Ursula Le Guin - Óceánföld meséi

— Nagyon jó — mondta atyja. — De a síphoz nagyon sokan értenek, azt ugye tudod?

Gyémánt a játszótársára pillantott. A lány elfordította fejét, és lesütötte szemét.

— De én tényleg nagyon gyorsan megtanultam — válaszolta a fiú.

Arany mordult egyet, nem hatotta meg a dolog.

— Magától is játszik — jött Gyémánt újabb ötlete, és maga elé tartotta a sípot. Ujjai ismét táncba kezdtek a lyukakon, és a hangszer ismét megszólalt. Többször is hamisan szólt, és a végén hangja panaszosan magasra emelkedett. — Még nem tudom jól — mentegetőzött a fiú zavartan.

— Nagyon jó, nagyon jó — nyugtatta Arany. — Gyakorolj csak. — És otthagyta őket. Nem tudta, mit kellett volna mondania. Nem akarta arra biztatni fiát, hogy még több időt töltsön a zenével, vagy azzal a lánnyal. Már így is sokat töltött velük, és egyikük sem segít abban, hogy jusson valamire az életben. De az ajándéka, ez a letagadhatatlan ajándék — kőnek lebegtetése, sípnak megszólaltatása —, nos, nem lenne helyes sokat adni rá, de talán ellenezni sem szabad.

Arany szemében a pénz jelentette a hatalmat, de nem az egyetlen hatalmat. Elismert két másikat is, egy egyenlőt és egy nagyobbat. Az egyik a származás volt. Amikor a nyugati föld ura ellátogatott a birtokára Tisztás közelében, Arany örömmel mutatta ki hűségét. Az uraság arra született, hogy kormányozzon és őrizze a békét, ahogy ő maga arra született, hogy üzlettel foglalkozzon és vagyont szerezzen. Mindenki a maga helyén és idejében, és mindenki — lett légyen bár nemes vagy közrendű — rászolgál a tiszteletre és megbecsülésre, ha jól és becsülettel végzi dolgát. Voltak persze kisebb urak is, akiket Arany bármikor megvehetett vagy eladhatott, kölcsön vehetett vagy adhatott. Nemesnek születettek, de nem szolgáltak rá sem a megbecsülésre, sem a hűségre. A születés hatalma és a pénz hatalma természetesen feltételes, és meg kell keresni, fenn kell tartani, máskülönben elvész.

De a gazdagokon és a nemeseken túl ott voltak azok, akiket hatalommal bíróknak neveztek: a mágusok. Az ő hatalmuk, bár kevéssé gyakorolják, teljes. Ők tartották kézben a régóta király nélkül tengődő Szigetvilág egészének sorsát.

Ha Gyémánt ilyesfajta hatalommal született, ha volt ilyen ajándéka, akkor Arany minden álma és terve, hogy üzletembert farag belőle, hogy maga mellé veszi és a segítségével kiterjeszti területét a Déli Kapuig, hogy felvásárolja a gesztenyés erdőket Resé felett — mindezen tervek szilánkokra hullottak. Elutazik Gyémánt (mint az anyja nagyapja) a kútfő-szigeti mágusiskolába? Dicsőséget szerez (ahogy az említett rokon tette) a családnak és uralkodni fog nemesen, közrendűn, mágusként folytatja a régens udvarában, az enyhelyi Nagy Kapuban? Arany maga is szinte lebegve sietett fel a lépcsőn, képzelete szárnyán repült.

De a fiúnak nem mondott semmit, ahogyan a fiú anyjának sem. Hallgatag ember volt, aki nem bízik holmi víziókban, amíg azok nem válnak megragadható lehetőségekké; s nője, bár kötelességtudó, szerető feleségnek, anyának és háziasszonynak ismerték, máris túl sokra tartotta Gyémánt tehetségét és képességeit. Emellett, mint minden nő, ő is hajlamos volt a babonára és a pletykára, s válogatás nélkül barátkozott. Az a lány, Rózsa is azért lógott annyit Gyémánttal, mert Tulipán felbiztatta az anyját, Gubancot, hogy gyakrabban tegyen náluk látogatást. Meg akar beszélni vele minden apró dolgot, ami kapcsolatos a fiukkal, és többet fecsegett már neki, mint amennyit bárkinek is tudnia kellene, Arany háztartásáról. Az ő dolgai nem tartoztak a boszorkányra, gondolta a férfi. Másrészről, Gubanc talán meg tudja mondani, hogy a fia mennyire ígéretes, van-e tehetsége a mágiához… De hamar elhessegette a gondolatot, hogy majd a banyát kérdi meg, vagy hogy bármivel kapcsolatosan kikéri a boszorkány véleményét, legkevésbé a fiával kapcsolatosan.

Végül úgy határozott, hogy vár még és figyel. Türelmes ember lévén, erős akarattal négy teljes esztendőn keresztül tett így, mígnem Gyémánt betöltötte a tizenhatot. Jól megtermett fiú lett, aki remekelt a játékokban és a tanulmányokban, bár nem veszítette el arcának pirospozsgás színét és tekintetének gyermeki ragyogását, vagy akár kisfiús vidámságát. Nehezen vette tudomásul hangja elváltozását, amikor az édes szoprán dallamtalanná és rekedtessé lett. Arany reménykedett benne, hogy ez véget vet az éneklésnek, de a fiú továbbra is a vándorló muzsikusok, balladázók és hasonszőrűek körül lebzselt, és megtanult tőlük minden ostobaságot. Nem kereskedő fiának való élet ez, aki majd örökli atyja tulajdonát és malmait és üzletét, ezért Arany így szólt: — Az énekelgetésnek vége, fiam! Gondolkodj férfiként immáron!

Gyémánt a Kedves-patak forrásánál kapta igaz nevét, a Tisztás feletti dombok között. Bürök, a mágusként ismert nagy-nagybácsi jött fel Déli Kapuból, hogy nevet adományozzon az ifjúnak. És Bürök meghívást kapott a névadónapi ünnepségre is egy esztendővel később, egy nagy ünnepségre sörrel és étkekkel mindenkinek, és új ruhákkal, inggel, szoknyával vagy pantallóval minden gyereknek, ami régóta szokás volt Nyugat-Enyhelyen. És tánccal a zöld mezőn, egy meleg őszi estén. Gyémánt sok barátot tudott maga mellett, minden vele egykorú fiút a városkában, és minden leányt is. A fiatalok táncoltak, és némelyikük kicsit túl sok sört vett magához, de senki sem viselkedett túl illetlenül, így az este örömteli és emlékezetes maradt. A következő reggelen Arany újra elmondta fiának, hogy férfiként kellene gondolkodnia.

— Gondolkodtam ezen — Így válaszolt a fiú, rekedtes hangján.

— És?

— Nos, én… — kezdte Gyémánt, és belé ragadt a szó.

— Mindig arra számítottam, hogy bevehetlek majd a családi üzletbe — mondta Arany semleges hangon. Gyémánt nem válaszolt. — Van bármi ötleted, hogy mihez akarsz kezdeni az életeddel?

— Időnként.

— Beszéltél Bürök mesterrel?

Gyémánt habozott, mielőtt válaszolt volna: — Nem. — Kérdőn nézett atyjára.

— Viszont én beszéltem vele tegnap éjjel — folytatta Arany. — Elmondta, hogy vannak a természetnek bizonyos ajándékai, amelyeket nemcsak nehéz, de helytelen és veszélyes dolog visszafogni.

Gyémánt imént elsötétedett tekintetébe újra fény költözött.

— A mester szerint az ilyesfajta ajándék vagy tehetség kiműveletlenül nem csupán kárba vész, de igen veszélyes is lehet. A művészetet tanulni és gyakorolni kell, így mondta.

Gyémánt arca felragyogott.

— De azt is mondta, hogy a művészetet a maga kedvéért kell kitanulni és gyakorolni.

Gyémánt buzgón bólintott.

— Ha valódi ajándékkal bírsz, szokatlan képességgel, akkor mindez még inkább igaz. Egy boszorkány nem sok bajt okozhat a szerelmi bájitalaival, de — így mondta — még egy falusi varázslónak is vigyáznia kell, mert ha a művészetet csupán szükségletek kielégítésére használja, akkor elgyengül és kártékonnyá válik… Természetesen még egy varázslót is megfizetnek. És a mágusok, ahogy te is tudod, az urak mellett élnek, és megkapnak mindent, amit csak kívánnak.

Gyémánt feszülten figyelt, homlokát összeráncolta kicsit.

— Szóval, hogy egyszerűen és egyenesen fogalmazzak, ha rendelkezel ilyesféle ajándokkal, Gyémánt, akkor annak semmi haszna, legalábbis közvetlenül, az üzletünkre nézvést. A maga módján kell kiművelni és kézben tartani, kitanulni és gyakorolni. Csak ezután — ezt is ő mondta — tudják a tanítók megmondani, hogy mihez kezdj vele, és hogy miért jó ez neked. Vagy másoknak — tette még hozzá nyomatékosan.