elindult; utána percekig csak a kés csikorgása hallatszott.

Az olvadás lelassult. Környezetük azért maradt sokáig folyékony, mert a fagyás elállta az ammónia szökésének útját, igaz, ezt egyikük sem tudta.

Beetchermarlf kése gyorsan villogott a lámpafényben. Egyedül arra ügyelt, hogy a törés veszélye nélkül, minél többet hozzon ki a szerszámból.

Végül az ő kése is eltörött. Természete nem viselte volna el, ha valaki azzal vádolja, hogy pánikba esett, de az se merült fel benne, hogy a kés csontjában hiba lehet: Akárhogy is, jobb első ollója hirtelen csak a nyelet markolta, a penge az ollók számára használhatatlanná vált. Dühösen vágta oda a nyelet, de még az az elégtétel se adatott meg neki, hogy a koppanását hallja, mert a folyadék elnyelte a zajt.

Takoorch azonnal megértette a helyzetet. Megjegyzése az űrállomáson cinikusnak hatott volna, de Beetchermarlf komolyan vette.

— Mit gondolsz, hol fagyjunk meg? Itt a hajó mellett, vagy menjünk vissza középre? Az időnkbe belefér.

— Nem tudom. Oldalt esetleg hamarabb megtalálnak; attól függ, hol törnek át, ha egyáltalán sikerül nekik. Ha meg nem, úgyis mindegy.

Szeretném tudni, milyen érzés lehet megfagyni.

— Hamarosan megtudjuk — válaszolt Takoorch.

— Nem biztos. Emlékezz az Esket re!

— Mi köze ehhez? Ez valódi vészhelyzet!

— Csak annyi, hogy sokan nem tudjuk, valójában mi is történt.

— Aha. Ami engem illet, én visszamegyek középre, és gondolkodom, amíg tudok. Beetchermarlf meglepődött.

— Mit lehet ezen gondolkodni? Megvárjuk, míg kiszabadítanak bennünket. Lehet, hogy az idő fordul melegebbre. Mindenesetre helyezd magad kényelembe!

— Nem én. Gondolod, hogy a meghajtókerekek lánctalp nélküli futtatása elég meleget termelhet?

— Próbáld meg, ha akarod. Szerintem nagyon kicsi az esélye, mivel magas fordulaton sincs rajtuk súly. Aztán meg nem is mernék a közelükbe menni. Víz alatt vagyunk, és ez nem az otthoni óceán. Ha befagy, végünk.

— Remek.

— Nyertél. Gondolkodnunk addig kell, amíg lehet. Gyerünk!

Másfél perc múlva, miután átevickéltek a hasítékon, a két meszklinita megpihent a felvágott gázcellában.

Dondragmer, miután felmérte, milyen kicsi az esélye annak, hogy a kormányosok éppen a hajó alatt legyenek, mintavételre utasította tudósait.

A furatból vett minta szerint a pocsolya legalább egy helyen fenékig befagyott. Remélhetőleg ez nem vonatkozott a lánctalpak alatti részre, ahonnan se a meleg, se az ammónia nem tud olyan gyorsan elillanni; de a kapitány megvétózta a ferde fűrások javaslatát, mert a két kormányos legvalószínűbben ott tartózkodott. Nehéz elképzelni, hogy ne vették volna észre a fagyást.

Kapcsolatba azonban nem tudtak lépni velük. A Kwembly műanyag törzse vezette a hangot, és akár kopogtatással is meg lehetett volna oldani a dolgot, ha a matrac nincs útban. Reménykedvén, hátha mégis sikerül, Dondragmer utasította az egyik matrózt, hogy menjen végig a legalsó fedélzeten, és kopogtasson egy emelőrúddal. Válasz azonban nem jött. Így a kérdés nyitva maradt. Nem lehetett eldönteni, vajon a zörejek nem hallatszanak át, vagy a kormányosoknak nincs többé módjukban, hogy életjelet adjanak.

Egy csoport odakint törte a jeget, de csak lassan haladtak. Még a meszklinita izmok is nehezen boldogultak. Tízkilós, negyvenöt centis hernyószerű lények forgatták a vésőket a száz méter hosszú hajó körül.

Valószínűnek látszott, hogy a motorokat, forgóvázakat és a köteleket külön-külön kell kiszabadítani.

A második helikopter, Reffellel a fedélzetén, ismét felszállt. Az adót is magával vitte. Így az emberek is érdeklődéssel figyelhették a kis gép lámpáinak fényében elsuhanó tájat. Akár a tiszt, ők is hevesen szidták a Dhrawn hosszú éjszakáját, amelyből még hatszáz óra volt hátra. Míg a nap fel nem kel, nem sokat tehetnek az eltűntekért.

Ahhoz, hogy a fények segítségére legyenek a meszklini-ta szemeknek és a kommunikátor videokamerájának, vékony nyalábban kellett megvilágítani a talajt. Reffel tehát lassan repült nyugat felé, reflektora cikcakkban pásztázta végig a völgyet. Az állomáson rögzítették a képet, későbbi térképezés céljára.

Dondragmer nyugtalankodott a fejlemények miatt. Szeretett volna információt kapni, mikorra várható a hó megolvadása, az újabb árhullám.

A földiek számára szokatlanul hűvösnek és érzéketlennek tűnő viselkedése azonban vegyes érzelmeket váltott ki az űrállomáson. A meteorológusok és planetológusok viszont természetesnek tartották ezt a magatartást. Legtöbbjük talán fel sem fogta, milyen kutyaszorítóba került a Kwembly és az eltűnt tengerészek csoportja. Easy Hoff< mant, aki Barlennan tájékoztatása után szolgálatban maradt, nem lepte meg a kapitány viselkedése. Tiszteletet érzett Dondragmer iránt, mert a meszklinita nem esett pánikba a fenyegető helyzetben.

Benj egészen másképp érzett. Mostanában minden idejét a híradós szobában töltötte, mivel McDevitt, aki megértő és tapintatos ember volt, időlegesen felmentette a meteorológiai részlegben végzendő munka alól.

McDevitt csendesen ült, miközben Dondragmer útjára bocsátotta a repülőst és a jégtörő különítményeket. A földi és meszklinita tudósok közötti üzenetváltás mindennéljobban érdekelte. Mivel szakmai tekintélye megingott az utóbbi időben, McDevitt nem sok hajlandóságot mutatott az újabb előrejelzések elkészítésére. Benj viszont úgy vélekedett, hogy Dondragmer semmit sem tesz, csak heverészik a hídon, és békésen vár. A fiú aggódott barátjáért. A kapitány viselkedéséhez leginkább hasonlító földi képesség, a türelem még nem volt erős oldala. Fészkelődni kezdett a székén.