Mór Jókai - Egy magyar nábob

szuplikáns — a református iskola és egyház számára adományokat gyűjtő tanuló

tabló — itt: élőkép, hatásos színpadi jelenet

tafota — taft, nehéz, fényes selyemszövet

tant mieux — annál jobb

Tartuffe — Molière vígjátéka; Magyarországon 1847-ben játszotta először a Nemzeti Színház

tászli — fodor a szoknyán

tásztli — vsz. tászli

távcső-battéria — az ágyúüteg csöveinek csoportjára emlékeztető, sűrűn egymás mellé tartott távcsövek

Tempe — híres völgy Görögországban; az antik költők gyakran megénekelték csodás tájait

tercerol — XVI. századból származó, kis kaliberű zsebpisztoly

Théâtre de la Gaieté — a párizsi vígszínház

Théâtre des Vaudevilles — 1807-ig működő színház a Palais Royalban

Théâtre Français — a franciák nemzeti színháza

thermopilaei hős (thermopülai) — Leónidasz, spártai király, ki 480 júliusában Ephialtesz árulásáig hősiesen védte a hegyszorost a többszörös túlerőben levő perzsa hadak ellen

tibetsál — a kasmírral rokon tibeti kecskék gyapjából készült, feketére festett, hosszú szőrű sál, mely nagyon hasonlít az angórához

tiers état — harmadik rend, polgárság

tiltul — nagyjából, tessék-lássék

Tiszavárad — költött helységnév

tógátus — kollégiumban bentlakó, egyenruha (tóga) hordásra kötelezett, a református kollégium felső tagozatára beiratkozott diák, aki subscribált, azaz aláírta az iskolai törvényeket, s az iskolai albumba a tanulmányi sorrendnek megfelelően beírta nevét; a tanulók ekkor lesznek voltaképpeni diákok, s gyakorolhatják az ezzel járó jogokat; sétabot viselés, dohányzás, korzózás, s megilleti őket az úr megszólítás

tojás-széke — a tojás sárgája, belső, leglényegesebb része, legközepe

tollas — itt: író, tollforgató

tontina — biztosítás

triárius — dárdás (hastatus), nehéz fegyverzetű, római gyalogos katona, ki a légió csatarendjében a harmadik sorban állt

Tudós palóc — Gvadányi József munkája, mely az 1790-es országgyűlésről készült

Tuilériák — francia királyi palota

tusculanum — a világ zajától távoli, magányos, békés hely

tyúkverő — a legények zenés lakmározással egybekötött látogatása a nászvendégek házánál a lakodalom után

une bagatelle — semmiség, csekélység, bagatell

urbarialis — úrbéri

úzus — szokás, gyakorlat, használat

üvegharmonika — a romantikus kor dörzsölésre megszólaló hangszere

vajas szarvas — vajas kifli

Varietés — a francia varieté

va t’en — ugyan menj, eredj már

vaudeville — énekes vígjáték

venir ici de Paris, c’est tomber du ciel à l’enfer — idejönni Párizsból, annyi mint égből a pokolba pottyanni

ventrebleu! — teringettét!

vicomte — francia főnemesi rang a báró és a gróf között

vitézsarkantyú — sarkantyúvirág, szarkaláb

vízi bojtorjány — itt valójában keserű lapuról van szó

voilà — íme

volant — fodor

vulgivaga — közismerten csapodár nő

Zelmira — Rossini 1822-ben bemutatott operája

Egy hónap múltán ismét Pozsonyban találjuk Kárpáthy Jánost, most már haragszik érte, ha Jancsi úrnak szólítják.

Mind kívül, mind belül nagy változásokon ment át a nábob; termete annyira megcsappant ez idő alatt, hogy elébbi öltönyeit nem viselheti a nagy bőség miatt, arcáról elmúlt a lázas veresség, szemei körül a mámoros pöffedés; az emberekkel komolyan beszél, közügyek, nemzeti vállalatok után tudakozódik; jószágaira tanult, becsületes tisztviselőket keres; a dorbézoló mulatságokat kerüli, az országgyűlésen okos, értelmes beszédeket tart; senki sem tudja elképzelni, mi lelhette őt egyszerre.

Egy kedves embere van, Kiss Miska, ezzel jár minden nyilvános helyre; sokszor találkoznak Abellinóval, s ilyenkor a nábob és a pünkösdi király egymásra néznek, elmosolyodnak, összesúgnak, valami tervök lehet Abellino ellen, valami mulatságos, dicsőséges tromf a koporsóküldésre; még most a fiatal rouék az ő rovására nevetnek, bár az öregek nem mindenütt találják is mulatságosnak az unokaöcs ötletét, de majd mindjárt nevetni fog minden ember Abellinón, ifja, véne kacagva fog rámutatni, mert számára olyan szerep készül a saját maga szerzette vaudeville-ban, mely nagymértékben képes leend a közönség jókedvét felgerjeszteni.

Abellino két heti távollét után kétszeres hévvel látott félbenmaradt terve után. Értjük alatta a szép polgárleány ellen intézett hajhát.

A meghiúsult kísérletek csak növelték az ingert, s minthogy a cél megközelítése nehézségekkel járt, elnyerése sokkal becsesebbnek látszott. Végre az őrjöngésig szerelmes kezdett lenni a leányba; nem a fogadás, nem a hiúság, nem a kérkedés ösztönzé csupán, hogy őt elcsábítsa, hanem a legmakacsabb szenvedély, mely játszószerül hivatott fel, s azalatt egészen urává tette magát. Érzé, hogy ha utána vész is, ha vagyona, jövője semmivé lesz miatta, bírnia kell e hölgyet, s tán boldogítni. Óh nem, ez nem szokásunk, hanem megittasodni szerelmétől, s azután látni őt elhervadni és mondhatni: “Én hervasztottam el!”

Ha lelke üdvét kellett volna cserébe adni e gondolatért, odavetette volna!

Boltay mester éppen kinn állt a kapujában, s hátratett kezében éppen úgy tartott egy kurta botot, mint aki valami kutyára les, hogy azt meghajítsa.

A jámbor férfiúnak nagyon meggyűlt a fejfájása, amióta Fanny ügyébe avatta magát. A patvarba! szép provinciát választott magának. Egy filiszter, aki leányt őriz! Lehet-e ennél nevetségesebb figurát elképzelni? Mindig azt hiszi, hogy rászedik, és éppen akkor szedik rá, mikor nem hiszi; sem éjjele, sem nappala, felébred minden zörgésre; ha éjjel megmozdul az ablakredőny, már azt hiszi, a szerelmes csábító mászik be rajta, pedig az ugyanakkor kényelmesen sétál ki s be az ajtón, mely aranyai előtt megnyílik; minden virágbokrétát kifürkész, nem lopnak-e abban áruló jelt házába, s ugyanakkor saját kaputja zsebjében viszi haza a szerelmeslevelet; minden cselédje áruló, fű, fa ellene esküdött, mindig néz, és sohasem lát; óh, ezek a legmulatságosabb gúnytárgyai a divatköltészetnek, ha olvassátok a vidám Boccaccio Dekameronját, La Fontaine novelláit, akár De Cock Pált, számtalan ily mulatságos alakokkal fogtok találkozhatni, megcsalt, rászedett férjekkel, bolonddá tett apákkal és gyámapákkal, kik őrt állanak az ajtó előtt, míg őrizetük tárgya kedvesével ott benn mulat, kik árnyék után futnak, míg a szerencsés kéjelgő furfangos terveinek kettős sikere van: őket meglophatni és kinevethetni; s egyúttal megtanulhatjátok azon általános előszeretetből, mellyel hasonló mulatságos olvasmányok fogadtatnak, hogy a költő sokkal háladatosabb szerepet választa magának, ha a könnyelműség és az édes bűnök kerítőjévé szegődött, mintha hosszú pofát ölt, hogy morált prédikáljon, s a társadalom fenéit gyógyítgassa.