Ursula Le Guin - Óceánföld meséi

A varázsló vagy vajákos nem más, mint mágiahasználó férfi — és egyedül ez különbözteti meg a boszorkányoktól. A varázslók egymást tanítják, és ismerhetnek valamennyit az Igaz Beszédből. A varázsló foglalkozhat a kisebb mesterségekkel, ahogy azokat Halkel meghatározta (fürkészéssel, foltozással, varázsvesszővel, állatok gyógyításával, stb.), de némelyik nemes művészettel is (emberek gyógyításával, kántálással, időjárásvetéssel). Ha egy tanítvány tehetséget mutat a mágiahasználatban és Kútfőre küldik, akkor először a varázslók művészeteiből kap képesítést, és csak azután foglalkozhat a művészi mágiával, a nevekkel, az idézéssel és a formázással. Így válhat végül mágussá.

A mágus , ahogy Halkel meghatározta a fogalmat, olyan mágiahasználó, aki botot kap tanítójától, aki természetesen maga is mágus, és egyéni felelősséget vállalt a tanítványa képzéséért. Régebben megszokott volt, hogy a főmágus adományozott mágusbotot a tanítványoknak, amikor azok elhagyták az iskolát. Ez a fajta tanítási és utódlási rend máshol is előfordul — főként Pálnon és környékén —, de Kútfő mesterei gyanakvással tekintenek minden olyan tanítványra, akit nem oktatott kútfői mágus.

A nagyobb hatalommal rendelkező mágusokat időnként igézőnek nevezik, bár ez a szó ritkán használatos, és jelentése sem teljes mértékben meghatározott.

A főmágus rang és hivatal Halkel találmánya volt, és a tizedik kútfői mestert jelöli, sohasem a kilencek egyikét. A főmágus alapvető etikai és intellektuális erőt testesít meg, emellett jelentős politikai hatalommal rendelkezik. Egészében véve ez a hatalom jótékonynak tekinthető. Az idők során a főmágusok jelképezték a kútfői társadalom központosító, normalizáló és békés mivoltát. Emellett a varázshasználat etikai oldalára fogékony mágusokat és varázslókat küldtek szét a Szigetvilágban, hogy megvédelmezzék a közösségeket a járványoktól, a szárazságtól, a behatolóktól, a sárkányoktól és a mágiahasználat gátlástalanabb formáitól.

Lebannen király megkoronázása, az enyhelyi királyi udvartartás és nagytanács helyreállítása óta, Kútfőn nincs főmágus. Úgy tűnik, e hivatal — amely eredetileg nem volt az Iskola vagy a Szigetvilág kormányzásának szerves része —, többé nem kapott fontos szerepet. Egyelőre Kóbort tartják egy személyben a legnagyobb és legutolsó főmágusnak.

A kútfői iskolát férfiak és nők közössége alapította, s az első évtizedekben férfiakat és nőket egyformán tanítottak. A Sötét Idők óta azonban a nők, a boszorkányság és az Ősi Erők presztízse sokat romlott, tisztátalannak bélyegezték őket. Emellett akkoriban már széles körben elterjedt az a hit, miszerint a férfiaknak elő kell készülniük a „nemes mágia” gyakorlására azáltal, hogy lelkiismeretesen elkerülik a „kisebb varázslatokat”, a „földtudást” és a nőket. Amely férfi nem veti alá magát a szüzesség vasfegyelmet tartó varázslatának, az nem gyakorolhatja a nemes művészeteket. Nem emelkedhet magasabbra a köznapi varázslóknál. A mágusnak ezért el kell kerülnie a nőket, nem taníthatja őket és nem tanulhat tőlük. A boszorkányok szinte sohasem válnak meg a szexualitástól a mágia gyakorlása érdekében, és a cölibátust fogadó mágusok gonosz csábítóknak, tisztátalanoknak, gyalázatosnak és bűnösnek tartják őket.

Amikor 730-ban az első főmágus, az Út-szigetről származó Halkel kizárta a nőket az Iskolából, a kilencek közül csak a formamester és a kapusmester ellenkezett; kisebbségben voltak. Több mint három évszázadon keresztül nő nem taníthatott vagy tanulhatott a kútfői iskolában. Ezen évszázadok alatt a mágusok művészete köztiszteletben állt, rangot és hatalmat biztosított, miközben a boszorkányságot tisztátalannak és babonaságnak tartották, amelyet csak nők gyakorolnak, és amelyet csak a parasztok látnak hasznosnak.

A mágusi szüzesség szükségességének hite oly sokáig megkérdőjelezetlen maradt, hogy szinte fiziológiai ténnyé vált. Azonban ettől az egyoldalú meggyőződéstől eltekintve úgy tűnik, hogy a mágiahasználat és a szexualitás kapcsolata nagymértékben függ a férfitól, magától a mágikus ajándéktól, és a körülményektől is. Kétségtelen, hogy még egy oly nagy hatalmú mágus is, mint Mórred, egy személyben volt varázsgyakorló, férj és apa.

Félezer vagy még több éven keresztül az erőteljesebb mágiával foglalkozó férfiak megkötő varázslatokkal teljesítették a teljes szüzesség fogadalmát. A kútfői iskola tanítványai e varázslat hatása alatt élik mindennapjaikat, kezdve attól a pillanattól, amikor belépnek a Nagy Házba, és ha mágussá válnak, akkor a fogadalom általában életük végéig tart.

A varázslók közül csak kevesen ragaszkodnak a cölibátushoz, többségük megházasodik és gyermeket nemz.

A varázshasználó nők időnként önfegyelmet gyakorolnak e téren ugyanúgy, ahogy böjtölnek és egyéb önmegtartóztatásra is hajlamosak akkor, ha hitük szerint ez segít hatalmuk megtisztításában és összpontosításában. A boszorkányok azonban általában aktív szexuális életet élnek; szabadabban is, mint a falusi nők többsége, mert nem kell tartaniuk a kiközösítéstől. Sokuk lép úgynevezett „boszorkányházasságra” egy másik boszorkánnyal vagy köznapi nővel. Ritkán házasodnak a szó eredeti értelmében, de ha mégis, akkor férjük általában varázsló.

Minél inkább ugyanaz, annál inkább változik.