Az enyhelyi királyok uralkodásának éveit a jólét, a felfedezések és a megerősödés korának tartják, de az időszak utolsó évszázadában a keleti kargok és a nyugati sárkányok egyre gyakrabban és egyre nagyobb hévvel támadtak az archik földekre.
A királyok, a lordok, a szigeti szószólók és mindenki, akire a szigetek megvédelmezésének feladata hárult, egyre inkább a mágusokra támaszkodott, hogy ők űzzék el a sárkányokat és a karg flottákat. Az Enyhelyi ének és a Sárkányvitézek tettei alapján, legalábbis ahogy a mesék szólnak, a mágusok nevei és cselekedetei lassan elhalványították a királyokét.
A nagy tudós és mágus, Até összeállított egy tudáskönyvet, amelyben az idők során szétszóródott ismereteket, gyakorlatilag a Teremtés Nyelvének szavait gyűjtötte egybe. Ez volt a Nevek Könyve , amely később a névtudás alapjává vált, ami pedig a mágikus művészetek egyik legfontosabb része. Até egy mágusismerősénél hagyta ezt a könyvet Dondy-szigeten, mikor nyugatra indult, hogy a király parancsát teljesítve legyőzzön vagy elkergessen egy fészekalja sárkányt. E teremtmények a lábasjószágot prédálták, gyújtogattak és a tanyavidéket pusztították a nyugati szigeteken. Valahol Smarágtól nyugatra Até szembetalálkozott Ormmal, a nagy sárkánnyal. Erről a találkozásról változatos beszámolók születtek. Bár utána a sárkányok mintha veszítettek volna ellenségességükből, az bizonyos, hogy Orm túlélte a kalandot, Até pedig nem. Könyve évszázadokra elveszett, most a kútfői Magányos Toronyban tartják.
A szóbeszédek szerint a sárkányok eledele maga a fény, vagy a tűz. Csak dühükben gyilkolnak, kölykeik védelmében, vagy esetenként puszta időtöltésből,de sohasem eszik meg áldozataikat. Mérhetetlen régóta és egészen Heru királynő uralkodásáig csak a Nyugati Peremvidék legkülső szigeteit — amelyek talán a sárkánybirodalom legkeletibb szélét képezhetik — használták találkozóikhoz és költőhelyként, így a szigetvilágiak többsége ritkán vagy sohasem látta őket. A természetüknél fogva ingerlékeny és arrogáns lények veszélyeztetve érezték magukat a benső szigetek növekvő népessége és gazdagsága miatt. Ennek biztos jelét látták a sokasodó hajóútvonalban, amelyek utóbb már a Nyugati Peremvidéket is behálózták. Végeredményben bármi okból is történt, a sárkányok akkoriban egyre dühödtebben támadták a szigetek településeit, de mindig váratlanul és véletlenszerűen csaptak le a magányosabb nyugati szigetek csordáira, nyájaira és falvaira.
A Vedurnán vagy más néven az Elválás meséje , amelyet Hur-át-Hurban még ismernek, így szól:
Az ember választotta az igát,
a sárkány a szárnyakat.
Az ember a birtoklást,
a sárkány e vágytól mentes marad.
Mert az ember azt választotta, hogy rendelkezhessen tulajdonnal, és a sárkányok úgy döntöttek, szabadok maradnak az ezzel együtt járó kötöttségek alól. Ahogy azonban az emberek között is vannak aszkéták, úgy a sárkányok némelyikét is elérte a kapzsiság, és csillogó dolgokat, aranyat és ékszert halmoztak fel. Az egyikük Jővüd volt, aki néha emberi formában járt, és aki sárkánytanyává tette Pendor gazdag szigetét, míg végül Kóbor visszaűzte nyugatra. De az Ének és más dalok fosztogató sárkányai mintha inkább haragból, semmint kapzsiságból keltek volna fel az emberek ellen; úgy érezték, megcsalták és elárulták őket.
A sárkányok fosztogatásairól és a mágusok ellencsapásairól szóló tettek és énekek kicsinyes vadállatoknak mutatják a sárkányokat, és rémisztő, kiszámíthatatlan, bár intelligens, és esetenként a mágusoknál is bölcsebb szörnyetegeknek. Bár az Igaz Nyelvet beszélik, mégis végtelenül fondorlatosak. Némelyikük bevallottan élvezi a mágusokkal vívott szópárbajokat, és „villás nyelvükkel hasítják ketté az érveket.” Akárcsak az emberek, a legnagyobbak kivételével a sárkányok is elrejtik igaz nevüket. A Hásza utazása című énekben a sárkányok félelmes, mégis érző lényekként szerepelnek, és dühük, mellyel az emberek flottájára támadnak, magyarázatra lel saját birtokaik szeretetében. Így szólnak a hőshöz:
Vitorlázz haza, a napkelte házába, Hásza!
Hagyd meg szárnyunknak a nyugat hosszan fúvó szeleit,
hagyd meg nekünk az ég tengerét, az ismeretlent, a túlontúlit…!
Maharion és Vandór-Akbé
Heru a Saskirálynő, apjától, az Ilien-házból származó Denggemáltól örökölte a trónt. Ajmán, Heru hitvese Mórred házának szülötte volt. Harmincévnyi uralkodás után a királynő fiuknak, Maharionnak adta át a koronát.
Maharion mágus-tanácsadója és elválaszthatatlan barátja enyhelyi közrendűek közül származott, és hát úgynevezett „apátlan” volt, azaz boszorkány fiának született. A Szigetvilág legszeretettebb hősévé vált, történetét a Vandór-Akbé tettei taglalja, amelyet a bárdok a nyárközépi Hosszú Tánc alkalmával énekelnek el.
Vandór-Akbé mágikus ajándéka már kisebb korában megnyilvánult. Hamar az uralkodói udvarba került, hogy az ottani mágusok keze alatt tanuljon, és a királynő, fia tanulótársának választotta.
Maharion és Vandór-Akbé „szívbéli testvérekké” váltak. Tíz esztendőt töltöttek együtt a kargok elleni harcokban, akik akkoriban gyakrabban törtek be a keleti területekre rabszolgákat ejtettek, és gyarmatosítani próbálták a hozzájuk közelebb eső szigeteket. Nyuzór, Sziklarév és a Kősziklák, Lápos, Perregál és Gont-sziget egy része is karg fennhatóság alá került egy nemzedéknyi, vagy esetenként még hosszabb időre. Úton, Szökőkút-liget városában, Vandór-Akbé hatalmas varázslatot idézett a karg erők ellenében, amelyek „ezer hajóból” szálltak partra Lápúton, és már a városhoz közeledtek. A hős az Ősi Erőket hívta segítségül és a víztudáshoz folyamodott (ez valószínűleg ugyanaz a hatalom, amelyet Elfáran használt, hogy elűzze az Ellenséget Szoléa-szigetről). Egyetlen hatalmas áradattá változtatta Szökőkút-liget vizeit — a szent forrásokat, szökőkutakat és tavacskákat Út urainak kertjeiben —, és visszamosta a hódító hadat a partra, ahol Maharion serege már várta a kargokat. A flottából egyetlen hajó sem tért vissza Karego-Átra.
Vandór-Akbé következő kihívója egy mágus, a Tűzúr volt, kinek hatalmát oly nagynak tartották, hogy állítólag meghosszabbíthatott egy napot öt órával, bár arra már nem volt képes — pedig eskü alatt ígérte —, hogy megállítsa a napot délben, és örökre száműzze a sötétséget a szigetekről. A Tűzúr sárkányalakot vett fel, hogy úgy küzdjön meg Vandór-Akbéval, de végül legyőzetett, bár Ilien városai és erdei megsínylették a küzdelmet, minthogy többségüket felgyújtotta.
Valószínű, hogy a Tűzúr emberi alakot öltött sárkány lehetett. Nem sokkal a halála után ugyanis Orm a nagy sárkány, Até legyőzője, fajtája sokaságát vezette a nyugati szigetek ellen — talán a Tűzúr halálát akarták megbosszulni. Ezek a tüzes rajok hatalmas rémületet okoztak, Páln és Szemel lakói hajók százain menekültek a belső földek felé. Ám a sárkányok még ekkor sem okoztak akkora veszteségeket, mint a kargok, és Maharion úgy ítélte meg, hogy a nagyobb veszély keletről érkezik. Míg ő maga nyugatra indult, hogy a sárkányok ellen küzdjön, Vandór-Akbét keletre küldte, hogy próbáljon meg békét kötni a kargád földek királyával.
Читать дальше