Mór Jókai - Egy magyar nábob

A költőket különösen nagy előszeretettel fogadták a háznál. Az egyik leánynak az volt ambíciója, hogy íróval vetesse el magát. Egy napon (a forradalom évének a közepén) egyike a legjobb barátaimnak, Lisznyai Kálmán odajön hozzám, s beavat a legmélyebb titkába.

— Barátom, én feleségül veszem a szép Jennyt. Mit szólsz hozzá?

— Ha tudod, hogy mit cselekszel, akkor idvezülsz; ha nem tudod, akkor elkárhozol.

(Ez ugyan idézet volt az evangéliumból; Jézus mondá ezt a szombatnapon mezei munkát végező izraelitának.)

— Hát tudom.

— Akkor vedd el.

Rövid időn ismét odajött hozzám a palóc dalok költője.

— Hát már nem veszem el a Jennyt. Megtudtam felőle még valamit.

— Még?

— Igen; azt, hogy sok pénze van. Már most nem veszem el.

Tehát a szerelmes költő azt, amit a leány szerelmében elvesztett, meg tudta neki bocsátani; de azt, amit nyert benne — azt nem.

Később aztán a szép Jenny férjhez ment egy földesúrhoz, s példás életű tekintetes asszony lett belőle.

Öt évvel később már a legifjabb leány is eladó leány volt. Ez a magyar nyelvben a bevett kifejezés a felnőtt hajadonokra nézve.

A színházban láttam őt páholyban ülve. A szerénység, a szűzesség világított az arcáról. Ezt már őrizték, mint drága kincset.

Megtaláltam benne azt az alakot, akit a regényem hősnőjévé tegyek. Ő lett a “Fanny”.

S milyen csodája a sorsnak! Két évvel azután, hogy a Magyar nábob megjelent; ezt az utolsó szép gyermeket nőül vette egy külföldi előkelő, dúsgazdag mágnás. Lett belőle grófné. Még most is él, s a nevét nimbusz veszi körül. Minden évben találkozunk vele a világlapok legelőkelőbb rovataiban.

Ezek mind élő alakok, ezek mind az életből ellesett vonások, ennek a mesének az alapja való, a földje termőföld, az ege igazi levegő.

Azóta negyven év elmúlt, hogy a Magyar Nábobot megírtam, azóta sok mindenfélét összeírtam; de most is ezt tartom a kedvenc munkámnak, s midőn a jelen kiadásnál újból át kell olvasnom az egészet, nem találok benne kiigazítani valót, sőt meg kell vallanom, hogy “ma” nem tudnám ezt így megírni, mint negyven év előtt.

1893. aug. 6