Jeff Lindsay - Drága, dolgos Dexter

— A fenébe, Dexter — üdvözölt —, szólj nekik, hogy engedjenek már ki innen. Vagy legalább adják ide a ruhámat, hogy el tudjak menni.

— Örülök, hogy jobban érzed magad, drága húgom — válaszoltam. — Semmi perc alatt lábra fogsz állni.

— Abban a másodpercben lábra állok, amint odaadják a kibaszott ruháimat — felelte. — Mi a fene folyik ott kint? Mit csináltatok?

— Doakesszal felállítottunk egy meglehetősen ügyes csapdát, és Doakes benne a csali — mondtam. — Ha Dr. Danco ráharap, akkor találkozunk vele a ma esti, izé, bulimon. Vince buliján — tettem hozzá, és ráébredtem, hogy távolabb akarom helyezni magamtól ezt az egész eljegyzésesdit, és erre nem a legértelmesebb módszert választottam, de mégis jobban lettem tőle — viszont Debs nyilvánvalóan nem így érzett.

— Az eljegyzési bulidon — mondta, majd felmordult. — A picsába. Rávetted Doakest, hogy dugja be a fejét a csapdába, miattad. — És beismerem, ez így, ebben a formában nagyon elegánsnak hangzott, de nem akartam, hogy ilyesmiken gondolkozzon; a boldogtalan emberek lassabban gyógyulnak.

— Nem, Deborah, tényleg nem — válaszoltam. — Azért csináljuk az egészet, hogy elkapjuk Dr. Dancót.

Egy hosszú pillanatra rám meredt, majd, meglepetésemre, elszipogta magát és visszaparancsolt egy könnycseppet.

— Bíznom kell benned — mondta. — De utálom ezt az egészet. Csak arra tudok gondolni, hogy mit csinálhat most Kyle-lal.

— Ez sikerülni fog, Debs. Kiszabadítjuk Kyle-t. — És, mivel végül mégiscsak a húgomról volt szó, nem tettem hozzá, hogy „legalábbis a nagy részét”.

— Jézusom, annyira rossz itt várakozni — mondta. — Szükségetek lenne rám, hogy segítsek.

— Elboldogulunk, hugi — mondtam. — Egy tucat zsaru ott lesz a bulin, mind felfegyverezve. És én is ott leszek — tettem hozzá egy kicsit sértődötten, hogy ennyire alulértékeli a jelenlétemet.

De továbbra is így tett.

— Igen. És ha Doakes elkapja Dancót, ki tudjuk szabadítani Kyle-t. Ha Danco kapja el Doakest, te jársz jól. Nagyon ravasz, Dexter. Te mindenképp csak nyerhetsz.

— Ez fel se merült bennem — hazudtam. — Csak a magasabb rendű célok szolgálata lebegett a szemem előtt. Egyébként is, Doakes elméletileg nagyon nagy gyakorlattal rendelkezik az ilyesmiben. És ismeri Dancót is.

— A picsába, Dexter, ez megöl engem. Mi van, ha… — Elhallgatott, és beharapta az ajkát. — Nagyon ajánlom ennek a tervnek, hogy sikerüljön — mondta végül. — Túl régóta nála van már Kyle.

— Sikerülni fog, Deborah — biztosítottam.

De egyikünk sem hitt nekem igazán.

Az orvosok ragaszkodtak ahhoz, hogy benntartsák Deboraht egy huszonnégy órás megfigyelésre. Úgyhogy szívélyesen elköszöntem a húgomtól, majd ellovagoltam a naplementébe, onnan pedig a lakásomba, hogy lezuhanyozzak és átöltözzek. Mit vegyek fel? Egy irányelv sem jutott eszembe azzal kapcsolatban, hogy mit illik idén viselni egy olyan bulin, amit azért erőszakolnak az emberre, hogy megünnepelhesse a nem kívánt eljegyzését, és ami egy bosszúvágyó elmebeteggel való erőszakos összecsapásba torkollhat. Nyilvánvaló, hogy nem vehetek fel barna cipőt, de ezenkívül semmi nem tűnt de rigeurnek. Gondos megfontolások után rábíztam magam a jó ízlésemre, és kiválasztottam egy citromzöld hawaii inget, amit piros elektromos gitárok és rózsaszín motorok díszítettek. Egyszerű, mégis elegáns. Egy khakinadrág, egy pár futócipő, és készen is álltam a bálra.

De még mindig volt egy órám, hogy odaérjek, és azon kaptam magam, hogy megint Codyra gondolok. Igazam volt vele kapcsolatban? Ha igen, vajon hogyan birkózik meg a benne ébredező Utassal? Szüksége van a segítségemre, én pedig alig várom, hogy segíthessek neki.

Elindultam a lakásomból, és délnek vettem az utamat, Vince északon fekvő háza helyett. Negyedóra múlva Rita ajtaján kopogtattam, és az utca túloldalát bámultam, ahol Doakes őrmester szokott parkolni a bordó Taurusban. Most minden bizonnyal otthon készülődik, a haját bodorítja a közelgő összecsapáshoz, és a töltényeit fényesítgeti. Megpróbálná megölni Dr. Dancót, tudván, hogy hivatalos engedélye van rá? Mióta nem ölt meg vajon senkit? Nem hiányzott neki? Nem rontott rá bömbölve a Szükség, mint egy hurrikán, elfújva az összes észérvet és gátlást?

Kinyílt az ajtó. Rita elmosolyodott, majd rám vetette magát, átölelt és egy csókot nyomott az arcomra.

— Szia, hercegem — köszöntött. — Gyere csak be.

A látszat kedvéért röviden visszaöleltem, majd kimentettem magam.

— Nem maradhatok túl sokáig — tájékoztattam.

A mosolya még szélesebbé vált.

— Tudom — mondta. — Vince telefonált, és elmondta. Olyan édes volt. Megígérte, hogy rajtad tartja a szemét, nehogy valami őrültséget csinálj. Gyere be — invitált, és a karomnál fogva berángatott. Amikor bent voltunk az ajtón, hirtelen támadt komolysággal felém fordult. — Figyelj, Dexter. Szeretném, ha tudnád, hogy nem vagyok az a féltékeny típus, és megbízom benned. Menj, és mulass jól.

— Azt fogom tenni, köszönöm — válaszoltam, bár kételkedtem benne, hogy tényleg jól mulatnék majd. És azon töprengtem, hogy mit mondhatott neki Vince, amiből azt szűrte le, hogy ez a buli a kísértések és a bűnveszélyes csapdája lehet. Egyébként az is elképzelhető, hogy tényleg erről lesz szó. Mivel Vince sokkal nagyobb részben mesterséges, mint valódi, társasági eseményeken némiképp beszámíthatatlanul viselkedik, mint azt a húgommal folytatott bizarr szexuális célzásokkal teli párbajai is tanúsítják.

— Kedves tőled, hogy beugrottal a buli előtt — vezetett Rita a kanapéhoz, amelyen az utóbbi időben olyan sok estét töltöttem. — A gyerekek kíváncsiak, hogy ők miért nem mehetnek veled.

— Beszélek velük — vágtam rá, alig várva, hogy láthassam Codyt, és kideríthessem, igazam volt-e.

Rita úgy mosolygott, mintha határtalan örömmel töltené el, hogy hajlandó vagyok szóba állni Astorral és Codyval.

— Kint vannak hátul — mondta. — Megyek, szólok nekik.

— Ne, maradj csak — kértem. — Inkább én megyek ki.

Cody és Astor Nickkel, a szomszédban lakó bárdolatlan kis fajankóval játszottak, aki meg akarta nézni Astort meztelenül. Amikor kinyitottam a tolóajtót, felnéztek, és Nick megfordult, hogy visszaigyekezzen a saját kertjébe. Astor odaszaladt hozzám és megölelt, Cody pedig kifejezéstelen arccal követte.

— Szia — köszönt halk kis hangján.

— Üdvözletem, ifjú polgárok — mondtam. — Felvegyük-e egyentógánkat? Cézár a szenátusba hívatott minket.

Astor félrebillentette a fejét, és úgy nézett rám, mintha a szeme előtt ettem volna meg egy nyers macskát. Cody egyszerűen csak annyit mondott, nagyon halkan:

— Mi a…

— Dexter — vágott bele Astor —, miért nem mehetünk el veled a buliba?

— Először is — magyaráztam neki —, holnap iskola. Azonkívül, attól tartok, hogy ez egy felnőttbuli lesz.

— Ez azt jelenti, hogy meztelen lányok is lesznek ott? — kérdezte Astor.

— Mégis, mit gondolsz, milyen ember vagyok én? — kérdeztem vissza, harciasan felvonva a szemöldököm. — El tudnád rólam képzelni, hogy valaha is elmennék egy olyan buliba, ahol nincsenek meztelen lányok?

— Fúúúúj — kommentálta Astor, Cody pedig azt suttogta:

— Hahh.

— De ami még lényegesebb, hülyén fogunk táncolni, randa ingekben, ez pedig nem a ti szemeteknek való látvány. Minden tiszteleteteket elveszítenétek a felnőttek iránt.